Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-06-29 / 517. szám

AZ ESZAKAMERIKAI MA6YAB ZSIDÓSÁG LAPJA

Ára:

XIII. évi. 517. szám 30 cent 1974. JUNIUS 29.

SOK MILLIÁRD DOLLÁROS FEGYVERSZÁLLÍTÁS IZRAELNEK

Az utazás egy döntő pillanata. Nixon elnök Jeruzsálemben, Jicchák Rábinnak, az új izráeli miniszterelnöknek magyarázza az atomreaktor ajándékának történetét.

Több mint egy hétig tartott, mfg elült a szélvihar Nixon elnök közelkeleti útja nyomán. A vihar olyan porfelhőt kavart, amely megzavarta mindenki tisztánlátását, és csak most, egy-két hét elteltével kezd kialakulni a pontos kép: kinek mit adott Nixon és Kissinger, kinek mit ígért, és mennyit tartanak be az ígéretekből. Egy hét után már jobban föl lehet mérni, történt-e valami érdemleges, valami új a nagy látogatás során?

Nos, érdemleges persze hogy történt — máskéntel sem képzelhető egy ilyen világpolitikai jelentőségű kísérlet, — de váratlan nem. A legnagyobb feltűnést az Egyiptomnak ajándékozott atomreaktor keltette, deNixon elnök két nappal később, több órás tárgyaláson nyugtatta meg az izraeli kormány vezetőit, hogy ez az ajándék nem vezet a jelenlegi atomhelyzet egyensúlyi változásához. Amerika a legszigorú9b ellenőrzést fogja gyakorolni az atomkohó felett, és nem fogja megengedni Egyiptomnak, hogy annak segítségével bombákat gyártson. Hogy az esetleg mégezutánis nyugtalankodó . izráeieket (nem annyira a politikusokat, mint a sajtót) megnyugtassa, Izráelnek is felajánlottak egy, az egyiptomival azonos atomreaktort. Izráel ezt örömmel elfogadta, mert miért ne legyen neki több? De nem kapott semmi újat, mert Dimonán eddig is működtek már az atomreaktorok. .

Egyiptom nem egyhamar lesz atomhatalom, és inkább jelképes a hadügyminiszter nyilatkozata, hogy csak abban az esetben mondanak le az atombomba gyártásának jogáról, ha Izráel is aláírja az atomsorompó egyezményt. Izráel ugyanis eddig megtagadta annak a nemzetközi megállapodásnak ratifikálását, amely megtiltja az atomfegyverek terjeszkedését.

Izráel tartózkodása ebben az ügyben teljesen érthető; de ugyanakkor nehéz dolog lenne Jogi kifogást találni az egyiptomiak álláspontjában. Sőt,némi bizakodást jelenthet a nyilatkozat természetes logikája, amely szerint Egyiptom is lemond az atomhasználat lehetőségéről, ha Izrael ugyanazt teszi. Az egész atomkérdés túldimenzionáltan került a sajtóérdeklődés központjába, hiszen ez csak egy része az általános közelkeleti elrendezésnek. Ha más vonalakon sikerül a békét biztosítani, úgy az atomreaktorok ajándékozása elveszti minden rosszízű jelentőségét.

Sokkal érdekesebb és jelentősebb ennél az, hogy Kissinger külügyminiszter Washingtonban különlátogatáson fogadta Dinnitz izráeli nagykövetet. A követ ismertette a nyugtalanságot, amit az okozott Izraelben, hogy az egyiptomiak meghívására máris amerikai katonai delegáció utazott Kairóba. Kissinger ezúttal nem “diplomáciázott”; válasza teljesen egyértelmű volt: AzEgyesültÁUamoknem szállít semmiféle fegyvert sem Egyiptomnak, sem Szíriának; ilyen tervei sincsenek, s a Kairóba látogató kátonai küldöttségnek nincs felhatalmazása ilyen jellegű tárgyalásokra. Ezzel szemben, Amerika eleget tesz korábbi ígéretének. Mire e sorok megjelennek, az új izráeli Hadügyminiszter, Simon Peresz már Washingtonban van, megelőzve ott Jigál Álon külügyminisztert. Az út célja: fegyvervásárlás, és sem a Fehér Ház, sem a Pentagon nem csinál titkot abból, hogy a Peresznek hosszú hitelre eladott árú sok ezer millió dollár értékű.

