Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-07-07 / 469. szám

MENÓRA * 1973. július 7. 5. oldal A ZSIDÓ VILÁ6 HÍREI PANOV NYILATKOZATA Victor Louis, szovjet újságíró, Izraelben jártakor kijelentette: Valery Panov, a Kirov Balett volt zsidó szólőtáncosa, azért nem kapott kivándorlási engedélyt a Szovjetunióba, mert — sohasem kérte. Ezzel szemben Joseph Frenkel, a Batsheve Bat-Dor táncegylittes vezetője, telefonbe­szélgetést folytatott a Leningrád­­ban élő Panovval és a zsidó ba­lett táncos megcáfolta Louis ál­lítását. — Három ízben kértem kivándorlási engedélyt, az összes szükséges hivatalos okmányokat megszereztem és benyújtottam, ennek ellenére kérésemet visz­­szautasftották — mondotta Va­lery Panov. — A Kirov balettől azért bocsátottak el, mert Izrá­­elbe való kivándorlási engedélyt kértem. Soha, egyetlen szóval sem folytattam szovjet-ellenes propagandát. Az erről szóló hír hazugság. Reménytelen vagyok. Nem tudok hinni abban, hogy ki­engednek a Szovjetunióból. EGYIPTOM HAJTHATATLAN Mohamed el-Zayyat, egyipto­mi k'dlUgyminizter, egy koppen­hágai sajtóértekezleten a követ­kezőket mondotta: Nem lehet szó Izráellel való tárgyalásokról és a Szuez Csatorna megnyitásáról addig, amíg egyetlen talpalatnyi arab terület is izráeli megszál­lás alatt van. ZSIDÓ OTHELLO SIKERE A kanadai stratfordi Shakespe­are fesztivál rendezősége az "Ot­hello " címszerepének eljátszásá­ra ebben az évben a Habima tag­ját, NáchumBuchmannt kérte fel, aki az izraéli nemzeti színházban már kétszer játszotta ezt a sze­repet. A kritikusok és a közönség előtt egyaránt komoly sikert ara­tott Buchmann, akit stratfordi fellépése alkalmából a huszadik század legkiválóbb Othelloja, Sir Laurence. Olivier, táviratban üd­vözölt. NEM ENGEDÉLYEZIK A HITLER-FILMET Az izráeli filmcenzúra-bizott­­ság egyhangú döntéssel úgy hatá­rozott, hogy nem engedélyezi a "Hitler, The Last Ten Days"cf­­míí angol film bemutatását Izrá­­elben. A belügyminisztérium szóvivőjének kommentárja: A bi­zottság tagjai tudatában vannak annak, hogy a film művészi érté­kű, náci-ellenes és Sir AlecGuin­­nes alakítása a címszerepben el­sőrangú. A bizottság viszont úgy véli: A film nem hangsúlyozza, hogy Adolf Hitler a történelem e­­gyik legkegyetlenebb tömeggyil­kosa volt ÚJABB ZSIDÓ LETARTÓZTATÁSOK Moszkvában letartóztattak 4 zsidó nőt, akik a kivándorlási hi­vatal előtt tüntettek. Mindegyi­küknek a férje mérnök, kiván­dorlási engedélyt kértek Izráel-i be és kérelmüket elutasították. A négy letartóztatott nő neve: Ni­na Balfur, Rema Taszker, Olga Pockman és Valerie Kreise. Le­tartóztatásuk előtt röpcédulákat osztogattak ezzel a szöveggel: Bocsássátok el családunkat, A NEMI ERŐSZAKRÓL A Kneszet egyik tagja, Dr. Ben Méir, a Bar-Ilan egyetem pszic­hológiai fakultásának a profesz­szora, javasolta a képviselőház­ban: hozzanak olyan törvényt, a­­melynek értelmében a nemi erő­szakot elkövető személyeket é­­letfogytiglani börtönbüntetéssel kell büntetni. A professzor töb­bek között ezeket mondotta: A ne­mi erőszakot elkövető személyek büntetése a legtöbb esetben fel­háborítóan alacsony. A bíróságok nagyon sok esetben sokkal inkább veszik tekintetbe az úgynevezett "enyhítő körülményeket" mint magát ezt a szörnyű bűncselek­ményt. Az áldozat a legtöbb eset­ben olyan idegmegrázkódtatáson esik keresztül, amelyet soha é­­letében nem hever ki. A bünte­tnek — éppen ezért — elret­tentőén szigorúnak kell lennie. SZABAD ALIJÁZÁS? Leonid Brezsnyev kijelentette Washingtonban jártakor, hogy a kivándorolni akaró zsidók P5 szá­zalékát kiengedték a Szovjetunió­ból és a kivándorolni akaróknak DÁJÁN ÚJ FELESÉGE Mose Dájln ismét megnősült. A házasságkötésre Tel Avlvban került sor, a hadügyminiszter új felesége a 47évesRáchelKorem. Az 58 éves Dáján 18 hónappal ez­előtt vált el első feleségétől, 28 évi házasság után. Az új Dáján­­asszonynak két leánygyermeke van első házasságából. A had­ügyminiszterhez közelálló sze­mélyek szerint Dáján—házassá­gi szerződésük értelmében — 24,000 dollártfizetRáchelnek ab­ban az esetben, ha elválnak egy­mástól. RACHEL KOREM nem esik bántódásuk. Ennél a­­zonban őszintébb volt Alexander Jefcsavjev, a washingtoni szovjet nagykövetség sajtóosztályának a megbízottja, aki így nyilatkozott: ' war * aw * mw * Mar * mw * *ar * jót * mw * Mar * Mar jr Mar * Maa * mw * Mm DÉLAMERIKA A NÁCIK PARADICSOMA CHARM DRESS SHOP AZ ELEGÁNS, JÓIZLÉSŰ RUHÁK ÜZLETE ESTÉLYI, COCKTAIL, UTCAI és KÖTÖTT RUHÁI NEW YORKBAN KÖZISMERTEK. Importált és saját' tervezésű ruháinkat tekintse meg vételkényszer nélkül. ----- Szeretettel várják POllATSIK CICI & BANDI 110-78 QUEENS BLVD., FOREST HILLS 75, N.Y. E. train a 75th Avenue-ig Tel.: BO 1-7667 ímke VASÁRNAPI 7 F0GÁS0S SPECIÁLIS VACSORA 12—7-ig, 1 ÜVEG SÖRREL: $4.95 Előétel, leves. Főételek: vadas marhahús, borjúláb, töltött káposzta, csirkepaprikás, marhagulyás, töltött borjúmell. Körítés. Des­sert: palacsinta vagy rétes, kávé vagy tea. Minden ital $1. 1494 SECOND AVE. (78th St. corner) New York Tel.: RH 4-9814 vagy 734-9116 KITŰNŐ ALLAS annak, aki jól tud fordítani MAGYARRÓL NÉMETRE és viszont. — Gépírás, valamint könnyű irodai munka-tudás szükséges. Telefon: (212) 685 - 6446 Simon Wiesenthal, a bécsi Zsidó Dokumentációs Köz­pont igazgatója kijelentette: tudomása szerint két volt ve­zető náci tartózkodik Dél­­amerikában, kiadatásukra a­­zonban aligha lehet számítani. Az egyik közülük dr. Joseph Mengele, az auschwitzi halál­tábor hírhedt náci orvosa — mondotta Wiesenthal a new­­yorki Hebrew Union College­­ben, ahol dfszdoktori okleve­lét vette át. Mengele Para­­guayban bújkál és az ottani kormány hallani sem akar ki­adatásáról. A másik a C síié­ben tartózkodó volt vezető ná­ci, Walter Rauff, aki Punta Arenas városában él és jólme­­nő export-import üzlete van. Allende csilei elnök Wiesen­thal