Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-09-29 / 480. szám

1973. szeptember 29. * MENÓRA

3. oldal

Újévi számadás

a veszekedéseiket. Jól esik nekünk, mert ez bizonyítja azt, mennyire szívéhez nőtt a Menéra Északamerlka magyar zsidóságának.

Hibákat, baklövéseket persze bőven követünk el. Az elmúlt hónapok egyik legsúlyosabb szerkesztőségi bukfence januári első számunkban volt. Egy cikkben arról írtunk, hogy régi sajtószokás szerint újévkor megszólaltatják a jósokat; mondanák el, mi várható a következő évre. A cikkben hivatkoztunk S11— blger Borlskára, aki ( írtuk,) elpusztult a náci tömegvérengzések során. Aztán "elkezdtünk" jósolni és pontosan kikalkuláltuk azokat az eseményeket, amik azóta bekövetkeztek; többek között a chilei katonai puccsot, Rogers leváltását, és azt, hogy a Szovjetunió fölszámolja belső ellenzékét. A jövőt tehát jól számoltuk ki, de a múltat tévesen " jósoltuk". Számtalan olvasónk hívta fel figyelmünket a hibára, hogy Sllbiger Boriska átvészelte a fasiszta időket és — szegénységben és elhagyatva bár, de viszonylagos egészségben — még több mint húsz további évet élt Budapesten. Az ilyen hibák azonban a lapkészítés Izgalmában elég gyakoriak; ritkán van idő és lehetőség arra, hogy minden részletet pontosan ellenőrizzenek. Ismét, a régi vallási szokás szerint, bocsánatot kérünk azokról, akiknek ilyen hibákkal bosszúságot o~ koztunk.

És bocsánatot kérünk azoktól is, akiknek hasonló botlásunk, pontatlanságunk esetleg kényelmetlenséget okozott. Mert voltak ilyenek Is jócskán; de higyjék el, soha nem szándékosan, hiszen lapunk legnagyobb tőkéje még ma is az az erkölcsi bizalom, amivel olvasóinkés barátaink körülvesznek. Az Ilyen újságvállalkozás " közös üzlete" kiadónak és olvasónak, s aMenóra ugyanúgy nem lehet meg az olvasók szeretete nélkül, mint ahogy a magyar zsidó közélet is tartalmatlan és eredménytelen lenne ma már, ha nem állna ott mellette a magyar zsidóság lapja.

De vétkeztünk más dolgokban is. Sokszor estünk bele a türelmetlenség bűnébe; sokszor oktalanul személyeskedtünk és hirtelenkedtünk, ahol a higgadtság eredményesebb lett volna és sokszor voltunk elnézőek ott, ahol pedig a köz érdekében keményebbnek kellett volna lenni. Mindezekkel együtt Is úgy érezzük, hogy ezek a bűneink megbocsátásra találnak.

De ha már Ilyen baráti beszélgetés alakult ki a cikk keretén belül, hadd írjunk néhány szót arról is, ami minket bánt, ahol minket ért csalódás vagy meg’nem érdemelt bántás. Hiszen Ilyen is volt bőven. Ezek között számunkra talán a legbosszantóbb egy aránylag szűk réteg sznobizmusa. Azokról beszélünk, akik állítólag "nem olvasnak magyarul, nem kiváncsiak a Menórára és hallani sem akarnak arról, hogy ők magyar zsidók". Persze mindezt csak magyar nyelven tudják hibátlanul elmondani, s egyúttal rögtön meg is említik: nagyon hiányolják, hogy aMenórában ( amit különben nem olvasnak,) soha egy szó nem jelenik meg róluk. Honnan tudják?

Még keserűbb lecke volt egy igen jómódú hittestvérünk nyilatkozata. Mikor azt kérdezték tőle, nem kíván-e újévi jókívánságot tenni lapunkba, azzal utasította el, hogy számára teljesen elegendő a jókívánság-közlés az angol zsidó sajtóban;akik azt nem olvassák azokkal való kapcsolatra nem tart igényt. Nem érinti lapunkat anyagilag egy ilyen újévi jókívánság elmaradása, de

fáj, hogy M-nek, F-nek, X- nek, Y-nak nem elég előkelő ahhoz a közösséghez tartozni, amihez szüleik tartoztak, amihez hozzátartozónak érzi magát Teller Ede, Eli Wiesel, Mikes György és sok más világnagyság. Sértve érezzük

(Folytatás az 1. oldalról)

magunkat a magyar zsidóság nevében.

Erről azonban már nekik kell számot adni a bűnbánó napokon, nem nekünk. Mi, a magyar zsidóság nagy tömegeivel együtt nekik is boldog újévet és

kellemes ünnepeket kívánunk. Bár meghozná ez az esztendő a megbékélést a zsidó népnek szomszédaival, meghozná egymás között is, meghozná mindenkinek kUlön-külön önmagában.

Amikor a templomokban

felharsan a sófár szava, akkor írják meg számunkra a jövendőt. A jövőt a fölöttünk Lévő határozza meg nekünk, de mi magunk is alakítjuk. I- gyekezzünk jól és'eredményesen alakítani, mindannyiunk örömére és javára.

GRIVASZ SZELMALOMHARCA

(TIME). — Hetvenöt éves korában, George Grivász tábornok körözött bűnöző abban az országban, amelyet egykor felszabadított. Jóllehet nincs olyan ciprusi görög város, amelyikben ne lenne róla utca vagy tér elnevezve, az ellenállás hőse egy üldözött szökevény életét éli. A generáis két parancsnok helyettesét már elfogták; és egy egész sereg titkos irat került a kormány kezébe, leleplezve Grivász terveit, amelyeknek egyike egykori bajtársa és jelenlegi ellensége, Makariosz érsek

Ha a jelenlegi tárgyalások a félmillió lelket számláló görög többség és a 115.000 főnyi török közösség között sikeres konklúzióra jutnak és létrehozzák az alkotmányos formulát, mely lehetővé teszi a koegzisztenciát a Makariosz kormány alatt —, a Görögormeggyilkolására irányult.

Az aprótermetű, bajuszos Grivász tábornok megfogadta, hogy folytatja a harcot az enosisért, —Ciprus és Görögország egyesítéséért.

Mint az ókori görögök Thermopylae szorosánál, rendületlenül állunk és jelszavunk: Csak a holttestünkön keresztül!!!'1 — szónokolta a múlt héten churchilli ékesszólással a gerillavezér. Grivász helyzete nehéz, de sok vér fog folyni még a szigeten, amíg megadja magát. Aktív követőinek száma aligha több 500-nál, de

VESZTES ÜGY?

szaggal való egyesülés valószínűtlenebb lesz, mint valaha. Ilymódon lehetséges, hogy Grivász, — akarva nem akarva — egy vesztes ügy utolsó csatáját vívja meg. Egyre több görög előtt válik világosság, — írja a TIME nicosiai tudósítója —, hogy

szükség esetén állítólag 5000 fegyveres embert is mozgósíthat. A 3000 főnyi ciprusi rendőrség és a 15.000 főnyi nemzetőrség soraiban százával húzódnak meg Grivász és az e n o s i s esküdt hívei.

Makariosz elnök nemrégiben 130 nyíltan Grivász párti tisztet bocsátott el a rendőrség kötelékéből. És a nemzetőrség parancsnokságát átszervezték, miután kiderült, hogy Grivász a nemzetőrség számos egységének segítségével akarta kezébe kaparintani a sziget uralmát.

az e nos is bármennyire is kívánatos, megvalósíthatatlan és minden idevágó kísérlet csak tönkreteheti Ciprus nemzetgazdaságát, amely az elmúlt években ismét virágzásnak indult.

Grivász, akit az 1967-es görög török megegyezéskere-HÍREK

SZÖRNYETHALT VÁLYI PÉTER

Borzalmas szerencsétlenség következtében szörnyethalt Vályi Péter, Magyarorország miniszterhelyettese — jelentik Budapestről.

Vályi a Diósgyőri Vasgyárban tett látogatása során megcsúszott és belezuhant az öntőgödörbe, amely még izzásban lévő öntvényekkel volt tele. Egy vállalati igazgató megpróbálta elkapni és ő is utána zuhant. Mire kihúzták őket, Vályin már nem lehetett segíteni.

Bár a mai magyar uralkodó osztály egyik árnyalatáért sem rajongunk, mégis meg kell mondanunk, hogy a miniszterelnökhelyettes egyike

volt a jobbaknak, ő tervezte és hajtotta végre az új gazdasági mechanizmust, amely némileg liberalizálta a magyar gazdaságpolitikát és elviselhető életkörülményeket teremtett. Moszkvai összeköttetéseit ügyesen használva fel, olyan újításokat alkalmazott, amiket más országokban a Szovjetunió nem tűrt meg.

Vályi Péter különben az egykori szombathelyi hitközségi elöljáró fia volt, aki zsidó munkaszolgálatos korában esett fogságba, és fogsága során vált állítólag hívő marxistává.

PERÓN GYŐZELME NEM VOLT MEGLEPETÉS

Az argentin elnökválasztáson nem született meglepő eredmény: a 77 éves Juan Domingo Perón biztosan győzött, a megválasztáshoz szükséges 51 százaléknál jóval több szavazatot kapott.

Perón október 12-én foglalja el elnöki hivatalát, az alelnök, felesége, Isobel lesz. Ez az első eset, hogy egy latinamerikai ország alelnöke nő. Perónt 18 évvel ezelőtt buktatta meg egy katonatiszti csoport, államcsíny útján.

HÁZASSÁGINFLÁCIÓ A BUCKINGHAM PALOTÁBAN ?

Lady Jane

Az angol királyi család javában készülődik Anne hercegnő és Mark Phillips dragonyos kapitány esküvőjére.

(Phillips hadnagyot az eljegyzés óta kapitánnyá léptették elő.) A Buckingham palotából származó nemhivatalos értesülés szerint azonban nem Anne hercegnő a királyi család egyetlen tagja, aki a közeljövőven házasságot köt.

Rendszerint jólértesült körök úgy tudják, hogyCharles, walesi herceg, az angol trón örököse, rövidesen eljegyzi Lady Jane Wellesleyt, Wellington hercegének leányát és az esküvőre tavasszal kerül majd sor.

A 24 éves trónörököst az utóbbi időben gyakran látták a 22 esztendős Lady Jane társaságában és az eljegyzésre állítólag Anne hercegnő és Phillips kapitány novemberi esküküvője után lehet számítani.

Wellington hercege cáfolta a hírt, Lady Jane pedig így válaszolt a riporterek kérdésére:

— Egyesek úgy vélik, hogy én leszek Anglia következő királynéja. Ne vessük azonban el a sulykot: lehetséges, hogy az egész csak vágyálom.

Az angol újságírók egyrésze azonban úgy véli, hogy a nyilatkozatok nem egyebek a szokásos, előzetes cáfolatoknál, kásos, előzetes cáfolatoknál, amelyeket az "illem és a Joizlés" megkíván.

tében száműztek Ciprusról, két évvel ezelőtt ismét feltűnt a szigeten. Azonnal hozzálátot az EOKA-B földalatti erők megszervezéséhez ( az eredeti EOKA harcosai voltak azok, akik elűzték az angolokat Ciprusról az 50-es években) és a múlt év karácsonyán az EOKA dinamitos különítményei megkezdték működésüket. A Makariosz frakció ellentámadásba csapott át és egymás után robbantotta fel Grivász híveinek házait.

Az azóta eltelt nyolc hónap alatt Makariosz erői kerekedtek felül. Különleges rendőrosztagok zaklatják szünet nélkül Grivász támogatóit; 275 EOKA-gyanús aktivistát tartóztattak le, két pro-Grivász szerkesztőt vetettek börtönbe és számos Grivász párti, állami tisztviselőt bocsátottak el állásukból. A letartóztatottak egy részét állítólag megkínozták a börtönben, másokat szabadon bocsátottak. I- dőnként feltűnnek az utcákon az enosis koordinációs bizottságának plakátjai: "Le a diktatúrával ! "

ATHÉN NINCS ÉRDEKELVE

Hat héttel ezelőtt a szorongatott helyzetbe került EOKA elrabolta Christos Vakist, Makariosz igazságügyminiszterét s váltságdíjként két lehetetlen követelést támasztott: Makariosz lemondását és az összes EOKA foglyok szabadonbocsátását. A kormány elutasította ezeket a feltételeket és a felháborodott közvélemény nyomására (Nicosiában az asszonyok százai tüntettek az EOKA ellen), Grivász kénytelen volt szabadon engedni Vakist, minden feltétel nélkül.

Még ennél is kínosabb volt a pofon, amelyet Grivász tábornok Athéntől kapott. George Papadopulosz ezredes újonnan legalizált köztársasági rezsimje dezavuálta Grivászt és az egész enosis mozgalmat. Papadopulosz nyilván attól félt, hogy Grivász aktivitása előbb-utóbb a török kormány közvetlen beavatkozására vezethet a szigeten. Grivász hazafiasságára apellálva Papadopulosz felszólította őt, hogy "azonnal hagyjon fel minden fegyveres aktivitással és oszlassa fel szervezetét... Ez a legnagyobb szolgálat, amelyet Ciprusért tehet, amelynek függetlenségéért oly hó'sies áldozatokat hozott". A- mi a sziget jövőjét illeti, Athén szemében "Ciprusfüggetlen, szuverén állam "Másszóval, Athén nincs érdekelve az enosisban.

Az öreg generális dacosan visszautasította Papadopulosz felhívását. Kijelentette, hogy folytatja a harcot és megvetően Jegyezte meg, hogy a görög elnök mindössze hadnagy volt, amikor ö, Grivász már ezredesi rangban, mint vezérkari tiszt szolgált. "A görög és a ciprusi nép ítéletének fogok engedelmeskedni. Csak nekik és senki másnak". Bátor szavak. De minden jel arra vall, hogy az enosisra nincs remény és Grivászra sötét napok várnak a közeljövőben.

JOCH AN AN CARMEL HELYZETMAGYARÁZATA

AZ OLAJZSAROLÁS VÉGE

Nap mint nap hallunk és olvasunk arról az energiaválságról, amely — mint a szakértők egy része állítja —, fenyegeti világunkat. Azok álláspontja, akik meg vannak győződve arról, hogy energiaválság előtt állunk, alapjában véve nagyon egyszerű. Rámutatnak arra, hogy a mai világban mindig több és több energia szükséges. Az energia legfontosabb alapja az olaj, és már ma meglehet mondani, hogy a nyolcvanas évek elején a világ olajhiányban fog szenvedni.

Ennek a felfogásnak van egy politikai vetülete is, amelyről írni szeretnék. Köztudott dolog, hogy a jelenleg ismert olajtartalélkok nagy része az arab államok területén van, elsősorban Szaudi-Arábiában, a Perzsa-öböl hercegségeiben és Líbiában. Ez a helyzet politikai fegyvert ad az arab államok kezébe, amelyet kihasználhatnak zsarolásra az Izrael elleni küzdelmükben. A zsarolás objektívje persze elsősorban az Egyesült Államok, a világlegnagyobb olajfelhasználója lenne, másodsorban a nyugateurópai államok. Ennek a felfogásnak a hívei szerint az araboknak módjuklesza közeljövőben arra, hogy az olajellátás megtagadásával való fenyegetéssel kikényszerftsék az Egyesült Államoktól Izráel-barát politikájának megváltoztatását.

A kérdésről már könyvtárakat írtak össze, és semmi esetre sem lehet az összes aspektusát röviden összefoglalni. Nem akarok ez alkalommal foglalkozni azzal a nagyon is jogos kérdéssel, hogy egyáltalán képesek-e az arabok nem eladni az olajukat és nem legalább olyan nagy érdekük nekik az olaj eladása, mint a vevőnek annak megvásárlása. Népiesen szólva,— amennyiben nem adják el az arabok az olajukat, vajon mit csinálnak vele? Talán megisszák?

Még kevésbé tartozik ide az a tény, hogy a mai Izrael nem az a gyenge állam, amelynek a sorsáról nélküle olyan könynyű dönteni, vagy akár ez egyáltalán lehetséges.

Cikkemnek ez a legpesszimistább felfogás az alapja, hogy az arabok kedvük szerint használhatják fel az olajukat politikai célokra, és csak tőlük függ, hogy megszüntetik vagy lecsökkentik az olaj kitermelését. Az Izráelt illető részt pedig teljesen figyelmen kívül akarom hagyni, és csak arra a döntő pontra koncentrálok, hogy vajon az amerikaiak — teljesen függetlenül az Izraelhez, vagy bármilyen más államhoz való viszonyukhoz — megengedhetik-e egyáltalán maguknak, hogy az arabok, vagy bármely más olajjal bíró állam megzsarolja őket.

Meggyőződésem szerint ez nem elméleti kérdésfeltevés, mivel abban a pillanatban, ahogy az arabok megkísérlik az amerikaiak olajjal való megzsarolását, az Izráelt illetőrész az amerikaiak számára teljesen negyedrangúvá válik, és ami döntésre vár, az kizárólag az Egyesült Államok biztonságának a kérdése úgy rövid, mint hosszú távra.

Mert tegyük fel, — amit nem hiszek—,hogy az amerikaiak azt mondanák: miért tegyük ki magunkat az arabok haragjának ? — és elejtenék Izráelt. Vajon ezzel megoldanák-e a problémát, vagy nagyobb veszélyt hoznának a biztonságukra annál, mint amilyen előtt addig álltak?

A magam részéről a legszilárdabban meg vagyok győződve arról, hogy semmilyen amerikai kormány — legyen az republikánus, demokrata, konzervatív hajlamú, vagy liberális —, nem engedheti meg magának, hogy arab sejkek, vagy királyok zsarolják. Ha ugyanis ez alkalommal engedne a zsarolásnak, egyszerre leleplezné a világ előtt azt, hogy Amerika a Jövőben is ki van téve az olaj által való zsarolásnak, és teljes mértékig kiszolgáltatná magát azoknak, akik ezeket a közelkeletí olajforrásokat a kezükben tartják.

Ezek a közelkeletí olajforrások pedig — teljesen függetlenül az izráeli problémától —, állandóan abban a veszélyben vannak, hogy a kitermelő államok belsőforradalma vagy akár külső beavatkozás következtében az Egyesült Államokkal ellenséges hatalmak kezébe kerülnek. Tegyük fel, hogy Szaudi-Arábiában egy, a Gádáfiéhoz hasonló puccs megbuktatja a királyságot, és ez az esemény rövid Idő alatt láncreakcióhoz vezet a Perzsa-öböl hercegségeiben. Milyen helyzetben volna akkor Amerika, ha már bebizonyította volna, hogy ki van szolgáltatva az olaj urainak? Egyik napról a másikra megrendülne nemcsak nagyhatalmi helyzete, de a legminimálisabb biztonsága is.

Eddig a teória.

Marad persze a legfontosabb kérdés, hogy van-e az amerikaiaknak objektív módjuk védekezni egy ilyen esetleges olaj-zsarolás ellen. Erre határozottan igen a felelet. Persze ez erőfeszítéseket és pénzt Igényel, de Amerikának egyszerűen nincs más választása, mint hogy megtegye ezeket az erőfeszítéseket.

Az összes szakértők véleménye szerint az amerikaiföldben óriási mennyiségű olajtartalékok vannak. Csak drága a kitermelés. Viszont az olajárak olyan eszeveszett mértékben emelkedtek az utóbbi években, hogy ez az árkülönbözet állandóan csökken, sőt esetleg teljesen eltűnik. Ma már közel vagyunk ahhoz a helyzethet, hogy az amerikaiaknak gazdaságilag is érdemesebb a saját nyugati hegyvidékeik végtelen olajtartalmú kőzetének feldolgozása, minta dollárok millióinak kifizetése az arabok számára. Ezenkívül Alaszkában évtizedekig elegendő hatalmas olajtartalékok vannak. A kitermelés a zord idő miatt persze nem könnyű, de ha az amerikaiaknak ez az érdekük, akkor felismerik majd, hogy megbirkóztak már ennél Is nehezebb feladatokkal. Azonkívül a világ távolról sem merítette még ki az olajkutatás öszszes lehetőségeit és bizonyos, hogy a földgolyó hatalmas olajtartalékokat tartalmaz még a Közelkeleten kívül is. Nyilván sok-sok millióval többet kell majd áldozni olajkutatásokra.

Végül is, ami ezen a téren a legfontosabb, a modern technológia fejlődésével néhány évtizeden belül amúgy is az egész világ ama probléma előtt áll, hogy a konvencionális energiát egyre nagyobb mértékben felcserélje atomenergiára. Ez a folyamat elkerülhetetlen, mert tegyük fel, hogy mindenki behódol az arab olajnak, akkor még mindigfennmarad a kérdés, mi lesz, ha ez a szintén nem végtelen mennyiségű folyadék is elfogy. Líbia tartalékait például húsz évre becsülik.

Az arab olajzsarolás veszélye valószínűleg csak meggyorsítja a világban azt a különben is elkerülhetetlen folyamatot, hogy át kell állnunk egyre nagyobb mértékben az olajról alternatív energiára.

Optimizmusom alapja ezen a téren elsősorban az a tapasztalat, hogy az amerikaiak —ha a saját döntő érdekeikről van szó —eddig mindig bebizonyították, hogy képesek úrrá lenni az összes nehézségeken.