Menora Egyenlőség, 1974. július-december (13. évfolyam, 518-542. szám)
1974-09-14 / 527. szám
6. oldal MENORA * 1974. szeptember 14. UON FEUCHTWANGER: HÁBORÚ Csodálatos ennek a nőnek a járása. Nem, nem is jár, lebeg. Ez az egyetlen szó, ami kifejezi ezt a járást: „ügy latszik, nagyon sietős a dolga“, mondta Titusnak, mély hangján. A férfinek mindeddig ellenszenves volt ez a rekedtes hang, most felizgatta, titokzatos csábításokkal telinek érezte. Felelt, valami olyasfélét, hogy a^ katonának mindig sietnie kell, nem volt túlságosan szellemes, rendszerint jobb válaszokat talált. Ügyetlen lett, zavart, akár valami kisfiú. Berenike észrevette, hogy milyen hatást tett a férfire, kellemesnek találta Titust, kissé szegletes, de kedves. Phisiognomiáról és grafológiáról csevegtek. Ez most nagy divatban van, keleten csak úgy, mint nyugaton. Berenike kíváncsi Titus írására. Titus előhúzza aranykeretes viasztáblácskáját, ravaszul mosolyog, ír. Berenike elképed: hiszen ez az apja írása, vonásról vonásra. Titus beismeri, valóban, tréfált; saját írása tulajdonképpen nincsen is már, annyit utánozta más emberek írását De most mutassa meg Berenike az írását. A hercegnő elolvassa, amit Titus írt. Egy modern éposz néhány sora: „A légió sasmadara, a katonák szíve repülésre tárja szárnyát.“ Elkomolyodik, egy pillanatig habozik, azután eltörli a betűket és ír: „A sasmadár szárnya nem fedheti el a Láthatatlant a Szentélyben.“ A fiatal tábornok nézi az írást: iskolásán rendes és meglehetősen gyermekes. Gondolkodik, a mondatot nem törli le, alája írja: „Titus szeretné látni a Szentélyben a Láthatatlant.“ Azután átnyújtja a táblácskát. Berenike ‘ír: „Jeruzsálem templomának nem szabad elpusztulnia.“ Most már csak igen kevés hely vari a táblácskán. Titus ír: „A jeruzsálemi templom nem fog elpusztulni.“ El akarja tenni a táblát. A hercegnő kéri, hogy adja neki. A férfi vállára teszi a kezét és megkérdezi, mikor lesz már vége ennek a szörnyű háborúnak. Ez a legrosszabb, ez az idegőrlő várakozás. A gyors vég könnyű vég. Foglalja el már végre, végre Jeruzsálemet. Titus habozik, a nő csodálata hízeleg neki: „Ez nem rajtam múlik.“ Berenike.. a férfi nem is érti, hogy egy pillanatig is hűvösnek és gőgösnek tarthatta ... könyörögve rábeszéli: „De igen, ez csak önön múlik.“ Mikor Titus elment, Agrippa bizalmasan megkérdezte húgát, mi volt a benyomása a fiatalemberről: „Lágy és kellemetlen vonalú szája van, nem találod?“ Berenike mosolyog: „Sok kellemetlen van ebben a fiúban. Sok mindenben hasonlít az apjához. De előfordult már, hogy zsidó nők és barbár férfiak jól megértették egymást. Például Eszter Ahasvérust. Vagy Iréné a hetedik Ptolemeust.“„De a mi nagyanyánk“, vélte Agrippa és Berenike kiérezte hangjából az enyhe gúnyt, ,,a fejét hagyta ott, ebben a játékban. Berenike felkelt: „Ne félj, kedves bátyám.“ A hangja halk volt, de nyugodt és diadalteljes. „Az én fejemet nem fogja leüttetni ez a Titus fiú.“ Titus, alighogy visszatért Cesareába; megrohanta apját, hogy kezdjen végre hozza Jeruzsálem ostromához. Szokatlanul heves lett. Ezt nem lehet tovább elviselni. Szégyeli magát a tisztjei előtt. Ennek a hosszú habozásnak csak egyetlen oka leheti gyengeség. Róma tekintélye Keleten veszélyben forog; Vespasian óvatossága gyávasággal határos. Cftnis úrhölgy terebélyesen és helytelenítve hallgatta ezt a szóáradatot: „Mit akar maga, Titus tulajdonképpen? Igazán olyan buta, vagy csak tetteti magát?“ Titus hevesen válaszolt; Cänis úrhölgytől nein lehet rossz néven venni, hogy ilyen számító, nem lehet kí-A levegő varázslatosan tiszta cs illatos volt ezen a tavaszon, a Zsidó tenger partján Vespasian tiszta, szürke szemével elnézett a végtelen víz felett, lesben állt, várt. Egyre hallgatagabb lett ebben az időben, viharvert arca még jobban megkeményedett, bezárkóvánni tőle, ^ hogy érzéke legyen a katonai zepette él, a birodalom tekintélye ijesztően tisztesség iránt. Vespasian súlyos testét égé- hanyatlik. A felháborodás, Keleten, egyre szén fia orra alá tolta: „De tőled, fiam, meg- nőtt. Tiber Alexander és Agrippa király követelem, hogjr tüstént bocsánatot kérj szították pénzzel és hírekkel Az egész hatai- C&ms úrbölgytól.“ Cänis nyugodt maradt: >nas terület, a Nílustól az Euphartesig, vissz„Igaza^ van, valóban nincsen 6ok érzékem a hangzott a Vespasianról szóló jóslatoktól: méltóságteljes viselkedés iránt. A méltóság- azt a csodálatos jövendölést, amit József ben tenesség pedig mindig népszerűbb a fiatalság Matthias, a fogoly zsidó vezér mondott a előtt, mint az okosság. De azt tulajdonkén- marsallnak, tanuk jelenlétében: „Júdeábán nen mégis be keljene látnia, hogy agya- fog támadni a szabadító“, emlegette minku*ye aki ilyen helyzetben kiadja denki. És amikor József, még mindig bilinfezébol a seregét.“ „Azok ott, Tiberiasban csekkel kezén, végigment Cesarca uccáin, lazítottak fel teged, fiam?“ kérdezte Vés- tiszteletteljes suttogás kelt nyomában, pasian. „De csak várj szépen sorodra. Még csak hatvanesztendős vagyok. Tíz esztendeig • meg türelemmel kell lenned.“ Mikor Titus elment, Cänis kikelt a tiberiasi banda ellen. Persze, hogy ezek a zsidók bújtak Titus háta mögé. A símaléptű király, a páváskodó Berenike, meg ez ;» piszkos, titokzatos József. Vespasian jobban tenné, ha egészen kihagyná a játékból ezt a keleti cső- .. - - . . estléket cs római módra, egyenese,, Muci,.,,- “>“• “ mereT.,les‘ kiegyenesedett, as egéss nal tárgyalna. A marsall figyelemmel hallgatta. „Okos és erélyes asszony vagy te, Cänis, vén csata ló“, mondta végül. „De nincsen érzéked a Kelethez. Itt, Keleten, nem jutnék messzire a zsidóira pénze és ravaszsága nélkül. Itt, Keleten, a leggörbébb út a legegyeneaebb.“ Jött a hír, hogy az északi hadsereg vezérét, Vitellt kiáltotta ki császárrá. Otho megbukott, a római nép és szenátus elismerte Vitell császárságát A világ feszülten nézett Kelet felé és az új úr, nyugodt és élvhajhász, összerezzent, valahányszor a keleti vezér nevét kiejtették előtte. De Vespasian úgy tett, mintha mindebből semmit sem látna. Nyugodtan, habozás nélkül feleskette légióit az uj császárra és példáját, bár habozva és kelletlenül, követte Egyiptomban Tiber Alexander kormányzó és Szíriában Mucian is. Vespasiant minden oldalról ostromolták, ö azonban játszotta az értelmetlent és császárhű kijelentéseket tett. A császárnak, hogy uralmát biztosítsa, erős csapatokat kellett összevonnia a fővárosba; a négy alsórajnai és a két mainzi légiót s ezenkívül még negyvenhat kisegítő ezredet Vespasihn összehúzta a szemöldökét, leste a fejleményeket. Jó katona létére, tudta, hogy nem tanácsos egy városban élni százezer lezüllött katonával. Ezek a katonák, akik Vitellt császárrá tették, jutalmukat várták. Pénz kevés volt és pénzzel... Vespasian terültek, a római testőrség könnyebb szolgálatára és magasabb zsoldjára számítottak. Vitell, ha jól megy, húszezer embert tud elhelyezni a fővárosban, de mit fog csinálni a töbhivel? A keleti hadseregben olynn hírek bukkantak fel, hogy Vitell ezeket az északi légiókat hálából szolgálataikért, a kellemes és meleg Keletre akarja küldeni. A keleti légiók már a felesküvés alkalmával is meglehetősen vékonyan kiáltották az előírásos éljent: elkeseredésük most nyilvánvaló lett. Gyűléseket tartottak, szitkozódtak, majd meglátják, mi lesz, ha megkísérlik, hogy a zord Germánjába, vagy abba az átkozott Britanniába szállítsák őket. Kelet urai mindezt örömmel hallották. Mikor tisztjeik szorongatták őket, hogy mi igaz a hadsereg átcsoportosításáról keringő hírekből, hallgattak és sokatmondón vonogatták a vállukat. Rómából egyre zavarosabb hírek érkeztek. A pénzügyek a legnagyobb rendetlenségben vannak, a kereskedelem, egész Itáliában, pang, magában a fővárosban fosztogatások folynak, a rosszul szervezett új udvar gondtalan kicsapongások kö-3001 CSARDA Étterem a torontói magyarok találkozóhelye A legkitűnőbb magyar ételek és italok kaphatók Naponta rántott hor\úláb Cigányzene * Hazai hangulat * Figyelmes kiszolgálás ÜNNEPSÉGBE KÜLÖN TEREM 720 liny St. Toronto 364-2576 MINDENFÉLE asztalos mun köt házit ás iparit vállalok. Kitchen cabinet, recreation room, bungalódhoz hozzáépítés. Telefonhívásra házhoz megy J. JERICSKA licenced asztalos-mester Tel: 494-4414 ember megnőtt. Tanulmányozta n Rómából érkező sürgönyöket. Felfordulás mindenütt, az egész birodalomban; a pénzügyek ziláltak, a hadsereg lezüllött, a polgári biztonságnak vége. Júdeábán fog támadni n szabadító. De Vespasian összeszorítóttá az ajkát és hallgatott, várt A dolgok érjenek meg maguktól, megvárja, míg elérnek hozzá és cselekvésre kényszerítik. Cänis járkált a férfi körül és figyelte. Soha eddig még nem volt titka előtte; most homályos, érthetetlen. Tanácstalan volt és... nagyon szerette az emberét. Ügyetlen, háziasszonyi aggodnlniaskodással teli levelet írt Muciannak. Hiszen egész Itália arra vár, hogy a keleti hadsereg felkerekedjen és megmentse a hazát. De Vespasian nem csinál semmit, nem szól, nem mozdul. Odahaza, Itáliában, ő is tudná, hogy mivel küzdjön ez ellen n furcsa tétlenség ellen, de itt, ebben az átkozott, titokzatos Júdeábán, senki sem ismeri ki magát. Amikén- Muciant... a római nő a római férfit. hogy szokott, bölcs és erélyes módján sürgősen rázza fel Vespasiant tétlenségéből. Ez a levél május végén íródott. Június elején Mucian C'csareália érkezett. 0 is tüstént. észrevette a változást, ami Vespasianbnn végbement. Kissé irigykedve, elfogojdott tisztelettel érezte, hogy ez az ember nőtt, annál nagyobb lett, minél közelebb iöttek hozzá a nagy dolgok. Gúnyolódott szilárdságán, szélewégén, súlyosságán, de ebbe a gúnyba némi csodálat is vegvült: „Ügy látszik, ön filozófus lett, barátom , mondta. „Csak arra kérem, ne filozofáljon túl sokáig.“ És botjával ledöfött valami láthatatlan ellenfelet. Csábította, hogy mindenféle kis bonyoj dalmakkal felkavarja a marsall felháborító nyugalmát. A régi irigység rágta. De most már késő. A hadsereg már a másikra esküszik, most már csak annak az árnyékában haladhat. Ezt tudta, belenyugodott, tolta a másik szekerét. Gondoskodott arról, hogy a Szíriái és judeai csapatok felváltásáról szóló hírek minél sűrűbben keringjenek. Már meghatározott időpontokról beszéltek. Július elsején kellene állítólag megindulni u légióknak. Június közepén Agrippa is megérkezett Vespasian főhadiszállására. Alexandriából jött* ahol barátját és rokonát, Alexander Tibert látogatta meg. Az egész Kelet, magyarázta a marsallnak, lázong Vitell ellen. Az elszomorító római híreken felháborodva, Egyiptom és a két Ázsia vad, reménykedő feszültségben várja, hogy az istenküldötte megmentő magához ragadja végre a vezetést (folytatjuk) BUDAPEST MEAT MARKET TORONTO EGYIK LEGFORGALMASABB SZAKÜZLETE LECVÁLASZTÉKOSABB * LEGFRISEBB * LEGOLCSÓBB Kényelmes parkolás az üzlet mögötti city parkolóhelyen, 200 kocsi férőhellyel. FIGYELMES KISZOLGÁLÁS Tulajdonos: VARGA GYULA TELEFONRENDELÉS — FREEZER-ORDER 517 BLOOR ST. W. TORONTO Tel: 531-5202 Hétfőn zárva. AJÁNDÉKOZZON ROKONAINAK, BARÁTAINAK SZÜLETÉSNAPRA, HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓRA, VAGY BÁRMILYEN MÁS ALKALOMRA 1 ÉVES MENORA ELŐFIZETÉST MEGRENDELÉSÉT KÜLDJE BE KÖZPONTI IRODÁNKBA 105 ALMORE AYE., DOVfNSVIEVt, ONTARIO M3H2H4 CANADA. MELLÉKELJE A PONTOS CÍMÉT ÉS EGY 15 DOLLÁROS CSEKKET AZ EGY ÉVI ELŐFIZETÉSÉRT És Ml MÉG AZNAP ELINDÍTJUK AZ ÚJSÁGOT. IMPORTERS AND DISTRIBUTORS ING BOROND RIÓIKUL Carson Jetliner. Samsonite Skyway Union, Trunks, stb. Utazásokra praktikus ajándékok. BŐRÁRUK I I I INagy választék canadai és import kézitáskák Cluboknak és cégeknek prezentáció. Látogassa meg üzletünket és kellemes meglepetésben - lesz része. 369 SPADINA A VE. ( Coll egetél délre) 864 - 1 776 . Az cl síi cs egyetlen Magyar Gyógyszertár TORONTÓBAN ALLEN PHARMACY Tulajdonos: F LEK ZOLTÁN Gyors, udvarias, lelkiismeretes szolgálatot ad kedves magyar vásárlóinak ! Halfare, Blue Cross. Workmen’s Comp. pri\át si;>. recepteket készséggel töltünk ki: Nyakas Kati és Elek Zoltán magyar gyógyszerészek. Az esetleges érdeklődésekre : Brull úr nincs mór gyógyszertarunkbonl Tel e fon:923-4606 378 BLOOR ST. WEST GYOGYSZERKÜLDFS AZ ÓHAZÁBA Hivatalos órák: hétköznapokon reggel 10—este 8 óráig szombaton reggel 10—este 6 óráig Vasárnap és ünnepnapokon zárta . . „Toronto legjobb magyar házikusztja -írja a Daily Star és a Globe and Mail ll\.ló lí í/.IKOS/.TOT AKAR ENNI . stauram BA > PÉNTEKEN: halászlé, türóscsus/.a SZOMBATON: sólet, töltött kacsa. VASÁRNAP: töltött borjó. töltött csirke ESPRESSO Uj tulajdonos:Mr. és Mrs. CSESZKO 521 Bloor St.,Vf. Tel: 531-5872 és 531-0081 KELL MENNI MIÉRT SÜTNE OTTHON? IGAZI FINOM SÜTEMÉNYEK, TORTÁK ESKÜVŐKRE - BARMICVÓKRA - PARTYKRA ROYAL PATISSERIE & BAKERY Tel ? 651-7689. 732 St.Clair Ava., W. Tulajdonosok NAGY LÁSZLÓ ás SZÉCSI KATÓ Archibalds STEAKS and SEA FOOD 1116 EGLINTON AVENUE WEST (Just West of Bathurst) For Reservation Call: 789-1323 JUST A LITTLE BIT OF DOWNTOWN - UPTOWN Ask tot JIM MAGVAKUL BKS7.ÉLCNK EGÉSZ ONTARIÓBAN A legnagyobb VÁLASZTÉK sportfelszerelések KERÉKPÁROK 1169 BLOOR ST. W. ZIMMERMAN 8 HARTMAN élelmiszer árúháza 210 AUGUSTA AVE., (Baldwinnal szemben) DUNCAN HEINS CAKE MIX: 59 cent. CR1SCO OIL - MINDEN MÉRETBEN SPECIALIS ÁRON. PAMPERS: - MINDEN MERETBEN SPECIÁLIS ÁRON. Házhozszállítás Telefon: EM3-89 7 4 Georges Georges George s George's díjtalan házhozszállítás, Tulajdonos: nemcsak gyümölcsös, fűszer, csemege árút és európai sajtkülönlegeségeket is, (art túrót, tejfelt stb. üzlete a zsidópiac "főutcáján"' FRUIT <S VEGETABLE 213 AUGUSTA Telefon: 363 - 1832. Bokor Ggörgy oooooousoooo^oocooooooooooosooes Jl'SunofM DINING ROOM 469 BLOOR W TORONTO esténként \ TAMÁS RÓBERT hegedül és TAMÁS LAJOS zongorázik