kiadatást sürgető közbe­lépésére azt válaszolta: Rauff nem adható ki, mert bűncse­lekménye óta a csilei törvé­nyekben előírt 15 éves évülé­­si idő lejárt. Rauff körül­belül 250.000 személy halálá­ért felelős, akiket a nácik az ő irányítása alatt az ún. "gáz­autókban" semmisítettek meg. Wiesenthal kijelentette, je­lenleg 330 egykori náci ügyé­ben kutat a vezetése alatt álló Dokumentációs Központ. Tör­vény elé állításuk azonban egyre nehezebb. Az idő mú­lásával egyre nehezebb a bi­zonyításhoz szükséges szem­tanúkat találni, sok volt hábo­rús bűnös meghalt, vagy annyira öreg, hogy koruk mi­att nem állítják őket bíróság elé. Akadályozzák felelősség-ÖRÖMMEL JELENTJÜK: MEGÉRKEZETT BUDAPEST NAGYSIKERŰ ELŐADÓMŰVÉSZNŐJE BARTOS GABI AKI ESTÉNKÉNT NAGYSZERŰ MŰSORÁVAL SZÓRAKOZTATJA A PIANO BAR KÖZÖNSÉGÉT ■ « m ■ KITŰNŐ KONYHA-ITALKULONLEGESSEGEK Kisebb partiekat (születésnap, házassági évforduló) nagy szakértelemmel rendezünk. NYITVA REGGEL 4-IG 1 593 SECOND AVE., NEW YORK Rezerválós: 734-9620 í xxsexxxxxxssxssnas# VÁMMENTES IKKA CSOMAGOK FŰÜGYNÖKSÉGE Különböző cikkek és szabad választás vagy készpénzfizetés magyarországi dmzet­­taknek. Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket. MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U.S.RELIEFPARCELSERVICE,.k 245 EAST 80th STREET, NEW YORK, N.Y. 10021—Phone LE high 5-3535 BRACK M1KLÓSNÉ, igazgató " BEJÁRAT: 1545 Second Avenue-ről revonásukat az egyes kormá­nyok is, amelyek ragaszkod­nak a hosszabb-rövidebb elé­vülési időhöz és —Csiléhei hasonlóan — megtagadják a volt nácik kiadását, akik ennek tudatában nyugodtan élnek Délamerika országaiban. Mengeléről adott hírt a na­pokban az angol Reuter Iroda is. Eszerint egy Brian Cro­­zier nevű angol újságíró azt állítja, hogy a most 71 éves Mengele Paraguay különböző városaiban él, lakhelyét idő­ről-időre változtatja. Menge­le tagja egy kábltócsempész­­bandának, amely tevékenysé­gének hasznából magasrangú paraguayi vezetők is része­sülnek, akik aztán megakadá­lyozzák, hogy az auschwitzi halalorvost kiadják a nyugat­németeknek. Akik el akarják hagyni a Szovjet­uniót, azokat árulóknak tekint­jük és senki sem várhatja tő­lünk, hogy keztyűs kézzel bán­junk velük. EVEN HAJLANDÓ TÁRGYALNI Az izráeli külügyminisztérium szóvivője mondotta egy sajtóér­tekezleten: Aba Even hajlandó tárgyalni közvetlenül Mohamed el-Zayyat, egyiptomi külügymi­niszterrel Dr. Gunnar Jarring UN-megbfzott jelenlétében, ab­ban az esetben, ha az egyipto­mi külügyminiszter semiféle elő­feltételhez nem köti a megbeszé­lést. AGGÓDNAK AZ ARGENTIN ZSIDÓK Ávrahám Senkár, a Cionista Világszervezet tljékoztatásügyi osztályának vezetője, egy Jeru­zsálem! sajtóértekezleten a kö­vetkezőket mondotta: — Juan Perón Argentínába tör­tént visszatérése komolyfordu­latot jelent ennek az országnak a politikai életében és aggodalmat kelt az ottani zsidóság körében. Az a veszély fenyeget, hogy kü­lönböző nacionalista mozgalmak antiszemita jelszavakat írnak zászlajukra. Már megtörtént, hogy a "Forradalmi If júság"nevű csoport röpcédulákat terjesztett, amelyeknek szövege azzal vádol­ja az argentin zsidóságot, hogy valutát csempészik Izráelbe. Hungarian l Meat Center, Inc. SERTÉS, MARHAHÚS KÉSZÍTMÉNYEK HÁZI FÜSTÖLT KOLBÁSZFÉLÉK SZALÁMI ÉS AZ ÖSSZES FINOM FELVÁGOTTAK 1592 SECOND AVE., (82 és 83 utcák között) New York, N.Y. 10028 Tel.: RE4-8787 INVESTMENT Blyth, Eastman Dillon, Union Securities & Co. Inc., a newyorki tőzsde tagja STOCKS, BONDS, MUTUAL FUNDS LIFE INSURANCE Telefonáljon vagy keresse fel Norman N. Gáti VICE PRESIDENTET ONE CHASE MANHATTAN PLAZA, NEW YORK 10005-TELEFON: 770-HÜHS\ ELŐKÉSZÜLETBEN! MAGYAR ZSIDÓK A NAGYVILÁGBAN Szerkeszti: DÁN OFRY Az első, öt világrészt felölelő magyar-zsidó életrajzi enciklo­pédia. Azoknak a tehetséges embereknek az élettörténete, akik az irodalom, a tudomány, a művészet, a sport, a gazdasági és társadalmi tevékenység terén számottevő eredményeket értek el. MAGYAR ZSIDÓK A NAGYVILÁGBAN A szélrózsa minden irányába szétszóródott és „befutott” inagyar-zsidók történelmi jelentőségű seregszemléje lesz. Ha úgy gondolja, hogy Önnek is szerepelnie kell ebben a WHO’S WHO típusú készülő műben, vagy valakit (esetleg töb­beket) javasol a könyvbe beiktatni, vágja ki az alábbi szelvényt és adja postára, vagy írjon saját levélpapírján a kiadóhoz kérdő­ívért. MAGYAR ZSIDÓK A NAGYVILÁGBAN ?.O.B. 2254, Tel-Aviv, Israel MAGYAR ZSIDÓK A NAGYVILÁGBAN P.O.B. 2254, Tel-Aviv, Israel Kérem, küldjenek kérdőívet a MAGYAR ZSIDÓK A NAGYVILÁGBAN enciklopédiába való beiktatásra. Név......................................... ...................................... Pontos cím...................................................................... GÁBOR ÉVA színésznőt elválasztotta férjétől, Richard Brown filmproducertől a bíróság Santa Monicaban. (Cal.) Éva "feloldhatatlan ellentétekre" való hivatkozással nyúj­totta be a házassági1 bontőperi keresetet. Férjével bíró­ságon kívüli pénzügyi egyezményt kötött, amelynek rész­letei ismeretlenek. A házasság 14 évig tartott, gyermek nem származott belőle. Éva azt a jogot kérte és kapta a bíróságtól, hogy Ismét használhassa lánynevét törvényes okiratokon is. A házasságot a bíróság még hollywoodi viszonylatban Is rekordidő alatt bontotta fel, a tárgyalás mindössze 30 másodpercig tartott. (Valószínűleg sokan emlékeznek még a "Green Acres" című televíziós soro­zatra, amelynek két sztárja Gábor Éva és egy Arthur ne­vű disznó volt.) SHEFFIELDBEN (ANGLIA) a Cliffe Field Road lakói 30 évvel ezelőtt arra kérték a bíróságot, hogy kötelezze a városi tanácsot utcájuk kikövezésére. Az eljárás három évtizedig tartott, végülis a közelmúltban a 'bíróság helyt adott a kérésnek és az utcát a városi tanács kikövez­­tette. Következő nap viszont megjelentek a városi gázmű­vek szerelői, akik felszedték a kövezetei, hogy új gázcsö­veket helyezhessenek el a körzetben. Cliffe Field Road la­kói szerint az egész dolog a városi tanács bosszúja. WHITE SANDSBAN (N.M.) néhány férfi egy aranyrudak­­kal telt ládára bukkant. Az aranyrudak értéke 26 millió dollár, a szerencsés megtalálók azonban mindaddig nem adhatják el, amíg vizsgálat nem tisztázza, hogy az arany­rudak nem lopottak-e. Az aranyrudakat talált férfiak ügy­védhez fordultak, aki majd ügyüket a federális hatóságok előtt képviseli. Ez az ügyvéd a bostoni F.Lee Bailey, akit látványos és számos esetben sikeres bűnügyi védelmei mi­att a modern Perry Masonnak neveznek. JACQUES PARIS DE BOLLARDIERE tábornok, aki Franciaország magaslégköri atomrobbantásait ellenzi, ki­jelentette az újságírók előtt: Ejtőernyőn fog leereszkedni Muroroa A tollba, hogy megakadályozza az újabb francia atomrobbantási kísérleteket. (Bollardiere tábornok volt a francia ejtőernyős egységek ,parancsnoka Indokínában 1946 és 1953 között.) ROBERT STRAUSS, a Demokrata Párt Országos Bizott­ságának elnöke mondotta Tucsonban (Ariz.): Amióta a Watergate-botrány tart, azóta a Demokrata Párt adóssá­ga 9.5 millió dollárról 3.5 millió dollárra csökkent. Na­gyon sok kisöszegű adomány érkezik olyanok részéről, akik úgy vélik, hogy a jelenlegi politikai morális válság­ból az egyetlen kiút a Demokrata Párt újjáélesztése és aktivizálása lehet. QUITOBÓL (ECUADOR) jelentik: Egy nemzetközi tenge­rész-expedíció majdnem elsüllyedt a Csendes óceánban, Ecuadortól 800 mérföldnyi távolságban, attól nyugati irány­ban. Az expedíció az úttal azt igyekszik bizonyítani, hogy évszázadokkal ezelőtt délamerikai indiánok hajóztak Auszt­ráliába. KOMMUNISTA KÍNA megvásárolta Charlie Chaplin két vi­lághírű filmjének (Modern Idők - Nagyvárosi Fények) e­­lőadási jogát. A filmeket rövidesen bemutatják Pekingben. Ez lesz az első eset, hogy Kínában Chaplin filmek kerül­nek bemutatásra. A filmekhez külön kommentárt Írnak majd, mert csak nagyon kevés kínai polgár tudja, hogy egyáltalá­ban kicsoda Charlie Chaplin. A TORONTOI JOHN POWELL lett a győztese a Lambton Invitational Golf Tournament nevű golfversenynek. Az első díj egy pizza-melegít"volt. Mr. Powell szkeptikus kommentárja: Ha pizzát vásárolok, mindig elkészítem és azonnal elfogyasztom. Mit csináljak a pizza-melegítővel? THAMESFORDBAN (ONTARIO) elcsavargott gazdájától egy Oscar nevű óriáskígyó. Nemrégiben egy közeli farmon meg­találták és visszaadták gazdájának, aki a 19 éves Bob Pegg. Egyébként a környék lakossága Is megkönnyebbült, hogy Oscar már nincs szabadon. MEGBÍZHATÓ PONTOS- . INFORMÁLT KOVÁCS TRAVEL UTAZÁSI IRODA 81-08 BROADWAY. ELMHURST. N.Y. 11373 651-2494 / NAPONTA indit utakat IZRÁEL * MIAMI ♦ EURÓPA * KALIFORNIA és a világ minden tájára. Hajóutak, nászútok, group- és charter flightokat is gondosan intéznek. IKKA - TUZEX MEMBER OF BNAI ZION

Next

/
Thumbnails
Contents