Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)

1974-06-22 / 516. szám

1974. junius 22.MENORA 11. oldal NYUGATNÉMET KÉPESLAP-Aki ment és aki jött: A német — mint tudjuk — fegyelmezett nép és semmin sem lepődik meg. Pedig meg­lepetésekben az elmúlt hetek­ben nem volt hiány. Brandtot, egészen lemondásáig a legszi­lárdabb pozíciójú európai po­litikusnak hitték, így a lemon­dását kiváltó Guilleaume­­kémligy tényleg bombaként robbant, ráadásul nemcsak Bonnban, hanem mindenfelé. Valójában azonban a kémügy inkább ürügy volt, mint a kan­cellár leköszönésének valódi oka. Az igazság az, hogy a nyugatnémetek lassan beleún­­tak a szociáldemokrata-libe­rális koalícióba és ennek több, nyomós oka is volt. Az okok sorolását a gazda­ságiakon kell kezdeni. Az el­múlt évben közel 8 %-os volt az infláció, ami német mér­tékkel mérve igen magas.Per­­sze, az arab olajbojkottnak megvolt benne a maga szere­pe, de a választót nem az okok, hanem az okozatok, je­len esetben a rosszabbodó életszínvonal foglalkoztatja. Az árak az elmúlt hónapok­ban emelkedtek, velük együtt a munkanélküliség is, amely megközelíti a 3 %-ot. A né­met munkásság a múltban na­gyon ritkán élt a sztrájk fegy­verével és a szociáldemokra­ta kancellárnak jutott az a ké­tes értékű dicsőség, hogy az elmúlt hónapokban sztrájkhul­lám söpört végig az orszá­gon, miközben a munkáspárt volt hatalmon Bonnban. Guilleaume: A vád alapos A fokozódó elégedetlenség a tartományi választások eredményein is világosan fel­mérhető. Az idén három tar­tományi választást veszített el a sfeociáldemokrata-liberális kormánykoalíció. Különösen a szocialisták vesztettek szem­betűnően, helyenként korábbi szavazataik egynegyedét is. Ezzel párhuzamosan, az el­lenzéki kereszténydemokra­ták feltűnően megerősödtek és az az általános vélemény, hogy ha most tartanának országos választásokat, a szociálde­mokraták újra ellenzékbe szo­rulnának. BAJBAN AZ OSTPOLITÁK Brandt és pártja a legutol­só országos választásokat azért nyerte meg, mert a szavazók azt hitték: bár sú­lyos áldozatok árán, de az ország végre maga mögött hagyta a korábbi merev kele­ti politika ballasztját és a szerződések aláírásával meg­nyílt az út a keletnémetekkel és a többi szocialista állam­mal való viszony normalizá­lása felé. Nem nyílt meg. Kiderült, hogy azoknak volt igazuk, akik azt mondották: a keleti szerződések csak a szovjet tömbnek hasznosak. A nagy enyhülés ugyanis elma­radt. Jellemzően, a lengyelek újabb követeléseket támasz­tottak, mondván, hogy ha Varsó nem kap nagyobb hitelt Bonn­­tól (egyesek 3 milliárd már­káról tudnak), akkor leállít­ják a népi németek kivándor­lásának engedélyezését. Egyedül az idén 50.000 len­­ffvelorszáei németet vártak Nyugatnémetországba —és ha­vonta 500 érkezik. Prágával javult ugyan a vi­szony és Scheel külügyminisz­ter budapesti látogatása is sikeres volt — felvették a dip­lomáciai kapcsolatokat — de egészében véve megrekedt a fejlődés. Brandt nyugati politikája is akadozott. A kancellár függet­len külpolitikát próbált foly­tatni, de úgy, hogy közben azért az amerikai csapatok is itt maradjanak; másszó­val a nyugati szövetség elő­nyeit vállalta, de a vele járó kötelezettségeket már kevés­bé. A PÁRT BALSZÁRNYA Brandt nehézségeinek fel­sorolásából nem maradhat ki a szociáldemokrata párt bal­szárnya, különösen a Juso (Jung socialisten) néven is­mert fiatal pártgeneráció, amely ifjonti lendülettel, marxista, radikális Jelsza­vakkal alapvető változtatáso­kat követelt az állam társa­dalmi, gazdasági struktúrájá­ban, amelytől a párt többsé­gét kitevő, mérsékeltebb ele­mek — velük Brandt — el-Igen tisztelt F.E. uram! Hozzászólása “Pészách” c. cikkemhez arra késztet, hogy hozzászóljak az Ön hozzászó­lásához. Jóleső érzés az a tudat, hogy olvasóim között van aki arra méltat, hogy cikkeimet figyelemmel olvassa és arra reagál. Sokszor gondolom, hogy az én cikkfrásom olyan mint az egyoldalú levelezés, ami semmikép sem kielégí­tő. Köszönet érte! Ami pedig magát a tárgyat illeti, már egyízben foglalkoz­tam ezzel a témával. Tudo­másom szerint a híres gyűj­temény megszerzése Izráel részére már tárgyalások so­rát képezte a Magyar Tudomá­nyos Akadémiával, mivel úgy a kéziratok, mint a könyvek héber tárgyúak. Vételt vagy cserét ajánlottunk, de az Aka­démia aztvisszautasította.El­­lenben mikrofilmek készítését engedélyezte. Ezek ajeruzsá­­lemi Egyetemi Könyvtárban vannak elhelyezve. írtam már egy ízben az Egyetemi Könyv­tár mikrofilm osztályáról. Az általam igen nagyrabecsült Dr. Scheiber professzor ezzel foglalkozó tanulmányait saj­nos eddig nem ismertem, de rövidesen alkalmam lesz hoz­zájutni. Willy Brandt és Helmuth Smith zárkóztak. A párt balszár­nyának súlya növekedőben van, aminek aztán negatív eredmé­nye mutatkozott az urnáknál. A tartományi választásokat a szocialisták azért vesztet­ték el sorra, mert az átlag nyugatnémet választó a mér­sékelt reformokat helyesli ugyan, de attól tart, hogy a megerősödő baloldal gazda­sági kalandokba vinné az or­szágot. Az sem titok, hogy Brandt nem volt elég erős­kezű a baloldal leszerelésé­ben. Másszóval, mikor Bonnban robbant a kémbomba, már erősen tartotta magát a vé­lemény, hogy Brandt beleúnt a párt belső harcainak elsi­mításába, kiábrándult keleti politikája elakadása láttán és a lemondás gondolatával fog­lalkozik. Elhatározásához a végső lökést Guilleaume, köz­vetlen beosztottja és szemé­lyes bizalmasa adta meg. PLETYKÁK Guilleaume már hónapok óta megfigyelés alatt állt, de a tényen nem változtat, hogy négy éven át szolgált a kan­cellár közvetlen környezeté­ben és közben egyre küldte Úgy tudom, Kaufmann fele­sége dúsgazdag nő volt és ő tette lehetővé, hogy férje ilyen páratlanul értékes kéziratokat és könyveket tudott beszerez­ni. Hogy mi késztette Kauf­­mannt arra, hogy röviddel ha­lála előtt a főleg zsidó szem­pontból értékes gyűjteményt a Budapesti Akadémiának tes­tálja, az csak úgy érthető, hogy “Ruách Stusz” szállta meg, hiszen _ hosszú ideig a Budapesti Rabbiképző Intézet tanára volt és ez az intéz­mény ugyancsak értékes kéz­irat és könyvtár felett ren­delkezik. — Kaufmann Dávid­ról a következő adatok vannak a “Zsidó Lexikonban": K.D., teológus, született 1852 VI.7, meghalt Karlsbadban 1899 VII. 7. Középiskolai tanulmányai­nak elvégzése után a breslaui MÜNCHENI TUDÓSÍTÓNK JELENTI jelentéseit megbízóinak, a ke­letnémeteknek. A nyomozás során kiderült, hogy Guilleaume a német ál­lambiztonsági szolgálat szá­zadosa, akit vagy 15 évvel ezelőtt átdobtak és aki be­épült a szociáldemokrata pártba és utóbb már a leg­magasabb helyről jelentette a Jelentenivalókat. Állítólag részletesen tájé­koztatta megbízóit a legbizal­masabb eszmecserékről a ke­leti tárgyalásokkal kapcsolat­ban és hogy Pankowban, a keletnémet kormány már jó­­előre értesült Bonn tervezett politikai lépéseiről. Ügy hír­lik, Guilleaume kijelentette: ha nem adják vissza a kelet­németeknek, a tárgyaláson olyasmit mond majd, ami az­tán tényleg megrázza a bonni kormányköröket. A nyugatné­met revolverlapok szerint, Guilleaume bizalmas jellegű szolgálatokat is tett a kan­cellárnak és különböző nő­ügyeiben játszott közvetítő szerepet. Beszélnek arról is, hogy hivatalos helyen 300.000 márkát fizettek ki egy Brandt­tal bizalmas viszonyban lévő asszonynak, aki ezért az ösz­­szegért elállt attól, hogy meg­írja emlékiratait, amelyeknek a kancellár állt állítólag a központjában. Másszóval, sokan úgy vé­lik, hogy Brandtnak mennie kellett akár akart, akár nem. ÚJ SEPRŐ JÓL SEPER ? Helmuth Schmidt kancellár­rá való kinevezése nem meg­lepetés, hiszen a volt pénz­ügyminiszter Brandt után a legsúlyosabb személyiség volt a szociáldemokrata pártban. Az új kormány szintén koalí­ciós alapokon épül fel, de abból a korábbi politika több markáns képviselője hiányzik, így távozott az államelnökké megválasztott Scheel külügy­miniszter és Bahr tárcanél­­kUli miniszter, akinek neve szorosan összekapcsolódott az új, illetve most már régi keleti politikával. A régi kor­mányból hatan váltak ki, öt új politikus kapott tárcát. Az új kormányban a szociálde­mokratáké a legtöbb kulcspo­zíció, a klilügy kivételével, amely újra a liberálisoké lett. Az új külügyminiszter Genscher igénytelen külsejű, de igen ravasz politikus hí­szemináriumban teológiát ta­nult, ott szerezte papi okle­velét. Tudományos körök már akkor ismerték rendkívüli ké­pességeit és híre Magyaror­szágra is eljutott. A bpesti rabbiképző a vallásbölcselet és zsidótörténet tanszékére rendes tanárnak hívta meg és a fiatal tudós Bpestre költö­zött, ahol értékes tudományos munkát fejtett ki. A zsidó tu­domány terjesztésében fárad­hatatlan volt; szaklapokban számtalan tudományos cikke jelent meg. Páratlan hozzá­értéssel héber könyveket és kéziratokat gyűjtött és ezt a világhírű gyűjteményt a Ma­gyar Akadémiának ajándékoz­ta. Kiváló szónok volt és sok szakkönyv jelent meg tőle kü­lönböző nyelveken... BREUER DÁVID rében áll. Az új kabinet ösz­­szetételét tekintve, vala­melyest jobbra áll elődjénél. Schmidtről azt tartják, hogy “nem szívbajos” és ez be­mutatkozó beszédéből is ki­tűnik. Az új kancellár kijelen­tette, Bonn folytatni fogja ke­leti politikáját, de az “egyez­mények szellemében”, amit errefelé úgy értelmeznek, hogy az egyoldalú engedmé­nyeknek vége. Schmidt a francia-német együttműködés hívének híré­ben áll és állítólag jobb kap­csolatai vannak Washingtonnal mint elődjének. Külpolitikai síkon általában azt várják, hogy Bonn a jövőben fokozot­tabban összehangolja majd po­litikáját Washingtonéval. Schmidt “kemény gyerek” hírében áll, aki a közöspia­cot illető kérdésekben erő­teljesebben védi majd a köz­vetlen német érdekeket mint Brandt tette, aki az európai egység érdekében sokat le­nyelt és gyakran vállalt anya­gi áldozatokat, a németek kon­tójára. Mindent összevetve, a bonni politikai őrségváltás aránylag simán zajlott le, de majdcsak ezután derül ki, valóban új politikát hoz-e az új kor­mány? ALAPTALAN GYANÚ A kémhisztéria minden­esetre általános mostanában, amit az is mutat, hogy a Ka­pital című nyugatnémet lap azzal vádolta Nollaut, a kém­­elhárftó szolgálat vezetőjét, hogy a keletnémeteknek dol­gozik. Az információ egy ha­mis — állítólag amerikai ere­detű — jelentésen alapult, a lap már vissza is táncolt. Az mindenesetre tény, hogy Nyu­gatnémetországban állítólag vagy 30.000 kommunista kém tevékenykedik, a lapok szerint 80 százalékuk Keletnémetor­szágból Jött át. Nollau: A vád alaptalan Guilleaume1 kémügye óta szokatlanul hűvössé vált Bonn és a keletnémetek viszonya, lígy tudják, Brandt ugyancsak kiábrándult a keletnémetek­ből, Schmidtnek azonban so­sem voltak illúziói, másszó­val a Bonn-Pankow viszony egy darabig hűvös marad. Az ország belpolitikailag szilárd, a Jusok hangoskodá­sa és a kicsiny, de hangos baloldali radikálisok ügykö­dései dacára. Manapság a le­gálisan tevékenykedőKommu­­nista Párt a tartományi vá­lasztásokon átlagosan egy százalékot kap, de tény az, hogy a kommunisták mindenütt ott vannak. Nemrég leplezték le d hadseregben működő kom­munista sejtrendszert és a lapok megírták, hogy az il­legális kommunista szerveze­teknek kb. 200 tagja volt a hadseregen belül. A szélső­­jobboldal nem igen hallat ma­gáról. A szélsőjobboldali Nemzeti Demokrata Párt visszaesőben van, a szavazók másfél-két százalékára szá­míthat csupán. Mindenesetre meglepetést és felháborodást keltett, hogy vagy ötven fiatal német áp­rilis 2Q.-án “megünnepelte” Hitler születésének 85. évfor­dulóját egy Westerland nevű városkában. Arra hivatkoztak, hogy ha a maroknyi nyugat­német maoista Mao születés­napját ünnepelheti, úgy «Hit­lerét is lehet. Több letartóz­tatás történt. Mostanában sokat írnak az újságok Rudolf Hessről is. A volt német náci vezető most volt 80 éves. A spandaui bör­tönben fogva tartott Hess ki­szabadítása érdekében újab­ban ismét történtek lépések, de úgy látszik, hogy rács mö­gött fejezi majd be az életét. VILÁGBAJNOKSÁG Az átlag németet azonban mostanában a labdarúgó vi­lágbajnokság érdekli, amelyet ezekben a hetekben rendeznek a különböző német városok­ban. A németek a nagy esé­lyesek. Az általános politikai közönnyel a háttérben, a külső megfigyelő nem tud megsza­badulni attól a véleményétől: hogyha a német csapat nem nyeri meg a világbajnokságot, az nagyobb nemzeti gyászt jelent majd, mint az, hogy megbukik egy kormány Bonn­ban. És — a régmúltra gon­dolva — van valami megnyug­tató abban, hogy a németeket a kerek labda mostanában job­ban érdekli, mint a kerek földgolyó. FLORIDÁBA KÉSZÜL? Jól akarja érezni magát? - Jöjjön el a LUDAS MATYI MAGYAR RESTAURANTBA KITŰNŐ MAGYAR ÉTELEK-ITALOK. MOTEL REZERVÁCIÓ! JUTÁNYOS ÁRAK! Ne vesztegesse idejét! írjon vagy hívja: LUDAS MATYI HUNGARIAN RESTAURANT 4P- W. KENNEDY BLVD., TAMPA, FLAi 33609, USA. Telefon: (813) 879-6836 ixk:34IC:xtc HAVAS KORNÉL --VK xk— LESLIE 6. ARVAY NOTARY PUBLIC INSURANCE AGENCY 456 BLOOR ST. WEST, TORONTO, ONT. M5S 1X8 Telefon: 531-4626 — 431-5627 ixic ixic:IX KI IXIC IX IC IX KI DHCÍ I AZ ÍZLETES ÉS J0 KOSZT OTTHON A* A j COLEMAN'S ] RESTAURANT C DELICATESSEN ' 3085 Bathurst St., Toronto (a Lawrence Platóval sxambon) jj J ^ TM*{on: 789-1141^ I ==°csaTdX“°" Étterem a torontói magyarok találkozóhelye. A legkitűnőbb magyar ételek és italok kaphatók Naponta rántott borjúléib Cigányzene * Hazai hangulat * Figyelmes kiszolgálás ÜNNEPSÉGRE KÜLÖN TEREM 720 liay St, Toronto 364-2576 EVEX IMPORTERS AND DISTRIBUTORS INC. BÓRÖND RIDIKÜL BORÁRUK Nagy választék canadai és import kézitáskák Carson Jetliner Samsonite Skyway Union, Trunks, stb. Utazásokra praktikus ajándékok. Cluboknak és cégeknek prezentáció. Látogassa meg üzletünket és kellemes meglepetésben lesz része. 36 9 SPADINA AVE. ( Collégétől délre) 864 - 1776 LESLIE KOZMA PRESENTS: THE MANUFACTURERS OF * CONTEMPORARY COMPOSITION * HANDCARVINGS * PICTURE FRAMES & MOULDINGS CUSTOM FRAMING FOR: * OIL PAINTINGS * G0BELINES * PH0T0GRAPHES ACTORY PRICESm BREUER DÁVID VÁLASZA EGY OLVASÓ HOZZÁSZÓLÁSÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents