Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)

1974-11-23 / 537. szám

1974. november 23. * MENORA 3. oldal JAMES BOND ÉS CSALÁDJA EGYIPTOMBAN Izraeli kémeket tartoztattak le Kairóban \ . ) Mintegy két héttel ezelőtt, a jom-kipuri háború kitörése év­fordulójának napján, kezdték el Kairóban tárgyalni „az Izrá­­el szolgálatában álló kémcsa­lád“ ügyét. A vádlottak: az apa, Ibrahim Juszuf, jeruzsálemi menekült palesztinai és az anya. Insirách, aki Felső-Egyip­­tomban született. Továbbá a három fiuk: Nábil. Muchamad és Áádel. A ’kémcsalád már a kirakatper első napján „tö­redelmes vallomást“ tett s ezt az egyiptomi tévé is közvetítet­te. Az alábbiakban ismertetjük a kairói Áchbár Ál-Jáum heti­lapban a kémkedő családról mecjelent beszámolót: A múlt szerdán este 7 órakor megszólalt a titkos rádió és táviró és rejtjeles távirat érke­zett Kairóba. A címzett Musza Ohiár alezeredes volt. „Küldjétek levelezőlapot, kö­zöljétek hogy vagytok és hogy van a hölgy“. Ez volt a távirat szövege, a­­melyet nem Musza Omár, ha­nem más olvasott el, mert az alezredes akkor már több, mint két hónapja a börtönben volt. Ez volt az utolsó rejtjeles távirat, amelyet az izráeli hír­szerző szolgálat az ügynökének küldött — Írja az egyiptomi lap. — Ibrahim Száid Mucha­mad Juszuf, vagy ahogy az iz­raeli hadsereg nyilvántartja. — ftfusza Omár alezredes és fele­sébe. Insirách Ali Márszi, izrá­eli fedőnevén: Dina főhadnagy és három fiuk Tzráel javára el­követett kémkedés vádjával ke­­tiiltek letartóztatásba, anélkül, hOgv az izráeli kémszolgálat •ijől tudott volna. Ibrahim El Arisban élt fele­ségével, három gyereke pedig Karóban volt Ibrahim anyjá­nál. amikor az izráeliek elfog­lalok a várost és Szinájt. Ibrahim Juszuf gyakran, járt it izráeli katonai kormányzó­ságon, hogv utazási engedélyt szerezzen. Kairóba. Itt találko­zott egy Náim nevű férfivel, aki a katonai -kormányzóság gá7ai kirendeltségén dolgo­zott. Ez a Náim feltűnően ba­rátságosán viselkedett Ibra­him iránt, aki maga is mo­­sólvcós. fecsegésre hajlan'os. b;)rátsá"os természetű. Né­hány találkozás után ..Náim“ a következőket mondotta Ibra­himnak: ..Szeretnék segíteni Önnek. Londonban él a bátyám, akinek export — import iro­dáin van. Ha ön megérkezik Kairóba — és ebben segítségé­re leszek — csak arra kérem, hogv küldie el neki az élelmi­­yer-árak táblázatát“. Ibrahim Juszuf készségesen beleegyezett. Akkor még nem tudta, hogy az ecész beszélge­tés csak próba volt, amely Ná­im szempontjából megfelelt a kivánalmaknak. A következő megbeszélésükön már jelen volt egy további férfi, aki az „Abu Jákob“ fedőnevet használta. Ez már nyíltan megkérdezte: „Hajlandó együttműködni ve­lünk?“ Ibrahim, anélkül, hogy meg­kérdezte volna, mi az értelme ennek a kérdésnek, ezt vála­szolta: „Van egy telkem Jeru­zsálemben. amelyet az apám­tól örököltem. Hajlandók önök ezt visszaadni nekem?“. Abu Jákob készségesen be­­le^evezett. majd hozzátette: „Havi 80 fontsterling fizetést adunk önnek“. Amikor Ibra­him készségesen rábólintott. 37 Abu Jákob nevű izráeli hir­­szrtvő tiszt barátságos mosoly­nál meevere.eette a vállát. „És mi lesz a feleségemmel?“ — kérdezte Ibrahim. A válasz nem késett, „ó is velük dol­gozik majd“. * Kiképzésük évekig tartott és főbb európai, valamint afrikai fővárosban kellett megfordul­­aiok. 1970 végéig elég pénzt gvűitöttek ahhoz, hogv luxus­lakást vásárolianak belőle Kai­ró egyik elővárosában. Az asz­­szony lett a fényképész és egy olvan vállra akasztható táská­val látták el, amelyben rejtett fénvképezőgép volt. A táska segítségével Insirách bárhol nyugodtan fényképezett »­nélkül, hogy valaki észrevette volna. Ibrahim ekkor kijelen­tette megbízóinak, hogy ha azt akarják, hogy katonai öve­zetekben, katonai berendezé­seket fényképezzenek, akkor gondoskodjanak számukra megfelelő autóról is. Kapott pénzt és Rómában vá­sárolt autót. Emelték a fizeté­sét, s amikor pénzt kért felesé­ge részére is, a készkiadáso­kon kivül havi 250 dollárt fi­zettek neki. Ibrahim kapzsisá­ga felébredt. Igyekezett minél több információt szerezni, tud­ván azt. hogy minden értesü­lésért további prémiumot kap. Számára a kémkedés egyszerű üzlet volt. Pénzt kap és igazán nem fontos, hogy mit ad cse­rébe. — folytatja az egyipto­mi lap. Fiaik — Nábil, aki az Ál Ász­­hár főiskolán tanult, Muchá­­mád, aki gimnazista volt és Áádel, akit azévben Írattak be a középiskolába — észrevet­ték szüleik furcsa viselkedését. Apjuk órákon át leveleket irt, vagy pedig zárt ajtók mögött a rádió mellett ült. Anyjuk se­gített neki és ha zavartak, el­kergette a gyerekeket. ^A fiuk előtt olyan dolgokról beszélt az apjukkal, amelyek nem tar­toznak asszonyra. Végülis a há­rom fiú nekikszegezte a kér­dést: „Tulajdonképpen mivel foglalkoztok?“. Az apjuk nyiltan válaszolt: ..őszintén megmondom, Tzrá­el javára kémkedünk. Mindezt pénzért és értetek és a jövő­tökért tesszük. Azt akarjuk, hogy a legjobb iskolába járja­tok, szép ruhátok legyen, ha felnőttök, autótok is legyen. Ha azonban elszóljátok maga­tokat. valamennvien elvesz­tünk“. így lett belőlük kém­család. Az októberi háború idején Insirách Rómában, a Republika Uten lévő -szállodában tartóz* kodott. Október 6-á» felkeres­te- egy sziriai állampolgár, aki ugyanabban a szállóban lakott és ezt mondotta neki: „Halot­tá már. az egyiptomiak átkel­tek a Szuezi-csatomán és át­törték a Bár-Lév vonalat, a szi­­riai hadsereg pedig olyan mé­résre tanítja a Golán-fennsi­­kon az izráelíeket. horv azt so­ha nem fogjáik elfelejteni.” „Abu Jákov”. az izráeli hír­szerző tiszt magához rendelte Insiráchot. Az izráeli tiszt elbo­rult arccal, komoran kérdezte az asszonytól: „Bizonyára már hallott arról, hogy Egyiptom kihasználta a jom-kipurt és át­kelt a Csatornán. Nem marad­hatok sokáig itt... Tel Aviv. han szükséeük van rám ... Ha­­eyok magának pénzt, küldjék továbbra is el a birtokukban lévő információt... Ne hagy­janak cserben bennünket!“ Tn­­sirácht azt mondotta az egyip­tomi újságírónak, hogy Abu Jákov könnyes szemekkel be­szélt hozzá. Insirách visszatért Egyiptomba. Tel Avivban komor volt a hangulat — folytatja az egyip­tomi lap. — Uj arcok jelentek meg az izráeli hírszerző szol­gálatban. Ibrahimot megkér­dezték. hoev miért nem kül­dött jelentést az egyiptomi há­borús előkészületekről. „Meg­állapodtunk abban, hogy a há­ború közeledtével táviratoz­ni fogtok“. Ibrahim elmagyarázta: ..Megpróbáltam. A háború kitö­­rése-okozta meglepetés után el­mentem a táviróhivatalba. ahol uesztő volt a helvzet Minden­kit alaposan ellenőriztek. Kai­róban igazolványokat kértek és előre közölni kellett a táv­irat tartalmát. Féltem. hogy felfedeznek“. „Tulajdonképpen mit akar­nak tőlem — folytatta, az e­­gyiptomi lap szerint, Ibrahim — küldtem elég előzetes infor­mációt“. Kissé gonoszkodva be­szélt. de senki ügyet sem ve­tett rá. Ekkor hirtelen megszó­lalt az izráeli titkos szolgálat helvettes főnöke: ..Hasonló tra­gédia megelőzésére kiképez­zük magukat a világ legmo­dernebb adó—vevő készüléké­nek kezelésére és a fizetésüket ezer