Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)
1975-02-01 / 546. szám
MENŐRE *Mr.August J.Molnár P.O.Box lo34 New Brunswick, New Jersey^^A^" U.S.A sail registration No. 137) AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGVAR ZSIDÓSÁG LAPJA XVI. évf. 546. szám * Ara: 30 cent 1975. FEBRUAR 1. KISSINGER FEBRUÁRI KÖZELKELETI LÁTOGATÁSA EGY LÉPESSEL ISMÉT KÖZELEBB HOZHATJA A BEKET A világ naivista része csak nehezen tér magához abból a sokkból, amit a détente orosz részről történő hirtelen felrúgása okozott. Valójában a meglepetés csak azokat érte, akik azt hitték, hogy a détente két szembenálló mammuthatalom hosszútávon való. békés együttélését van hivatva szolgálni. Erről azonban sosem volt szó. Ügy a Szovjetunió, mint az Egyesült Államok mindig kihangsúlyozta, hogy a détente célja számukra az, hogy a másik országban olyan olvadási folyamatot indítsanak el, amely végső fokon — ha nem is hivatalos formában, de a gyakorlatban minden esetre — közelebb hozza a másik ország politikai rendszerét saját elképzeléseihez. Hogy a Szovjetunió, détente ürügye alatt, a kommunizmust akarta becsempészni Amerikába, ez senki számára nem szorult bővebb magyarázatra. Az amerikai külpolitika sem csinált viszont titkot abból a reményéből, hogy a "békésegyüttélés" megenyhíti a belső politikai helyzetet, és így a világ esetleg néhány évtized alatt megszabadul a diktatúra veszélyétől. Abban a pillanatban tehát, amikor a szovjet vezetők kijelentették, hogy a saját politikájukba való beavatkozás nem egyeztethető össze a détente szellemével, az egész elvesztette jelentőségét. Értelmetlen megállapítás a Szovjet részéről, hogy az ő belpolitikájukba nem lehet beavatkozni, ök maguk egyebet sem tesznek, mint hogy nemcsak beavatkozni, de megváltoztatni igyekeznek a Nyugat politikai rendszerét. Vagyis, teljesen felesleges afölött vitatkozni, ki a hibás abban, hogy a szovjet-amerikai kereskedelmi szerződés kútba esett. Amerikai részről nem hibás senki. Egyszerűen az történt, hogy a Szovjetuniónak az amerikai kongresszus által megszavazott szankciók alapján a szerződés nem kifizetődő üzlet. Nem a szovjet zsidók kivándorlásának követelése itt a probléma. A szovjet belpolitikától független okok miatt, ez a kivándorlási hullám amúgyis lelassult. Ismerjük el, a lángbaborulással fenyegető Közelkeletre nemigen vágyakozik pillanatnyilag évenként 60.000 orosz zsidó. Az igazi ok a 300 milliós hitelhatár, amit a Szovjetunió kévéséi. Rögtön be is jelentették, hogy nem tekintik magukra kötelezőnek a 720 millió dollárt kitevő, több mint 30 éves tartozásuk kifizetését. Ez az összeg két és fél évnyi engedélyezett amerikai hitellel egyenértékú. A pénz a zsebükben marad és két és fél év alatt sokminden történhet — mondják Moszkvában. ARAB BAZÁR Mindebből a tanulság az, hogy nem lehetakétmammuthatalom egymásközti megállapodására építeni politikai elrendezésekben. Különösen megszívlelendő ez a Közelkeleten, ahol az alkudozás olyan éles és a helyzet anynyira kusza, hogy még egy közvetítő is sok, nemhogy kettő. A Christian Science Monitor cikkíríja a közelkeleti helyzetet nagyon szellemesen egy arab bazárhoz hasonlítja. Minden alkudozó fél szélsőséges pozícióról indul el, nevetséges árat követel és nevetséges árat ajánl fel, hogy azután a középen való találkozás minél kedvezőbb legyen számukra. Ha azonban valaki egy arab bazárban a nagy árkülön"bözet alapján azt hiszi, hogy az üzlet nem fog létrejönni, az súlyosan téved. Csodálkozva olvasom jószándékú hírmagyarázóknak azt a véleményét,hogy az amerikai közvetítés és Egyiptomnak a szovjet járszalagról való leválása után, most már minden csak az izráeli jószándékon múlik. Az ilyen magyarázat ugyan nem minősíthető antiszemitizmusnak, de teljesen helytelen, téves látószöget bizonyít. EUROPA BIZTONSAGA ELVÁLASZTHATATLAN IZRAEL LÍTÉTÖL A hetente változó helyzet dacára is vannak bizonyos alapok, amikről nem szabad elfeledkezni. Az egyik ilyen alap az, hogy a Szovjetunió semmilyen körülmények közt sem fog lemondani a Közelkeletre való betörés gondolatáról. Nemcsak az olajkincs és az Indiaióceánra való átjárás miatt, hanem azért sem, mert a Közelkelet a legjobb ugródeszka Dél-Európába, a NATO déli szárnyára való behatolás érdekében. A Szovjet akkor is jelen kívánna lenni aKözelkeleten, ha nem lenne arab-izráeli konfliktus, sőt ha Izráel egyáltalán nem létezne. Ha az izráeli állam megsemmisülne, az arab államok egymás közötti harcában nyíl -bár szívesen nyerné meg egy békével magának az arab államokat —, csak mérsékelt nyomást gyakorol a baráti Izráelre. Kissinger nagyon rugalmas, de sokkal tisztábban látja a távolabbi külpolitikai célokat, mint azok a hírmagyarázók, akik a felelősséget teljes egészében Izráelre kívánják hárítani. Ezért van az, hogy az amerikai külügyminiszter, amikor most februárban ismét a Közelkeletre látogat, legalább olyan szigorú szóval fogja figyelmeztetni a megegyezés szükségességére az egyiptomiakat, mint Izráelt. Nem véletlen, hogy az arabok felé egy olajbojkott katonai következményeiről beszél, ugyanakkor Izráelnek hajlandó a következő gazdasági évre 2200 millió dolláros gazdasági segélyt nyújtani. Ebből csak másfél milliárd a hadifelszerelés, míg 700 millió dollárt az izráeli gazdasági élet megsegítésére fordítanak. Ford elnök még ezen a segítésen túl ment, amikor úgy nyilatkozott, hogy ha Izráel elég rugalmas, úgy Amerika fontolóra venné az ország területének és biztonságának garantálását. Más kérdés, és a jelenlegi körülmények közt teljesen érthető, hogy Izráel nem kért és nem is kér ilyen garanciát. Napjainkban, amikor az egykori délkeletázsiai szövetségesek felszámolása van folyamatban, és az amerikai Kongresszus a füle bojtját sem mozgatja, nem csodálható, ha egy független állam gyanakvással viseltetik az ilyen garancia iránt. Viszont, a másfél milliárdos katonai segítség valóban jelentősen befolyásolhatja Izráelt engedményekre. Ez olyan katonai erőt biztosít ugyanis, amivel hosszú időkre lehet az ország katonai Utőerejét fenntartani. A washingtoni arab lobby arra hivatkozik, hogy ez a hatalmas arzenál Izráelt megelőz/ -ámadó háború kirobbanására serkenti. A kép persze teljesen hamis. Izráelnek nem érdeke a háború, nincs szüksége hódításra; maga a “megelőző háború” fogalmazás is azt bizonyítja, hogy Izráel csak akkor támadna, ha létét fenyegetnék. EGYIPTOM ISMÉT ENGEDÉKENY vánulna meg a szovjet-amerikai ellentét. Egyik oldalonSzíria, Irák, Dél-Jemen, sőt minden valószínűség szerint maga Egyiptom is állna, nem is beszélve az új palesztin államról, míg az amerikaiakat a körzetben Jordánia, Szaudi- Arábia, Libanon képviselné, akik azonban semmi esetre sem jelentenének Amerikának egy olyan biztos szövetségest mint Izráel. Vagyis, egy olyan közelkeleti megoldás, amely Izrael biztonságát veszélyeztetné, végeredményben a Közelkelet és Déleurópa "finnesítéséhez" vezetne, ami óriási szovjet győzelmet jelentene. Ilyen körülmények között világos, hogy Amerika, — Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a novemberi háborús csúcshullám után, a hullámverések kezdenek elülni, és egy újabb béke-lépés lehetősége szépen alakul. Ebből a szempontból komoly pozitívum az a nyilatkozat, amely a hétvégen hangzott el, ezúttal nemcsak Szádát, de Háfez Ászád szíriai diktátor szájából is. A két arab vezető egyhangúan kijelentette: egy újabb közelkeleti háború nem oldana meg semmit, sem Izráel, sem az arabok részére. Amennyiben — mondották — újabb izráeli visszavonulásra kerül sor, úgy hajlandók elmenni Genfbe és ott komolyan tárgyalni a békéről. Persze, ismét az arab bazár példájára kell hivatkoznunk. Az egyiptomiak és a szfriaiak mindhárom fronton való tökéletes visszavonulásról beszélnek, de ebből még sokat lehet alkudni. Izráel lépcsőzetes béketárgyalásokat kíván, s egyelőre Egyiptommal szeretne megállapodni. Ma már az egyiptomiak békeszándékának hivatalos bejelentése ellenében, szívesen kiürítik a Mitla és Giddi hágó vonalát, és mivel garantálták nékik a megfelelő olajellátást, a szináji olajmezők visszaadásának sincs különösebb akadálya. Az arabok viszont még azt is kijelentették: nékik semmi közük ahhoz, hogy a nemzetközi olajkonszernek kinek adják tovább az ő olajukat. Ha akarják — és az ár megfelelő —, adják Izraelnek* Egyébként érdekes alakulás ebből a szempontból az a hír, hogy zsidó kutató csoportok a Közelkelet egyik legjelentősebb olajkútját vélték felfedezni a jeruzsálemi dombok vidékén. Állítólag Jeruzsálemtől tíz kilométernyire északra, Ramallánál olyan olajtelepet találtak, amely 7000 millió hordó olaj kiaknázásával kecsegtet. Igaz, hogy ez is u.n. megszállt területen van, de ezt a területet jelenleg egyetlen létező arab ország sem igényli magáénak, csak Áráfát, de az ő mozgalma — bármilyen magasan áll is pillanatnyilag politikai részvénye — halálra van ítélve. Ha létrejön arab-izráeli megegyezés, ennek károsultja a palesztin mozgalom lesz.Nem a palesztin nép, amelyet bőségesen kárpótolni fognak és végleges letelepedéshez segítik, hanem a palesztinai állameszme, amely tudvalévőleg sohasem volt és valószínűleg a jövőben sem lesz. Februárban Kissinger ismét “ingázni” kezd, és hacsak váratlan újabb bonyodalmak nem alakulnak ki, sikerülni fog egy újabb lépéssel közelebb kerülni a békéhez. Izráel egy szakaszon ismét visszavonul a Szinájban, Egyiptom meg fog fogalmazni egy olyan békenyilatkozatot, amit zsidók, és arabok egyaránt képesek lesznek elfogadni, Amerika hatalmas pénzekkel fog fizetni minden résztvevő félnek, de a közelkeleti pozfciónyerés megéri ezt a pénzt a világ leggazdagabb hatalmának. A többit majd meglátjuk később. Rossz béke is többet ér, mint egy jó háború, főleg akkor, ha egy ilyen békét minden érdekelt fél hajlandó komolyan venni. Újabb sorsforduló Portugáliában Portugália, amely múlt év áprilisában felszámolta közel félszázadosj fasiszta diktatúráját, márciusban alkotmányozó országgyűlési választások elé néz. Ezek a választások rendkívül fontosak az egész nyugati világ és a NATO szempontjából. Portugáliát ugyanis a fasizmus után most a kommunista diktatúra fenyegeti. Mikor Spinola tábornok végrehajtotta államcsfnyjét, teljes jószándékú hittel bízott a demokratikus országalakftás lehetőségében. Jószándéka azonban nem volt elegendő, s a szervezett kommunista aknamunka, mint egy modern Kerenszkíjt, rövid idő alatt elsodorta az ország éléről. Szerencsére, a portugál politika jövője még nincs lefutva. A kommunistáknak most egy sokkal jobban megszervezett párt áll az útjában, és ezek a szociáldemokraták. A márciusi választásokon a nagy harc e között a két erő között zajlik majd le. Az országot pillanatnyilag vezető katonai junta közvéleménykutatást rendezett, s ebből érdekes adatok tudhatok meg. A baloldali szavazatok megoszlása alapján, a kommunistákra legfeljebb csak 15 százalék fog szavazni, míg a szociáldemokraták arányszáma legkevesebb 25 százalék lesz. Az is kiderül, hogy a szocialista vezér, Mario Soares, és a konzervatív csoport szellemi irányítója Spinola tábornok sokkal népszerűbb mint a kommunista párt vezére, Alvaro Cunhal, és a jelenlegi miniszterelnök, a kommunistákkal szimpatizáló Santos Goncalves tábornok. A portugál kommunisták Moszkva-hűek. Ennek megfelelően, mikor január elején Soares külügyminiszteri minőségben Moszkvában járt, fogadtatása rendkívül hűvös volt. Szigorúan betartották a protokoll-előirásokat, és Soares csakis Gromiko szovjet külügyminiszterrel tárgyalhatott. Ennek oka az, hogy mialatt szocialisták és kommunisták az ideiglenes kormányban udvariasan tárgyalnak egymással, azalatt Lisszabon utcáin folynak az előkészületek a nagy összecsapásra. A kommunisták még a választások előtt olyan törvényt akarnak keresztülhajszolni, amelynek alapján minden portugál szakszervezetet egy központba egyesítenek, ök ugyanis már birtokukban tartják a szákszervezeti központot és a szervezeteket ide kívánják beosztani. Ebben támogatja őket a hadsereg forradalmi csoportja is. A szocialistáit azonban ellenállnak, annak ellenére, hogy harcuk sokkal szervezetlenebb, mint a kommunistáké. A pártterror nyomására már fölvetődött az a terv is, hogy a szocialista miniszterek tüntető tiltakozásképpen kivonulnak a kabinetből, de aztán — szerencsére — úgy döntöttek, hogy mégsem engedik át harc nélkül helyüket a kommunistáknak. Ha akad ma még a világon olyan szocialista párt, amely tanult a történelemből és nem hagyja magát sem orránál fogva vezetni sem leterrorizálni, ez nagyon biztató. Még örömtel jesebb, ha — a közvéleménykutató jelentéseket elfogadva — az urnáknál győzni tudnak a szélsőséges baloldal ellen. Csak éppen a siker nem nagyon valószínű. Sokkal inkább kell feltételeznünk azt, hogy a kommunista recept, amely fél évszázad alatt sosem változott, most is sikerre fog vezetni. Választási hamisításokkal, csalással, kryptokom-nunisták beépítésével, szalámitaktikával fel fogják számolni a konzervatívok után a szociálistákat is, akik — ha esetleg tanultak is valamit, nem tanulhattak eleget, mert nem saját bőrükön tanultak. Ha nem így lenne, és a portugál választásokon a kommunisták szenvednének vereséget, mi örülnénk legjobban, hogy jóslatunk hamisnak bizonyult. Újból vernek az iskolában Helybéli polgárokból álló iskolabizottság az ontariói Londonban 8:4 arányban úgy szavazott, hogy visszaállítja á testi fenyítés legális mivoltát London elemi iskoláiban. A javaslatot William Towsend, a huroni egyházmegye nyugalombavonult püspöke nyújtotta be, aki nemes egyszerűséggel bejelentette: “Undorodom a mai társadalom engedékenységétől.” Véleményével nem volt egyedül, mert a többség mellette volt, annak ellenébe, hogy szakértő vélemények szerint a verésnek semmi nevelőhatása nincs h pillanatnyi megfélemlítésen kívül. Dr. Hintbn, gyermekpszichológus orvos szerint a verést főleg amúgyis hátrányban lévő gyermekek fogják kapni, gyermekek, akik nehezen tanulnak és nehézségeiket furcsa viselkedéssel próbálják palástolni; továbbá szegényebb gyerekek, akik családi körülményeik miatt s azok hatására viselkednek “rosszul”. Dr. Irving V inger, család-orvosspecialista állítása szerint, minden kutatás arra mutat, hogy verés nem változtat az illető viselkedésén. A kérdés nem egyszerű. Senki sem szereti hallani, hogy gyermekeket ütlegelnek, ugyanakkor kevés olyan ember van a világon, aki ne szeretett volna — vagy ne tette volna — egy vagy több neveletlen ifjat örömmel elverni, vagy — kinek ízlése szerint — gyengéden megrugdosni. Mi magunk voltunk a kerítés mindkét oldalán. Kaptunk pofont atyától, tanártól s vertünk mi is később védtelen, gyenge kisdedeket, akik vérünket felforralták. Mi itt ülünk erőben, egészségben, s reméljük, hogy az általunk ütlegelt aranyoskák is egészségben élnek. Mi azt tartjuk, nem ártott nekünk a néhány atyai pofon, sőt jobbak lettünk tőle, s ugyanezt kívánjuk az általunk bántalmazott ifjaknak. Ezzel szemben az áll, hogy az idők változnak s nekünk változni kell velük, ha nem akarunk sóbálvánnyá válni. Az ontariói Londonban ma más filozófia uralkodik, mint harminc évvel ezelőtt, még akkor is, ha az igazgatói testület ezt nem veszi tudomásul, vagy tudomásul veszi ugyan, de meg óhajtja akadályozni. A jelenlegi filozófia szerint, a verés nem tartozik a nevelési eszközök közé. Ez a nézet nagyon új, mindössze néhány rövid éve lett népszerűvé és így nehéz lemérni a hatását. Tekintettel arra, hogy ötnéhányezer év civilizációin keresztül a gyermekeket — s legtöbb helyen a felnőtteket is — szorgosan püfölték és a világ mégis produkált néhány neveletlen frátert, mint Dzsingisz Kán, Attila, Napóleon, Schikelgruber, Dzsugaszvili, a jóságos Hruscsov bácsi és más néhány hasonlót, valóban úgy néz ki, hogy a verés jótékony hatása mellett kevés bizonyíték van. Lehet, hogy a nem-verés sem produkál kevesebb ocsmány alakot, de talán nem lesznek anynyira mérgesek. Továbbá, ha már verni kell, akkor történjék a megfelelő helyen: a családi otthon melegében. A tanítóképzőben a verés nem szerepel a curricilumban. Nagyszámú tanító még számtanban és földrajzban sem elsőrendű — nem is beszélve a helyesírásról. Olyan fontos dolog, mint a verés, ne legyen amatőrök kezében! S. M. Az győz, akinek az oldalán a hadsereg áll.