Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)

1974-11-30 / 538. szám

1974. november 30. * MENORA 3. oldal BENEDEK PÁL: Kissinger után — Kissinger - Belpolitikai beszámoló Izraelből -előtt Kissinger megnyugtatta Rá­hint és az izraeli kormánytag­jait, hogy az amerikai külpoli­tika nem változik és Washing­ton a rábáti határozat után sem követeli majd Izráeltöl a Pa­lesztinái terrorszervezetek politikus-álarcban jelentkező vezetőivel való tárgyalást. Volt sok mosolygás, de hála a tévének, Izráel népe megfi-Az utóbbi hetek belpolitikai viharait az a félelem determi­nálja, hogy a kormány béke­megállapodás ellenében szí­vesen lemondott vo’na a Jor­dán nyugati partvidéke, tehát Judea és Somron egy jelentős részéről Husszein király or­szága javára. Az ellenzék — vagyis a Likud — nagyszabá­sú aláírásgyűjtő kampányt kezdeményezett a lemondás politikájával szemben és a kormányhoz intézett petíció­ját közel félmillió izr.áeli polgár írta alá. A legérdeke­sebb személyiség Mose Dá­­ján, a volt hadügyminiszter volt az aláírók közül. Dáján ráadásul azt is kijelentette, hogy ha a K neszeiben szavaz­ni fognak a kérdésről, ő nem a kormány, de az ellenzék kép­viselőivel fog szavazni. Ezért éles kritikában volt része sa­ját pártján belül. A rábáti értekezlet, az arab csúcshatározat kifogta a sze­let ebből a vitorlából. Rábin kijelentette, hogy mivel nem Husszein király lenne a part­ner, szó sem lehet területi en­gedményekről. Aztán azt is mondta, hogy "Izráel nem tartja véglegesnek a rábáti ha­tározatot, s ha megváltoznak a körülmények, ismét szó lehet területi engedményekkel kap­csolatos tárgyalásokról". Ez persze inkább elvi jelen­tőségű, mint reális értéket képviselő nyilatkozat, mert hiszen belátható időn belül nem tekintenek el a rábáti ha­tározatoktól az arabok. In­kább a terrorszervezetek — Arafáték — megerősödésé­vel kell számolni. Arafát helyettese, Háwátmá, a napokban Moszkvában járt, hogy személyesen informálja az orosz vezetőket a rábáti csúcson történtekről és eset­leges utasításokat kapjon vagy legalábbis erőt merítsen a biztatásukból, amely persze fegyverszállítással jár együtt. A PALESZTINNAK Étvágya Azt jelénti ez, hogy a hely­zet nem lesz idillikus a Kö­­zelkeleten. A palesztinaiak ét­vágya végtelen, s ők még át­menetileg sem elégednének meg területi kompromisszu­mokkal Izráel részéről. Fe­nik a fogukat az egész Izrá­­elre. Hogy nem lendülnek azonnal támadásba, annakleg­­feljebb taktikai okai vannak. Arra várnak, hogy az orosz­amerikai viszony elromlik, hogy Kissinger küldetése ku­darcot vall — és így tovább. De mire vár Izráel? Ez ma a legfőbb kérdés, a­­mely minden bizonnyal felve­tődött Rábin miniszterelnök és Kissinger külügyminiszter négyszemközti tanácskozá­gyelhette, hogy Kairóban, Da­­maszkuszban és a többi arab fővárosokban is mosolygott az amerikai külügyminiszter és a vendéglátói is mosolyogtak. A kétkedő hajlamúak felvetik — inkább csak magukban — a kérdést, mit Ígérhetett nekik a titokzatos Henry. Nem ke­rült-e sor olyan titkos ígére­tekre, amelyek ellentétben állnak Izráel érdekeivel? DÁIÁN ALÁÍRTA A NEVET , sán. Az arabok, magatartása olyan provokatív, hogy ha Iz­­ráel most támadna, az objek­tív megítélés szerint védel­mi jellegű akció volna. A kormány hivatalos prog­ramja, hogy mindent meg kell tenni a béke megmentése ér­dekében. Nincs elveszve min­den — olvasható ki Rábin mi­niszterelnök megnyilatkozá­saiból. Az izráeli ellenzék sem hirdet kardcsörtető poli­tikát, de az a véleménye, hogy a helyzet sokkal feszültebb, mint ahogy Rábin és minisz-Ez a legfőbb aggodalom. Re­méljük, néhány hét múlva oko­sabbak leszünk. December fo­lyamán ismét jön Kissinger és akkor kiderül, van-e lehetőség a problémák békés elrendezé­sére Rábát után. Pontosabban — van-e kilátás arra, hogyIz­­ráel és Egyiptom között poli­tikai szinten kerüljön sor ez­úttal megállapodásra, s nem katonai keretek között. tertársai láttatják, ezért eljött az Ideje a nemzeti egységkor­mány megalakításának. Érdekes módon ez a gondo­lat nem idegen a Munkapárt — a koalíció központi pártja — sok vezető tagja számára. Még Méir Zármi, a pártfőtitkára is kijelentette, hogy szerinte he­lyes volna a "faltól-falig"koa­­lició megalakulása. Vagyis o­­' lyan kormányé, amelyben a Moszkvához hű kommunis­ta párt, a Rákách kivételével minden párt helyet kapna. MIT MOND RÁBIN? Talán maga Rábin minisz­terelnök sem idegenkedne ma már egy ilyen lépéstől, hiszen számára azt a pozitívumot je­lentené, hogy talán Izráel tör­ténetének legerősebb — leg­szélesebb parlamenti bázissal rendelkező — kormánya élén állhatna. De Rábin ebben a kérdésben nem dönthet egye­dül, csak a pártja, a Munkapárt központi vezetőségének jóvá­hagyásával. Nos, ezt a jóváhagyást alig­ha kapná meg a miniszter­­elnök. A pártban még nincs e­­lég tekintélye, hogy akulisz­­szák mögött megfelelő többsé­get szervezzen ilyen javaslat­hoz. Mivel ezt jól tudja és nem akar kisebbségben maradni saját pártján belül a szavazás­nál, természetesen fel sem veti «zt a kérdést. Már pédig az éllenzék veri a vasat ebben az ügyben. Most már kettős érvük van. Nem­csak az, hogy biztonsági U- gyekben osztozni akarnak a fe­lelősség tekintetében, de az ország súlyos gazdasági hely­zetére is hivatkoznak, amely szintén rendkívüli kormány­zati felelősségei jár. Ezt vál­lalni akarja az ellenzék. Menáchem Begin, a Chérut vezére — a Likud nevű ellen­zéki párttömörülés 1. számú embere — minden alkalmat megragad, hogy erről a köz­véleményt meggyőzze. So­kan hallgatnak is a szavára, de azt nem mondanám, hogy az ország közvéleménye mö­götte áll. Az izráeli átlagem­ber változatlanul a háborúval asszociálja az egységkor­mányt, amely csak egyszer a­­lakult meg, mégpedig egy nap­pal az 1967-es háború előtt-, amikor már biztos volt, hogy a béke megmenthetetlen. MAMEGBEKEVAN (?) Egyesek szerint ma lega­lább annyira biztos, hogy az általános közvélemény ezt nem látja mégsem így. Egye­lőre béke van, illetve nincs háború. Kissinger utazgat VÁMMENTES IKKA CSOMAGOK FŰÜGYNÖKSÉGE Különböző cikkek vagy IKK A utalványok szabad választásra, magyarországi címzetteknek. Csehszlovákiában lakók részére is felveszimk TUZEX csomagokra rendeléseket. müDDIFÉLEGYÓGYSZEREK »RENDELHETŐ* O.S. RELIEF PARCEL SERVICE, 245 EAST 80th STREET, NEW YORK, N.Yj 10021 » Phon« LEigh 5-3535 Igazgató: M, BKACK-BE1CH _______________BEJÁRAT: 1045 Second Aveaua-ről larálják hogy minden rendben van, s Hammer képviselő megkapja a miniszteri tárcát — a VNP negyedik tárcáját—, ahogy eredetileg tervezték. Talán ő lesz a távközlésügyi miniszter. Ha viszont a helyzet kicsit rosszabbra fordul, azonnal komoly formában lesz majd szó a nemzeti egységkor­­máriyról. De csak Kissinger legközelebbi látogatásá után. Mert az ő küldetésétől még azok is várnak egyet-mást, akik alapjában ellene vannak. az arab fővárosok és Jeru­zsálem között és ki tudja, ta­lán megmenti a békét. Ehhez nem kell nemzeti egységkor­mány. Sőt. Mivel a jobboldal elvileg ellenzi a területi engedménye­ket, a nemzeti egységkormány lényegében annak beismerése, hogy engedményekre nem ke­rülhet sor, csak az erőpoliti­ka eszközei alkalmazhatók. Rábin egyébként ma sokkal biztosabban ül a nyeregben, mint néhány héttel ezelőtt. A Vallásos Nemzeti Párt belépett a koalícióba, s ez 10 képviselővel erősítette meg a parlamenti bázisát. Igaz, a VNP két lázadó és szél­sőséges fiatal képviselője, Zvulon Hammer és dr. Ben- Méir az első alkalommal, a kibővített kormány bemu­tatkozásakor nem szavazott együtt a koalícióval — így tiltakoztak a területi enged­mények politikája ellen —, de ez még Rábát előtt volt. Néhány órával a rábáti hatá­rozatok publikálása előtt. Most, hogy Rábát után lekerült Judea és Somron visszaadásá­nak1 ügye a napirendről, a két vallásos "ifjútörök" ismét jól viseli majd magát és együtt szavaz saját pártjával, illetve a kormánykoalíció Kneszet­­képviselőivel. Ez tíz mandá­tummal erősíti meg Rábint — bruttó. \ ' HÉT, HÉT, HÉT... Nettó csak hét szavazatról van szó, mert Sulámit Áloni tárca nélküli miniszter bú­csút mondott a koalíció kapu­félfájának és átvonult az el­lenzék táborába, ő és két képviselőtársa, vagyis ösz­­szesen hárman. A végelszámolás tehát a kö­vetkező. Rábinnak 61 mandá­tuma volt a Kneszetben — százhúszból. Most 68 kép­viselő támogatja-a kormányt. A Vallásos Nemzeti Párt fiataljai állítólag rövidesen formális értelemben is dek­Kinában immár huszonötévé győzött a kommunizmus. Állí­tólag a százmilliók nem halnak többé éhen, de minden való­színűség szerint jóval többre vágytak, amikor — például a Nagy Menetelés idején — vál­lalták akár a halált is. Amit kaptak, az nem valami sok. arra, hogy ezúttal megfizetik az adósságukat. Az év végé­ig kb. egy billióra rúgó össz­­árucseréből az USA alig 250 millióért talált a kínai kíná­latból megvásárlásra érdeme­set. Ebből adódik az óriási amerikai követelés, illetve kí­nai adósság. Alig tíz évi még azzal kérkedett a kínai Zsemjin Zsibao, hogy minden falu kollektív kohóban olvaszt acélt. Ma pedig a legmodernebb, elektronikával irányí­tott acélmUvet vásárolják meg az Egyesült Államoktól Maoék azonban távolról sem ostobák. Ha lázadozik a nép — gondolják —, adjunk nekik cirkuszt a mindennapi kenyér helyett. Te Liu Bao-li, dühös vagy ott a sanghaji szövőgyár­ban, amiért a drága brokátot másnak szövöd, jómagad pedig csak a betanított munkásnak dukáló egyenruhából kapsz é­­vente egyet? Légy dühös, de azokra, akiket MI kijelölünk. Szidd Lin Piaót, átkozd az im­perializmust, lődd nyilaidat az oroszok ellen, csak ne vedd észre, kik híznak valójában rajtad. A jelszódarálás, az irányí­tott harag belpolitikai szelep­ként pompásan beválik. De ha egy ország meg akar nyerni egy háborút — adott esetben az oroszok ellen —, akkor a rakéták ellen nem sokat segít a plakát, A győzelemhez fej­lett ipar kell, úgy bizony. A legfejlettebb iparral az Egyesült Államok rendelkezik. Nos, akkor elő a mosollyal, nyissuk ki a pénztárcát, ma­gyarázzuk meg1 nekik, hogy eljöhet az idő, amikor az el­lenség közös lesz, de köz­ben ne tévesszük szem elől a célt: mindent eltanulni tőlük, ? viíághatalomért. A détente kalászringató sze­le még azt Is lehetővé teszi, hogy a kínai ipar készen át­vegye, amit a Nyugat évtize­deken át elért. Kereskedelmi szakértők 56 amerikai válla­latot kerestek fel üzletkötés és technológiai tapasztalat­csere végett. Amerika ölelő karokkal fogadta őket, pedig a kínaiak tartozása 1973-ban 229 millió dollár volt, 1974- ben eléri a 700 milliót. Se­baj, van hitelük. Miért is ne lenne? Hiszen a forradalom győzelme után mindössze két­milliárd dollár értékű ameri­kai vagyont államosítottak (a többi nyugat-európai vállala­tokról nem szólva), megvan tehát — ugyebár — a remény Kína mohón kap az ameri­kai gabona, gyapot, szója után. A kínai terméshozam megja­vításához irtózatos mennyisé­gű vegyszer kell, az állattar­táshoz tápszer, csirkegyár, hizlalda; mélyszántógép, hű­tőkocsi, üvegház, őrlő- és csomagológép. Mindezekért cserébe Kína egyelőre nem tud mást adni cserébe, mint mű­kincseket, alkoholt, brokátot. Ipara nem képes ellátni saját lakosságát sem. Hong Kong helyzete más: élvezi a vám­­kedvezményt és sokféle gyára van. Amerikában szívesen vá­sárolják a hongkongi kötszö­­vött árukat, rádiókat, játéko­kat, számológépeket, dísztár­gyakat. Amit Hong Kong ter­mel, annak van piaca. Hong Kong elsősorban eladásra ter­mel. Kínának még előbb meg kell alapoznia azt az ipart, ami eladható mennyiséget és minőséget állít elő, hogy az­után abból tovább fejlődjön. Ha a Szovjetunió megkapja a legnagyobb vámkedvezményt, előbb-ütóbb Kína is igényt tart erre. Kína mindenkor jobbat ad, mint a Szovjetunió. A kí­nai pontosabb, alaposabb mun­kás. Nagy a valószínűsége, hogy Kína elsősorban Japán­nal verseng majd a világpia­con. Most az Egyesült Államok óriási hiteleket nyújt Kínának. Kína csak addig fog fizetni, amíg érdeke továbbra is vá­sárolni Amerikától. Közben az ipara megerősödik annyi­ra, hogy harcba indulhasson. A Szovjetunió ellen és Ame­rikával szövetségben — ezt remélni lehet, de politikai bá­zisként építeni rá nem. Mert folytathat Kína kétfrontos há­borút is, vagy tíz év múlva szövetkezhet az oroszokkal, mi ellenünk. Most a kínai - orosz ellentét lehetővé tette az ame­rikai - orosz enyhülést. A holnap azonban teljesen bi­zonytalan. JOCHANAN CARMEL HELYZETMAGYARÁZATA CSAK A VAK NEM LÁTJA . . . Az arab államfők Marokkó fővárosában,Rábáiban tartott csúcskonferenciája teljesen világos és egyértelmű hely­zetet teremtett a közelkeleti térségben. Most már tényleg az a helyzet, hogy csak a vak nem látja, hogy az arabok nem adták fel eredeti céljukat, Izráel elpusztítását. A rábáti konferencia határozata kimondja, hogy az ún. Palesztin Felszabadftási Szervezet, amelyet angol rövidítésében PLO néven is ismernek, a palesztinai nép e­­gyetlen jogos képviselője. Az, amit ők Palesztin Felszaba­dftási Szervezetnek neveznek, és amit az UNO közgyűlése is meghívott —szégyenszemre—a palesztinai vitára, sem­mi más, mint a tömeggyilkos terrorszervezetek szövetsé­ge, és az élén a főharamia Jasszer Arafát áll. A határozatok közül azonban nem a terroristák elisme­rése a legfontosabb, hanem az a tény, hogy egyben azt is bejelentették, hogy Palesztina minden területe, amelyet "felszabadítanak", az izráeli uralom alól automatikusan ezeknek a gyilkosoknak az uralma alá kerül. Pontosan ez volt az, amit Izráelben eddig is állítottak, a­­kik ellene voltak az engedményeknek. Mindig is azt mon­dottuk, hogy amennyiben a felszabadított Jehuda és Som­ron ismét arab kézre kerül, ott a müncheni, mááloti, kir­­ját-smonei gyilkosok fognak uralkodni és béke megterem­tése helyett magunk hozzuk be az elpusztításunkra törek­vő ellenséget hazánk szívébe. Nos, azokkal, akik legkülön­bözőbb érvekkel az engedmények politikájának hívei vol­tak, és azokkal, akik azt állították, hogy akik nem akarják feladni Jehudát és Somront, nem akarják a békét, most ma­guk az arabok közölték, hogy mi az a béke,amit szánnak nekik és nekünk. A rábáti konferencia határozata a valóságban nagyon közel hozta egymáshoz a fynrmány és az ellenzék álláspont-, ját, amely eddig sokak szemében áthidalhatatlanul ellen­tétes volt. Az ellenzék ugyanis azt mondotta, hogy Jehudá­­ból és Somronból nem szabad feladni semmit sem. A kor­mány az engedmények politikájának híve, de maga Rábin miniszterelnök jelentette be, hogy a gyilkos terroristák­kal ?oha nem fogunk tárgyalni. Velük az egyetlen találko­zási hely a harcmező, és hogy nem fogjuk'tflrni egy, a a gyilkosok-vezette állam létesítését a szomszédságunk­ban, olyan területeken, amelyeket mi engedtünk át nekik ebből a célból. Minden elméleti ellentét ellenére a két álláspont gyakor­lati szempontból ugyanaz. Miután az összes arab államok — kényszerből még'a károsult Husszein király is — bejelen­tették, hogy a terroristák képviselik egyes-egyedül őket a palesztinai kérdésben, a kormány álláspontja, ha követke­zetes, szintén azt jelenti, hogy nincs engedmény. Valóban: mit is felelhetünk mi,izráellek,a rábáti határo­zatokra? A feleletnek teljesen egyértelműnek kell lennie. Rábátban elhatározták, hogy minden általunk kiürített terü­let a gyilkos terroristák uralma alá fog kerülni. Erre az egyetlen lehetséges felelet, hogy mi nem ürítünk ki semmi­féle területet. A terrorszervezetek minden valószínűség szerint a legrövidebb időn belül palesztinai emigráns kor­mányt akarnak létesíteni Jasszer Arafát vezetésével. Erre is csak egyetlen feleletet lehet adni: Gondoskodni fogunk arról, hogy ez az emigráns kormány mindörökre az emig­rációban maradjon. Nem vitás, sajnos, hogy a rábáti határozatok nagy mérték­ben megnövelték a háborús veszélyt. Illetvé, hogy helyre­igazítsam magam, csak még jobban a tudomásunkra hozták, hogy ez a háborús veszély milyen nagy. Bizonyos mértékig ugyanis mi,izráeliek.köszönettel tar­tozunk az arab államfőknek azért, hogy ilyen világosan meg­mondták a szándékukat: kiket akarnak'uralomra juttatni Pa­lesztinában. És ne felejtsük el, hogy a terroristák — sőt^ mint látjuk az összes arab államok szemében is — Palesz­tina nemcsak a hatnapos háborúban felszabadított területe­ket jelenti, hanem egész Izráelt. Lehet, hogy a rábáti hatá­rozatok megmentettek minket egy csapdától, amely talán jóvátehetetlen kárt és súlyos veszélyeket hozott volna szá­munkra. Tegyük fel, hogy felülkerekedett volna közöttünk az engedményekre hajló politika, amelyre sok eshetőség volt, és Jehudát és Sömront, vagy annak legalábbis nagyrészét átengedtük volna az araboknak, abban a reményben, hogy ez az engedmény végre-valahára meghozza azt a békét, a­­melyre mindnyájan olyan nagyon várunk. Mi történt volna ebben az esetben? Az általunk kiürített területek a legrövidebb idő alatt a gyilkos terrorszervezetek uralma alá kerültek volna. Ez esetben csak két választásunk lett volna. Az egyik: katonai erővel újra bevonulni azokra a területekre,amelyeket csak rövid idővel előbb adtunk fel.Ez nyilvánvalóan a háborút jelenti és még hozzá a jelenleginél sokkal, de sokkal kedvezőtlenebb körülmények között. A másik csaknem elviselhetetlen lehetőség, hogy eltör jü% hogy egy elpusztításunkra törekvő ellenség miként rendez be nagyvárosainktól kilométerekre táborokat céljainak vég­rehajtása érdekében. De mi több, amennyiben ez a terroris­­ta-vezette palesztinai állam orosz rakéták birtokába jutott volna, nem lehetett volna Izráel területén egyetlen olyan repülőtér sem, amely ne lett volna ezeknek a rakétáknak a lőtávolábán. Mennyi ideig tűrhettük volna ezt el? Azt hiszem, hogy itt még a leggaíambabb galambok birkatürelme sem segített volna. A íábáti konferencia határozata egyben ismét aktuálissá teszi a nemzeti egység-kormány megalakításának kérdését. Most már azt sem lehet állítani, hogy a Likud jelenléte a kormányban opciókat zárna el. Ezek az opciók a rábáti kon­ferencia óta amúgy sem léteznek. Szerintem létük addig is csak csalóka látszat volt. Hungarian 7^- Meat Center, Inc. \±L/ SERTÉS- MARHAHÚS KÉSZÍTMÉNYEK HÁZI FÜSTÖLT KOLBÁSZFÉLÉK, SZALÁMI ÉS AZ ÖSSZES FINOM FELVÁGOTTAK 1592 SECOND A VE., (82 és 83 utcák között) New York, N Y. 10028. Tel.: RE 4-8787.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents