Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-06-22 / 516. szám
1974. junius 22.MENORA T oldal FÉLJÜNK E AZ EGYIPTOMI ATOMHÁBORÚTÓL? (Folytatás az 1, oldalról) Ez olyan pimaszság, hogy még a szabadságjogok legmeggyőződésesebb védelmezőjét Is gondolkodóba ejti: nem lenne-e Itt az Ideje az amerikai sajtó egy bizonyos fokú megrendszabályozásának ? Mert nemcsak arról van szó, hogy Klsslngert nem Ünnepelték. Még az Is megbocsátható lenne, hogy nem gondolnak eléggé arra, milyen szüksége van egy amerikai külügyminiszternek nehéz tárgyalások idején intaktságának biztosítására. A botrányos az, hogy ezek a plmaszkodó újságírók pontosan tudták: a Kissinger által Jóváhagyott telefon-lehallgatások államblztonságl szükségletek voltak. Az Ellsberg ügy Idején ugyanis rendszeresen szivárogtak ki bizalmas hírek az amerikai külügyminisztériumból, s Kissinger — aki akkor nemzetbiztonsági főtanácsadó volt — természetesen tudni akarta, hol van a hézag". A sajtóértekezleten is mérges volt már a professzor, de a nagy bombátSalzburgra tartogatta. Három-négy napig gondolkodott, aztán Ausztriában hívott össze új sajtókonferenciát, és bejelentette, hogy elégtételt követel. Persze nem a sajtótól, hiszen az túl felelőtlen ahhoz, hogy elégtételt adhasson, hanem a Kongresszustól, amelynek egyes tagjai azt állították, hogy Kissinger egy korábbi "kihallgatáson" hazudott nekik. Kissinger tehát bejelentette: lemond állásáról ha a Kongresszus nem nyilvánít neki teljes bizalmat. Még 48 órára sem volt szükség, hogy az amerikai politikusok rájöjjenek: ezúttal veszedelmes játékot játszanak. Pontosabban szólva, mostanában mindig veszedelmes játékot Játszanak; ezúttal azonban az ügy túlment a határon. Először Goldwater szenátor, a konzervativizmus legjelentősebb képviselője szólalt meg, aki a Kissinger elleni hajszát egész egyszerűen hazaárulásnak minősítette. Aztán sorban csatlakoztak a szenátorok, és rövid Idő alatt több mint hatvanan adták írásban, hogy nemcsak ártatlannak tartják Klsslngert, de meggyőződésük, hogy az Egyesült Államoknak alapvető érdeke, hogy helyén maradjon és piszkálódás nélkül folytathassa munkáját. Kissinger tehát marad. Valószínűleg nem is akart komolyan lemondani, csak éppen szüksége volt erre az erőpróbára, ami sikeresnek bizonyult. Legalább Is a szenátussal Nixon és Jicchák Rábin Jeruzsálemben tárgyaltak, az egyiptomival azonos atomreaktort. és a képviselöházzal szemben. Hírmagyarázók ugyanis azt állítják ( nem biztos hogy igaz), hogy a külügyminiszter és az elnök között eléggé megromlott a viszony. Állítólag Nixont nem tájékoztatták előre erről a sajtókonferenciáról, és ő nem örült annak, hogy külügyminisztere éppen a nagy utazás Idején elvonja róla a rivaldafényt. Állítólag Kissinger ezért mutatkozott kedvetlennek az egyiptomi látogatás első napján. Ezek a magyarázatok azonban nem hangzanak túl valószínűen. A rosszkedv oka például lehetett az is,hogyfelesége, Nancy, gyomorfekélylyel kórházi kezelésre szorult; vagy bármilyen más személyi ok. Mindentől függetlenül, a Kissinger által kezdeményezett közelkeleti út remekül indult. Nem százezrek, de még csak nem Is milliók, hanem közel tízmillió volt az a szám, amit Szádáték felhajtottak az elnöki vonathoz és az egyiptomi fellahok lelkesen üdvözölték Amerika elnökét, bár többségük valószínűleg azt sem tudta, hogy az Amerikai Egyesült Államok a Nílus rtielylk oldalán terül el ? Nlxonnak jólesett a fogadtatás; mi tagadás, Jobb, mint otthon . . . Nem lehet csodálkozni rajta, ha valami látványos ajándékkal akart kedveskedni Szádátnak, aki ezt a fogadtatást számára lehetségessé tette. Mit adhat Szádátnak? A panda medve kínai specialitás ... Ha magyar küldöttség érkezett volna, biztosan magyar babával érkezik. Az oroszok nemrégiben egy remek gátrendszert ajándékoztak, aminek egyetlen hibája, hogy nem működik. ( Ez viszont az ő specialitásuk).,. Nixon tehát vitt az egyiptomiaknak egy kis atomreaktort. Ez az ajándék aztán tényleg elnyerte az újság-címoldalakat. Az atomreaktor első lépés az atombomba előállítása felé. Érthető tehát, ha az izráeli vezetők nem lelkesednek különösebben az Egyiptomnak adott ajándékért. Leghiggadtabban még a jelenlegi miniszterelnök, Jicchák Rábin fogta fel az ügyet, aki kijelentette, hogy bízik az Egyesült Államokban, amely garanciát vállalt arra, hogy Egyiptom az atomreaktorját nem fogja bombagyártásra használni. Nem valószínű ugyan, hogy Egyiptom nem akarna atombombát. Minden ország akar, és ez az, ami az ajándék súlyosságát tompítja. Függetlenül attól, ki ad Egyiptomnak reaktort, néhány éven belül lesz atombombájuk, mint ahogy a nemzetközi egyezmények dacára, lesz számtalan más országnak is, kicsinek meg nagynak egyaránt, és DÓMJÁN MÁRIA NAGY LAJOS müvészházaspár New York kedvenc művészeinek vendégfelleptével. LELKES PÉTER ZONGORAMŰVÉSZ s a tárgyalás eredményeként Izráel is kapott A TABÁNBAN ahogy Izráelnek már van ma is.Lassan ott tartunk, hogy minden tisztességes bankrab-, ló a konyhában állíthat elő atomfegyvert. Az Amerika által most ajándékozott reaktor a tervek szerint 1981-benkezdi majd el működését, és — ha az egyiptomiak számára az optimális esetet nézzük, — 5 -6 évvel később már atombombát is tudnak előállítani. Tehát mondjuk, 1986-ra. Nos, ha addig nem oldódik meg a közelkeleti probléma s egyúttal nem oldódik meg az atomfegyverkezés ellenőrzésének kérdése — akkor teljesen mindegy, kinek van bombája, kinek nincs; ebben az eset-\ ben a világ nem éri meg 1986-ot. Nem látunk tehát az ajándékben okot különös izgalomra. Ennél sokkal jelentősebbnek tartjuk Nixon Jeruzsálem! nyilatkozatát. Az amerikai elnök nagyon határozottan kijelentette, hogy az Egyesült Államok minden körülmények között megvédi Izráel függetlenségét és biztonságát. Még jelentősebb, hogy Kairó és Jeruzsálem között Nixon Szaudi-Arábiát és Szíriát is útbaejtette. Feiszál, a szaudlai király, pohárköszöntőjében arra hivatkozott, hogy addig nem lesz béke a Közelkeleten, amíg a palesztinaiak nem kapják vissza országukat. Nixon ezt a megjegyzést egyszerűen elengedte a füle mellett, nem válaszolt rá.Mint „ ahogy az szfrial út folyamán * is, helyreállították a két ország közt a diplomáciai kapcsolatot anélkül, hogy Nixon ” bármilyen — Izráel szempontjából káros — engedményt tett j volna. Az Egyesült Államok * elnökének útja tehát, véleményünk szerint, sikeres volt, és a várakozásnak megfelelően, nem hozott semmi roszszat Izráel számára. Sőt, ismételten le kell szögezni: Izráel biztonságának legfőbb záloga az, ha az arab világot Amerika mellé lehet állítani és elfordítani a Szovjetúniótől. Az Izráelben történő többi, heti esemény jelentőségben eltörpül az elnök utazása mellett, annak ellenére, hogy a hét folyamán megint volt egy terror-akció, amely három kibuci nő halálával és egy négytagú terrorista csoport felszámolásával végződött. Sajnálatosak ezek az oktalan és esztelen gyilkolások, de nem kell attól tartani, hogy egy normalizálódó politikai helyzetben Izráel ne tudna védekezni ezek ellen a banditák ellen. A hét másik eseménye, hogy a szovjet táncosok, a Panovházaspár, két évnyi kemény küzdelem eredményeképpen, megérkezett az országba. Egyelőre nagy az öröm, de nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy Panovékhoszszú ideig lesznek Izrael lakói. Gondoljunk arra, hogy világklasszisé táncosoknak Izráelben meglehetősen kicsi a lehetősége, és nem lehet majd tőlük rossznéven venni, ha idővel mégis másfelé orientálódnak. Panovék megérkezésének legnagyobb jelentősége az, hogy kiderült: a Szovjetúnióval mégiscsak lehet szépszóval boldogulni. A titok csak az, hogy előzőleg bunkóval kell nagyot a fejükre verni, ezzel figyelmeztetve őket arra, hogy most szép szó következik. A közelkeleti út tehát lezajlott, s a világpolitikában most újabb menet következik, amely részben Moszkvában, a csúcskonferencián, részben Washingtonban, a Watergate vizsgálattal, részbenGenfben, a béketárgyalásokon alakul ki majd. De hogy ott mi lesz, azt egyelőre senki sem tudja. 1593 Second Ave., New York City Rezervál ás; 734-9620 Talán miatta volt ideges Kissinger: Nancy, betegsége miatt, nem vehetett részt az úton. Ez a fénykép még a múltkori izraeli látogatáson készült, amikor Mrs. Kissinger helikopterral járta be az országot. FESZTIVÁL UTÁN . . . Mint hallom, Henry Kissingert, a repülő külügyminisztert, több mint egy hónapos közelkeleti tartózkodása után, mint nemzeti hőst ünnepelték aáért, hogy sikerült nagynehezen tető alá hoznia a csapatelválasztásl egyezményt Izráel és Szíria között. Nixon elnök boldog volt, hogy néhány napig nem Watergate-ről beszélnek az emberek, és még a legtöbb ellenzéki szenátor is mint nagy eredményt üdvözölte az egyezményt. Ehhez hasonló volt a megkötött egyezmény hatása csaknem az egész világon. Tudom, hogy ezek után sokan kérdik, zsidók és nem zsidók egyaránt, miért éppen Izrael az az ország, ahol a zsidó külügyminiszter működésű a legkisebb lelkesedést keltette. Izráelben a tárgyalások egész menete alatt hangos és nem egyszer elkeseredett tüntetések zajlottak le Kissinger és a kormány ellen. Az elkeseredés már olyan formát öltött, hogy Kissinger már arra panaszkodott, hogy Izráel az egyetlen ország a világban, ahol antiszemita tüntetések vannak ellene. A Sirató Falnál professzorok és más intellektuelek tartottak többnapos éhségsztrájkot, köztük az ország legnagyobb élő írója is, Mose Sámir. Az ellenzék vezérei sokezres résztvevővel rendelkező tömeggyűléseken tiltakoztak az akkor még csak tervezett engedmények ellen. Jellemző, hogy Kissinger mellett csak a legszélső baloldal tartott gyűlést, de arra csak néhányszáz ember ment el. Köztudomású és nyilvánvaló, hogy minden egyezmény mind a két fél számára fény és árny oldalakkal rendelkezik. Ez alkalommal azonban a fény nagyrésze a szfriaiaknál maradt és az árnyban főként mi, izraeliek részesültünk. Nem véletlen, hogy a szfriaiak, mint a saját nagy győzelmüket ünnepelték a csapatelválasztási egyezményt. Golda Méir kormánya az egyezmény megkötésével egyidejűleg befejezte működését. A lelépő miniszterelnök nyilatkozatában kijelentette, hogy minden egyezményben van " adok és kapok". Amikor az interjúvoló újságíró megkérdezte Golda Méir asszonyt, hogy tulajdonképpen mit is adtak a szfriaiak, nem tudott megnyugtató választ kapni. Valóban, mit is adtak a szfriaiak nekünk ebben az egyezményben ? Elsősorban a legpozitívabb dolog, hogy az ottlevő hadifoglyaink kiszabadultak. Nem hiszem, hogy volna ebben az országban olyan ember, aki ennek ne örülne. De ez sem volt egyoldalú adomány. Az izráeliek kezében több mint hatszor annyi fogoly volt, mint izráeli a szfriaiaknál. A fogolycserét csak az esetben könyvelhetjük el mintszíriai engedményt, ha tudomásul vesszük, hogy az ő embereiknek és a katonáiknak semmilyen értéke nincsen. Lehet azonban, hogy tényleg így áll a helyzet. A másik amit a szfriaiaktól kaptunk, az a fegyverszünet. Megszűntek a harcok a Golán-fennsíkon. Azonban ez sem egyoldalú engedmény. Ezek a tüzérségi párharcok negyven kilométerre folytak Damaszkusztól és a szíriaiaknak sokkal több veszteséget eredményeztek, mint nekünk. Nem hiszem hogy ez a helyzet számukra olyan kellemes.lett volna. Ha igen, akkor egyáltalán nem lettek volna hajlandók megkötni az egyezményt. Ugyanakkor a szfriaiak mindjárt azt is közölték a világgal, hogy ezt az egyezményt csak első lépésnek tekintik a Golán teljes felszabadítására, és "a palesztinai nép jogainak helyreállítására". A szabad világ érthetetlen módon nem akarja tudomásul venni, hogy az arabok a palesztinai nép jogainak helyreállítása alatt nem anyagi kártérítést értenek a menekültek számára, hanemlzráel megsemmisítését és helyette egy palesztinai arab állam létesítését. Izráel feladta mindazokat a területeket, amelyeket a jomkipuri háborúban foglaltunk el. Erre fegyverszünet ellenében csaknem minden izráeli hajlandó volt. Azonban Kissinger nyomására az izráeli kormány feladott további területekét a Golán fennsíkról is, amelyeket csapataink a hatnapos háborúban szabadítottak fel, köztük annak központját, Kuneitra rom-városát is. Az új fegyverszüneti vonal nem egy helyen méterekre húzódik az izráeli településektől. Tudom, hogy az amerikaiak nem értik hogy mi fáj az izráelieknek egy romvároson és néhánynyomorultlakatlanfalun, amelyet feladtak. Mindeddig bizonyos nemzeti koncenzus volt, hogy a Goiánból nem adunk vissza, és most ezt megszegtük, méghozzá nyomás alatt. Mindenki tudja, hogy a szfriaiak rövid Időn belül újabb engedményeket fognak követelni, azonban a jelenlegi szerződésben már olyan messze mentünk, hogy semmi lehetőségünk újabb és további engedményekre. Minden további engedmény izráeli települések kiürítését követelné meg és egyben közvetlenül veszélyeztetné nemcsak a Jordán völgyének évtizedek óta létező kibucait és falvait, de még Tibériás ősi, sokezerlakosú városát is. Hol van a biztosíték arra, hogy akik ez alkalommal engedtek a rájuk nehezedő nyomásnak, a legközelebbi alkalommal keményen ellent fognak állni? Amennyiben nem, mi lesz akkor? És amennyiben legközelebb nem leszünk hajlándók további visszavonulásokra és ezért újból harcok törnek talán ki, akkor mindaz, amit a mostani egyezmény hozott számunkra, visszájára fordul. A szfriaiak a mi jóvoltunkból vagy huszonöt kilométerrel közelebb vannak hozzánk, és elönyösebb állásokban ahhoz, hogy megtámadjanak minket. A legveszélyesebb és legnyomasztóbb azonban az egyezményben az, hogy nyilvánvalóvá válik belőle; nyugati barátaink szemében a közelkeleti probléma olyan ügy, amelyet elsősorban és csaknem kizárólag a ml rovásunkra kell megoldani. Ezek után még csodálkoznak azon, hogy mi nem lelkesedünk azért, hogy "Kissinger ismét csodát müveit". Ezt egyébként Szádát mondotta. Számára ez ugyanis tényleg csoda. t\)& V 1! HUNGARIAN SELF SERVICE RESTAURANT 1556 Second Ave.,(80-81 utcák közt) Telefon: 861-1096 12-2-ig 4 fogásos BUSINESS LUNCH: $2.10. DINNER 1TÜNŐ HÁZIKOSZT - MAGYAR ÉTELKULÖNLEGESSEGEK ITALMÉRÉS Nyitva 12-től este U-ig, Hétfőn zárva. «1
