Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)
1973-08-18 / 474. szám
ÄUsjugt J •• , Pr, r, v , ,fc o l a a r f'.o.öox 1 03 4 W 8 * fa r u n s ä' i - > v U q. "'•“•».Ns i u • *> • rt . J e rí Jy o 39o 3 AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÚSÁG LAPJA Évi 474 szám. Ara 1973. AUGUSZTUS 18. 30 cent NEM SIKERÜLT HABASHEK ELFOGÁSA... Augusztus 13.-án, hétfő délután — mikor lapunk első oldalát szedjük, — az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa éppen ülést tart. A légikalózkodásról lesz szó, s biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal a nagy többség — először a történelem folyamán — éles szavakkal fogja elítélni a légikalózkodást. Erről azért lehetünk meggyőződve, mert ezúttal egy polgári repülőgép eltérítéséért Izráelnek kell viselnie a felelősséget.- Múlt pénteken ugyanis Izraeli katonai repülőgépek Libanon fölött fogolynak minősítették az iraki légitársaság Caravelle típusú repülőgépét, amely Belrutból volt útban Bagdad felé és egy pontosan meg nem nevezett izráell katonai repülőtérre kényszerftették. Itt az utasokat kétórás személyi vizsgálatoknak vetették alá, majd utána a gépet, utasaival együtt, hiánytalanul elengedték és visszaküldték Belrutba. A légi-terror akciók sorozatában, amelyek igen sokszor számtalan ártatlan emberélet — vagy legalábbis drága repülőgépek — elpusztításával végződött, ez aránylag enyhe esemény. De mégis el kell Ismernünk, hogy a jogsértés megtörtént, s az Izraelt megbélyegző határozat (ha ugyan ez egyáltalán megtörténik) a törvény betűje szempontjából jogos. Hogy jogos-e általános erkölcsi szempontból, az más kérdés; de olyan időket élünk, amikor az erkölcs világpolitikában és egyes országok belpolitikájában egyaránt meglehetősen tizedrangú kérdéssé vált. Aközelkeleti háború, amely nem fejeződött be békekötéssel, s ennek következtében, ha megváltozott módszerekkel Is, még mindig folyik, az elmúlt hónapokban kémek és ellenkémek harcává vált. Nem is olyan régen a londoni Sunday Telegraph megírta, hogy az izráell titkosszolgálat öszszeállította az arab terrorista szervezetek vezetőinek listáját, s ennek alapján folyamatban van a föterroristák szisztematikus felszámolása. BESZÉLGETÉS WALDMAN TIBORRAL, A VILÁGSZÖVETSÉG ÚJ ELNÖKÉVEL Hirt adtunk arról, hogy a Magyar Zsidók Világszövetsége központja megválasztotta új elnökét. Waldman Tibor, aki eddig a New Yorkban székelő amerikai tagozatnak volt az elnöke, nagy, szép feladatotI vállalt magára. Ez a meggyő-i ződés alakult ki bennünk, amikor elbeszélgettünk Waldman Tiborral, aki egy villámlátogatás során a montreáli és torontói magyar zsidóság vezetőivel találkozott. san megnézik, milyen csopor - tosulásokat vesznek fel soraikba. Arra kértem őket, hogy a magyar zsidóság reprezentánsainak is adják meg a Lehetőséget a csatlakozásra és az őket megillető helyet a szervezetben. Társelnökünk, Geiger László el is utazott a Congress genfi központjába és személyesen tárgyalt ez ügyben. Geiger Laci úgy látszik igen jó hatást keltett, mert kérésünket a múlt hónapban Waldman J. Tibor — Ml elnök úr kanadai látogatásának célja ? — A választ egy kissé élőbbről kell kezdeni. Elnöki működésem szerencsésen kezdődött. Ugyanis már egy évvel ezelőtt kapcsolatba léptem a World Jewish Congress-al, atnely minden kétséget kizáróan a legmagasabb rangú zsidó szervezet. Éppen ezért alapo-Jeruzsálemben összeülő közgyűlés elé terjesztették, ahol részünkre kedvező, egyhangú döntést hoztak. így a Magyar Zsidók Világszövetsége most először teljesjogú tagja lett a World Jewish Congress-nak. Ez azonban újabb kötelezettségeket ró ránk és ezek tették szükségessé kanadai utazásomat. (folytatás a második oldalon) A müncheni olimpiai vérengzés óta az izráell titkosszolgálat állítólag 13 vezető arab partizánt pusztított el. Európa nagyvárosaiban hol itt, hol ott robban fel egy bomba arab "kereskedelmi utazók" kezében, vagy ismeretlen tettesek egy liftben végeztek valamilyen követségi alkalmazottal. Más esetekben, például Beirutban, nem is kívánták titkolni, hogy az izráell hadsereg egységei, behatolva a város szívébe, az El Fatach vezérein hajtották végre a halálos ítéletet. Az ilyen kémháború sohasem gusztusos, de hozzátartozik a titkos politika könyörtelen realitásaihoz. E- gész biztos, hogy a mostani repülőgéprablásnak is hasonló célja volt; ezúttal azonban a Sin Bét, az izráell titkosszolgálat bakot lőtt. Nem nagy örömmel állapítjuk meg az ilyen hibát, de mégis csak szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a Sin Bét emberei nem csalhatatlanok. ‘Pár hónappal ezelőtt Nixon elnök megállapította, hogy az izráell a világ legjobb titkosszolgálata. Ez az értékelés valószínűleg helytálló volt és aligha változott meg azóta is; ez azonban nem zárja ki azt, hogy nem minden terv sikerül. Ez a mostani például nem sikerült, márpedig a kémhá- I borúban mindent szabad, ha azt az utólagos siker igazolja. Mivel a siker ezúttal elmaradt, Izráelnek valóban kell viselnie bizonyos felelősséget függetlenül attól, hogy még egy esetleges ENSz-beli diplomáciai megbélyegzés sem okoz semmilyen komoly kárt a zsidó államnak. Mi is történt voltaképpen ? Bécsből kellett volna indulnia a 006-os számú járatnak Beirut érintésével Bagdadba. Az izráeliek úgy látszik olyan értesüléssé’ rendelkeztek, hogy ezen a gépen fog utazni George Habas, a palesztinai terroristák legszélsőségesebb marxista csoportjának főnöke és szárnysegédje, Szalah Szalah. Nyilván őket akarták fogságbaejteni. A tervbe azonban hiba csúszott. A repülőgép nem indult időben Bécsből, valószínűleg éppen azért, mert Habasék az utolsó pillanatban megváltoztatták tervüket s lemondták az utazást. Beirutban egy iraki kirándulócsoport várt a csatlakozásra, s mikor ez a gép nem érkezett meg, ezek részére egy rendkívüli jái_cut cúiftottakbe.Ezt a különjáratot fogták el aztán az izráell katonai repülők, akiket úgy látszik már nem lehetett értesíteni az eredeti terv megváltoztatásáról. Ha Habasék valóban a repülőgépen lettek volna, úgy az izráeliek természetesen nem engednek el minden utast; a botrány még nagyobb lett volna, de a jó fogás megérte volna az ezzel járó felháborodást. Sajnos Habasék kelepcébe csalása nem sikerült. Nagy kár, nemcsak azért, mert Habashoz hasonló kaliberű terroristát még nem sikerült elfogni ( Arafaton kívül talán nincs is másik) , hanem azért is, mert Habas elfogása bizonyára több jövőbeni véres tragédiát előzött volna meg. Az izráeli kémelhárftók mostani fiaskójából persze nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. De azért afölött sem szabad szemet hunyni, hogy ez most rövid idő alatt a második olyan akció, amelyik nem sikerül. Két héttel ezelőtt a norvégiai Lillehammer fürdőhelyen agyonlőttek egy marokkói pincért, Ahmed Busikit. A rendőrség elfogta a tetteseket, akikről nem volt nehéz megállapítani, hogy az izráeli titkosszolgálathoz tartoznak, annál kevésbé, hogy kettőt közülük Jigál Éjál, az oslói izráeli nagykövetség titkosszolgálati megbízottjának magánlakásán tartóztattak le. A norvég kormány igyekszik jóviszonyt fenntartani Izráellel, s így az ügyből nem keveredett diplomáciai bonyodalom, de a dolog mégis kellemetlen volt. Ráadásul kiderült, hogy Buslki még csak nem is az akit kerestek, nem tartozott az El Fatachhoz, s így ártatlanul esett a titkosszolgálat golyói áldozatául. Most pedig ez a második eset arra figyelmeztet, hogy még a legjobban megszervezett kémhálózatnál sem árt időnként egy alapos nagytakaritás. Egész biztos, hogy ezúttal Izraelben nem is marad el. Más kérdés aztán, mennyire jogosult az a hisztéria, amivel az arab országok a repülőgép eltérítését és utasainak átvizsgálását fogadták. Véleményünk szerint teljesen indokolatlan. Az iraki utasok ugyan rémtörténeteket mesélnek, hogyan rohanta meg 40 felfegyverzett katona a leszállt repülőgépet éskényszerftette az utasokat arra, hogy kezüket a levegőbe emeljék. Mint mondják, asszonyok és gyerekek elájultak. Ezekkel a rémségekkel egy kis hiba van mert a mesékből később mégis kiderült, hogy senkit sem bántalmaztak, a bánásmód udvarias volt, és semmiképpen nem haladta meg egy alapos határvizsgálat méreteit. Az egész nem tartott két óránál tovább, tehát nehéz lenne másnak minősíteni, mint apró kellemetlenségnek. Ez persze nem zárja ki azt, - hogy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa most tényleg óriássá fújja az apró buborékot. Mikor e sorokat írjuk, még nem tudjuk, mi történik az ENSz-ben. Legföljebb megpróbáljuk a logika alapján kiszámolni a dolgot. Elhangzanak majd olyan javaslatok, amik szigorú retorziót követelnek Izráel ellen; ezek azonban nem fogják megkapni a többséget. Aztán lesz egy másik javaslat, ami elitéli íz— ráelt légikalózkodásért s ezt még Anglia és Franciaország is hajlandó lesz elfogadni. Az Egyesült Államok valószínűleg módosítani kívánja ezt a javaslatot olyan formában, hogy a légi terror megbélyegzése ne csak Izraelre, hanem általánosságban légi terrorcselekményekre vonatkozzék. Ezt a módosítást sem az arabok, sem a kommunista blokk nem fogja majd elfogadni, s ezért az Egyesült Államok kénytelen lesz a határozatot megvétózni, amely ezzel automatikusan érvénytelenné válik. Van egy másik lehetőség is; az, hogy az Egyesült Államok tartózkodik a szavazástól, s az Izráelt megbélyegző javaslat keresztülmegy. Ebben az esetben Izrael meg van bélyegezve . . . Töténelmünk során elégszer voltunk már megbélyegezve, s ez a bélyeg egyike lesz azoknak, amit mind közöf legkömypbba-lehet kibírni. Persze mi is azok közétartozunk, akik azt mondjuk: remélhetőleg nem kerül sor több ilyen sikertelen repülŐgéptéritésre. Az igazán szép az volna, ha ilyen próbálkozásra nem lenne szükség, mert az arab szervezetek abbahagynák a terrorcselekményeket. De mivel ez nem valószínű, teíát csak azt mondhatjuk: reméljük, a legközelebbi sikerülni fog. SZUBJEKTÍV gondolatok az agnew-botrányról Robbanás erejével hatott a múltheti hír, hogy Spiro Agnew, az Egyesült Államok alelnöke ellen az ügyészség vizsgálatot indított megvesztegetésért. Az alelnÖk maga adta tudtára a hírt az Államok népének, Is másnap elevizión is közvetített sajtóértekezletet is tartott, ahol az ellene felhozott vádakat határozottan cáfolta. " Az egész ügy rosszindulatú, mesterségesen felfújt hazugság — mondta Agnew .— Bízom abban, hogy ártatlanságom kiderül, s bízom az Egyesült Államok igazságszolgáltatási rendszerében. Minden dokumentumot hajlandó vagyok vizsgálószervek rendelkezésére bocsátani" . Az alelnök kemény és határozott kiállása jó sajtóvisszhangot váltott ki, és nagyon valószínű, hogy a vizsgálat nem fog kideríteni semmit. Mégis érdemes az egész üggyel egy kicsit behatóbban foglalkozni. Nem azért, hogy eldöntsük Spiro Agnew bűnös vagy bűn- i télén voltát, hanem hogy megvizsgáljuk, mik azok az erők, amik minden módszerrel í megpróbálkoznak, hogy az Egyesült Államok adminisztrációját lehetetlenné tegyék. ! Mert hiszen erről van szó. Hónapok óta húzódik és ! fertőz az u.n. Watergate botrány, bár a Jelek arra mutatnak, hogy most már azok is megelégelték, akik eddig legjobban igyekeztek feszegetni. , A Watergate-ügy hullámai aazonban nem értek el Agnew alelnökhöz, akiről első pillanattól kezdve biztosan elmondható volt: nem vett aktívan részt az elnökválasztási kampányban. Biztos, hogy voltak olyan körök,, akiknek nem tetszett, hogy Agnew tisztán kerüljön ki az Egyesült Államok legnagyobb politikai botrányából. Valahogy be kell feketíteni, de hogy? Állítólag olyan tanúk jelentkeztek, akik tudni vélték: Agnew 1962-től folyamatosan, még Maryland-i kormányzó korában is, heti 1000 dollár megvesztegetési pénzt vett fel olyan építési vállalkozóktól, akiknek állami megrendeléseket juttatott. A nyomozó hatóságok azonban eddig ilyen tanút előállítani nem tudtak. Most álljunk meg egy pillanatra. Tegyük fel, hogy ezeknek a szóbeszédeknek van alapja. Tegyük fel, hogy Agnew valóban bűnös a megvesztegethetőség vádjában. Én ugyanis már régen gyanakszom rá. Sőt nemcsak rá gyanakszom, az elnökre is, a szenátus minden tagjára, a képviselőház elnökére és minden tagjára, Amerika, Európa, Á- zsia minden jelenkori, középkori és ókori politikusára. Borzalmas gyanú túr bennem, hogy ezek a politikusok, államvezetők nem az’ t mentek politikai pályára, hogy önzetlenül segítsék el mindenkori és mindenhol! népük jólétét és boldogságát. Elég sok lélektani szakkönyvet böngésztem, de még sosem találkoztam olyan pszichológiai meghatározással, mely szerint a jótékonyság, a más emberek önzetlen segítése elsőrendű lét- vagyfajfenntartási megnyilvánulás lenne. Éppen ellenkezőleg. A pszichológusok egyetértenek abban, hogy a hatalomvágy erre a két alapérzésre bontható le végső fokon, s a politikus ugyanúgy, mint a művész, a sportember, a kereskedő, a vasesztergályos, a földműves és a lótenyésztő, a pszichológus és a vizsgálóbíró nem magát a hatalmat, hanem gondtalan jó életet, szép otthont, ízes ételt, vagy a fajfenntartási ösztöneinek kielégítését, tehát mondjuk, sok nőt ( vagy bizonyos esetekben: sok férfit) akar. El tudom tehát képzelni, hogy Spiro Agnew, aki 1962-ben még Maryland állam Baltimore megyéjében megyei építkezési felügyelőnek indult a választásokon, titokban nem arra gondolt, hogy mint az Államok alelnöke majdan megváltja a világot, hanem arra, hogy megyei építkezési felügyelőnek lenni jó és hasznos dolog. Ha van valaki, aki másként gondolkozik és életét nem ezen szabályok szerint irányítja, az Jelentkezzék az illetékes hatóságoknál, hogy avassák szentté, vagy zárják az őrültek házába. De a jelentkezők igen minimális része jutna csak keresztül a hazugság-ellenőrző gép vizsgálatán. Tehát igenis el tudom hinni, hogy Agnew — ugyanúgy, mint bárki más — kereste az anyagi hasznot. De hogy ezt a hasznot ilyen primitív, durva formában próbálta volna lefölözni, nem hiszem el; ennél sokkal okosabb embernek tartom. Következő kérdésem az, hogyan pattan ki az ilyen vád? Úgy tudom, az utóbbi időben nem tartóztattak le senkit Agnew jelenlegi vagy régebbi környezetéből ilyen vádakkal kapcsolatban; tehát el lehet vetni azt a föltételezést, hogy valamilyen korábbi bűntárs elszólta volna magát a rendőrségen. Még mindig megmarad az a feltételezés, hogy az 1962 óta húzódó ügyet bizonyos emberek vagy szervezetek eddig is tudták, gondosan őrzött dossziékban tartogatták de nem vették elő — hátha jő lesz majd valamikor, alkalmas időkben. Ha ez igaz, úgy ezeknek az iratrejtegetőknek felelőssége sőt bűne — véleményem szerint — sokkal súlyosabb, mint Agnew-é (ismétlem: feltételezve, ha a vád igaz). Ezek az egyének akkor nem a becsület védelmezői, hanem a sző legrosszabb értelmében vett politikai szerencselovagok, hamiskártyások, akik nemcsak hatalmat akarnak szerezni, de azt sem bánják, ha a hatalomszerzés közben országokat a legnagyobb zűrzavarba sodorják. Persze, nem lehet eléggé hangsúlyozni: a jelek arra mutatnak, hogy Agnew valóban ártatlan az ellene felhozott vádakban. Azok, akik az ügyet felpiszkálták, ismerik a rágalmazás lélektanát. Hogy is mondja Rossini operájának Bartolo mestere: Rágalmazz szorgosan, kitartóan, mert ha kiderül is, hogy a vádak nem igazak, " a rágalomnak tárgya porrátörve, meggyalázva, szörnyen össze-vissza zúzva" marad a porondon. Lehet, sőt valószínű, hogy az Agnew-ügy hetek alatt feledésbe merül, de 1976-ban, amennyiben Agnew az elnökjelöltek sorábanszerepel, biztos számíthatunk rá: ismét felbukkan. Már senki sem fog emlékezni a vizsgálat részleteire, csak arra: "... De hiszen Agnew heti 1000 dollár megvesztegetési pénzt fogadott el . . ." Foglalkoztatnak egyéb gondolatok is az üggyel kapcsolatban. Agnew politikai elgondolásaival nem mindenben értek egyet; de bátorságát, amivel hajlandó nyilvánosságra hozni népszerűtlen gondolatait is, tisztelem. Harcos természet, nem könnyű kikészíteni. A sajtókonferencián az egyik laptudósító ezt kérdezte tőle: "Ön, alelnök úr, nyilvános értekezletet hivott össze a vádak megcáfolására. Meg tudná-e mondani, miért nem hívott össze Nixon elnök is nyilvános értekezletet, hogy a Wa(Folytetás a 2. oldalon)
