Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)
1973-08-11 / 473. szám
10. oldal MENORA 197:5. augusztus 11. A ZÖLD FORRADALOM BUKÁSA? Éhség fenyeget Szakemberek diagnózisa szerint baj van az ázsiai „zöld forradalommal". A FAO, az UNO élelmezési szervezetéből származó e kifejezés szerint Így nevezik az új gabona- és rizsfajták elterjedésétől várt megoldást a legnagyobb és legnépesebb kontinens súlyos élelmezési gondjaira. A hatvanas évek közepét jellemző remény most hervadóban van. Az ázsiai élelmiszertermelés ugyan növekszik de távolról sem tart lépést az igényekkel. Indiában Ismét gondok vannak, Indonézia e^yes szigeteiről még éhhalálesetéket is jelentettek. Jelenleg a kontinens mintegy hat országát érinti a legsúlyosabban az élelmiszerválság. Boerma, a FAO vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a legutóbbi aratások szomorú tapasztalatai „nem tekinthetők ideiglenes bajnak”. Mi történt? Miért halványultak el a „zöld forradalomhoz" fűzött remények? A FAO szakemberei szerint a válasz egyik eleme a következő: technikailag a modern tudomány valóban lehetővé tenné, hogy az élelmiszer-termelés lépést tarthasson mintegy két-három százalékos évi népességnövekedéssel. De csak akkor, ha a szaporulati ráta ezt nem haladja meg — és az időjárás is kedvező. Legalább ilyen nagy baj, hogy a korszerű tudomány nem tudi^tr eltávolítani a számos ázsiai országra változatlanul jellemző alapvető társadalmi bajokat, az egyenlőtlen elosztást, a bürokráciát, a korrupciót, a képzettség és szervezettség hiányát. * Általános bajnak tekinthető, hogy a nagy tömegek alacsony kulturális színvonala és alacsony jövedelme miatt nincs elég vásárlőerő. Indiában egyébként még egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy az ország, újkori történetében először, élelmiszer-önellátóvá vált. Ebben az esztendőben azonban már kétmillió tonna rizst, illetve gabonát kell behozni. Az indiai eredmények igy is mindenképpen tiszteletre méltók. Fél évtized alatt a kormány erőfeszítései nyomán sikerült megduplázni a gabonatermelést és 1972- ben rekordtermés volt. A múlt nyáron azonban késett a rponszunidőszak és más gondok is jelentkeztek. A termelést jórészt új területek beültetésével lehetne jelentősen tovább fokozni. Csakhogy lassan elfogytak a viszonylag olcsón megművelhető területek. A megmaradt hatalmas térségek termővé tételéhez már az eddiginél jóval több beruházás kellene - és Indiának ehhez nincs elég pénze. Ráadásul a „zöld forradalom” gabona- és rizsfajtái az átlagosnál több vizet és műtrágyát igényelnek, márpedig India gabonatermésének máris egyharmadát ezek a fajták adják. 1969 és 1971 között három .egymást követő kitűnő időjárású mezőgazdasági év következett, a legjobbak a második világháború óta. Általában: az 1972-öt megelőző teljes fél évtized során a monszunesők Időben és megfelelő mennyiségben zúdultak le. Ezek szinte páratlanul kedvező körülmények voltak, de — egyes FAO- vélemények szerint — a tervezők elkövették azt a hibát, hogy az ilyen időjárást vették alapul. A dilemma nem elhanyagolható része, hogy Indiában is, másutt is a „zöld forradalom" legnagyobb sikerei a gabonához és nem az Ázsiában sokkal népszerűbb rizshez fűződnek. Az új rizsfajták bevezetése még a gabonáénál is nagyobb beruházásokat, több pénzt igényel. A Fülöp-szigeteken, ahol először kísérleteztek a nagy hozamú fajtákkal, a költségek a korábbi tízszeresére emelkedtek, egy acrera 120 dollár költség jutott. Ezt kevés Fülöp-szigeti paraszt birta, még akkor is, ha némi központi segítséget ^apott. Az új rizsfajták hozama nem kielégítő azokon a területeken, amelyek csak a természet által nyújtott vízre szorítkoznak, márpedig Ázsia rizstermő területeinek 60 százaléka ilyen. A hatvanas évek elején a Világbank szakértői kiszámították, hogy az ázsiai élelmiszer-termelés évi 2,8 százalékkal fejlődik, és ez szűkösen elég ahhoz, hogy lépést tartson a szaporodási rátával. Ez a számítás máris derülátónak bizonyult. Az újabb tanulmányok szerint 1985-ig a termelésnek átlag négy százalékkal kellene emelkednie csak ahhoz, hogy a jelenlegi igényeket kielégítse. Márpedig az Ázsiai Gazdasági Bizottság becslése szerint az ezredfordulóra a kontinens népessége megduplázódik, vagyis több lesz, mint ma a Föld egész lakossága. Természetesen ez az élelmiszergondok legfontosabb szektora. Az Egyesült Nemzetek Szervezete nem véletlenül nyilvánítja 1974-et „népesedési esztendővé”. A világszervezet ezzel is a figyelem középpontjába akarja állítani a SZÓTÁRLAPOK kON/r RVA I l\ : \ki mindig lili.iki'/ik. amikor valamit először kenj leien csinálni. * • * SLBFSZ: Arról lehet megismerni, hogy a legkomplikáltabb műtétet is tökéletesen elvégzi, ele reggel megvágja magát, amikor borotválkozik. * • * SZCZ LÁNY: l ásd a ..Konzervatív" címszót. * • ¥ FALÁNK: Akinek jelszava így szól: ...Antit ma megehetsz, ne halaszd hóin ipral" * • * zw ;i “'""’SPORT ital 1 Ha eddig is szerette a Sport Restaurant kiváló föztjét, 'I ezután BOR és SOR mellett élvezheti ebédjét vagy vacsoráját, 'i Magyar sütemények * Espresso kávé ! 372 Bloor St. W. Tel.: 922-1595 rn.MFS-VICC Ke: filmkritikus bé.s/eigít. — Öregem, nemely film oiyan, mint az alom. — Hogy éi led? — Csak alva lehel elviselni... A LEI,KIISMERET HANGJA — Midőn arzént tett a férje poharába, nem érzett lelkiismeretfurdalást? — kérdi a bíró az asszonyt. — De igen. arra gondoltam, nehogy megártson a forró kávé az ulkuszának MODERNÜL újjáépített házban szépen berendezett bútorozott szobák egy vagy több személynek KIADÓK. St. Clair-Oakwood környék. Tel.: 654-4666, bármely időben hívható. — Kérje Mr. Farley t. 28 éves, szemüveges, komoly fiatalember, aki nemrég érkezett Magyarországról, csinos, nem vallásos hölgy ismeretségét keresi házasság céljából. Válaszleveleket ‘‘Téli esküvő“ jeligére a torontói kiadóba kérek. születésszabályozást. De — egy publicista szellemes fogalmazása szerint — már 1974-ben Is inkább a születés, rpint a szabályozás lesz jellemző. Közismert igazság, hogy a születésszabályozás ott működik a legkevésbé, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, vagyis a nyomorban tengődő, írástudatlan tömegek körében. Ázsia hatalmas térségein vallási, politikai, gazdasági, társadalmi tényezők hatnak a születésszabályozás ellen. A változó, mégsem megnyugtató kép néhány részlete tanulságos lehet. Indiának 1952 óta van családtervezési programja. Huszonhárom millió pár, a 15 és 44 év közötti korosztály 13 százaléka, használ jelenleg rendszeresen valamiféle fogamzásgátló eszközt. Hatósági becslés szerint ez legalább évi két és fél millióval kevesebb gyereket jelent. De a hivatalosan 550 millióra becsült népesség igy is évi 2,5 százalékkal nő és 27 év alatt megduplázódik. A kormányzat célja, hogy a születési rátát ezer lakoshoz képest 25-re csökkentse le a 70-es évek végére a jelenlegi 38-al szemben. Ez azt jelenti, hogy 1981-ig újabb 22 millió párt keli rábírni a születésszabályozásra. A szakemberek szerint erre nem sok esély van. Indonéziában növekszik a félelem, hogy sok ezer sziget, mindenekelőtt Jáva juthat a szépséges Báli sorsára, ahol 2,2 millió ember él olyan területen, amely legfeljebb egymilliónak nyújthatja a létminimumot. Húsz esztendeje Indonézia még exportált rizst: ma jelentős importra szorul. 124,9 milliónyi lakossága körülbelül 2,9 százalékkal nö évente. A hatóságok megpróbálják ezt az arányt 2 százalék alá szorítani és ezzel a következő fél évtizedben 17 millió születést előznének meg. Ennek a költségei 52 millió dollárra rúgnának. Japán a maga 105,8 millió emberével a világ hatodik legnépesebb országa, születésszabályozásban pedig alighanem az élen jár. Az eredményes programok nyomán a növekedési ráta évi egy százalékban stabilizálódott. Ma a japán családok átlaga 3,4 személy és a párok legalább 70 százaléka él valamilyen rendszeres fogamzásgátlással. Végül: az UNO 1973-as évkönyve szerint a Kínai Népköztársaság lakossága 787.176.000. Kataglrí professzor, a népszaporulat kérdéseinek japán specialistája úgy véli, hogy 1990-ben egymllllárd kínai lesz. Pedig a családtervezési kampány nagy erővel és eredményesen folyik, a növekedési rátát sikerült mintegy az 1949 előttinek a felére, évi 1.6 százalékra leszorítani. Dl FARE II BARBIERE VT OL DIRE DI A VE RE EL IMMIGRAZIONE Dl I VARTISTA Mr, Nick. Úgy ismeri mindenki, A ” Round Table"nevűdivatos borbélyüzlet tulajdonosa. Miért szeretik? Nem titok. Jól nyfr. Modern és konzervatív frizurákat, hölgyeket és gyerekeket egyaránt. Nagyon érdekes módszerekkel dolgozik. Szem előtt tartja, hogy az idősebbeknek már az egyik legővottabb kincsük a hajuk, Lgy fésűi, hogy segítse a haj növését. A szomszéd üzlet tulajdonosa nem jő szemmel nézi ezt. Az ö üzlete ugyanis a paróka-üzlet. Őmár a késön észbekapott kopaszokból él. Mr. Nlck egy művész. Hitvallását a címben olaszol irtuk, valahogy így hangzik magyarul; Borbélynak lenni — nagy művészek képzeletvilágát kívánja meg ...” Mr. Nlck népszerű. Olyan törzsvendégei vannak, mint North York multimilliomos polgármestere, a Bad Boy üzlethálózat tulajdonosa, MEL LASTMAN. Minden TV.-szereplés, ünnepség előtt beugrik egy gyors igazításra. Nlck mindig elérhető. Ha várni kell rá, mert valaki éppen a székében ül, billlárdozni, kuglizni lehet bent az üzletben. Ez is valami olyan, amit nem mindenütt találhatunk . . . BUDAPEST BAKERY ;; • Finom pörkölt szemeskávé, brazil, columbiai ■ ■ Budapest Presso, Maragucsa stb. ;; ;; 0 A legfinomabb importált csemegeáruk £ Hazai izü felvágottak :: üzletvezető df.nf.s Franciska 404 Spadina Ave. — Tel: 368-9247 STARK S CAR WASH 2010 DUNDAS ST. W. (East of Howard Park) Telefon: 531-8 339 SIMONIZE * SHAMPOO * MOTOR STEAM — BUY GAS & SAVE — 25 cent wash with 15 gal., 50 cent wash with 12 gal. 75 cent wash with 9 gal., $1 wash with 6 gal. $1.50 wash only * Vacuum 50 cent. Jet wax 50 cent. No extra charge for holidays. SPECIALIZING IN LINGERIE & LOUNGEWEAR AND BEAUTIFUL DRESSES 96 BLOOR STREET WEST - IN THE LOTHIAN MEWS Phone: 921 - 5235 MEN —LADIES, ARE YOU TRAVELLING OVERSEAS? SEE THE REMARKA3LE NEW 3 Oz 1000 Watt CONVERTER-ADAPTER Transforms foreign electric power from 220-240 volts A.C. to standard American 110 volts AC 50-60 cycles for Electric Heating appliances having up to 1000 Watt Capacity. JUST PLUG IN AND USE WITH • Hair setters and hair curlers of every type that have up to 1000 i Watt capacity. • Any and all Electrical Heating and Steam appliances that have 1 up to 1000 Watt Capacity. • Portable Hot Comb ( Hair Stylers and Dryers, most all types. • Portable type Hair Dryers including i Solis Hair Dryer 750 Watt. I • Coffee Brewers, Percolators 1 • Broilers, Drying Pans, Irons • Heating Pads, Electric Blankets • Aquaspring Electric Water Purifier (for foreign travellers) i . AND 1,000 OTHER USES SHAVER SERVICE SHOPS I 50954 Church St., Toronto, 264-922-7017 | Mon.-Sat. 8 a.m. —8 p.m. ' Adapter for British use Free! For Um Almost Anywhoro in tho World Accomplishes as much as Costlier and I. Heavier 15-Pound Devices Compact Lightweight -372" long packed in its own travel case. One Year Warranty Postage Prepaid DeVilbiss Air Compressor A.C. 1.5amp. MUMS «»DIM A SZ.U.K.P. Központi Bizottság első főtitkára A „dnyeperi maffia" feje Leonid Iljics Brezsnyev L. Brezsnyev 1906-ban született az akkori Kamenskoje (Ukrajna) városkában, jelenleg Dnyeprodzsergsinszk. Apja is, nagyapja is munkások voltak a kamenskoje-i bányákban. (Lenin egy vidéki tanfelügyelőnek volt a fia, Sztálin egy önálló cipésznek, mig Chruscsev apja falusi kovács volt). 1923-ban lett tagja a Komszomolnak, de a pártba csak 1931- ben vették fel.. Földmérő és öntözési szakember volt, de beiratkozott a szülővárosában levő fémipari felsőiskolába. A helyi pártszervezet részéről a felsőiskola pártfelelőse lett. így kezdődött... Ma Moszkvában minden felelős pozícióban a dnyeperi „maffia” ül, a Politbüróban, a Központi Bizottság titkárságában, a kormányban, a hadseregben. Brezsnyewel nem fordulhat elő az, ami elődjével, Chruscsevvel történt, hogy amig külföldön vagy szabadságon van, félreteszik; a „maffiája” vigyáz rá, mert ő vigyáz rájuk! Példás családi életet él Viktória Petrovnával, aki nélkül — saját szavai szerint: „semmit sem érek”. Egy „semmi különös” blokkház 5- ik emeletét lakja, amelynek földszintjén egy gyógyszertár és egy szupermarket van. FölötteTscheszlokow belügyminiszter lakik, alatta Pedig Jurij Andropov állambiztonsági főnök. Mindketten „véletlenül” régi barátai és az is csak csupán véletlen, hogy ok. is a Dnyeper vidékéről származnak. Ötszobás lakása van, 86 éves anyja is velük él, két hatalmas kutya is lakja a tágas lakást (mert Leonid kutyabarát is) és miután szenvedélyes vadász, van a lakásban néhány fegyver is. Gyermekeivel sok a baja. Galina nevű lánya nagyon szereti a cirkuszt, ami önmagában még nem volna baj, de vagy egy oroszlánszelídítőbe, vagy egy medvetáncoltatóba szeret bele, apja nagy „örömére”. Fia, Jurij (36 éves) pedig híres részeges és sok keserűséget okozott már apjának. Viszont két unokát adott: Leonidot és Andrej t, akikért a nagyapa bolondul. Pillanatnyilag az ifjú Brezsnyev egy kereskedelmi vállalat, igazgatója, de külföldre nem utazhat, mert Párizsban a legdrágább pezsgőt „nyugati módra” itta az egyik hires lokálban és a bizonyos fotók eljutottak Brezsnyevhez is. Brezsnyev kínosan pedáns. Öltözködésére még a Fifth Avenuen is felfigyelnének.. Képtelen elmenni egy tükör mellett anélkül, hogy meg ne nézné magát benne, ilyenkor minden alkalommal megfésüli a haját. Nyakkendői modernek és szinesek, imádja a gyors autókat. Három Rolls-Royce, egy 600-as Mercedes, egy Citroen Maseratli (Pompidou ajándéka), egy Cadillac Sedan (Nixon ajándéka) képezi a magánkocsi állományát. Hivatalos teendőit egy szovjet gyártmányú SIL 114-es kocsin végzi. A városban sofőrje ül a volán mellett, de a városon kívül ő maga vezet. Láncban szívta a cigarettát, 80 100 darab volt az adagja, mig hozatott egy speciális dobozt Svájcból, amelybe egy óra van szerelve és az csak 45 percenként „engedélyez” egy cigarettát. így jutott el napi 17 cigarettához. Sokat koplal, mert fél az elhízástól. Eredeti családi neve Brezsnyov volt, de amikor emelkedni kezdett a csillaga, átváltoztatta az oroszosabban hangzó Brezsnyevre.. Emelkedése 1937-ben kezdődött. A sztálini nagy tisztogatás után a Dnyeprodzserdzsinszkij alpolgármesteri funkció szabad lett, a bányamérnök Brezsnyev jelöltette magát és megválasztották. Egy évvel később már a Dnyepropetrovszkij kerületi pártbizottság osztályvezetője. . 1941-ben Hruscsowal együtt a 18-ik Hadsereg politikai komiszárja, volt katonai parancsnokuk pedig Andrej Grecsko. Hruscsowal egyidőben emelik tábornoki rangra. 1943-ban kis híján életét vesztette, ugyanis a parti naszád, amelyen tartózkodott, a Fekete-tengeren aknára futott, és eszméletlen állapotban mentették ki a vízből.., Részt vett Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország felszabadítási harcaiban. Prága felszabadítását akkor másként értelmezte, mint 1968-ban. Négy éwel a háború befejezése után megint az ukrajnai pártközpontban dolgozott Hruscsov másodtitkáraként. Nikita, Sztálin utolsó éveiben, Moszkvába került, Leonid pedig a moldáviai köztársaság (Besszarábia) főtitkára lett, de 1952 októberében őt is Moszkvába rendelték a központi titkárságra. Ennek semmi akadálya nem volt, mert abban az időpontban Brezsnyev olyan jelentéktelen személy volt, hogy senki sem tartott tőle. Sztálin halála után megindult a harc a hatalomért Béria, Malenkov és Hruscsov között. — Brezsnyev — szerencséjére — a tengerészeihez került ebben az időpontban, mint politikai felelős. Azért szerencséjére, mert így kikerült a ringből, melyben gyilkos küzdelem folyt a hatalomért. Hruscsov, miután megszilárdította hatalmát, elővette Brezsnyevet. Moszkvába hívta, és így viszszaj ütött a párt központi titkárságába. Ekkor történt az U—2 incidens és az amerikai Gary Powers lelövése Szverdlovszk fölött. Brezsnyev holt vágányra került: a minden hatáskör nélküli államelnöki ‘ posztra nevezték ki. Ezt az időt használta fel továbbképzésére utazások révén. Ellátogatott Guineába, Ghánába, Marokkóba. Szudán, India, Afganisztán, Perzsia és Kína. Majd Magyarország, Csehszlovákia és Finnország került sorra. Brezsnyev lassan visszatért a politikai körforgásba. 1963 júniusában ismét megválasztották a Központi Bizottság titkárának. Riválisa Koszlov, a párt volt második embere Hruscsov után, kibukott. Brezsnyev Hruscsov trónörököse lett. De most már nem sokat kellett várnia, hogy a trónt elfoglalja. Hruscsov elvesztette népszerűségét, mert Sztálint túlságosan a sárba rántotta; a kubai és berlini ultimátumoknak behódolt. Amig a Krim félszigeten pihent, Brezsnyev megszervezte a Központi bizottságot, amely beidézte Hruscsovot, majd eltávolította a hatalomtól. Hárman jöhettek számításba, mint örökösök: Koszigin, Szuszlov és Brezsnyev. Brezsnyev volt az egyetlen, aki a pártra, a kormányra és a hadseregre egyaránt támaszkodhatott. Brezsnyev úgy döntött, hogy megosztja a hatalmat háromfelé: Koszigin lesz a miniszterelnök, Podgornij az államelnök, őt magát pedig megválasztatta a pán főtitkárának. Első politikai ténykedése kudarc vo*t : Koszigin, Podgornij és Szuszlov véleményével ellentétben, Brezsnyev az arabok támogatása mellett volt. A hatnapos háború kitörését követő néhány óra múlva, Podgornij a „vörös vonalon ’ értesítette Johson akkori volt elnököt, hogy a Szovjetunió nem avatkozik ténylegesen a háborúba, ha Amerika is tartózkodik. Johnson akceptálta az ajánlatot. A második külpolitikai erőpróba a „cseh tavasz” néven ismert tragikus ügy, volt. 1968. augusztus 16—17 éjszakáján tárgyalta az ügyet a szovjet Politbüro. Szuszlov, Koszigin, Podgornij, Poljanszki és Mászurov a megszállás ellen szavaztak, öten pedig a megszállás mellett. Tehát döntetlen. Ekkor került bor Brezsnyev szavazatára és ennek a szavazatnak az eredményeként tiporták el Csehszlovákiát a szovjet tankok. 1969 a kínai év. A kínaiak területi követelésekkel lépnek fel a Szovjetunióval szemben. A Szovjetunió kénytelen Nyugat-Európához közeledni, hogy csapatokat szabadítson fel a Kínával határos területekre. Ezt a tervet már Koszigin kezdeményezte. És amikor Willy Brandt új Ost-politikát kezdeményezett, az oroszok kapvakaptak elgondolásán. Majd Nixon pekingi látogatása szívesen látott vendéggé tette az amerikai elnököt Moszkvában is. Lassan Brezsnyev vette kezébe a nyugati politika irányítását. Ellátogatott Bonnbaj Washingtonba, Párizsba és mindenütt együttműködési szerződéseket írt alá, atom- és konvencioná-. lis fegyverek gyártása csökkentését célzó megállapodásokat. Ezek a külpolitikai „sikerek” feledtetni vannak hivatva az orosz néppel azt, hogy amerikai búzából készült kenyeret esznek, hogy az amerikaiak már keresztiil-lcasul járták a Holdat, és hogy szó sincs arról, hogy ők fogják eltemetni Amerikát.