Vagyis, Amerika új politikai vonalat épít ki, és barátságot tart fenn az arab országokkal, de a fegyvereket továbbra is Izraelnek szállítja, és szemmel láthatólag esze ágában sincs megszegni azt a szerződést, amit Izráel biztonsága és függetlensége megőrzésére vállalt.

Éppen ellenkezőleg. A szfrizráeli csapatelválasztási egyezménynek van egy mindenki által tudott titkos záradéka. Eszerint, ha Izráel arab terrorista támadások retorziójaként szfriai vagy libanoni menekült táborokat bombáz, az Egyesült Államok mevédi öt a Biztonsági Tanács előtt, illetőleg vétójogával élve megakadályozIzráelellenes döntéseket. A múlt hét folyamán izráeli repülőgépek valóban sorozatos bombatámadásokat intéztek a libanoni Szidon és környéke ellen, komoly pusztítást, károkat okozva ott. vláskor, ilyen esetben, Libanon rohant a Biztonsági Tanácshoz; ezúttal, tudván annak kilátástalanságát, nem tette. Ehelyett Szádat, egyiptomi elnök fordult amerikai barátaihoz s arra kérte őket, a bombázások beszüntetése éri A n.ri hassanak Izraelre. Nem tudható, hogy az amerikai kérésnek tett-e eleget Izráel vagy befejezettnek ítélte a katonai akciót, de tény, hogy három nap után a bombázást abbahagyták. De Peresz hadügyminiszter határozottan kijelentette: Izráel megvédi polgárainak életét és

biztonságát mindenütt, ahöl ez szükséges, és a libanoni kormánynak — ha a jövőbeni támadásokat el akarja kerülni — meg kell akadályoznia a terroristák átszivárgását a libanon-izráeli határon.

A Golán fennsíkon befejeződött az izráeli csapatvisszavonás. A vasárnapi nap folyamán az izráeli csapatok végrehajtották a terv utolsó lépését is, kiürítve a Hermon két hadállását és Kuneitra környékét. Az eddigiektől eltérően azonban ide nem vonulnak be a szíriaiak, hanem az ellenőrzést az ENSz csapatok veszik át. Fenyegetőzések, harcias nyilatkozatok ugyan bőven hangzanak minden oldalról, de a hangulatból érezhető, hogy új fejezet kezdődött. Az arab országok számára Izrael nehéz tárgyalópartnerré vált, de nincs egyetlen olyan szélsőséges arab vezér sem, aki azt merné állítani, hogy Izraelt le kell vagy le lehet törölni a földrajzi és politikai térképről. Az izi'áeli közvélemény is kezd lassan-lassan megnyugodni és elfogadni azt a tényt, hogy egy biztonságos és nyugalmas kis ország sokkal megnyugtatóbb életet jelenthet, mint egy állandó fenyegetettségben lévő katonai nagyhatalom.

Egyébként aKözelkeletügye döntő problémát jelent majd a jövőheti moszkvai csúcsértekezleten is. Brezsnyev és Nixon szinte biztos, hogy olyan szerződéseket ír alá, amelyek még inkább csökkentik a hidegháború maradványait, és az amerikai szenátus a maximális bizalmatlansággal tekint a Szovjetúnió felé. Nixon elnöknek többször meg kellett nyugtatni, külügyminiszterével együtt, a szenátorokat, hogy nem gyengeség! helyzetből fog tárgyalni a Szovjettel. Jackson szenátor, aki az oroszokkal szembeni kemény vonal híve, megnyugtatást akart, hogy Nixonék nem fognak engedni a megszabott atomfegyverkezés határaiból. Ezt a biztosítékot Jackson meg is kapta, ugyanakkor Kissinger közölte vele, hogy egy másik “kedvenc témakörében” (ami nekünk ugyancsak kedvenc témakörünk) is jelentős

eredmények várhatók. A Szovjetúnió állítólag évi 40.000 zsidó kivándorlását engedélyezi Izraelbe, ami kb. a maximális mennyiség, amit Izrael állama nagyobb nehézség nélkül fel tud szívni.

Persze, a Kreml ilyen Irányú ígéreteit nem lehet készpénznek venni. Az a hír járja, hogy Nixon moszkvai látogatását megelőzően, az orosz zsidó aktivisták nagyrészét letartóztatták. Lehet, hogy az intézkedés ideiglenes, de akkor is nyilvánvalóan nem Nixon megvédése a cél, hiszen őt senki sem fenyegeti. A szovjet hatóságok tüntetéseket akarnak elkerülni, mert változatlanul szeretnék a kérdést süllyesztőbe tenni. Mivel azonban Jackson vezetésével a szenátus megmakacsolta magát, nyilvánvaló, hogy a tárgyalásokon a szovjet zsidóság ügye igenis szóba kerül.

BENEDEK PÁL:

RUBIN

KORMÁNY

Nagyon hosszú vajúdás mellett született meg a Rabinkormány, amelynek a napjai meg vannak számlálva — az ellenzék szerint. Begin, a Chérut vezére, aki most a Likud elnevezésű nagy ellenzéki tömb élén áll, azt fejtegette a minap, hogy csak látszólag többségi a Rábin-kormány, mivelhogy a 61 főt számláló többséghez három arab képviselő is tartozik — a Munkapárt égisze alá tartozó arab listák élén álló személyiségekről van szó —, tehát valójában csak 58 zsidó támogatója van Rábinnak a Kneszetben. Az ellenzéki vezér végkövetkeztetése, hogy a Rábinkormány nem lesz hosszú életű. További érve, hogy nem lehet tartósan, kormányozni Izráelben, ha a Vallásos Nemzeti Párt ellenzéki politikát folytat.

Az izráeli közvélemény nem lelkesedik most különösebben az újabb választások lehetőségétől. Az átlagember békét, nyugalmat akar és az a véleménye, hogy december 31.-én mindeki.szabadon, a meggyőződésének megfelelően szavazott, mi értelme lenne újra választani? Lehet, hogy az ellenzék megint erősödne kicsit ha választásra kerülne a sor, de kormányra nem kerülnének Beginék. Legalább is nem valószínű.

TAKTIKAI HIBA AZ ELLENZÉK RÉSZÉRŐL

\

A csapatelválasztási egyezménnyel az izraeli átlagember egyetért, mindenki boldog, hogy hazatértek nyolc hónap után a hadifoglyaink és valószínű, taktikai hibát követett el az ellenzék, amikor a Kneszetben a csapatelválasztási egyezmény ellen szavaztak.

Nem áltatja magát az izráeli ember. Jól tudja, hogy ez az egyezmény nem egyenlő az örök békét biztosító megállapodással, de ha egy-két évig nyugalom lesz, a mi realitásaink mellett az is nagy dolog. Még ennél kevesebb ideig tartó béke is áldást jelent. Ezt nem kalkulálta helyesen az ellenzék.

Ami a másik érvet illeti —, hogy a Vallásos NemzetIPárt nélkül nehéz kormánypolitikát

folytatni — ez már komoly érv. Jól tudja ezt a Munkapárt is. A jelenlegi helyzetet nem tartják véglegesnek, s a VNP minisztereinek hagyományos tárcáit — a belügyet, a vallásügyet és a népjóléti tárcát —, csak ideiglenesen töltöttékbe, mondván, hogy három hónapig várnak, hátha közben sikerül élrendezni a nézeteltéréseket a vallásos párttal, s annak miniszterei — dr. Burg, dr. Ráfáél és Cházáni — visszatérnek a kormányba.

TALÁN JOBB VALLÁSOS ELLENZÉKI PÁRTNAK LENNI?

Hogy tényleg visszatérnek, az nagyon kétséges. A "Ki a zsidó ?"—probléma nyomán kialakult mély ellentétek miatt

maradtak ki a kormányból és most már nem hajlandók a kompromisszumra, mert a számításuk egyszerű. Ha a kormányon kívül maradnak, akkor a következő választásokon — vallásos ellenzéki pártként — több szavazatot kapnának, mint ha beadnák a derekukat a "Ki a zsidó?-kérdésben. Meg aztán nem Is tehetnék meg ezt a lépést a pártszakadás veszélye nélkül, mert a Vallásos Nemzeti Párt fiataljai — dr. Ben-Méir és Hammer Kneszet-képviselök vezetésével- bizonyára kivonulnának a pártból, ha az öregek megegyeznének a Munkkapárttal — három bársonyszék miatt.

Vagyis a Vallásos Nemzeti Párt csak a legközelebbi választások után megalakítandó kormánynak lesz majd a tagja—halesz.Kérdés,hogy addig sok víz, vagy kevés víz folyik le a Járkon folyón.

Ez nemcsak az ellenzéken múlik.

Nézzünk szét a Munkapárt házatáján. Az ország legerősebb pártjában nincs minden a legnagyobb rendben. Igaz, bizalommal voltak Jicchák Rábin iránt, akiből miniszterelnök lett, de a pártvezér még nem ő.

KEZDŐ POLITIKUS A MINISZTERELNÖKI BÁRSONYSZÉKBEN

Rábin rendhagyó módon lett Izráel miniszterelnöke — s itt van a kutya eltemetve. Az elődei — Ben Guron, Sárét, Eskol és Golda Méir — az Izráeli munkásmozgalom katonáiként váltak vezérekké. Évtizedeket töltöttek a szakszervezeti mozgalomban és a pártéletben is megjárták a hagyományos utat, amíg a "politikai szamárlétra" legfelsőbb csúcsára jutottak.

Rábin katona volt. Izráel hadseregének vezérkari főnöke lett — a hatnapos háború idején ő állt a CÁHÁL élén-, majd éveken át nagykövetként képviselte a kormányt Washingtonban.

Hazatérvén — azonnal Kneszet-tag lett és miniszter. A munkaügyi tárcát kapta meg. Alig néhány hónapos tanulmányi lehetősége volt mint parlamenti képviselőnek és a kormány tagjának, amikor egy nagyon feszült helyzet következtében felajánlották neki a miniszterelnökséget. Abban a pillanatban nem volt nála alkalmasabb ember erre a posztra.

MENNYI IDEJE LESZ RA BIN - NAK ?

Kezdő politikus lett Izráel miniszterelnöke. Olyan korszakban, amikor nagy gyakorlatra és bölcsességre lenne szükség. Az utóbbi vonatkozásban nincs baj Rábinnal. Nagyon okos és megfontolt ember. Gyakorlat megszerzéséhez viszont idő kell. Kérdés, hogy mennyi ideje lesz az új miniszterelnöknek gyakorlatot szerezni kormányfői minőségben. Véleményünk szerint ez nagy mértékben függ a Munkapárt belső viszonyaiELSŐ NAPJAI

nak alakulásától. Ha Rábin ténylegesen is a párt első embere lesz, akkor ez megfelelő erőforrást jelent majd számára. Viszont ha állandóan két fronton kell harcolnia —a parlament síkján ellenzéki erőkkel és saját pártján belül azért hogy elismerjék őt vezérnek —, nagyon nehéz dolga lesz.

KINEK AZ EMBERE RÁBIN? *

Miért nem kézenfekvő dolog, hogy Rábin a párt vezére? A válasz helyett meg kell ismernünk röviden az izráeli Munkapárt belső komponenseit. A Mapáj, az ÁchdutHáávodá és a Rafi-csoport összefogása adja a Munkapártot. Eddig — tehát a Golda-korszak végéig —, aMapáj-tagozatad-A NAGY KÉRDÉS:

Az izráeli belpolitikai élet legnagyobb kérdőjele egyébként Mose Dáján. A volt hadügyminiszter csak a kormányból vonult vissza, de nem a közéletből. A párton belüli tevékenységét folytatja és kétségtelen, hogy ő a Rafi-csoport vezére, nem Simon Peresz, aki a helyére került a hadügyminisztériumban.

Dájánnak nem tetszik a Rábin-kormány. Ezt nagyon világosan megmondta. Csak azt nem árulta még el, hogy mit tesz majd a kormány ellen. Hogyan igyekszik megrövidíteni a napjait. Az, hogy legfőbb ellenlábasa, Jigál Álon a kormány 2. számú embere,

ta hagyományosan a miniszterelnököt.

Rábin nem a Mapáj-tagozat embere. Nem is a Ráfi bizalmából került a miniszterelnöki székbe. Az ÁchdutHáávodához van legközelebb, de formálisan ahhoz sem tartozik.

Mi a kapcsolata az Áchdut Háávodával? Rábin a függet-» lenségi hábor/ú idején a Pálmách katonája volt. Ennek a szabadságharcos csoportnak az Áchdut Háávodá szellemi vezetői álltak az élén. Jigál Álon — a Jelenlegi külügyminiszter és miniszterelnökhelyettes, valamint JiszráélGálili, aki tárcanélküli miniszter a Rábin-kormányban, mindketten egykori Pálmáchvezérek —, ők ketten voltak annak idején Rábin nevelői.

MIT AKAR DÁJÁN?

arra enged következtetni, hogy sok segítséget nem várhat Dájántól a kormány.

Az Ágránát-bizottság rövidesen közzéteszi a jelentését. Dáján minden bizonnyal megvárja, amíg ez a jelentés hozzáférhetővé válik és a következő lépései attól függnek, milyen mértékű felelősséget állapít meg a személyével kapcsolatban a bizottság.

Dáján miniszterelnök akar lenni. Sokak szerint az is lesz. Csak lehet, hogy az Ágránátbizottság jelentése hosszabbrövidebb időre keresztülhúzza a számításait. Illetve olyan politikai módszerek érvényesítésére készteti, amelyeket

nem alkalmazott volna, ha megmarad hadügyminiszternek és abból a pozícióból készíti elő a maga számára az utat a kormányfői tisztségeléréséhez.

VISSZAHÍVJÁK, mint a

FRANCIÁK DE GAULLET?

Most sem mondható gyengének. Ahogy telik-múlik az idő, azok is kezdenek megbocsátani Dájánnak, akik a jomkipuri háború után nagyon dühösek voltak a mulasztásokért felelős hadügyminiszterre és azt követelték, hogy örökre távozzon a közéletből.

Nyolc hónap után már olyan hangokat hallani, hogy azért Dáján mégsem nélkülözhetjük, az ö neve egy-két hadosztállyal ér fel az arabok elleni háborúban, — és így tovább.

Már azt Is hallottuk, hogy Dájánt úgy fogják majd visszar hívni, mint a franciák annak idején De Gaulle tábornokot. Ha egyszer újra üt a veszély órája és háború lesz, könnyen lehet, hogy Dáján ilyen drámai körülmények között kerül az élre.

Ha viszont a béke körülményei között folyik majd a hatalomért való harc, Dáján mögött két mandátum áll — aRáfinak ugyanis jelenleg két Kneszet-képviselője van —, s ez a csoport igen számottevő erő, amikor hajszálon múlik Rábin kormányának többsége, hiszen a 120 K neszettagból 61 képviselő támogatja a kormányát.