Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)
1974-07-06 / 518. szám
S. oldal MKNOKA 1974. iúlius It. New Horizons Szeptember 14.-én szombaton este 8 árakor A NAGYMAMA zenés vigjáték, évadnyitó diszeldadás Heti beszámolónkat a New Horizons programjával kezdjük. A nagysikerű szervezet ugyanis július 7.-én egészen különleges műsorral kedveskedik. Megegyeztek ugyanis két másik Idős állampolgár csoporttal, hogy július 7,-én délután 1 óra 30 perckor közös programot rendeznek a Holy Szeptember 14-én szombnt este kezdi mep; tizenhetedik szfnicvadjnr a torontói Művész Színház. Az ünnepélyes évndnyiró díszelőadáson Kertész Sándor rendezésében Csiky Gergely: A NAGYMAMA című I felvonásos zenés vígjáték kerül bemutatásra. * + * Meg néhány kitűnő' hely bérelhető az új évadra a színház titkári irodájában, 392 St. Germain Ave, Tel: 780-2443. A színház titkári Irodája tisztelettel kéri a szfnházbajáró közönséget, akiknek a nyár folyamán címváltozásuk volt, új címüket a titkári iro-dával szíveskedjenek közölni, hogy a színlapokat, a színház értesítőit tovább is zavartalanul tudják küldeni. Gjérdeklődődnek is — címük megadása után — díjmentesen és rendszeresen elküldi az iroda a színház programjait. LUIS T.V. Garantált javítás, licenced technikus. Minden márka javítást vállalok. Telefon : 636 - 9453. Tulajdonos: LOUIS SZIKLA Két nagyméretű GOBELIN kép kerettel, jutányos áron eladó. Telefon: 630-2902, Toronto. ■iP ti-A mii ONTARIO ÉGY VÉLI . HOGY A «5 1?VKT IfKTÖLTÖTT LAKÓSOKNAK . A V AKOKNAK tfs A Ml NKAKÉ PTI Ll NI KNEK LEGKEVESEBB I-VI $ 2<>l)0 IÖVÉDELEMMEL KELL KLNDELKEZNIÖK . Júliusban Ontario különleges segély-rendszert vezet be. Külön pénzösszegeket utal ki a federális garantált jövedelmi pótlék tetejébe. (Federal Guaranteeed Income Supplement) — mely elégséges lesz arra, hogy garantálja az olyan idős személyeknek az évi $2600 jövedelmet, akik jogosult Ontario lakosoknak számítanak. A vak és munkaképtelen személyek, akik jogosultak a családi segélyre (Family Benefits), ugyancsak jogosultak lesznek ezekre a különleges járadékokra. Szeptember 1-i kezdettel, egy orvos, vagy fogorvos által felirt és elfogadott orvosságok ingyen fognak rendelkezésre állni azok számára, akik a fent körvonalazott különleges járadékra a családi segélyre, vagy a federális garantált jövedelem pótlékra jogosultak. Az orvosság kártyákat automatikusan kipostázzák. Önnek nem kell folyamodnia ezekért. Kik fogják kapni ezeket a különleges segélyeket? Ha Ön a 65 évet betöltötte (és évi jövedelme kevesebb, mint $2600) ... és most kapja mind az öregségi járadékot és a garantált jövedelmi pótlékot . . . akkor Ön minden hónapban, automatikusan megkapja a segély csekkjét. Önnek nem kell folyamodnia érte. Ha Ön vak vagy munkaképtelen . . . és jelenleg segélyt kap az Ontario Family Benefit Program keretében . . . akkor Ön minden hónapban automatikusan megkapja a segélycsekket. Önnek nem kell folyamodnia érte. Ha Ön betöltötte a 65 évet (és évi jövedelme kevesebb, mint $2600) ... és nem kap semmiféle federális jövedelmi pótlékot . . . kérjük, hívjon fel bennünket. Telefonszámunkat alant feltüntettük. Ha Ön vak, vagy munkaképtelen . . . és nem részesül tartományi segélyben . . . kérjük, hívjon fel bennünket. Telefonszámunkat alant feltüntettük. Bármiféle más kérdés? Hívjon bennünket, díjmentesen. Tárcsázza az ,,0”-t és kérje az operatort a Zenith 8-2000 szám kapcsolására. A Metro Toronto területén lakó személyek tárcsázzák a 965-8470 számot. Ontario GUARANTEED ANNUAL INCOME SYSTEM William Davis, Premier Arthur Meen, Minister of Revenue Rene Brunelle, Minister of Community and Social Services Frank Miller. Minister of Health 74-H22B Blossom templom kultúrtermében. Ez Igen érdekes és nagyjelentőségű, a kormányzat szempontjait figyelembevevő kezdeményezés, hiszen különböző anyanyelvű csoportokat hoznak össze. Hogy nyelvi nehézségek ne legyenek, i műsor jelentős iesz, amikor a New Horizons tagjai és főleg a tagok fiatal gene rációhoz tartozó rokonai mutatják be zenei tudásukat. Belépődíj nincs. A műsor után hüsitő italokat és uzsonnát szolgálnak fel, A New Horizons vezetősége külön felhívja a figyelmet arra, hogy 1.30-tói 2 óráig mindenki foglalja el helyét, mert pontosan 2 órakor, amikor a műsor megkezdődik, az ajtókat bezárják. twThe TR Hunting Jai Horn U1NING LOUNGE & * X TAVKRN VALÓDI FRANCIA ÉTELEK MŰSOR 52 AYENLE RD north of Bloor TORONTO Reservations: 925-7526 Major Credit Cards FOREST HILLS APTS. I Luxus, 2 hálószobás apartment, Bathurst, - Finch-től északra, 2 komplet fürdőszobával, jégszekrénnyel és tüz- 1 hellyel, új broadloommal és, függönyökkel, eladó. Sarok)lakás, óriási balkonnal és, v panorámás kilátással a városra. A ház mögött most ké'szül hatalmas park és mesterséges tó. Ára $ 62.000.00 Bővebb felvilágosítás telefonon: 638 — 5703. Magyar borok és likőrök ONTARIÓBAN, MANITOBÁBAN. SASKATCHEWANBAN, ALBERTÁBAN ÉS QUEBECBEN KAPHATÓK * JászbéÜényi rizling. zamatos, nagyon olcsó * Szekszárdi vörös * Egri Bikavér, vörösbor * Tokaji aszú, a bor király * Badacsonyi szürkebarát, zamatos pecsenyeboi * Debröi Hárslevelű zamatos fehérbor * Barack pálinka * Császárkörte * Hubertus. Esküvőkre, partykra engedélyét megszerezzük Házhoz szállítunk. Cosmopol itan Wine AgentsLtd P. O. BOX 275 Terminal *A*» Toronto < . . MFC Autóvezetés! Ha még nem tud vezetni Senki más. mint LEHOCZKY GOLD STAR DRIVING SCHOOL Ltd. Egyéni elméleti oktatás. Vizsgakérdések magyar fordításban: $3.00. Diákoknak kedvezmény. Bővebb felvilágosítás irodánkban: 475/a BLOOR ST. WEST Tel.: egész nap: 921-7193 este 8 után: 782 -0376 Hivatalos órák: 9-8-ig szombaton 9-3-ig 24 órás szolgálat A koncerten résztvesz a Holy Blossom Congregation részéről a templom 5 tagú dráma-csoportja, a New Horizons részéről Rabbi Dr. ^fágon Zoltán és 11 éves unokája, Perry Mikő, Azonkívül résztvesz Sátory Richard, a New Horizons Center egyik direktora és Sátory István zongoraművész. Július 14.-én d.u. 3-kor Emhecht Miklós, a New Horizons igazgatósági tagja "Humor az idősebb korban" címmel tart előadást a közönség részvételével. SIRKOAVATAS Ezúton hívjuk meg barátainkat, ismerőseinket, a múlt évben elhunyt drága férjem, édesapánk KIÉIN SÁNDOR sírköavatására, amely július hó 14.-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a St.Clair Ave., East-i temetőben. A gyószo/o csalod. özv. Klein Sándorne Gyermeke i : Lantos Eszter, Elfer Lici, Blumenf éld Dóra. SIRKOAVATAS Ezúton értesítjük barátainkat, ismerőseinket és az O számtalan volt barátját. Iiogv szeretett, drága édesanyánk, nagyanyánk, testvérünk, a múlt évben elhunyt BÁRSONY MARISKA sírkövét. 1974. július 14.-én. vasárnap déli 12 órakor avatjuk fel a Bathurst Lawns temet1.ben a Beth Thora parcellájában. Fiai: Dr. Bársony Péter és csaladja, Bársony Pál és csaladja, Bársony Tibor es családja, Leanya: Verrall Olga es csaladja es Testvérei. Eladó privát kézből kis üzletház a Vaughan Rd.-on, az. Arlingtonnál. Egy üzlet és felelte lévő hatalmas 3 hálószobás apt.szerződéssel havi $700.00 kiadva. Azonkívül a tulajdonosnak marad egy gyönyörű modern 1700 sq.ft, üzlethelyiség, amely minden célra alkalmas. Ára $ 135.000.00. Remek befektetés, kitűnő közlekedés. Érdeklődés este 8 után 630 - 4577. Volt magvar ügyvéd közjegyző * jogtanácsos Or.KelényiPál NOTARY Pt BEK 887 BA I III RST ST. Tel : LE 4—9154 Már régi a SPORT de uj az. ital lla eddig is szerette a Sport Restaurant kiváló föztjqt. ezután BOR és SOR mellett élvezheti ebédjét vagy vacsoráját. Magyar sütemények * Espresso kávé 372 Bloor St. W. Tel.: 922-1595 INFLÁCIÓ I'LL/:N A LF.GjOBB III I I: K l I I l‘S A C, Y / AI AS 1 A Z A K A S Y ! Ha gyémántot, vagy aranyat akar vásárolni, forduljon hozzánk bizalommal. km.: MIDECZKY GYÖRGY gyémóntárús szaktanácsadót. Nagykereskedői árak. 6.1M. DIAMOND COLSULTANT LTD. 1183 Finch Ave West Telefon : 633 - 9?48, 633 - 9?40. jMMtttr . .. ............................................................................ .. .. JUNIUS 78.-án NYÍLIK A LAKESH0RE HOUSE a torontóiak népszerű nyaralóhelye PORT STAN IONBAN a SPARROW LAKES partján. Gyönyörű muskokai kóser üdülőhely. Saját fürdő, TV. társalgó és kártyaszobák, teniszpálya, csónak kikoto. Remek halászati lehetőségek. Shuffleboard és más szórakozás a gyermekeknek. A konyhát a jól ismert KASSAI ERZSIKÉ vezeti mégpedig a tulajdonosnövel Kl I INMAN VI R\ val közösen, aki az izraeli és kóser koncba különleges szakértője. Egy napos ingyen nyaralás annak, aki junius 28.-tól. julius t.-ig tölti szabadságai a Eakeshore House -ban. Ezek ugyanis a szombat, vasárnapi weekendnek. csak egvik napjai fizetik. Érdeklődésért és helyfoglalásért napközben hívja telefonon a ludv Florist: 922-8777. vagv 438-6796, vagv közvetlenül az üdülőt. - egyenlőre csak weekendeken - (705) (>89-96i4.