dollárra emeljük. Ennek a készüléknek az ára százezer dollár és az általa küldött táv­irat másfél másodpercen be­lül Tel Avivban van. A történ­tek után nem akarunk többé kockáztatni. Az első táviratért, amelyen ezen a készüléken át továbbítanak, tízezer dollár prémiumot fizetünk“. Ibrahim félt s nem volt haj­landó a készüléket magával vinni. Az izráeli kémfőnök he­lyettese ekkor ezt mondotta: „Nincs szükség arra, hogy ma­gával vigye a készüléket. A Kairó — Szuez országúton, a 108-as kilométerkőnél van egy víztartály. Ha visszamegy Kairó­ba, utazzon oda és a vízme­dence hátsó fala közepe-táján kezdjen keresni. Ott fogja ta­lálni a készüléket. Végre tudja ezt az utasítást hajtani?“ Nyil­vánvaló volt — folytatja a pikkiró, hogy az izráeliek a visszavonulásuk előtt otthagy-Talán elhinném, ha másutt történik. Hol is? Bizony, gon­dolkodnom kell, mert manap­ság már elég sok országban megeshet. Legfeljebb más ok­ból. Ilyesmiért csak ott. Pedig, sajnos, makacs embereknek itt-ott a világon nincs valami nagy biztonságban az élete. Arról van szó, hogyMoszk­­vában lelőtték Viktor Popkovot. Nem Popovot, aki mindent fel­talált Franklin előtt, holott csak utána élt, hanem Popkovot. Popkov olyasmit csinált, amit mindenhol szabad, legfeljebb nem mindig jó üzlet, de ártani nem árt senkinek. Absztrakt képeket szeretett. Nem fes­teni, csak nézni. Egész jól beilleszkedett a szovjet rend­szerbe, tagja volt a Képzőmű­vész-Szövetségnek, és ha azt rendelték, odafestette az Udvö­­ztflt mosolyt a bányász arcára, de nem ábrázolta, mi rejlik a járási titkár önelégültségtől puffadt arca mögött. De mert Popkov nem volt elég ostoba, tudta, hogy tisztátalan. Lelki­ismeretének megnyugtatására felhasznált egy-két kiskaput, hogy a kiközösített, nyilvános­ságtól megfosztott absztrakt festőket, szobrászokat segítse. Adott pénzt az éhezőnek, vá­sárolt a feketelistán lévő ki­válóaktól képeket, sőt, még azt sem árulta el a KGB- nek, miről beszélgetnek kol­légái a műtermek sarkában, féllíter vodka után. Popkov tudott arról, hogy a ’’nemhivatalos“ művészek egy moszkvai telken kiállítást ké­szítenek elő. Miután a kiállí­tást bulldózerekkel eltaposták, rájött, hogy egy embernek nem lehet két szíve. Színt kell vallani! Megtette. Felment a legfelsóT)b művészeti atyais­tenhez és megmagyarázta: az absztrakt művészek nem árta­nak senkinek... ilyen művek ezerszámra kaphatók a Szaj­­na-parton, a Hyde parkban, a Times Square-en, és mégse dűl össze az államrend... hogy akinek nem tetszik, legfeljebb nem vásárol belőle. Ám ha üldözik az absztraktokat, az botrányt kever és emeli az á­­zsiójukat. Különben is, ezek a kollégák csak azt akarják ki­ják a készüléket. A megjelölt helyen és a kivá­lasztott időpontban, Insirách középső fia, Muchamed kísé­retében kiszállt az autóból és a vízmedence falának tövében egy nagy csomagban, megtalál­ta a ritka és értékes rádió­­készüléket. Sietve hazautaztak és a lakásuk hálószobájának padlója alatt ásott gödörben elrejtették. Ibrahim szorgalmasan el­küldte az első két táviratot, a­­mikor váratlan üzemhiba tör­tént: elromlott a készülék. — 1974 julius 24-én Insirách Ró­mán keresztül Tel Avivba uta­zott, egyedül. Itt megkapta a szükséges alkatrészeket, sőt megtanították, hogy miként kell a szerelési munkákat vég­rehajtani. Duplafedelű bőrön­döt kapott, amelyben az al­katrészeken kivül 3500 dollár fejezni, hogy ízekre tagozó­dott, halódik a rothadó kapi­talizmus. Ilyen szöveggel — miután a nyugati sajtó vas­tagbetűs fejcímekkel közölte, hogyan tiporták sárba a “mű­vészetpártoló“ Moszkvában a hivatalos fórumoknak nem tet­sző műveket — Popkov még azt is elérte, hogy engedélyez­ték az absztrakt képek, szob­rok kiállítását. Popkov lelki­ismerete megnyugodhatott. Általában nyugodt ember le­hetett. Attól ugyan tartott kis­sé, hogy a Képzőművész Szö­vetségből kizárják, esetleg az is megfordult a fejében, hátha akad olyan orvos, aki elmebe­tegnek nyilvánítja, és akkor túlságosan Jó társaságba ke­rül. Világhírű írók, fizikusok, filozófusok közé. A KGB kü­lön bolondok házába. Ami történt, arra egyálta­lán nem számított, dgy lát­szik,- nem olvasta azt a köny­vet, amit eddig még nem ír­tak meg. Fiatal volt, mind­össze 42 esztendős, és orosz. A megszállt országok politi­kusainak elhalálozási módja nem foglalkoztatta. Egy foga­dás után jókedvűen jött ki a barátaitól a Gorkij-utcai ka­pun. Gyanútlanul kinyitotta az ott várakozó taxi ajtaját. Elég jól keresett, késő volt, a Met­ro már nem járt. A golyó pontosan szíven ta­lálta. Aki a taxiban ült, ki­tűnően tudott célozni, hiszen az ember kissé meghajolva szokta kinyitni egy kocsi aj­taját. A mentőorvos csak a be­állott halált tudta már megál­lapítani. Az orosz közlemény szerint Popov nem lehetett szín józan, mert nem taxi volt az, aminek az ajtaját kinyitotta, hanem egy bank szállított benne pénzt, és a vagyonőr tolvajnak nézte a festőt. Tehát belélőtt. Nem hibás senki, Popkov önmagá­nak köszönheti a halálát. Néhány dolog azonban nem egészen világos. Kommunista országokban e­­gyik bankfiókból a másikba nem szállítanak pénzkötegekét. A nemzeti bankoknak a rabo­mobilokhoz hasonló, szilvakék, kb. másfél tonnás páncélkocsi­volt elrejtve. 1974 augusz 5-én letartóztat­ták Ibrahimot. Felesége ekkor Rómában tartózkodott egy iz­ráeli hírszerző tiszttel. Megin­dult a rejtett háború a két or­szág hírszerző szolgálata kö­zött. Egyiptom tudta, hogy ha kiszivárog Ibrahim letartóz­tatásának hire, akkor Insirách soha többé nem tér vissza Egyiptomba. Insirách 1974 augusztus fi­án megérkezett a kairói repü­lőtérre. Nyomban hazasietett, ahol csak gyerekeivel találko­zott. Fiai azt mondották neki. hogy Ibrahim Kántárára uta­zott. Insirách sietett utána, de előzőleg megvizsgálta a háló­szoba padlója alatti üreget. A készülék nem volt ott. Amikor kilépett a hálószobából, az aj­tóban várta személyesen az egyiptomi államügyész. jaik vannak, ezek gyűjtik be a fiókoktól a készpénzeket he­tenként egyszer. Nem pénte­ken, mert akkor nem bizton­ságos (szabad szombatok e­­lőtt tele az utca részegekkel), hanem csütörtökön. Popkov a golyót pénteken kapta a szí­vébe. Köztudomású, hogy egyetlen bolsevik országban sincs fegy­verviselési engedélye a va­gyonőröknek. Sőt, céllövésze­ti tanfolyamokon sem vesznek részt. Fegyvere a fegyveres testületek tagjainak van. Ebből a két adatból józan ésszel az a következtetés a­­dódik, hogy Popkovra a KGB embere lesett egy olyan au­tóban, ami a szovjet taxik Jellegzetes jelzését és lám­páját viselte. Nem lehetetlen, hogy Popkov volt az, aki ér­tesítette a nyugati újságíró­kat a bulldózeres művészet­­szeretetről. Ezek után mikép­pen bánjanak el vele? Vád alá nem helyezhetik, elme­gyógyintézetbe nem zárhatják, mert a Nyugat már rajta tar­totta a szemét. Ha azonban Popkov kissé spiccesen maga viselkedik be­törő módjára, és óvatlanul ki­nyitja egy pénzt szállító autó ajtaját (ja, miért is volt az kinyitható, ha fegyveres őri­zetet érdemlő értéket tartot­tak benne ?), akkor egészen másképp fest a dolog... a pénzt Nyugaton is védik... nem le­het senkinek egy szava sem! Csakhogy mi túlságosan jól emlékezünk, hogyan halt meg Masaryk, Zalka Máté, Berg­­ner Barna (Ausztriába kikül­dött KGB-kém, könyvtáros), Dimitrov stb., stb. Mindnyá­jan másképp, de Popkovhoz valahogy kísértetiesen hason­ló módon. Mintha egyforma észjárással tervezték volna meg távozásukat az élők so­rából. A nyugati sajtó tárgyilago­san közli az eseményt. Az o­­roszoknak van egy nagy elő­nyük: a szabad világnak nincs fantáziája. Ránk pedig, akik­nek van tapasztalatunk, nem hallgat. Mégis szólunk. Mert kell, még akkor is, ha hiába. VÁMMENTES INKA CSOMAGOK FúUGYNOKSÉGE Különböző cikkek vagy IKK A utalványok szabad választásra, magyarországi címzetteknek. Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TUZEX csomagokra rendeléseket. mmdbirleGYÓGYSZEREK U.S. RELIEF PARCEL SERVICE, 245 EAST 80th STREET, NEW YORK, N.Y. 10021 * Phon* LEigh 5-3535 Igazgató: M> BRACK-REICH BEJÁRAT: 1048 Second Avenue-ről-szinte hihetetlen -EMLÉKEZÉS HELYETT Mint a címében is jeleztem, nem emlékezést szeretnék írni. Sőt, ha van erre fogalom, akkor inkább annak a for­dítottját. Az a tény, hogy most van harminc esztendeje a magyarországi zsidóság tragédiájának és ezekben a napok­ban a kegyeletes megemlékezések egymásután jelennek meg az elpusztult közösségekről, csak megerősítette bennem a vágyat, hogy egyszer felvessem a kérdését annak a zsidó közösségnek, amelynek magam is szülötte vagyok. Problémát akarok felvetni és nem emlékezést írni. Két okom van. Az egyik, a pozitív ok, hogy éppen ennek a zsidó közösségnek legalább kétharmada megmenekült a vészkor­szak idején, a másik, a negatív ok, az a negatív viszony, a­­mellyel itt nálunk, Izráelben, velük szemben viseltetnek. Nem véletlen az, hogy amíg aránylag kis zsidó hitközsé­gek múltjáról és életéről már sok-sok tanulmány és cikk jelent meg, addig a budapesti zsidóságról, vagy szorosab­ban véve arról, amit Pesti Izraelita Hitközségnek hívtak, alig lehet olvasni. Ennek ^nyilván oka van, különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy a Pesti Izraelita Hitközség a varsói után talán Európa legnagyobb hitközsége volt fénykorában. A harmincas évek végén a világon tizennyolc millió zsidó élt, és ebből körülbelül egy százalék — ne értsék félre, a világzsidóságból — ehhez a hitközséghez tartozott. Olyan időpontban, amikor Erec Jiszráél zsidósága ennek talán csak kétszerese-háromszorosa volt. De ha szorosabb értelemben csak a Pesti Izraelita Hit­község kerül napirendre, le kell szögeznem, hogy valójá­ban még legalább további százezer emberről van szó. Az e­­gész magyarországi neológiáról, amelynek központja a pes­ti hitközség volt, és amelyet e nélkül el sem lehetett volna képzelni. Mi az oka a negatív viszonynak ehhez a hatalmas zsidó közösséghez? Uralkodik — szerintem tévesen — egy olyan felfogás a magyarországi neológiával szemben, mintha az egyszerűen egy átmeneti állomás lett volna a zsidóságból va­ló kilépés felé. Olyan zsidók közössége, akik már igyekez­nek nem-zsidók lenni, de még nem tették meg a végső lé­pést. A magyarországi neológia — ha például egy ortodox zsi­dó szemével nézem —, bizonyos negatív jelenség volt. De csak ugyanolyan mértékig, mint mindazok a nem ortodox — konzervatív, reform és minden ehhez hasonló —közösségek, amelyek szerte a világon léteznek és amelyek a zsidóság többségét teszik ki ma nemzetközi viszonylatban. Cionista szempontból persze joggal lehet állítani, hogy a magyar neo­lógia többségében nem volt cionista, hanem izraelita vallá­sé magyarnak vallotta magát. De más formában és okokból nem volt cionista az ortodoxia nagy többsége sem, sőt a cionisták a háború előtt,sajnos,a világ zsidóságának minde­nütt csak a kisebbségét alkották. Tehát voltak — nem kis számban — negatív vonások a pes­ti zsidó közösség és általában a neológ magyarországi zsi­dóság életében, de minden tiszteletünk mellett állapítsuk meg, hogy nem volt olyan zsidó közössége Európának és a világnak, amely csak pozitív vonásokkal rendelkezett vol­na. Ezen negatív vonások miatt azonban kétségbe vonni en­nek a hatalmas közösségnek a zsidósághoz való hűségét — igazságtalanság. Hogyan lehet például azt állítani egy hit­község tagjairól, hogy szégyellték a zsidóságukat, amikor másrészt sokak szerint szinte bosszantó rátartisággal fel­építették Budapesten Európa legnagyobb zsinagógáját, a­­mely mind a mai napig a newyorki "Tempel Emanuel" mellett a világ legnagyobb zsidó temploma. Lehet, hogy ma kevesen látogatják, de valaha ötezer ember szorongott ben­ne az ünnepeken, és itt, Izráelben, a zsidó államban nincs fele ekkora nagyságú templom sem. Tudom, hogy ortodox felfogás szerint a katedrálisokat meg kell hagyni a keresz­tények számára, és nekünk, zsidóknak nincs erre szüksé­günk. Ezen lehet vitatkozni, de egy bizonyos: Aki szégyelli zsidó voltát, az nem akar katedrális építésében versenyre kelni a nem zsidókkal. A Pesti Izraelita Hitközség példás és mind a mai napig díszére váló intézményeket tartott fenn. Az ország talán legjobb gimnáziumát, hatalmas kórházat — nem is egyet — aggok házát, szeretetotthonokat. Kevés olyan hitközség volt, amely ennyire beleépült volna tagjai életében. Pedig tudott dolog, hogy ez sokkal nehezebb egy kétszázezernyi, mint egy néhányezres közösségnél. A Ferenc József Rabbiképző Intézet a világ egyik legje­lentősebb nem ortodox rabbiképző szemináriuma volt, a­­melyből nagytudású és jelentős rabbik kerültek ki. Kere­settek voltak szerte a világon. Sokan itt élnek közülük Iz­­ráelben. Miután nálunk csak ortodox rabbi számít rabbinak,, itt nem folytatnak rabbi-tevékenységet, de meggyőződésem, hogy dr. Frenkel Jenő, a volt szegedi főrabbi, dr. Hesko­­vits Fábián, a volt budapesti főrabbi, vagy például dr. Berg József mellett — aki ennek a rabbiképzőnek a végzettje — nagyon sok izráeli aktív rabbi elbújhat zsidó tudásban. De nem kellett szégyellni Hevesi Simont sem, aki évti­zedekig Budapest főrabbija volt. Annak ellenére, hogy nem volt a bátorság és a megnemalkuvás mintaképe. Viszont en­nek az árát is megadta. Amikor a törvénynek megfelelően egy rabbit kellett beválasztani a felsőházba, akkor nem őt, hanem a horthysta rezsim által nagyon nem kedvelt Löw Immanuel szegedi főrabbit választották meg, aki nem félt megmondani a véleményét. Ez a választás azok bátorságát is bizonyította, akik Löw Immanuelra.szavaztak. Löw Im­mánuelről, a legnagyobb magyarországi neológ rabbiról pedig külön könyvet lehetne írni. Nem is egyet. Ha folytatni akarnám mindazt, ami pozitív és jó zsidó volt ebben a hatalmas közösségben, nem könyv, hanem könyvtár kerekedne belőle. Ögy érzem, hogy egyszer meg kell végre erről is mondani az igazat azoknak, akik olyan felülről néz­nek le egy közösségre, amely az európai zsidóság büszke­sége volt a maga idejében. I HUNGARIAN ,C>P RESTAURANT POLGÁRI ÁRAK — ÍZLETES MAGYAR KONYHA OUTGOING SERVICE 1489 SECOND AVE. (77-78 St. kőit) NEW YORK Tolofon: 734-9881

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents