Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-05-04 / 509. szám

MITCHELL ES STANS FELMENTESE: ÚJ FORMULÁT A WATERGATE- ÜGYREN Két megelégedett és boldog ember: Mitchell és Stans, az ítélethirdetés után. A newyorki bíróság 12 tagú zslirije olyan ítéletet hozott múlt vasárnap, ami nyilván nemcsak a bíróságok jegy­zőkönyveibe, de a történelem­­könyvek annaleselbe Is beke­rül majd. Pedig az ügy, amit tárgyaltak, olyan Jelentéktele­­nül hangzik . . . Két személyt vádoltak bűntettre való szö­vetkezéssel hamis esküvel és az Igazságszolgáltatás akadá­lyozásával való kísérlettel. Igen ám, csakhogy a két vád­lott közül az egyik, John Mit­chell, nemrég még az Egye­sült Államok igazságügyről­­nisztere/ a másik, Morris Stans pedig kereskedelmi mi­nisztere volt, a lényegtelennek hangzó vádak pedig a Water­­gate-ügy egy mellékhajtásával álltak összefüggésben. A két volt miniszter ugyanis — mindketten Nixon elnök közeli munkatársai, és a megválasz­tását célzó kampány vezetői, — azt vallották, hogy nem volt tudomásuk egy olyan 200.000 dolláros választási adomány­ról, amit Robert Vesco, a hír­hedt és körözés alatt álló a­­merlkai fezőr Juttatott volna el Nixon céljaira. A bíróság mindkét vádlottat az összes vádpontok alól föl­mentette. A vádat nem találta bizonyítottnak, s ami még en­nél is lényegesebb, a korona­tanút, John Dean-t nem talál­ta szavahihetőnek és vallomá­sát nem fogadta el. A Watergate-botrány törté­netében ez az első olyan bíró­sági döntés, amely Nixon el­nök szempontjából előnyös. Eddig Sir Ica bíró minden hatá­rozata csak növelte a botrány súlyát, s egyre közelebb vitte Amerikát az Impeachment processzushoz, az elnök bíró­ság elé való állításának folya­matához. A mostani bírósági döntés azonban hirtelenjében teljesen új szakaszt nyit meg, és könnyen elképzelhető, hogy évtizedek múlva a newyorki döntést fogják majd a Water­­gate-ügy fordulópontjának te­kinteni. Mire alapítjuk ezt a feltéte­lezésünket? Az elmúlt hónapok során az elnök elleni hajsza teljes hisz­tériába torkollott. Izmételten le kell szögeznünk: egyáltalán nem vagyunk meggyőződve Nixon elnök ártatlanságáról az ellene emelt vádakban. Sőt meggyőződésünk, hogy tudott a Demokrata Párt választási főhadiszállásán készülő kém­betörésről és részese volt a botrány későbbi elfojtására 1- rányuló törekvéseknek. Azt Is elfogadjuk, hogy az elnöknek ez a ténykedése, ma­gatartása szerencsétlen, rossz, sőt — ami ennél is sú­lyosabb — ostoba volt. De ... Nixon a Watergate-Ugytól el­tekintve a XX. század legkivá­lóbb amerikai elnöke. Ha fel­állítjuk a mérleget, s azt mondjuk: az elnök, aki haza­hozta a katonákat a hiábavaló vietnámi háborúból anélkül, hogy Dél-Vietnámot átenged­te volna a kommunistáknak; az elnök, aki megszüntette a gettó-lázadásokat, gyújtoga­tásokat, campus-zendüléseket anélkül, hogy fasiszta terrort alkalmazott volna; az elnök, aki együttműködést teremtett a Szovjetunióval anélkül, hogy időszaka alatt akárcsak egyet­len lépésnyi terület-nyeresé­get engedett volna az oroszok­nak; az elnök, aki együttmű­ködést létesített Kínával sez­zel olyan új nemzetközi hely­zetet idézett elő, amely gya­korlatilag kizárja egy újabb atomvilágháború lehetőségét; az elnök, aki visszahódította a szovjet táborból Egyiptomot, Algériát anélkül, hogy felál­dozta volna Izráelt — az okos és Jó elnök, még akkor is, ha közben ostoba hibákat követel apróbb belpolitikai kérdések­ben; még akkor is, ha a régi iskola szerint a politikát úri huncutságnak tekinti és azt huncutul is játssza. Amíg tehát magát a Water­­gate-ügyet kénytelenek vol­tunk jogos felelösségrevonás­­nak tekinteni, addig az utolsó hetek vádaskodásait már csak tömeghisztériának minősít­hettük. Voltak, akik még azért is közvádat kívántak e­­melni Nixon ellen, mert az el­nöki repülőgépen családtagjait és kutyáit is magával vitte, ho­lott a vádaskodók szerint eze­ket az összegeket meg kellett volna térítenie az államnak. Ezek a magukat okosnak hivő,' de csak okoskodó újságírók valahogy úgy képzelték, hogy az elnöki repülőgép fenntartá­sa többe kerül, ha családtagok is utaznak rajta, vagy hogy az Egyesült Államok elnöki hiva­talának fenntartási költségei olcsóbbá válnak, ha az elnök személyvonat harmadosztá­lyon utazza be az országot és a nagyvilágot. A képviselőház jogügyi bi­zottsága az elmúlt héten már maga is érezte, hogy a Nixon ellenes kampány ingoványos talajra tévedt, és olyan hatá­rozatot hozott, mely az összes mellékvádakat kivonta a to­vábbi vizsgálat keretéből. Ügy határoztak, hogy csupán négy ügyben folytatnak vizs­gálatot. Az egyik maga a Wa­­tergate-betörések kérdése, a másik az illegális választási adományok, a harmadik a tej­­kartellnek és az ITT-nek (In­ternational Telephone & Te­legraph) juttatott kedvezmé­nyek készpénzadományok el­lenében, negyedik pedig Nixon elnök adóügye. A helyzet még ekkor sem festett túlságosan rózsásan Nixon szempontjából, különö­sen azután, hogy Buckley new­yorki szenátor pálf or dúl ásau­­tán, még a konzervatív támo­gatók sora is kezdett megbom­lana A múlt hét azonban jól kez­dődött Nixon számára. Mis­sissippi állambeli gyűlés kör­útja fantasztikus siker volt. Az elnöki emelvényen olyan szenátorok ültek,, akik az impeachment kérdésében a bizonytalanok közt voltak el­könyvelve s akiknek látniok kellett: az amerikai közvéle­mény többsége legalábbis a déli államokban — Nixon-pár­­ti, akik nem bocsátanák meg szenátoraiknak, ha részesei lennének az elnök elítélésé­nek. Ne felejtsük el: nem igaz­ságról van itt sző, hanem po­litikáról. Ha a déli államok szenátorai úgy érzik, hogy vá­lasztóik az elnök mellett való kiállást várják tőlük, akkor ki fognak állni az elnök mellett, akkor is, ha bűnösnek hiszik. Ha a nagy, liberális beállí­tottságú államok szenátorai úgy érzik, hogy szavazóik Nixon ellenes szavazatot vár­nak tőlük, akkor is elítélik Nixont,ha különben meg is van­nak győződve ártatlanságáról. Az Egyesült Államoknak 50 tagállama van. Ezek közül leg­alább 30 olyan kis állam, mely konzervatív beállítottsá­gú. Lehet, hogy az Egyesült Államok lakosságának arány­­séget alkotnak, de az alkot­mány szerint mégis ugyanúgy két szenátort küldenek a felső­házba, mint ahogy két szená­tort küld a hatalmas New York, California, Illinois állam is. Az elnöknek a szenátusban va­ló, elitéléséhez, az alkotmány szerint, kétharmad plusz egy szótöbbség kell, vagyis 67 szavazat. Egy héttel ezelőtt még el­képzelhető volt, hogy a szená­tusban, az impeachment so­rán, esetleg 55-60 (talán va­lamivel még ennél is több) szenátor az elnök bűnössége mellett szavaz, sígyNixonel­­nök ellenségei találták valami értelmét, hogy a bűnügyi eljá­rást megindítsák. Ehhez az kell, hogy a képviselőhöz egy­szerű szótöbbséggel döntsön az eljárás megindításáról. Ügy tűnt, hogy ez az egyszerű szótöbbség rendelkezésére is áll az elnök ellenfeleinek. Az az érzésünk, hogy az el­következendő két-három hét­ben komoly erőátcsoportosu­lásnak leszünk tanúi. Nézzük csak a négy vádpon­tot. Az elnök adócsalási vádja egyetlen pillanatig sem vált váddá. Nixon elnök elfogadta az adóhivatal vizsgálatának e­­redményét, és hajlandó volt a 460.000 dollár differenciát kifizetni. Ezért cserébe azt kapta, hogy joga van azt mondani: bocsánat, tévedtem. Az adóhivatali vizsgálat u­­gyanis csak tévedést állapított meg; nem állapított meg fon­dorlatos csalási szándékot és büntetést nem is szabott ki Nixonra, csupán a tévedés-o­­kozta differenciát és annak kamatait szabta ki., .Az u.n. Nixon adócsalási ügy tehát összeomlott és semmiképpen sem szolgálhat vádpontként a szenátus előtt. Az illegális adakozások U- gye a vasárnapi bírósági dön­tés alapján szenvedett hajó­törést az anti-Nixon tábor szempontjából. Amikor a bí­róság fölmentette Mitchellt és Stansot, ezzel elfogadta, hogy a Nixon-kampány legma­gasabb vezetői nem tudtak az illegális adományokról. S ha ők nem tudtak, még kevésbé tudhatott róla Nixon, aki — a felépített védekezés sze­rint — maga nem vett részt a választási kampányban és nem is tudott annak részletei­ről. A bírósági döntés után Mitchell és Stans az elnök sza­vahihető védőtanúivá váltak, akiknek vallomását minden bíróságnak figyelembe kell venni, ök pedig bizonyítják Nixon ártatlanságát. A harmadik vádpont (tej­­kartell,. ITT) elég zavaros és megalapozatlan. A tej árának meghatározása, nagyvállala­tok támogatása vagy adóked­vezménye politikai és gazda­sági kérdés, és semmiesetre sem lehet bebizonyítani —még ha esetleg igaz is —, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke pénzadományok ellené­ben dönt így vagy úgy politikai és gazdasági kérdésekben. Főleg, ha ezekre az adomá­nyokra nincsen konkrét tanú. A dolgok jelenlegi állás? szerint tehát Nixon ellen csu­pán egyetlen konkrét vád ma­rad, maga a Watergate-ügy. Hogy az elnök kukorlcázlk a különböző vizsgálóbizottsá­gokkal és nem szolgáltat ki, vagy eltüntet hangszalagokat és hangszalag részeket, ez a törvény szerint nem vádpont. Lehet pimaszságnak nevezni, de nem lehet ennek alapján el­ítélni. Sőt, ha az alapvádban Nixont fölmentik, ez utólag 1-gazolja és helyessé teszi az ő magatartását, hiszen a bí­rósági szabályok szerint az ártatlan vádlottnak ( minden vádlott ártatlan, amíg bűnös­ségét ki nem mondják) joga van minden eszközzel véde­kezni a hamis gyanúsítások el­len. A kérdés: kimondják-e Nixon bűnösségét a Water­­gate-Ugyben ? Véleményünk szerint: nem. Mert hiába van mindenki meg­győződve Nixon ludasságáról; eddig csupán egyetlen olyan tanú volt, aki ezt jogi erővel bíró formában vallotta. Ez az ember, John Dean, egykori el­nöki tanácsos, akiről most a newyorki bíróság zsűrije megállapította, hogy nem sza­vahihető, hazudik, rosszindu­latúan vádaskodik. Egy ilyen bírósági határozat a joggya­korlat szerint szükségképpen befolyásolja a későbbi bíró­sági tárgyalások döntését. Ha Dean nem szavahihető egy ügyben, nem szavahihető a másikban sem, és az a zsűri, amely Nixon elnök fölött e­­setleg ítéletet mondana — eb­ben az esetben a szenátus száz tagja — szem előtt kell hogy tartsa a newyorki esküdtszék döntését. Még ha egyeseket elragad­na is a politikai hév, — nem teheti ezt. Amikor a szenátus ugyanis bírósággá alakul át, az elnöklést az EgyesültÁlla­­mok Legfőbb Bíróságának el­nöke, a Nixon által oda kine­vezett Warren Burger veszi át. Az ő feladata, hogy a sze­nátorokat a pártpolitika lejtő­jéről visszaterelgesse a szi­lárd jogi alapra és ezt meg is fogja tenni. Nixont nem lehet lendületes beszédek alapján mondani bűnösnek, csak a vád­pontok bebizonyítása alapján, s ezek a bizonyítékok pedig az utolsó napokban meglepő gyorsasággal fogynak, zsugo­rodnak, porladnak. Ezeknek tükrében szinte elképzelhetet­len 67 szavazatot összehozni Nixon ellen. Ha viszont a szenátusi bün­tetőeljárás végül is Nixon felmentésével zárul, úgy mi Április 29.-én hétfőn este 9 órakor Nixon elnök televíziós szózatban fordult Amerika né­péhez. Bestédében bejelentet­te: a következő napon 1200 ol­dalas könyvet bocsát ki, a­­melyben a képviselőház jogi bizottsága felszólításának e­­leget téve, nyilvánosságra hozza az összes, Watergate- Uggyel kapcsolatban közte és tanácsadói közt lefolytatott beszélgetéseket. Nixon elmondotta, hogy az utolsó pillanatig megpróbálta tiszteletben tartani a Fehér Házban elhangzó beszélgeté­sek bizalmassági jogát. Most is legjobb meggyőződése elle­nére tesz csupán eleget a bí­rósági felszólításnak és meg­győződése, hogy ez nem lesz hasznos az EgyesültÁllamok­­nak. Nixon szerint a hangszalagok átirata világosan bizonyítja, hogy az Egyesült Államok el­nökének nem volt előzetes tu­szukség van egyáltalán a kép­­viselőház határozatára az el­járás megindításáról? A do­log igen könnyen visszájára sülhet el. A szenátusban de­mokrata többbség van.Június folyamán érhet be annyira az egész nyomozati eljárás, hogy a szenátus megindítsa az im­­peachment-et. Az Egyesült Államok politikai hangulata ma kedvez a demokratáknak, és Nixon népszerűsége való­ban mélyponton van. Október­ben, a választások során, új­raválasztják a telje3 képvise­lőházat, újraválasztanak 33 vagy 34 szenátort és kb. ugyanennyi kormártyzót. Ha addig aWatergate-ügybennem történik semmi döntő fordulat, úgy jelentős demokrata előre­törésre kell számítani. De mi történik, ha megkezdődik az impeachment-eljárás és kiderül, hogy a demokrata többségű képviselőház fele­lőtlenül vádolta meg az elnö­köt, mert elitélésére nincsen törvényes alap? Ez esetben a demokrata-barát hangulat e­­gyik napról a másikra elosz­­llk, mint a ködfelhő. Maga a impeachment ugyan nem bonyolódhat le októberig, de abban a pillanatban, ahogy az ügy a szenátus elé kerül, a törvény alapján befejeződik a különböző korteskedés, s attól kezdve csak a bizonyítékok be­szélhetnek. Vagyis, a döntő választási harcok során a po­litikusok a Watergate-ügyet nem emlegethetik, mint ahogy egy zsűri-tag sem mondhat nyilvánosság előtt véleményt a perről, amelyben Ítélkezik. És a demokraták nem szíve­sen hagynák ki a választási hadjáratból ezt a pompás cse­megét. A legutóbbi napok fejlemé­nyei tehát arra mutatnak, hogy a konok, makacs, magát soha meg nem adó Nixon végül még­is győzedelmeskedni fog, füg­getlenül attól, igaza volt-e az ügyben vagy sem. Mi történik azonban, ha a képviselőiláz elkalkulálja ma­gát és mégis megindítja az impeachmentet ? domása a Watergate-betörés­­ről; arról csupán John Dean értesült, és attól kezdve min­dent megtett az ügy kivizsgá­lására. Bár egy napig felme­rült benne a hallgatásért való megvesztegetés gondolata is, ezt elutasította, és minden munkatársát a teljes igazság feltárására szólította fel. Nixon tehát határozottan han­goztatja ártatlanságát és John Dean tanúskodását hamisnak vallja. Az elnök a Jogügyi Bizottság demokrata elnökének, Rodino­­nak, és helyettes elnökének, egy republikánus képviselőnek Hutchinsonnak felajánlotta, hogy végighallgathatják az in­kriminált hangszalagokat és meggyőződhetnek az átírás hitelességéről. Nixon elnök beszédének részletes elemzésére ezúttal már nincs idő, s arra majd jövő hetiszámunkban térünk ki. Az azonban szinte bizo-1974-re a demokrata több­ség mindenképpen biztosítva van. 1976-ban azonban egé­szen más lehet a szituáció és végeredményben ez a dátum, az elnökválasztás dátuma a dön­tő. A szenátus lefolytatja a bűn­vádi eljárást és végül is föl­menti az elnököt. A tömeg­pszichológiának megvannak a maga szabályai ugyanúgy, mint ahogy a politikai akciók­nak megvan a maguk vissza­hatása. A fölmentés után — bárhogy hangozzék is annak indokolása — Nixon népszerű­ségi indexe rakétaszerűén kezd majd emelkedni, és ha közben még sikerül némileg stabilizálni Amerika gazdasá­gi helyzetét is, úgy 1976-ra már csak a szentté avatás marad hátra. Vagyis furcsa szituáció áll elő. Ha a demok­raták most gyorsan elejtik az ügyet, nyernek 74-ben és va­lószínű, hogy nyernek 76-ban is. Ha tovább feszítik a húrt, nyernek 74-ben, de esetleg 76-ban mindent elveszítenek. Ebben az esetben a Republiká­nus Párt elnökjelöltsége dön­tően fontossá válik. Ford? Percy? Rockefeller ? Goldwa­­ter? Reagan? Ki tudhatja? Tény, hogy a mai helyzettel ellentétben, mindegyik komoly győzelmi eséllyel indul harc­ba. A demokratáknál a dolog fordítva áil. Ma az elnökje­löltség értékes, gazdag gyü­mölcsnek tűnik, érdemes le­szakítani. Egy elbukott im­peachment után . . . Teddy Kennedy nem szeret veszíte­ni, ő biztos nem lesz az elnök­jelöltek között. Teddy múlt hé­ten Moszkvában járt. Ki is de­rült róla, hogy gőze nincs a szovjet rendszer lényegéről; naiv kérdéseiért az egyetemi hallgató közönség ki is nevet­te, a titkosrendőrök pedig ki­­tuszkolták a teremből. De azért Kennedy nem buta. Ha baráti társaságban, szoros bi­zalmas körben megkérdezik, biztos így válaszol: Csak impeachment ne jönne soha­sem, én mindent felejtenék... nyosra vehető, hogy ellenfelei nem fognak megelégedni az írott anyaggal, hanem magát a hangszalagot kívánják majd. Az elnök arra hivatkozik, hogy a nép választott képviselői e­­lőtt nem kívánja a hangszala­gokat titokban tartani, de nem adja azokat oda olyan hivatal­nokoknak, akiket csupán kine­veztek erre a munkára. Úgy tűnik, Nixonnak ebben igaza van; viszont a vizsgálat zö­me és a kulcskérdésben való állásfoglalás éppen ezeknek a hivatalnokoknak a kezében van, akik tovább feszegetik majd az ügyet. Nixon álláspontjának lénye­ge: képviselőházon és szená­tuson átnyúlva, annál az ame­rikai népnél keresi igazságát és igazolását, amely őt tiszt­ségére megválasztotta. A Watergate-ügy a Nixon­­nyflatkozattal sem került nyugvópontra, de úgy néz ki, hogy az elnök és tanácsadói ellentámadásba mennek át. LAPZÁRTA

Next

/
Thumbnails
Contents