Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)

1974-11-30 / 538. szám

MEND RH r#**.August J.Molnár P.O.Box io84 ______________ Me# Bruns»ick $*comi ci»«* y^g A 1Ci* “*• Jersey o9q»»«>'»»‘i«»<» n<>. h7> AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSI0ŐSA6IAPJA Ära! 30 cent 1974- NOVEMBER 30. XIII. évi. 538. szám sxssssssssssxxsssssxssssssxsxssssssssssxsxxsxssssxsatssxxs^^ HABORD, VAGY BÉKE: MINDKETTŐ LEHETSÉGES Sohasem örülünk annak, ha könnyű összeállítani lapunk első oldalának híranyagát. Ez ugyanis olyankor történik, amikor a Közelkelet helyzete megint válságosra fordul, Iz­­ráel létének, biztonságának kérdése a világ érdeklődésé­nek homlokterébe nyomul. Boldogok azok az országok, amikről nem írnak, s amikről nem tudnak. Minél kevesebbet foglalkoznak egy néppel a nem­zetközi porondokon,annál nyu­galmasabb nemzeti élete. Ez a luxus-állapot Izrael hely­zetében szinte reményteleri­­nek látszik. Az egy és ne­gyed évvel ezelőtt kitört jom­­kipuri háború után Izrael né­pe — és vele együtt a zsidó­ság mindenütt — komoly lelki elszámoláson ment keresztül. ’•Adjunk egy lehetőséget a bé­kének is“ — mondották, s va­lóban, az izráeli bel- és kül­politikában egyaránt egy éven keresztül azok voltak a hang­adók, akik messzemenő en­gedményekre lettek volna haj­lamosak a béke megőrzése kedvéért. Az elmúlt két hét alatt a hangulat megváltozott. Izráel ismét háborúra készül. Főleg azért készül, mert látja, hogy ez a háború szinte elkerülhe­tetlen. Ha tehát a pillanatnyi hely­zetet elemezzük, ezt több ol­dalról kell megközelítenünk. Az egyik a nemzetközi dip­lomácia porondja. Lehet-e számítani arra, hogy valami­lyen nemzetközi megegyezés kihúzza a méregfogát ennek az óriáskígyónak, amely még az óriásnál is óriásibb, hi­szen egyszerűen végelátha­tatlan. A másik szempont: elkép­­zelhető-e valamilyen közvet­len megoldás Izráel és bár­melyik arab szomszédja, vagy Izráel és annak belső arab la­kossága között? És végül a harmadik: a há­ború. Milyen eredményekkel járhat és mit hozhat? nek akkor sincs módja dönté­sei végrehajtására. De a vi­lágpolitika alakulása amúgy­­sem függ az ENSz-től. Min­den kérdés a világban végső fokon a Szovjetunió és az E- gyesült Államok viszonyára egyszerűsödik le. Az ’’egy­szerűsödik“ kifejezést ugyan Az Egyesült Nemzetek kul­turális szervezetének, az UNESCO-nak múlt heti ülésé­ről legfeljebb kuriózumként érdemes írni. Jelentősége ab­szolút nincs, de ez is jellem­ző arra, hogy az őrültség milyen mélypontjára jutott el világunk. Az UNESCO meg­WAN- E LEHEKSEC KÖZVETLEN TÁRGYALÁSOKRA ? Ha az internacionális diplo­máciát mint globális egészet tekintjük, úgy semmiféle meg­oldásra nincs remény. Az E- gyesült NemzetekSzervezeté­­nek azt a döntését, mely tár­gyalójogot adott a Palesztina! Felszabadítási Szervezet né­ven ismert terrorcsoportnak, már többször elemeztük, és munkatársaink e szám több cikkében is foglalkoznak vele. E hét folyamán azonban a kép még komorabbá vált. Az Egye­sült Nemzetek közgyűlése 89 szavazattal 8 ellenében és 37 tartózkodással olyan döntést hozott, amelyben elismerte a palesztin nép jogát országához és ahhoz, hogy az állítólagos Palesztina! elüldözöttek visz­­szatérhessenek régi otthona­ikba. Ez a döntés Izráel meg­szüntetését jelenti — még sze­rencse, hogy az ENSz közgyű­lésének nincs jogi hatása, mert politikai jellegű döntést csak a Biztonsági Tanácsnak van joga hozni, ahol az öt nagy­hatalomnak vétójoga van. A Biztonsági Tanácsban a múlt heti közgyűlési határozat sem­miképpen sem megy keresztül. Nemcsak az Egyesült Államok, de minden valószínűség sze­rint még Anglia is élni fog vétójogával. Ez a határozat ugyanis szöges ellentétben áll az 1967 novemberében hozott híres 242-es döntéssel, amely felszólítja ugyan Izráelt bizo­nyos arab területekről való visszavonulásra, de félreért­hetetlenül elismeri Izráel lét­­jogosultságát — biztonságos és védhető határokon belül. Ezt a döntést nem is helyez­ték hatályon kívül; most a két egymásnak ellentmondó hatá­rozat egymás mellett szere­pel érvényesként. Az ENSz tagállamok politi­kailag iskolázatlan, teljesen elfogult és józanságtól elru­gaszkodott többsége meg sem érti, hogy jogi képtelenséget idézett elő. Mindentől függetlenül, még ha a Biztonsági Tanács jóvá is hagyná a közgyűlés hatá­rozatát (ami, ismételjük, tel­jes lehetetlenség), az ENSz-Az IZRAELI FLOTTA HELYZETE NOVEMBER VÉGÉN csak enyhe gúnnyal lehet hasz­nálni, hiszen éppen ez korunk legbonyolultabb problémája. Érdekes lenne tudni: vajon egyáltalán fölvetődött-e a Kö­zelkelet kérdése Ford elnök és Brezsnyev pártfőtitkár vla­­divosztoki tanácskozásán — ahogy eredetileg tervezték —, vagy sem. És ha felvetődött, megegyeztek-e valamiben, a­­vagy sem? Ha igen, miben? Ezekre a kérdésekre nincs válasz. A vladivosztoki érte­kezlet záróközleménye ugyan arról beszél, hogy megegyez­tek az atomfegyverkezés csök­kentésének bizonyos részlet­­kérdéseiben, és semmi más­ról. Még ez az atomkorláto­zási egyezmény is olyan meg­határozhatatlan és zavaros, hogy nem lehet belőle sem­mire sem következtetni, leg­feljebb arra, hogy aláírtak egy újabb papírt, amit a Szovjet­unió nem fog betartani. vonta Izráeltöl az évi 25,000 dollár kulturális segélyt, mondván: Izráel olyan ásatá­sokat végez Jeruzsálemben, ami veszélyezteti a világ kul­túráját. A vicc jó. Izráel évi 2 50,000 dollárt fizet be az Unesco pénztárába, hogy segítse a kulturálisan elmaradott or­szágokat, s ennek egytizedét jelképesen visszautalják neki. Ezután ezt nem fogják tenni, dehát 25,000 dollár esetleg tisztességes évi jövedelmet jelent egy szervezett ameri­kai munkásnak, viszont sem­mi esetre sem okoz nehézsé­get egy országnak, még ha az szegény is, mint a temp­lom egere, vagy mint Izráel. v De hogy olyan országok kül­döttei, amelyek tíz éve még embert ettek és skalpokra va­dásztak; amelyeknek lakossá-, ga 70-80-90 százalékban írás­­tudatlan; amelyeknek törté-M EG H I V Ó A TORONTÓI MAGYARAJKÚ ZSIDÓK SZÖVETSÉGE 1974 DECEMBER 1-én, VASÁRNAP délután 5 órakor A HOLY BLOSSOM KULTÚRTERMÉBEN (1950 Bathurst Street) tartandó NAGYSZABÁSÚ ZENÉS, IRODALMI MŰVÉSZ ESTJÉRE MŰSOR: OPERAÁRIAK ÉS OPERETTEK, PRÓZAI MAGÁNSZÁMOK, HUMOROS PÁRJELENETEK Jegyek 5 dollárost árban elővételben kaphatók: Menóra kiadóhivatala (105 Almore Ave, Downs view, 636-1381; Brichta Béla, 617 College St., 536-2696; Judy Florist, 387 Spadina Ave., 922-8777. nelme még a kezdet kezdetén van, jogosultnak érzik magu­kat annak elbírálására, hogy mi a jelentősége a 6000 éves Jeruzsálemben folytatott ása­tásoknak — ez már nem is felháborító, ezen csak nevet­ni lehet. Nem lehet nagyobb fontosságot tulajdonítani ne­ki, mint a második elemista diákok állásfoglalásának aze­­gyetemi oktatási reform kér­désében. Egy nappal később ismét az UNESCO ült össze és sza­vazással beosztotta országa­it különböző regionális cso­portokba. Az Egyesült Álla­mokat és Kanadát beosztot­ták Európába. Ausztráliát be­osztották Ázsiába. A Szovjet­uniót — Kína tiltakozása el­lenére — beosztották két vi­lágrészbe is. Izráelt nem so­rolták be sehová, mert az a­­rab delegátusok megállapítot­ták, hogy Izráel nem tartozik sehová. Ha pedig nem tarto­zik sehová, akkor nincs is. Az érvelés teljesen világos, nemdebár? Az arab blokk kommunista és ún. harmadik világbeli többséggé elhatá­rozta, hogy mivel ők Izráelt nem szeretik, Izráel nincs is. A világproblémák megoldásá­ra ez a figyelemreméltó és követendő példa. A levegő- és vízszennyeződést például a világon senki sem szereti, kézenfekvő tehát egy olyan ENSZ határozat, amely sze­rint légszennyeződés nincs. Az általános éhezést sem sze­retik a világban, következés­képpen nagyon könnyű egy o­­lyan nemzetközi határozatot hozni, hogy a világot fenye­gető éhínségről nem kell tu­domást venni. Most látjuk, hogy ez a ha­sonlat rossz, hiszen a római nemzetközi élelmezési konfe­rencia tulajdonképpen ponto­san ezt csinálta. Nem vette tudomásul, hogy a világ éhe­zik, illetőleg ha tudomásul vette is, semmit sem tett el­lene. Az UNESCO döntése a nyu­gati világban — általában a kultúrállamokban — óriási felháborodást keltett. Még a^ zokban az országokban is, a­­hol Izráel ügyével nem na­gyon szimpatizálnak, elképed­tek ezen a határozaton. A francia intellektuelek vezető csoportja nyilatkozatot bocsá­tott ki, amelyben bejelentette: megszakítja minden kapcsola­tát a kulturális világszer­vezettel. Az aláírók között olyan nevek szerepelnek,mint Raymond Aron, Simone de Beauvoir, Jean-Louis Bar­rault, Ionesco, Arthur Ru­­tíinstein, Sartre és sokan má­sok. Néhány <órával később a világ jelentős tudósai és művészei közül már olyan ne­vek csatlakoztak a nyilatko­zathoz, mint Axelrod, Paul Conrad, James Mitchener, Arthur Miller, Arthur Schle­singer, Kurt Vonegut, nem is beszélve a két magyar-zsidó tudósról, Teller Edéről és Wigner Jenőről. Az UNESCO tehát határozottan öngólt lőtt. A kulturális szervezetben a « A jövőben csak a kulturalatla­nok foglalnak helyet; aki va­lamit tehetne a világ kultú­rájának javítására, az elkü­­lönítetta magát ettől a szer­vezettől. A NEMZETKÖZI TÁRGYALÁSOK Izráel határain a helyzet nagyon feszült. Két héttel ez­előtt még közvetlen háborús kirobbanástól tartottak; azóta egy kevéssé mérséklődött a hangulat. Kurt Waldheim, az ENSz főtitkára már múlt hé­ten szándékozott elindulni egy közelkeleti tárgyalássorozat­ra. November 30-án ugyanis lejár az ENSz-csapatok man­dátuma a golánifegyverszünet fenntartására. Szíria vonako­dott ezt az egyezményt meg­hosszabbítani, s ezért Wald­heim látogatásának a körzet­ben nem lett volna sok ér­telme. Az utolsó pillanatban azonban — így mondják a leg­utóbbi hírek — mégis meg­gondolták a dolgot, és így hétfőn délelőtt Waldheim el­utazott, hogy Damaszkuszban, Jeruzsálemben és Kairóban tárgyaljon. Lehet, hogy lét­re jön egy megegyezés, és (folytatás az 5. oldalon) Setre... ÜRES GYOMOR - ÜRES BESZÉD A most befejeződött kéthetes római élel­mezési világkonferencia végül is beszéd­áradatba fulladt és tartunk attól, hogy a vi­lág növekvő élelmezési problémái pontosan olyan súlyosak maradnak, mint Róma előtt, ahol orvoslást kerestek a bajokra. Rómában is kiújultak a régi politikai viták, amelyek lényege az, hogy a gazdaságilag elmaradott országok a fejlett nyugati országokat okol­ják a maguk bajaiért. A nyugatiak pedig, a­­melyek egyedül igyekeztek eddig a bajokat orvosolni, többnyire gyenge magyarázkodás­ra, mentegetőzésre szorítkoztak. Miről van szó? Arról, hogy az ún. fejlő­désben lévő államok, sajnos, nincsenek fej­lődésben, ami az ellátásukat illeti. Számos afrikai és ázsiai állam jóval kevesebb élel­miszert termel, mint amennyit, fogyaszt, es kb. évi 12-14 millió.tonna gabonát kell vala­honnan előteremteni, hogy ezekben az álla­mokban el lehessen kerülni a legutóbbi, af­rikaihoz, indiaihoz hasonló éhínséget. Ami az okokat illeti, Rómában a valódi okokról mélyen hallgattak a közvetlenül érin­tett, elmaradott államok képviselői és inkább csak arra szorítkoztak, hogy a fejlett álla­mokra hárítsák a felelősséget a maguk prob­lémáiért. A globális probléma alapvető oka az el­maradott államok túlságosan gyors szaporo­dása, de számos más ok is van. így a kiszá­míthatatlan idó*járás, a fejletlen országok a­­lacsony színvonalú mezőgazdasága, a gépe­sítés, a műtrágya hiánya, következésképpen az alacsony termelékenység. Jelenleg leg­alább három tucat ország szorul jelentős é­­lelmiszer- segélyre. így India, amelynek a­­tomreaktorra futja, de műtrágyára nem, vagy a harmadikutas afrikai országok, ame­lyek gyér jövedelmüket modern fegyverekre költik inkább, üresen futó, presztízs állami légivállalatokra és hasonlókra, élelem he­lyett. Ki tudna segíteni? A szocialista tábor semmi esetre sem, hiszen a kommunista or­szágok gyakran még önellátásukról sem tud­nak gondoskodni és nyugati gabonára kény­szerülnek. Maradnak a nyugati országok: Amerika, Kanada, a nyugateurópai államok, aztán Ausztrália, Öjzéland és talán Argen­tína. A fejletlen államokat eddig is a nyugati országok, mindenek előtt az Egyesült Álla­mok húzta ki a bajból, évente ismétlődő, na­gyobb tételű élelmiszer, segéllyel. Mondani sem kell, hogy még a minimális ellenérté­ket sem kapták soha vissza. Nem kellene az emberi bajokból politikai kérdést csinálni és Amerika számára elsősorban morális ügy, hogy segítsen. De szóba kell hozni azt a fur­csa, paradox és —mondjuk csak ki— immo­rális magatartást, amelyet a rendszeresen segélyezett országok, köztük az erkölcsi pie­­desztálról nyilatkozó India tanúsítanak. F.zek az államok természetesen úgy veszik, hogy Amerika mindig kisegíti őket, ugyanakkor a nemzetközi fórumok előtt minden alkalom­mal, gyakran élesen fordulnak Washington el­len. Ennyit a háláról. A fejletlen államok jól tennék,hogyha nem követelőznének, hanem helyette inkább meg­próbálnának megállni a saját lábukon. Ehhez az szükséges, hogy a presztizs-költekezés helyett jól gazdálkodnának azzal, amijük van. Határozott intézkedéseket kellene tenniök a túlnépesedés ellen, fokozniok kellene a ter­melést, javítani a termelési módszereket, szakembereket kellene nevelniük. A nyugatiak nyílván a jövőben is segíteni fognak és ezután sem várnak érte hálát. De a nyugati segítség­nek is vannak valahol határai. A javak elosz­tásának mai rendje hosszú évtizedek alatt alakult ki, és a Rómában elhangzott szónok­latok sem változtatnak az adott realitásokon. A nyugatiaknak is meg kell keményen dol­­gozniok azért, amijük van, és egyetlen or­szág sem fogja önként csökkenteni az élet­­színvonalát, hogy a másoké emelkedjék. A megoldás az, hogy a fejletlen államok nem­csak elfogadják a fejlettek segítségét, de példájukat is követik: a kemény munkát, a hozzáértést, a népszaporulat megállítását. Mert enélkül nem lesz megoldás, sem világ­­konferenciákkal, sem másként. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents