Menora Egyenlőség, 1974. január-június (13. évfolyam, 493-517. szám)
1974-06-01 / 513. szám
MEN D KH ,Hf.August J.Molnár P.O.Box loS4x --------------------^ Second class mail New Brunswick f New Jersey No> 137* U • S * A • AZ ÉSZAKAMERIKAI MA8YAR ZSIDÓSÁG IAP1A Ára: XIII. évf. 513. szám 30 cent ^1974. JUNIUS 1. KUDARCBA FULLADT TÁRGYALÁSOK NIXON ELNÖK A KÖZELKELETRE LÁTOGAT ? Nixon elnök még június folyamán — valószínűleg moszkvai látogatása előtt — a Közelkeletre utazik, és Jeruzsálemben, Kairóban, Damaszkuszban, esetleg más arab fővárosokban fog tárgyalni — jelentette hétfőn reggel a Fehér Ház sajtószóvivője. Ez a hír azonban korábban látott napvilágot, mint ahogy Kissinger kUlíígyminiszter legutóbbi diplomáciai bűvészetének kudarca bekövetkezett. A State Department bűvésze — bármilyen Ügyes is — ezúttal nem tudott békegalambot elővarázsolni az Üres cilinderből, s e hét elején, 3o napi hiábavaló “ingázás” után, visszatért Washingtonba.Amit januárban elért & szuezi frontszakaszon, azt nem tudta most megismételni a Golán fennsíkkal kapcsolatban. Mi volt a végső kudarc oka, noha közben sokszor úgy tűnt, hogy a megegyezés már csak néhány Jelentéktelen részletkérdés tisztázásán és pár órai tárgyaláson múlik? Kissinger tárgyalásai következtében, Izrael és Szíria már egyetértett nyolc pontban. Eszerint Szíria visszakapja Izraeltől a jomkipuri háborúban elfoglalt területet. Ugyancsak visszakapja Kuneitra városát, mégpedig a város határában lévő kis területsávval együtt. Kuneltra és környéke azonban UNO ellenőrzés alatt marad, csupán a polgári közigazgatás lesz Szíriái. Ugyancsak átadja Izrael a Hermon legmagasabb csúcsát. Ezzel szemben a zsidó hadsereg állásai változatlanul maradnak a Kuneltra melletti dombokon, a Hermon lejtőin, és Izráel megtartja mindazokat a pontokat, ahol már települést létesített. Azt, hogy a csapatmozgási nyugalmat egyik fél sem szegi meg, az Egyesült Államok megfigyelő szolgálata repülőgépekkel és műbolygókkal ellenőrzi. Ügy tűnt tehát, hogy csupán egy “kivasalásra váró ránc” van még, ez pedig az ENSZ által ellenőrzött ütköző-zóna szélessége volt. Izráel minél szélesebb semleges területet követelt, mert ez biztosítja határmenti településeinek védelmét, a szfriaiak minél keskenyebb területet, mert ez biztosítja szerintük Damaszkusz védelmét. Aztán az utolsó pillanatban még egy probléma merült fel. Izráel biztosítékot követelt a szír kormánytól, hogy megakadályozza a terroristák beszivárgását saját területéről Izraelbe. Kirját Smona ésMáálotután ugyanis Izráel népe egy újabb figyelmeztetést kapott. A Golán magaslaton rajtaütöttek egy terrorista csoporton, amelynek hat tagját harcban megölték, kettőt pedig elfogtak. Az egyik elfogott terrorista bevallotta, hogy a Palesztin Felszabadító Front megbízásából Há'on és Éjn Gev kibucokat kellett volna megtámadni és ott túszokat ejteni. A há'oni túszok ellenében az izráeli fogságban tartott palesztinai terroristák szabadon bocsátását, az éjn geviek ellenében a Máálotnál elesett banditák holttestét akarták követelni. Az izráeli hadsereg felkészülten várta a beszivárgókat. A mááloti támadás után az Észak-Gálll lakosságát úgy felfegyverezték, hogy szinte minden polgárembernek saját puskája van. Szomorú és veszedelmes jelenség ez, de másként nem lehet. Mindenesetre, most már csak Szíria felől jöhetnek a palesztinai bajkeverők, mint ahogy ezek a terroristák is csak hivatalos segítséggel juthattak át a Szíriái katonai vonalakon. Háfez Ászád kormánya azonban megtagadta ezügyben a tárgyalást, azzal, hogy ez a palesztinai vezetők c^olga. Bármilyen rugalmasnak mutatkozott is az izráeli vezetés, további koncessziókat nem tehetett, és úgy tűnik, ezt Kissinger külügyminiszter is belátta. A tárgyalások így kudarcba fulladtak, s ezúttal Amerika népe előtt teljesen világos: nem Izráel hibájából. Az derült ki ugyanis, hogy míg Egyiptomnak valóban vannak aránylag békés szándékai, addig Szíriánál ennek nyoma sincs. Szádát továbbra sem szereti Izráelt. De bizonyos realitással felmérte: mit ér neki, ha a Szuezi csatornán ismét megnyílik a forgalom, a csatornamenti iparvárosokat felépítik és ott ismét megindul a termelés; ha a csatorna környéki — a sivatag többi részéhez viszonyítva termékeny — területen békés földművelés folyik. Mindez ráadásul még amerikai gazdasági segítséggel is párosul. Szueznél tehát volt realitás és lehet is komolyan reménykedni abban, hogy a fegyvernyugvás tartós lesz. Ezzel szemben a Golán környékén nem igen vannak gazdasági szempontok. Kuneltra romvárosa csak erkölcsi szempontból ér valamit, és Szíriának nem fűződik különös érdeke a gyors megegyezéshez. Ászád az egész paktumot csupán a teljes izráeli visszavonulás első fázisának tekintette. A Kissinger-tárgyalások utolsó napján Gromiko külügyminiszter, akit nyugodtan nevezhetnénk a háború utazóügynökének, hirtelen Damaszkuszban termett, és szovjet oldalról is megerősítette ezt az álláspontot. Ilyen körülmények között a szíriai fronton közeli megegyezésben reménykedni illuzórikussá vált, és az Is bebizonyosodott, hogy a Szovjet — ha Egyiptomot el is veszítette — Szíriát nem engedi ki vasmarkából. Jogos lenne annak elképzelése, hogy az amerikai diplomácia ezután haragosan Szíria ellen fordul. Politikában az ügyek persze nem ilyen egyszerűen. Hiába növekszik az amerikai közhangulat szimpátiája Izráel Irányában, mégsem szakíthatja meg a Szíria felé való kacsintgatást. Mert itt nemcsak Szíriáról van szó. Különböző országok, különböző érdekek láncban fogják egymás kezét. A\' két szélen Amerika és a Szovjetunió húz, az arabok pedig természetszerűen egymás kezét szorongatják. Nem mindegy, hogy ezt a láncot hol szakítják el; ebben a szimpátiának csak nagyon kevés jelentősége van. Vegyük Egyiptom esetét. Átállt az amerikai oldalra. Szívesen venné, ha Szíria is csatlakozna hozzá, de azért nem fog nyilvánosan a szír álláspont ellen fordulni és nem követeli, hogy Ászád kormánya is írja alá a fegyvernyugvást. Vagy ott van Líbia. A nacionalista és vallásos Őrjöngő Gádáfi, éppen Szíriával való szimpátiája és Izráel - ellenessége miatt, egyre szemérmetlenebből kacérkodik a Szovjetunióval. Bármilyen gusztustalan ember is, Amerika mégse n szakíthat véglegesen a \ lag egyik leggazdagabb óla itet. lelő államával és lökhetf , ^vjet táborba. Előbb vagy utóbb tehát Kissinger ismét meg fog próbálkozni a fegyvernyugvási tárgyalások felújításával. A kompromisszumok zömét ismét Izráeltől kívánja majd; kérdés, kaphat-e többet, mint amennyit már eddig is adtak neki. Addig a Golánon és a Hetmon csúcsán álló Izráeli hadsereg meg tudja védeni az ország biztonságát és határait. A szíriai kimerítő háború beláthatatlan időre továbbfolytatódik, anélkül, hogy ez általános háború kirobbantásához vezetne. Ennél súlyosabb kérdés: ki védi meg Izráelt önmaga ellen? Botorság lenne letagadni, hogy a Jeruzsálem! belpolitikában nagy bajok vannak, és azokban a vezetőkben is csalódnunk kellett, akikben néhány hónappal ezelőtt még fenntartás nélkül hittünk. Jicchák Rábin kormányának megalakulása egyre késik sőt a legutolsó hírek szerint nem is hozható össze, és Rábin a közeli napokban visszaadja megbízását az államelnöknek. Ez esetben mégis ki kell írni az általános választásokat, s a belpolitikai verekedés tovább gyengíti az ország helyzetét. A baj az, hogy a kormányon lévő Munkapártban megszámlálhatatlanul sok frankció és személyi érdek harcol egymás ellen. Mikor pár nappal ezelőtt még feltételezhető volt a Rábin kormány megalakulása, akkor is kimaradt volna belőle Dáján, Aba Eban, Szápir, Jigái Álon, Álmogi, vagyis lényegében az izráeli államvezetők első vonala. Ezek a politikusok ugyanis egymást eszik és Golda Méir még mandátumáról is hajlandó lemondani, hogy ne kelljen bizalmat szavazni egy olyan koalíciós kormánynak, amelyben — rengeteg barátja, harcostársa, tanítványa mellett — egy személyes ellensége is van: Sulamit Álonl aszszony, aki viszont a parlamenti arithmetikában a mérleg nyelvét jelenti. Szomorú ez nagyon és egyre igazabbá válik a közmondás: A barátaimtól ments megUram, az ellenségeimmel elbánok. FALKA VADÁSZAT , VAGY JOGSZOLGÁLTATÁS ? Nixon elnök a múlt héten vitorlás kirándulásra hivott meg néhány, vele szimpatizáló képviselőt. Mikor a Watergate-ügy került szóba, Nixon ezzel a' níbndattal tagadta az ügyben való részvételét: "Csak nem képzelitek, hogy ilyen ostoba vagyok?" Pedig sajnos ez történt. Az elnök és környezete — ilyen ostoba volt. Minden áron tudni akarta, mi hangzik el a már megvert ellenfél főhadiszállásán. És ez a fölösleges kíváncsiság okozta a nagy kudarcot,,botrányt, és félő, hogy teljes bukásukat is. Ahhoz ugyanis, hogy Nixon elnök résztvett a Watergate-ügy eltitkolás! kísérletében, sőt — minden valószínűség szerint — tudott annak tervéről is, a józan szemlélő előtt egyre kevesebb kétség fér. É megállapítás után joggal kérdezhetik tőlünk, miért vagyunk akkor az egész kínos ügyben mégis a Nixon párt oldalán, holott( Goldwatert, a konzervatív szenátort Idézzük) egyre nehezebb dolog Nixont védeni. Ennek két oka van. Az egyik, az egész Watergate-ügy ilyen felfújása, és főleg kritikus ’Ipolitikai szituáció Idején az elnök elmozrossz Amerikának és rossz az egész , Jc. A másik egy Ízlésbeli kérdés. Utálróka-vadászatot, utáljuk a falka-vadászatot. Akkor is utáljuk, ha elismerjük, hogy a róka természeténél fogva kártékony állat; minden valószínűség szerint pusztított már baromfit. Már pedig az egész Nixon-ellenes hadjárat egyre inkább a róka-vadászat, a hisztérikusan csaholó vadászebek Őrjöngésének képzetét kelti bennünk. Sokkal inkább el tudnánk viselni az ügyet, ha meggyőződésünk lenne, hogy a nép által megválasztott politikusok hűvös mérlegelés alapján, minden pártpolitikai meggondolástól függetlenül döntenek Nixon mellett vagy Nixon ellen. Erről azonban szó sincs. A jelek arra mutatnak, hogy lassan senki sem tudja magát függetleníteni a tömeghisztériától, és a most folyó, félig politikai, félig bírósági eljárásban az elnöktől a védekezésnek azt a jogát is meg akarják tagadni, ami minden embernek az amerikai alkotmány előírásai alapján kijár. Walter Cronkite, a közismert televíziós hír-kommentátor nemrég úgy nyilatkozott, hogy az újságírók titoktartási joga szent és sérthetetlen. A sajtó szabadságának halálát jelentené, ha egy újságírót arra kényszerítenének, hogy adja meg informátorait, akiktől bizonyos híranyagot megszerzett, vagy arra kényszeríteriék, hogy bemutasson privát feljegyzéseket vagy hangszalagokat, amiket informátoraival való beszélgetések alapján készített. Lehet, hogy Cronkite-nak igaza van. Kétséges ugyan ez a jog, mert sok esetben bűnügyek tetteseit lehetne felderíteni, esetleg további bűncselekményeket megakadályozni, ha az újságírók informátorait a rendőrség ismerné, de az amerikai sajtószabadsági jog ezt a hallgatást lehetővé teszi. Amiről Walter Cronkite nem beszél, az: Miért nincs meg az amerikai elnöknek ugyanaz a joga, ami megvan minden újságírónak? Miért kell az elnököt bizalmas megbeszéléseinek kolportálására kényszeríteni s ugyanakkor bármelyik zug-újságírónak megvédeni a titkossághoz való jogát? Egy másik érdekes kérdés. A kaliforniai bíróság Charles Manson és társai gyilkossági sorozatának ügyét tárgyalta. Azóta ezFTffi őrjöngő kéjgyilkos bandát már elitélték. Nixon elnök azonban még a tárgyalás során egy nyilatkozatban kijelentette, hogy ő Mansont gyilkosnak tartja. " Mindenki ártatlan, amíg bűnösségét a bíróság meg nem állapítja" — mondja az alaptörvény. A kaliforniai törvényszék komolyan foglalkozott a gondolattal: Mansonék ellen meg kell szüntetni az eljárást és szabadlábra helyezni őket, mert az ^plnök nyilatkozata esetleg idő előtt ellenük hangolhatja a közvéleményt. Ismét... a kérdés az: Miért nem jár az Egyesült Államok elnökének ugyanaz a jogvédelem, mint századunk egyik legveszedelmesebb, legelvetemültebb kéjgyilkosának? A jelenlegi helyzetben ugyanis alig hihető már el, hogy azok, akik a most következő hetekben ítéletet mondanak Nixon felett, függetleníteni tudnák magukat az egyre vadabbul vihar zó közhangulattal. A döntő kérdés szerintünk ugyanis nem ai, hogy bűnös-e Nixon elnök az ellene felhozott vádakban, hanem az, hogy az ellene majd hozandó ítélet mennyiben áll arányban a ténylegesen elkövetett cselekménnyel? Nixonék ostobaságot követtek el. Súlyos ostobaságot. Erkölcsileg körülbelül egyszinten áll a Watergate-ügy azzal, amikor egy szülő elolvassa a már felnőtté vált gyermekének érkezett levelet. Vagy azzal az emberileg elítélendő' magatartással, ha valaki beles a kulcslyukon és hallgatózik egy olyan — például — szerelmi aktusnál, amihez semmi köze. Az ilyesmi ellentétes a közmorállal; nagyritkán, egész szélsőséges esetekben még valami enyhe büntetést is kirónak . . . csak éppen azt nem állítja senki, hogy az ilyesmi példa nélkül álló. Az ilyen apróbb kis törvényellenes kisiklásokat szinte mindenki elköveti élete során és nehéz lenne ebből az erkölcsi alkalmatlanság súlyos végkövetkeztetését lévonni Még furcsább lenne, haegybiróságfelfüggesztené valakinek a szülői Jogát az elolvasott levél vagy a gyermeke utáni leselkedés, hallgatózás "bűncselekménye" miatt.A legfurcsább bírósági döntés pedig az lenne, ha egyúttal az egész családi otthon, a ház felgyújtását határoznák el. Márpedig a Watergate-üggyel kapcsolatos mostani eljárás és a tömeghisztéria már proporcionálisán ennek a határát súrolja. Nagyon szép példája ennek a hisztériának az amerikai jogász szövetség legutóbbi határozata. Az ügyvédeknek pedig illene tudni, mit szabad és mit nem; mégis úgy döntöttek: Nixon elnökben nagyon csalódtak. Szerintük ugyanis Nixonnak a televízió kamerák és rádió mikrofonok elé kellene állni és ünnepélyes nyilatkozatot tenni, amely így hangzik: "Ünnepélyesen kijelentem, hogy nem vagyok király. Csak a nép által választott elnök vagyok". Mindez pedig nem vicc; a jogász szövetség szóról-szóra ezt a mondatot kivánja hallani. Miért kellene az elnöknek nyilatkozni,hogy nem király? Arról kellene nyilatkoznia, hogy ő király s ha így nyilatkozik, úgy be kellene zárni a bolondok házába. De miért kell valakinek bizonygatni azt, hogy nem bolond ? Miféle teljesen feje tetejére állított jogi eljárásról van itt szó? Az amerikai történelemben, ha jól emlékszünk, utoljára a boszorkányperek vádlottéitól követelték meg: bizonyítsák be, hogy nem boszorkányok. De hát ez triár régen volt. . Az Egyesült Államok úgynevezett intellektuális köreinek öngyilkossági pszichózisa egyre súlyosabb arányokat ölt. Mindennek Nixon az oka és az se baj, ha beledöglünk, csak ő pusztuljon. Az amerikai lapok például éppen most felháborodottan szellőztetik, hogy Melvin Laird, hosszú időn át Nixon hadügyminisztere, letagadta a kongresszus előtt, hogy a vietnámi háború során, két éven keresztül mesterségesen esőt csináltak. Ez igen súlyos bűn. Több mint 2000 esetben zuhlntottak záport Vietnámra, Kambodzsára, Laoszra, azzal a céllal, hogy a süppedéices talajon lehetetlenné tegyék az ellenségfelvonulását és hadmozdulatait. Vietnámban ez időben háború volt és az amerikai haderő esővel harcolt. Hát nem felháborító? És ezt Nixon elnök, sőt Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó is tudta, sőt elrendelte, és állítólag nemzetbiztonsági szempontokból mégis eltagadta a kongresszus előtt. Ugye, érthető a sajtófelháborodása ?Az ilyen embereket valóban el kell távolítani a közéletből. Igen, az ügy minden képzeletet túlhalad. Az egyetlen, amiben talán reménykedni lehet, hogy akadnak mégolyán bírák Amerikában, akik függetleníteni tudják magukat a tömeghisztéria nyomásától. Jaworsky, a Watergate-ügy kinevezett főügyésze a múlt héten az USA Legfelsőbb Bíróságához fordult: az döntse el, köteles-e Nixon elnök kiadni további 64 hangszalagot, ami bizalmas privát beszélgetéseinek anyagát tartalmazza. Véleményünk szerint ez a Watergate, komplexum legdöntőbb fordulópontja. Ha a : Legfelsőbb Bíróság nem kényszeríti Nixont a szalagok átadására, úgy aligha lehet elítéléséhez a kellő bizonyítékot összeszedni. Ez esetben a vizsgálatot be kell fejezni, vagy el kell altatni. Ha a Legfelsőbb Bíróság kényszeríti Nixont az őt minden valószínűség szerint terhelő dokumentumok átadására, úgy elitélése nem lesz vitás. Nixon — ismételjük, — véleményünk szerint valóban részese volt egy törvénytelen, de álapjában jelentéktelen törvényellenes cselekedetnek. Az egyetlen, amiben változatlanul kételkedünk, az, okos dolog-e autóbontóba küldeni büntetésképpen azt a gépkocsit, amelynek vezetője az előírt sebességnél tíz mérfölddel gyorsabban hajtott?A gyorshajtás büntetendő cselekmény. A kocsit megsemmisíteni: őrület.
