Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-05-04 / 509. szám
MITCHELL ES STANS FELMENTESE: ÚJ FORMULÁT A WATERGATE- ÜGYREN Két megelégedett és boldog ember: Mitchell és Stans, az ítélethirdetés után. A newyorki bíróság 12 tagú zslirije olyan ítéletet hozott múlt vasárnap, ami nyilván nemcsak a bíróságok jegyzőkönyveibe, de a történelemkönyvek annaleselbe Is bekerül majd. Pedig az ügy, amit tárgyaltak, olyan Jelentéktelenül hangzik . . . Két személyt vádoltak bűntettre való szövetkezéssel hamis esküvel és az Igazságszolgáltatás akadályozásával való kísérlettel. Igen ám, csakhogy a két vádlott közül az egyik, John Mitchell, nemrég még az Egyesült Államok igazságügyrőlnisztere/ a másik, Morris Stans pedig kereskedelmi minisztere volt, a lényegtelennek hangzó vádak pedig a Watergate-ügy egy mellékhajtásával álltak összefüggésben. A két volt miniszter ugyanis — mindketten Nixon elnök közeli munkatársai, és a megválasztását célzó kampány vezetői, — azt vallották, hogy nem volt tudomásuk egy olyan 200.000 dolláros választási adományról, amit Robert Vesco, a hírhedt és körözés alatt álló amerlkai fezőr Juttatott volna el Nixon céljaira. A bíróság mindkét vádlottat az összes vádpontok alól fölmentette. A vádat nem találta bizonyítottnak, s ami még ennél is lényegesebb, a koronatanút, John Dean-t nem találta szavahihetőnek és vallomását nem fogadta el. A Watergate-botrány történetében ez az első olyan bírósági döntés, amely Nixon elnök szempontjából előnyös. Eddig Sir Ica bíró minden határozata csak növelte a botrány súlyát, s egyre közelebb vitte Amerikát az Impeachment processzushoz, az elnök bíróság elé való állításának folyamatához. A mostani bírósági döntés azonban hirtelenjében teljesen új szakaszt nyit meg, és könnyen elképzelhető, hogy évtizedek múlva a newyorki döntést fogják majd a Watergate-ügy fordulópontjának tekinteni. Mire alapítjuk ezt a feltételezésünket? Az elmúlt hónapok során az elnök elleni hajsza teljes hisztériába torkollott. Izmételten le kell szögeznünk: egyáltalán nem vagyunk meggyőződve Nixon elnök ártatlanságáról az ellene emelt vádakban. Sőt meggyőződésünk, hogy tudott a Demokrata Párt választási főhadiszállásán készülő kémbetörésről és részese volt a botrány későbbi elfojtására 1- rányuló törekvéseknek. Azt Is elfogadjuk, hogy az elnöknek ez a ténykedése, magatartása szerencsétlen, rossz, sőt — ami ennél is súlyosabb — ostoba volt. De ... Nixon a Watergate-Ugytól eltekintve a XX. század legkiválóbb amerikai elnöke. Ha felállítjuk a mérleget, s azt mondjuk: az elnök, aki hazahozta a katonákat a hiábavaló vietnámi háborúból anélkül, hogy Dél-Vietnámot átengedte volna a kommunistáknak; az elnök, aki megszüntette a gettó-lázadásokat, gyújtogatásokat, campus-zendüléseket anélkül, hogy fasiszta terrort alkalmazott volna; az elnök, aki együttműködést teremtett a Szovjetunióval anélkül, hogy időszaka alatt akárcsak egyetlen lépésnyi terület-nyereséget engedett volna az oroszoknak; az elnök, aki együttműködést létesített Kínával sezzel olyan új nemzetközi helyzetet idézett elő, amely gyakorlatilag kizárja egy újabb atomvilágháború lehetőségét; az elnök, aki visszahódította a szovjet táborból Egyiptomot, Algériát anélkül, hogy feláldozta volna Izráelt — az okos és Jó elnök, még akkor is, ha közben ostoba hibákat követel apróbb belpolitikai kérdésekben; még akkor is, ha a régi iskola szerint a politikát úri huncutságnak tekinti és azt huncutul is játssza. Amíg tehát magát a Watergate-ügyet kénytelenek voltunk jogos felelösségrevonásnak tekinteni, addig az utolsó hetek vádaskodásait már csak tömeghisztériának minősíthettük. Voltak, akik még azért is közvádat kívántak emelni Nixon ellen, mert az elnöki repülőgépen családtagjait és kutyáit is magával vitte, holott a vádaskodók szerint ezeket az összegeket meg kellett volna térítenie az államnak. Ezek a magukat okosnak hivő,' de csak okoskodó újságírók valahogy úgy képzelték, hogy az elnöki repülőgép fenntartása többe kerül, ha családtagok is utaznak rajta, vagy hogy az Egyesült Államok elnöki hivatalának fenntartási költségei olcsóbbá válnak, ha az elnök személyvonat harmadosztályon utazza be az országot és a nagyvilágot. A képviselőház jogügyi bizottsága az elmúlt héten már maga is érezte, hogy a Nixon ellenes kampány ingoványos talajra tévedt, és olyan határozatot hozott, mely az összes mellékvádakat kivonta a további vizsgálat keretéből. Ügy határoztak, hogy csupán négy ügyben folytatnak vizsgálatot. Az egyik maga a Watergate-betörések kérdése, a másik az illegális választási adományok, a harmadik a tejkartellnek és az ITT-nek (International Telephone & Telegraph) juttatott kedvezmények készpénzadományok ellenében, negyedik pedig Nixon elnök adóügye. A helyzet még ekkor sem festett túlságosan rózsásan Nixon szempontjából, különösen azután, hogy Buckley newyorki szenátor pálf or dúl ásaután, még a konzervatív támogatók sora is kezdett megbomlana A múlt hét azonban jól kezdődött Nixon számára. Mississippi állambeli gyűlés körútja fantasztikus siker volt. Az elnöki emelvényen olyan szenátorok ültek,, akik az impeachment kérdésében a bizonytalanok közt voltak elkönyvelve s akiknek látniok kellett: az amerikai közvélemény többsége legalábbis a déli államokban — Nixon-párti, akik nem bocsátanák meg szenátoraiknak, ha részesei lennének az elnök elítélésének. Ne felejtsük el: nem igazságról van itt sző, hanem politikáról. Ha a déli államok szenátorai úgy érzik, hogy választóik az elnök mellett való kiállást várják tőlük, akkor ki fognak állni az elnök mellett, akkor is, ha bűnösnek hiszik. Ha a nagy, liberális beállítottságú államok szenátorai úgy érzik, hogy szavazóik Nixon ellenes szavazatot várnak tőlük, akkor is elítélik Nixont,ha különben meg is vannak győződve ártatlanságáról. Az Egyesült Államoknak 50 tagállama van. Ezek közül legalább 30 olyan kis állam, mely konzervatív beállítottságú. Lehet, hogy az Egyesült Államok lakosságának aránységet alkotnak, de az alkotmány szerint mégis ugyanúgy két szenátort küldenek a felsőházba, mint ahogy két szenátort küld a hatalmas New York, California, Illinois állam is. Az elnöknek a szenátusban való, elitéléséhez, az alkotmány szerint, kétharmad plusz egy szótöbbség kell, vagyis 67 szavazat. Egy héttel ezelőtt még elképzelhető volt, hogy a szenátusban, az impeachment során, esetleg 55-60 (talán valamivel még ennél is több) szenátor az elnök bűnössége mellett szavaz, sígyNixonelnök ellenségei találták valami értelmét, hogy a bűnügyi eljárást megindítsák. Ehhez az kell, hogy a képviselőhöz egyszerű szótöbbséggel döntsön az eljárás megindításáról. Ügy tűnt, hogy ez az egyszerű szótöbbség rendelkezésére is áll az elnök ellenfeleinek. Az az érzésünk, hogy az elkövetkezendő két-három hétben komoly erőátcsoportosulásnak leszünk tanúi. Nézzük csak a négy vádpontot. Az elnök adócsalási vádja egyetlen pillanatig sem vált váddá. Nixon elnök elfogadta az adóhivatal vizsgálatának eredményét, és hajlandó volt a 460.000 dollár differenciát kifizetni. Ezért cserébe azt kapta, hogy joga van azt mondani: bocsánat, tévedtem. Az adóhivatali vizsgálat ugyanis csak tévedést állapított meg; nem állapított meg fondorlatos csalási szándékot és büntetést nem is szabott ki Nixonra, csupán a tévedés-okozta differenciát és annak kamatait szabta ki., .Az u.n. Nixon adócsalási ügy tehát összeomlott és semmiképpen sem szolgálhat vádpontként a szenátus előtt. Az illegális adakozások U- gye a vasárnapi bírósági döntés alapján szenvedett hajótörést az anti-Nixon tábor szempontjából. Amikor a bíróság fölmentette Mitchellt és Stansot, ezzel elfogadta, hogy a Nixon-kampány legmagasabb vezetői nem tudtak az illegális adományokról. S ha ők nem tudtak, még kevésbé tudhatott róla Nixon, aki — a felépített védekezés szerint — maga nem vett részt a választási kampányban és nem is tudott annak részleteiről. A bírósági döntés után Mitchell és Stans az elnök szavahihető védőtanúivá váltak, akiknek vallomását minden bíróságnak figyelembe kell venni, ök pedig bizonyítják Nixon ártatlanságát. A harmadik vádpont (tejkartell,. ITT) elég zavaros és megalapozatlan. A tej árának meghatározása, nagyvállalatok támogatása vagy adókedvezménye politikai és gazdasági kérdés, és semmiesetre sem lehet bebizonyítani —még ha esetleg igaz is —, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke pénzadományok ellenében dönt így vagy úgy politikai és gazdasági kérdésekben. Főleg, ha ezekre az adományokra nincsen konkrét tanú. A dolgok jelenlegi állás? szerint tehát Nixon ellen csupán egyetlen konkrét vád marad, maga a Watergate-ügy. Hogy az elnök kukorlcázlk a különböző vizsgálóbizottságokkal és nem szolgáltat ki, vagy eltüntet hangszalagokat és hangszalag részeket, ez a törvény szerint nem vádpont. Lehet pimaszságnak nevezni, de nem lehet ennek alapján elítélni. Sőt, ha az alapvádban Nixont fölmentik, ez utólag 1-gazolja és helyessé teszi az ő magatartását, hiszen a bírósági szabályok szerint az ártatlan vádlottnak ( minden vádlott ártatlan, amíg bűnösségét ki nem mondják) joga van minden eszközzel védekezni a hamis gyanúsítások ellen. A kérdés: kimondják-e Nixon bűnösségét a Watergate-Ugyben ? Véleményünk szerint: nem. Mert hiába van mindenki meggyőződve Nixon ludasságáról; eddig csupán egyetlen olyan tanú volt, aki ezt jogi erővel bíró formában vallotta. Ez az ember, John Dean, egykori elnöki tanácsos, akiről most a newyorki bíróság zsűrije megállapította, hogy nem szavahihető, hazudik, rosszindulatúan vádaskodik. Egy ilyen bírósági határozat a joggyakorlat szerint szükségképpen befolyásolja a későbbi bírósági tárgyalások döntését. Ha Dean nem szavahihető egy ügyben, nem szavahihető a másikban sem, és az a zsűri, amely Nixon elnök fölött esetleg ítéletet mondana — ebben az esetben a szenátus száz tagja — szem előtt kell hogy tartsa a newyorki esküdtszék döntését. Még ha egyeseket elragadna is a politikai hév, — nem teheti ezt. Amikor a szenátus ugyanis bírósággá alakul át, az elnöklést az EgyesültÁllamok Legfőbb Bíróságának elnöke, a Nixon által oda kinevezett Warren Burger veszi át. Az ő feladata, hogy a szenátorokat a pártpolitika lejtőjéről visszaterelgesse a szilárd jogi alapra és ezt meg is fogja tenni. Nixont nem lehet lendületes beszédek alapján mondani bűnösnek, csak a vádpontok bebizonyítása alapján, s ezek a bizonyítékok pedig az utolsó napokban meglepő gyorsasággal fogynak, zsugorodnak, porladnak. Ezeknek tükrében szinte elképzelhetetlen 67 szavazatot összehozni Nixon ellen. Ha viszont a szenátusi büntetőeljárás végül is Nixon felmentésével zárul, úgy mi Április 29.-én hétfőn este 9 órakor Nixon elnök televíziós szózatban fordult Amerika népéhez. Bestédében bejelentette: a következő napon 1200 oldalas könyvet bocsát ki, amelyben a képviselőház jogi bizottsága felszólításának eleget téve, nyilvánosságra hozza az összes, Watergate- Uggyel kapcsolatban közte és tanácsadói közt lefolytatott beszélgetéseket. Nixon elmondotta, hogy az utolsó pillanatig megpróbálta tiszteletben tartani a Fehér Házban elhangzó beszélgetések bizalmassági jogát. Most is legjobb meggyőződése ellenére tesz csupán eleget a bírósági felszólításnak és meggyőződése, hogy ez nem lesz hasznos az EgyesültÁllamoknak. Nixon szerint a hangszalagok átirata világosan bizonyítja, hogy az Egyesült Államok elnökének nem volt előzetes tuszukség van egyáltalán a képviselőház határozatára az eljárás megindításáról? A dolog igen könnyen visszájára sülhet el. A szenátusban demokrata többbség van.Június folyamán érhet be annyira az egész nyomozati eljárás, hogy a szenátus megindítsa az impeachment-et. Az Egyesült Államok politikai hangulata ma kedvez a demokratáknak, és Nixon népszerűsége valóban mélyponton van. Októberben, a választások során, újraválasztják a telje3 képviselőházat, újraválasztanak 33 vagy 34 szenátort és kb. ugyanennyi kormártyzót. Ha addig aWatergate-ügybennem történik semmi döntő fordulat, úgy jelentős demokrata előretörésre kell számítani. De mi történik, ha megkezdődik az impeachment-eljárás és kiderül, hogy a demokrata többségű képviselőház felelőtlenül vádolta meg az elnököt, mert elitélésére nincsen törvényes alap? Ez esetben a demokrata-barát hangulat egyik napról a másikra eloszllk, mint a ködfelhő. Maga a impeachment ugyan nem bonyolódhat le októberig, de abban a pillanatban, ahogy az ügy a szenátus elé kerül, a törvény alapján befejeződik a különböző korteskedés, s attól kezdve csak a bizonyítékok beszélhetnek. Vagyis, a döntő választási harcok során a politikusok a Watergate-ügyet nem emlegethetik, mint ahogy egy zsűri-tag sem mondhat nyilvánosság előtt véleményt a perről, amelyben Ítélkezik. És a demokraták nem szívesen hagynák ki a választási hadjáratból ezt a pompás csemegét. A legutóbbi napok fejleményei tehát arra mutatnak, hogy a konok, makacs, magát soha meg nem adó Nixon végül mégis győzedelmeskedni fog, függetlenül attól, igaza volt-e az ügyben vagy sem. Mi történik azonban, ha a képviselőiláz elkalkulálja magát és mégis megindítja az impeachmentet ? domása a Watergate-betörésről; arról csupán John Dean értesült, és attól kezdve mindent megtett az ügy kivizsgálására. Bár egy napig felmerült benne a hallgatásért való megvesztegetés gondolata is, ezt elutasította, és minden munkatársát a teljes igazság feltárására szólította fel. Nixon tehát határozottan hangoztatja ártatlanságát és John Dean tanúskodását hamisnak vallja. Az elnök a Jogügyi Bizottság demokrata elnökének, Rodinonak, és helyettes elnökének, egy republikánus képviselőnek Hutchinsonnak felajánlotta, hogy végighallgathatják az inkriminált hangszalagokat és meggyőződhetnek az átírás hitelességéről. Nixon elnök beszédének részletes elemzésére ezúttal már nincs idő, s arra majd jövő hetiszámunkban térünk ki. Az azonban szinte bizo-1974-re a demokrata többség mindenképpen biztosítva van. 1976-ban azonban egészen más lehet a szituáció és végeredményben ez a dátum, az elnökválasztás dátuma a döntő. A szenátus lefolytatja a bűnvádi eljárást és végül is fölmenti az elnököt. A tömegpszichológiának megvannak a maga szabályai ugyanúgy, mint ahogy a politikai akcióknak megvan a maguk visszahatása. A fölmentés után — bárhogy hangozzék is annak indokolása — Nixon népszerűségi indexe rakétaszerűén kezd majd emelkedni, és ha közben még sikerül némileg stabilizálni Amerika gazdasági helyzetét is, úgy 1976-ra már csak a szentté avatás marad hátra. Vagyis furcsa szituáció áll elő. Ha a demokraták most gyorsan elejtik az ügyet, nyernek 74-ben és valószínű, hogy nyernek 76-ban is. Ha tovább feszítik a húrt, nyernek 74-ben, de esetleg 76-ban mindent elveszítenek. Ebben az esetben a Republikánus Párt elnökjelöltsége döntően fontossá válik. Ford? Percy? Rockefeller ? Goldwater? Reagan? Ki tudhatja? Tény, hogy a mai helyzettel ellentétben, mindegyik komoly győzelmi eséllyel indul harcba. A demokratáknál a dolog fordítva áil. Ma az elnökjelöltség értékes, gazdag gyümölcsnek tűnik, érdemes leszakítani. Egy elbukott impeachment után . . . Teddy Kennedy nem szeret veszíteni, ő biztos nem lesz az elnökjelöltek között. Teddy múlt héten Moszkvában járt. Ki is derült róla, hogy gőze nincs a szovjet rendszer lényegéről; naiv kérdéseiért az egyetemi hallgató közönség ki is nevette, a titkosrendőrök pedig kituszkolták a teremből. De azért Kennedy nem buta. Ha baráti társaságban, szoros bizalmas körben megkérdezik, biztos így válaszol: Csak impeachment ne jönne sohasem, én mindent felejtenék... nyosra vehető, hogy ellenfelei nem fognak megelégedni az írott anyaggal, hanem magát a hangszalagot kívánják majd. Az elnök arra hivatkozik, hogy a nép választott képviselői előtt nem kívánja a hangszalagokat titokban tartani, de nem adja azokat oda olyan hivatalnokoknak, akiket csupán kineveztek erre a munkára. Úgy tűnik, Nixonnak ebben igaza van; viszont a vizsgálat zöme és a kulcskérdésben való állásfoglalás éppen ezeknek a hivatalnokoknak a kezében van, akik tovább feszegetik majd az ügyet. Nixon álláspontjának lényege: képviselőházon és szenátuson átnyúlva, annál az amerikai népnél keresi igazságát és igazolását, amely őt tisztségére megválasztotta. A Watergate-ügy a Nixonnyflatkozattal sem került nyugvópontra, de úgy néz ki, hogy az elnök és tanácsadói ellentámadásba mennek át. LAPZÁRTA
