Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-06-22 / 516. szám

12. oldal MENORA 1974. junius 22. LION FEUCHTWANGER: SIDÓ HÁBORÚ Körülbelül tizenkettőn voltak a barlang­ban, köztük egy súlyos sebesült, élelmiszerük volt, de vizük csak egyetlen kis vederrel. Napközben még bizakodtak, de éjszaka ki­derült, hogy menekülésre gondolniok sem le­het. A földalatti folyosó szerteágazott sok­felé, de mindig visszatorkollott a barlangba, aminek viszont csak egyetlen kijárata volt a város felé, ahol a rómaiak éberen őrködtek. A második napon meghalt a sebesült.' A harmadikon kifogyott a vizük. A negyediken a hosszú ostromtól legyengült férfiak bete­gek lettek, megőrülték a szomjúságtól. Az ötödik napon József bén Matthias le­feküdt a barlang egyik zugába, feje alá tette kék papi övét, arcára húzta ruháját és várta, hogy a rómaiak betörjenek és agyonverjék. Belső része égett, mindig újból megpróbált nyelni, bár tudta, milyen tűrhetetlen fájda­lommal jár, szíve megpattanásig dobogott, minden csontja szúrt és sajgott. Lehunyt szemhéja fájdalmasan súrolta gyulladt sze­mét, a sötétségben pontok és körök táncoltak előtte, hirtelen vadul óriásivá nőttek, össze­mentek.^ szikráztak, egymásba folytak. Szép és csábító volna siettetni a halált, megölni önmagát; de még maradt egy remény: talán ihat előbb. Ha a rómaiak jönnek, talán adr nak inni, mielőtt a keresztre szegeznék. Je­ruzsálemben van egy ilyen jótékony női egyesület, amelyik borból és mirhából kevert italt ad a keresztre ítélteknek. Széf) halál volna. Visszahajtja arcáról a ruhát és kicsc­­repesedett ajka mosolyra torzul. Kéznyujtásnyira maga (lőtt látja a ha­talmas víztartályt a sok, sok vízzel. Most, hogy a rómaiak már itt vannak, nem kell ta­karékoskodni a vízzel. Hogy ez még eddig nem jutott, eszébe! Látja önmagát, útban a víztartály felé. Sokan járnak ezen az úton. De ő csak megy, a kiáltozó zsidók és a ró­maiak között, hiszen ő a vezér, a tömeg ket­téválik előtte, megy egyenesen a víz felé, fel­tartóztathatatlanul. Inni! A víztartály mel­lett már nem állnak őrök. De mégis... áll ott valaki és nem hagyja inni. Legyen szíves Sa­­pita, menjen odébb! Ha nem enged oda, le­ütöm. Gyáva voltam talán? Elbújtam, ha csattogtak a kardok, repültek a nyilak és tűzkoszorúk, hullottak a falról a harcosok fejére? Ne mutogassa olyan ostobán azt a vas íaltörőkos-fejet. Ütryis tudom, hogy halott. Maga alávaló, hazug fickó Sapita, ha száz­szor meghalt is. Menjen onnét tüstént! A kínos, hiábavaló nyeldcklés karcolja a torkát és kitépi lázálmaiból. Újból arcára húzza ruháját. Bár csak elmúlt volna már minden. Mikor a pusztában élt. Banus essze­­usnál és sanyargatta önmagát, akkor is lá­tott arcokat.. De most világosságot, akar az agyában, rendet. Esze ágában sincs felfor­dulni, amiért néhány napig nem kapott vizet. Persze, ha az ember néhány napig nem iszik, elpusztul, ez közismert tény. De ő nem. A többiek igen, azok lassanként szomjan hal­nak. De ő nem, lehetetlen. Neki még renge­teg dolga van, rengeteget elmulasztott. Hol vannak a nők, akik még nem voltak az övéi, a bor, amit nem ivott meg, a világ gyönyörű­ségei, amiket még nem látott és a könyvek, amik megiratlanul agyában rekedtek? Tulaj­donképpen miért, is nem kapta fel Poppeát, akkor? Lehelletfinom kos-i fátyoléból készült7 ruháján keresztülcsillogott a bőre. A bőre olyan volt, mint az elefántcsont. Sok, sok nő volt, akiket elmulasztott. Combokat lát, keb­leket és arcokat. De hiszen ezek nem is arcok, hanem gyü­mölcsök, halmokban, ahogy a vásáron kínál­ják, kerek ízes gyümölcsök, fügék; almák, óriásszemű szőllő. Bele akar harapni, ki­szívni a levét,, de, amint utánuk nyúl, egy­szerre mindnek arca támad, a jólismeri, sár­gásbarna, megvető arc. Nem, te átkozott kutya, nem halok meg, ezt. a szívességet nem teszem meg neked. Egyáltalán, maga szo­morú, száraz bölcs, a bölcsesség majma, a maga rendszereivel. Maga akar Judeáról be­szélni? Mit ért hozzá? Segített már rajta va­laha? Hiszen magának nincsen is vér az erei­ben, maga gazember. Nem beszélek félre, uram! Igaz, nagyon szomjas vagyok, de azért világosan tudom, alávalóság biztos rejtekhelyről, Rómából ki­gúnyolni a makkabeusokat. Alávaló és pisz­kos dolog. Mondhatom szégyenletes jelenség maga, Tiberiasi Justus' Hangokat hall, sok hangot: s az egyik „Urunk, Megváltónk!“ kiabálja vékonyan, a másik meg ezt: „ez az!“ Nem, soha nem engedte úrrá lenni maga felett ezt a hangot, soha nem kapatta el ma­gát, mindig elhárította magától ezt az isten­­káromlást. A kísértő gonosz az, aid most ki­használja gyengeségét és újból a fülébe súgja ezeket a szavakat. Igen, ez csak a gonosz pró­bálkozása, hogy elfordítsa tőle Jehova ábra­­zatát Nagy fáradtsággal térdre emelkedett, homlokát a földhöz érintette és belekezdett az imábn. . Büszkén, fenhéjázón mondta: „Oh, Adonáj, nem bűnöztem és nem vétkeztem. Kell, hogy inni adjál, mindig tiszteltem ne­vedet. Vizet akarok. Ne hagyd elepedni szol­gádat és most vizet kell adnod!“ Egyszerre egy hang volt a barlangban, recsegő, József által jolismert római tiszti hang. A többiek felrázták. Igen, valóságos hang volt ez, semmi kétség. A hang görögül beszélt és azt mondta, tudják, hogy a galileai vezér itt van a barlangban és ha megadják magukat, kímélni fogják őket. „Adjanak jööi,“ felelte József. „Égy órai gondolkodási időt adok,“ felelte a hang, „ha letelt, kifüs­töljük a barlangot.“ Boldog mosoly húzta széjjel József ar­cát. Győzött.^ Kijátszotta a halott Sapitát és a szemtelen élő Justust, aki nem akarta od >­­engedni a gyümölcsökhöz. Most mégis inni és élni fog. De József társai között vnltnk nplinnvnn akik hallani sem akartak a megadásról. A magdalai eseményekre gondoltak, biztosra vették, ha a rómaiak kezébe kerülnek, legfel­jebb Józsefet teszik el diadalmenetük szá­mára, a többbiek keresztre kerülnek, vagy legjobb esetben a rabszolgavásárra. Elhatá­rozták, hogy küzdeni fognak. Szomjúságtól félőrülten elállták József útját. Inkább meg­ölik, de nem tűrik, hogy a rómaiak kezébe adja magát. József csak egyet akart: inni. Hogy a rómaiak valóban megkímélik-e vagy sem, az későbbi dolog. Mindenesetre adnak inni és ezek a bolondok nem engedik. Hiszen ezek őrültek, veszett kutyák. Nevetséges volnn, ha ennyi kínszenvedés után megölné magát, mielőtt ivott volna. Kimerült agyának min­den zúgából összeszedte erejét, hogy a töb­bieket meggyőzze, hogy ihasson, éljen. Sokáig beszélt nekik, hiába. Tikkadt, re­kedt hangja már alig volt elegendő az utolsó ajánlatra: ne öljék meg legalább önmagukat, hanem egyik a másikat; ez a kisebbik bűn. Ezt belátták, elfogadták az ajánlatot és ez volt a menekülés. Elhatározták ugyanis, hogy a sors döntse el, hogy ki szúrja le a másikat és azokkal n kockákkal vetették ki a sorren­det; amiket József valamikor elkért Demet­rius Libantól. Bocsánatot kértek egymástól és meghaltak, ajkukon a halotti ima szavai­val. Mikor József egyedül maradt az utolsó­val, egyszerűen megindult, kifelé a barlang­ból, a rómaiak felé. A másik egyideig ernyed­ten bámult maga elé, azután utána kúszott. Józsefet Paulin ezredes fogadta. Ki­nyújtott karral, lefelé fordított tenyérrel üdvözölte, vidáman, mint a vérbeli sport­ember szokta legyőzött ellenfelét. József nem fogadta a köszöntést, összerogyott és csak annyit mondott: „vizet!“ Hozták a vizet és ő... ez volt élete legjámborabb cselekedete... előbb elmondta az áldást: „Dícsértessél iste­nünk, örökkévaló, aki teremtetted a világot,“ és csak azután ivott. Boldogan csorgatta a vj­­zet ajkai közé, a szájába, le a torkán, újból kért és azután megint, sajnálta, hogy abba kell hagynia lélekzetvételnyi időre és újra kezdte. Mosolygott, szélesen, egész arca szét­húzódott a mosolytól és ivott. A katonák kö­röskörül jóindulatún vigyorogtak és nézték. Megengedték, hogy sebtiben megtisztál­kodjék, ételt tettek elébe, azután megkötözve i vezér szállására vezették. Az út a táboron keresztül vezetett. A katonák mindenütt ösz­­szefutottak, látni akarták az ellenséges ve­zért. Sokan jóindulatúan bámulták, ez volt tehát az a fickó, aki hét hétig dolgot adott ne­kik? Derék legény. Mások, elkeseredetten va­lamelyik bajtársuk halálán, fenyegették és szidalmazták a foglyot. Mások tréfáltak, mert olyan fiatal, sovány és jelentéktelen volt: „No zsidócska, ha te a keresztre kerülsz, nem va­lami bőséges lakomájuk lesz a madaraknak, meg a legyeknek.“ József elvadult hajával, piszkos, borostás szőrrel arcán csendesen lép­kedett a nagy felzúdulás közepette, a fenye­getések és tréfák lehullottak róla, nem egy római katona lesütötte szemét gyulladt szemű, szomorú arca előtt. Amikor valaki le­köpte, egyetlen szóval sem válaszolt, csak megkérte kísérőit, keze össze volt kötözve, hogy töröljék le a nyálat, mert nem illő, hogy így lépjen a vezér elé. Ez az út, végig a táboron, igen hosszú volt. Sátrak, kíváncsi katonák. Azután a tá­bori oltár. Előtte súlyosan, aranyosan, ellen­ségesen és erőszakosan a három légió arany­sasai. Azután megint sátrak, sátrak. A le­gyengült férfinek nagy erőfeszítésébe került, hogy talpon maradjon, de összeszorította a fogát és végigjárta a hosszú szégyenútat. Mikor a marsall sátrához értek, József először Paulin ezredesen kívül csak egy fia­tal urat látott, a tábornoki jelvénnyel, nem volt nagy, de széles és erősalkatú, nyílt, ke­rek arccal, kurta ‘álla erőteljesen előreugrott, szinte háromszögűén meredt a levegőbe. Jó­zsef tüstént tudta, ez Titus, a vezér fia. A fiatal tábornok elébe jött. „Sajnálom,“ mondta barátságosan, „hogy nem sikerült. Kitűnően harcolt. Lebecsültünk benneteket, zsidókat, igazán jó katonák vagytok.“ Látta, hogy milyen kimerült és üléssel kínálta. „Me­leg nyár van erre,“ mondta. „De itt a sátor­ban kellemes hűvös van“. Időközben a sátrat kettéválasztó füg­göny mögül bejött Vespasian is, igen kényel­mes öltözékben, egy hatalmas termetű, eré­lyes külsejű hölgy társaságában. József fel­kelt és római módon akarta üdvözölni őket,' De a marsall jóakaratúan leintette: „Ne fá­radjon. Átkozottul fiatalnak látszik, zsidócs­­kám. Hány esztendős?“ „Harminc,“ felelte József. „Látod Cänis,“ vigyorgott Vespasian, „milyen sokra viheti az ember harminc esz­tendős korában.“ Cänis asszony minden jó­indulat nélkül méregette Józsefet. „Nem tet­szik nekem ez a zsidó“, nyilatkozott kertelés nélkül. „Azért nem tetszik neki,“ magyarázta Vespasian Józsefnek, „mert nagyon megré­mítették, amikor a lábamba lőtték azt a kő­golyót. Egyébként már semmi baj.“ De ami­kor József felé közeledett, látszott, hogy még sántít kissé. „Hadd nézzem,“ mondta és meg­tapogatta Józsefet, mint valami rabszolgát. „Sovány, nagyon sovány,“ állapította meg szuszogva. „Bizony sok mindent elviseltetek. Olcsóbban is adhattátok volna. Egyáltalán magának, úgylátszik, felettébb mozgalmas múltja van, fiatalúr. Mesélték nekem. Az a történet a három, állítólag ártatlan öreggel, akik azután a derék Cestius Gall idegeire mentek, csinos kis ügy volt.“ Jókedvű volt. Arra gondolt, hogy ennek a minden hájjal megkent fiatalembernek a három öregje nél­kül Cestius Gálit valószínűleg nem hívták volna vissza és akkor ő most nem állna itt. ..Mi a véleménye. fiatalúr,“ kérdezte köz­vetlenül, „vájjon célszerű-e, ha még az idén Jeruzsálem alá vonulok?“ Szeretném meg­nézni templomotokban azt a híres szombati istentiszteletet. De maga, ezzel a kis Jotapat­­jával ugyancsak feltartóztatott. Késő lett. És ha azok, ott Jeruzsálemben éppen olyan kemény koponyájúak, mint ti, ugyancsak hosszadalmas história lesz belőle.“ Mindez, úgy félvállról odavetve, tréfá­san hangzott. De József látta a világos, figyelő szemet ebben a széles, ráncos paraszt­­arcban, hallotta hangos lélekzetvételét és hir­telen, villámgyors megérzéssel felvillant előtte: ez a romai, lelke legmélyén nem is akar Jeruzsálembe menni, nem is akar gyors győzelmet aratni Judea felett. Nem olyannak látszik, mint aki egy-kettőre visszaadja ami a kezében van. Ez az ember meg akarja tar­tani a hadseregét, három, pompásan össze­dolgozó légióját. De, ha a hadjárat befejező­dött, tüstént elveszik tőle, akkor vége a pa­rancsnokságnak. József világosan érezte: Vespasian tábornok nem akar ebben az év­ben Jeruzsálem alá vonulni. Ez a felismerés új reménnyel töltötte el. A barlangbeli izgalmakat még érezte belei-* ben. Tudta, csak most és most végképpen kell küzdenie életéért és az a felismerés, hogy a római nem is akar Jeruzsálem alá vonulni, hatalmas előnyt biztosított számára ebben a küzdelemben. Halkan, de igen határozottan mondta: „Azt mondom önnA, Vespasian tá­bornok, hogy az idén már nem fog Jeruzsá­lem alá vonulni. Valószínűleg jövő esztendő­ben sem“. Erőlködve nézett maga elé és a sza­vakat szinte kitépve bensejéből, hozzátette: „ön nagyobbra hivatott“. A váratlan válaszra mindenki elképedt; ez a zsidó tiszt, aki olyan kitűnően vereke­dett, szereti a különös és homályos beszédet. Vespasian összehúzta a szemét és alaposan szemügyre vette a foglyát: „No nézdd csak“ ugratta, „a próféták úgylátszik nem haltak még ki Júdeábán“. De vén, recsegő hangjá­ban csak kevés gúny volt, inkább bátorítás, jóakarat. Sok különös dolog van ebben a Jú­deábán. A Genezareth tóban van egy hal­fajta, amelyik kiabál; amit Sodorna földjébe vetnek megfeketedik, hamuvá válik és szer­tehull; a Holt tenger felszínén tart minden­kit, akár tud úszni, akár nem. Minden külö­nösebb itten, mint másutt. Miért ne legyen ebben a fiatal zsidóban is, bár politikus volt és jó katona, egy kis őrültség, prófétaság? József agyában időközben villámsebes­séggel cikkáztak a gondolatok. Szemben ezzel a rómaival, aki kezében tartja az ő életét, hirtelen felmerültek benne régen elfelejtett mondatok, a kapernaumi kocsma nehézkes, egyszerű férfiainak beszéde. Lázasan feszí­tette meg erejét, élete a játék tétje, s amit azok halványan sejtettek, hirtelen tisztán, villanásszerűen megvilágosodott előtte. „Jú­deábán nem sok próféta van,“ felelte „és sza­vaik homályosak. Azt hirdették, hogy a Mes­siás innen Judeából indul útjára. Félreértet­tük őket és háborút kezdtünk. Most, hogy itt állok ön előtt, Vespasian konzul, itt az ön sátrában, megvilágosodik előttem a jövendö­lés értelme.“ Mély tisztelettel meghajolt, de hangja megőrizte józanságát és mértékletes­ségét: „A Messiás Judeából indul útjára, de nem zsidó, ön az, Vespasian konzul“. Ez a kalandos, szemtelen hazugság meg­zavarta a jelenlevőket. A Messiásról ők is hallottak, egész Kelet teli volt ezzel a szó­beszéddel. A Messiás a félisten, akiről a Föld­nek ez a része álmodozik, hogy majd megje­lenik és a leigázott Keletért bosszút áll Ró­mán. Bizonytalan lény, titokzatos, földöntúli, kissé gúnyra ingerlő, mint általában a keleti babona minden szüleménye, mégis vonzó, de fenyegető is egyszersmind. Cänis felkelt, bámulatában félig nyitva felejtette a száját. Az ő Vespasianja Mes­siás? A szent tölgy hajtása jutott eszébe. Nem valószínű, hogy ez a zsidó valaha is hal­lott volna róla. Józsefre meredt, gyanakvón, de már elbűvölten is. Amit ez az ember mond , megragadó és örvendetes, teljesen reményei­nek irányában; de ez a keleti ember mégis rossz érzéssel tölti el. A fiatal Titus tábornok', a pontosság fanatikusa, szerette leszegezni az emberek kijelentéseit/megszokta, hogy szinte gépiesen gyorsírással feljegyezze a beszélgetéseket. Most is leírt minden szót. De azután csodál­kozva felpillantott. Nagy csalódás lett volna számára, ha kiderül, hogy ez a fiatal, bátoi f katona közönséges csaló. De az is lehet, hogy egyszerű és természetes viselkedése ellenére is egy megszállott, mint amilyen annyi van itt, Keleten. Vagy talán megőrjítette az éh­ség és szomjúság? Vespasian világos, ravasz parasztszeme József tiszteletteljesen feléje forduló szemébe mélyedt. De az kitartotta a nézést, sokáig. Izzadt, bár a sátorban nem volt túl meleg, a kötél dörzsölte csuklóját, a ruha kaparta tes­tét. De kitartotta a nézést. Tudta, ez a döntő pillanat. Lehet, hogy a római egyszerűen hátat fordít, felbőszülve, vagy talán némi undorral és parancsot ad, hogy feszítsék ke­resztre, vagy adják el rabszolgának vala­melyik egyiptomi bányába. De az is lehet, hogy hinni fog neki. Hinnie kell. Miközben válaszra várt, hangtalanul, sebesen imád­kozott. „Isten, add, hogy ez a római higyjen. Ha értem nem tennéd, tedd meg templo­modért. Mert ha ez a római hinni fog, ha eb­ben az évben csakugyan nem megy Jeruzsá­lem alá, akkor jövőre, talán meg lehet menteni városodat és templomodat. Akarnod kell, Isten, hogy higyjen. Kell, kell!“ így állt ott, imádkozva, életéért remegve, szembe­nézve a rómaival és emberfeletti feszültség­ben várta a választ. A római csak ennyit mondott: „Na, na, csak ne olvan hevesen, fiatalúr“. ( folytatjuk) IPARI ES HÁZI VILLANYSZERELÉST, JAVÍTÁSOKAT, hálózatberendezést garanciával vállal THOMAS’ hat, eng. VILLANYSZERELŐ Hívja telefonon: 78 9- 380 5 Archibalds STEAKS and SEA FOOD 1116 EGLINTON AVENUE WEST (Just West of Bathurst) For Reservation Call: 789-1323 JUST A LITTLE BIT OF DOWNTOWN - UPTOWN Ask for JIM MAGYARUL BÉSZÉI.fNK BUDAPEST BAKERY # Finom pörkölt szemeskávé, brazil, columbiai Budapest Presso, Maragucsa stb. 0 A legfinomabb importált csemegeáruk 0 Hazai izü felvágottak ÜZLETVEZETŐ DÉNES ERANCtSKA 404 Spadina A ve. — Tel: 368-9247 BUDAPEST MEAT MARKET TORONTO EGYIK LEGFORGALMASABB SZAKÜZLETE LEGVÁLASZTÉKOSABB * LEGFRISEBB * LEGOLCSÓBB Kényelmes parkolás az üzlet mögötti city parkolóhelyen, 200 kocsi férőhellyel. FIGYELMES KISZOLGÁLÁS Tulajdonos: VARGA GYULA TELEFONRENDELÉS — FREEZER-ORDER 517 BLOOR ST. W. TORONTO Tel: 531-5202 Hétfőn zárva. KANADA LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKÚ HANGSZER SZAKÜZLETE A VILÁG LEGFINOMABB ZONGORÁI: STEINWAY, BLUTHNER, «ETROF-FORSTER VONÓS-FÚVÓS-PENGETŐ HANGSZEREK Előnyös árak - Csere - Javítás - Bérlet Rsmenu houseOF MUSIC LTD. 553 QUEEN STREET WEST, TORONTO Már régi a SPORT de új azital 'Ha eddig is szerette a Sport Restaurant kiváló föztjét, ezután BOR és SOR mellett élvezheti ebédjét vagy vacsoráját. Magyar sütemények * Espresso kávé 372 Bloor St. W. Tel.: 922-1595 LEGJOBB MINŐSÉG!LEGOLCSÓBB ARAK! EURÓPA BUTCHER 78 KENSINGTON ST. Tel EM 2-4885 NAPONTA FRISS HÚSOK, FELVÁGOTTAK DÍJTALAN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! FIGYELMES KISZOLGÁLÁS! T.V. és STEREO WAGNÓK-LEUEZJATSZÓK JAVÍTÁSA és ELADÁSA a több mint 10 éve fennálló TÓTH CÉG ÁLTAL volt budapesti kisiparos. TEKINTSE MEG HATALMAS ÚJ ÜZLETÜNKET (20 WILSON AVE. a KING HIGH PLAZÁN. INGYEN PARKOLÁS 633-1332 »APOLLO« NAGY és-KISKERESKEDÉS Ajándék, Ékszer, Óra, Parfüm RÁDIÓK—STEREÓK HAZALÁTOGATÓKNAK ÁLLANDÓ NAGY KEDVEZMÉNY (20 WILSON AVE a KING HIGH PLAZÁN. Udvarias kiszolgálás TULAJDONOS: Tóth János és családja INGYEN PARKOLÁS 633-1332 Ge Ge El nemcsak gyümölcsös. fűszer, csemege árút és európai sajtkülön­legeségeket is, tart túrót, tejfelt stb. üzlete a zsidópiac "főutcáján"' FRUIT <5 VEGETABLE 213 AUGUSTA Telefon: 363 - 1832. díjtalan házhozszállítás, Tulajdonos:Bokor György DINING ROOM 469 BLOOR W TORONTO ESTÉNKÉNT 7/I/1/I/Í5 RÓBERT hegedül és TAMÁS LAJOS zongorázik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents