Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)

1973-08-04 / 472. szám

1973. augusztus 4. * MENÓRA

3. oldal

AZ ANGLIAI MASSADA

Nemrégiben Yorkban töltöttem felesér gemmel egy weekendet. Meg akartuk nézni a várost, amelyről azt hallottuk, hogy nagyon szép és látni akartuk a Clifford’s Towert, ahol 1190-ben 150 zsidó végezte be életét saját akaratából, hogy ne essenek a feluszitott tömeg kezébe.

Erről valamikor Andre Schwarz-Bart ,,The Last of the Just” című Goncourt-dijjal kitüntetett könyvében olvastam és agyamba vésődött mint Massadának hasonmása.

York tényleg igen szép és érdekes.

A római légiók által az Ouse és Foss folyók találkozásánál a polgári időszámítás 71. évében létesített táborból fejlődött ki az általuk Eboracumnak nevezett város, amelyet a saxonok azután Eoforwicnek, a vikingek Jorviknek hívtak, majd Hóditó Vilmos idejében már a York nevet viselte.

Története tehát 1900 évre megy vissza.

A várfalakból 3 mérföld hosszúságú még most is létezik, amelyen körbe lehet sétálni és élvezni a kilátást a. városra. A régi, újabb és új házak harmonikus látványt nyújtanak és a város közepén folyó Ouse megszínesíti a képet.

Az utcák viszonylag szélesek és levegősek. Nincsen az embernek klausztrofobikus érzése, mint sok ré&i városban, ahol a várfalak miatt erősen takarékoskodtak a térrel.

A yorki Minster helyén már a hetedik században templom volt, de a mai gótikus stílusú hatalmas katedrálist 1220-tól 1472- ig, tehát 252 évig építették.

A méretek monumentálisak és a főhajó magassága eszébe juttatja az embernek az elcsépelt „égbetörő gótikus oszlopok” kifejezését.

Van még egy csomó szép épület. Többek között érdemes megnézni a Royal Castleban lévő Castle-Múzeumot. Ez úgynevezett folk-múzeum, ahol például Victoria királynő-korabeli utca-replikát, ugyanebből és régebbi időből származó bútorokkal berendezett szobákat látni.

A Minster alatt lévő Undercroft elnevezésű múzeumban érdekes római emlékek és kincsek vannak. Egy táblán megemlítik, hogy az 1190-ben tragikus körülmények között elpusztult yorki zsidók is bőkezűen járultak hozzá a katedrális építéséhez.

A legnagyobb édeklődéssel azonban a Royal Castle közelében lévő Clifford’s Towerbe mentünk el.

Ez egy „quatrefoil” (négylevél alakú) fehér kőépület, amelyet a 13-ik században épitettek. Az eredeti Hóditó Vilmos idejéből származó faépület volt, amely a yorki zsidókkal együtt pusztult el.

Az angol zsidóknak a Normandiai és az első Plantagenet (Angevine) uralkodók idejében aránylag jó soruk volt. (Érdekes talán megemlíteni, hogy Robert Károly és Nagy Lajos magyar királyok is az Angevine (Anjou) családból származtak.)

A zsidók helyzete azonban John the Landless (Földnélküli János) uralkodásától kezdve fokozatosan romlott, s végül I. Edward 1290-ben kiűzte őket az országból. Ekkor számuk valami 16,000 volt.

Az noo-ban trónra került I. Henry még kiváltságlevelet adott nekik, amely többek között szabad mozgást biztosított az egész országban. Királyi védelemben részesültek, peres ügyeikben közvetlenül a királyi (nem a helyi) bíróságokhoz fordulhattak és külön előírások biztosították számukra a „fair” bíráskodást. Ami a középkorban kivételes volt: a király egyeseknek birtokot adományozott és a kölcsönök fedezetébe a zsidóknak zálogba adott földeket nem-fizetés esetén megtarthatták.

Persze a királyi kegy nem tiszta emberbarátságból adódott. Kiválóak voltak azonban az orvosi tudományok terén is és volt idő. amikor a király orvosa is zsidó volt. Sok zsidó pénzügyietekkel foglalkozott, amit az Egyház tiltott a keresztényeknek. Kölcsönöket adtak a királynak, főuraknak és egyházfőknek is.

A hasznot azonban a király fölözte le óriási adók formájában. Például 1187-ben £20,000 volt a királyi adójövedelem, amiből £3,ooo-et a kisszámú zsidóság fizetett. (Nagyon sokkal kellene szorozni, hogy a mai értékhez jussunk.) Zsidók vagyona elhalálozás esetén a királyra szállott — nem úgy a keresztény vagyon —, bár a gyakorlatban többnyire nem vette el az egészet, hogy az örökösöknek lehetővé tegye az üzlet folytatását.

Térjünk azonban vissza Yorkra.

Mi indította a yorki zsidókat arra, hogy a Towerba meneküljenek majd ott az önkéntes halált válasszák ?

I. Richárd (Oroszlánszívű Richárd) 1189 végén keresztesháborút hirdetett és csapatait összegyűjteni áthajózott Franciaországba-, amelynek egy része szintén az ő uralma alá tartozott. Egyébként a keresztes hadjárat költségeinek fedezésére még apja, II. Henry vagyonváltságot (levy) vetett ki. A zsidóknak vagyonuk J-ét, a nem zsidóknak 1/10-ét kellett lefizetniük. Az előirányzott összeg a zsidók esetében £6o,ooo-ot, a nem zsidókat illetően £7o,ooo-ot tett ki.

Amint Richard elhagyta az ország területét, a városokban kereszteshadjáratra gyülekező csapatok között uszítás kezdődött a zsidók ellen. Az indok az volt: igazságtalan lenne, hogy a hitetlen zsidók itthon élvezzék vagyonukat, mig a katonáknak elképzelhetetlen veszélyek között tengerentúl kell a mozlemek ellen harcolni, hogy visszaszerezzék a Szent Sírt. A keresztrefeszítés megbosszulásának itthon kell kezdődnie.

Kings Lynn (co. Norfolk) volt az első hely, ahol a zsidókat megtámadták, legyilkolták és kirabolták 1190 februárjában. Ugyanez történt még vagy egy féltucat helyen.

Yorkba, hallván a Délen történt eseményekről, néhány báró család tagjai úgy gondolták megjött az ideje, hogy adósságaiktól megszabaduljanak. Márciusban egy 1 éjjel megtámadtak egy gazdag zsidó házát, kirabolták és a benne találtakat legyilkolták. Végül a házat felgyújtották. A többi zsidó másnap ingóságaival a Clifford’s Towerbe menekült, ahol a Castle Warden igyekezett őket megvédeni. A helyzet azonban rosszabbodott és előrelátható volt, hogy a tömeg a Towert meg fogja rohanni. Március 16.-án rabbijuk, Yomtov of Joigny, arra buzdította őket, hogy elkerülhetetlen a mártír sorsukat hősiessen előzzék meg. Aznap éjjel meggyujtották értékes holmijaikat és a tűz az egész épületre átterjedt. A rabbi mindenkit egyenként megáldott, majd tőrrel megölte őket. Utolsónak sajátmagával végzett.

összesen 150 ember pusztult el. 26 volt közöttük a férfi, a többi asszony és gyerek.

Az uszításnak nemcsak vallási háttere volt. A Towert körülzáró tömeg nemesi főkolomposai másnap a Minsterbe mentek. Ott kényszeritették a sekrestyést az őrizetbe adott adóslevelek kiszolgáltatására, amelyeket a főoltáron talált gyertyákkal meggyujtottak és a helyszínen elégettek.

A leírás azonban nem lenne teljes, ha nem említeném meg, hogy amikor Richard Franciaországban értesült a zsidóknak különböző helyeken történt legyilkolásáról, főbiráját visszaküldte Angliába. Mikor ennek fegyveresei megjelentek Yorkban, a polgárok tagadták, hogy részük lett volna a történtekben. A bandavezérek pedig Skóciába menekültek mielőtt el lehetett volna őket fogni.

A főbíró a sheriffet elmozdította állásából, az elmenekült 7 báró birtokát elkobozta, 50 polgárra pénzbüntetést vetett ki, a jövőbeni megfelelő magatartás biztosítására pedig túszokat vitt el és őriztetett Northamptonban.

Ez az angol Massada története.

G.A.

Nixon ártatlan

a probléma

A "Menóra" legutóbbi számában megjelent "Nixon bűnös — mentsük fel! "című cikkhez szeretnék hozzászólni. A cikk néhány alapvető, tényszerű adata téves és az az érzésem, ez az oka annak, hogy az azokból levont konklúzió sem helytálló.

A cikk egyik állítása: aWatergate-Ugy további vizsgálata értelmetlen és káros, hacsak a kongresszusnak nincs szándékában Nixon ellen hazaárulási pert indítani — ezt pedig senki sem akarja.

Ez az állítás azt feltételezi, hogy az Elnököt csak hazaárulás miatt lehet közvád alá helyezni. Ezzel szemben az amerikai alkotmány második cikkelyének negyedik paragrafusa a következőképpen hangzik:

— Az Elnököt, az Alelnököt és az Egyesült Államok mindegyik polgári tisztségviselőjét közvád alá helyezés útján (impeachment) el kell távolítani hivatalából, ha elitélik hazaárulás, megvesztegetés, vagy egyéb főbenjáró bűncselekmények és vétségek miatt.

Nixont senki sem vádolja hazaárulással, vagy megvesztegetéssel, vádolják azonban-és ez

egyéb "főbenjáró bűncselekményekkel és vétségekkel. "Az Elnököt azzal vádolják, hogy hivatali esküjét nem tartotta meg, alkotmányellenes cselekedeteket hagyott jóvá és tussolt el, sőt, köztörvényes bűncselekményekben is benne volt a keze.

A cikk azt állítja, hogy az egész "piszlicsáré ügy."Ezzel szemben kétségtelen, hogyamennyiben a vádak helytállók, az Elnököt az alkotmány értelmében közvád alá kell helyezni. Ha az Egyesült Államok elnöke megszegte hivatali esküjét és alkotmányellenes cselekedeteket követett el, vagy éppen köztörvényes bűncselekményekben volt részes, ez csak a legnagyobb túlzással nevezhető "piszlicsáré ügynek. "

Ezenkívül: a szenátus többségi szavazattal döntött úgy, hogy egy kiválasztott bizottság (Select Committee) vizsgálatot indít az ügyben. A szenátus ennek a bizottságnak a működését bármikor megszüntetheti, ha jónak látja.

• Eddig ez nem történt meg. következésképpen az Egyesült Államok "felsőházának"megválasztott szenátorai úgy látják jónak, hogy a vizsgálat tovább follyék.

A cikkíró szerint az amerikai átlagpolgár únja és jelentéktelennek tartja az egész Water gate-ügyet. Ennek élesen ellentmond két körülmény. Az egyik az, hogy a Gallup és a Harris közvéleménykutató intézetek jelentései szerint Nixon népszerűségi százaléka sz utóbbi 6 hónapban olyan élesen csökkent, amire csak a tőzsdekrach és a depresszió idején volt példa, Herbert Hoover elnök esetében, Azamerikai polgároknak tehát van véleményük az ügyről. Másodszor: a Nielsen televízió-kutató intézet közölte, hogy az amerikai polgárok 86 százaléka hallgatja rendszeresen a híreket, tehát a TV-hfradások a legnépszerűbb televíziós programok. A hírek jelentős része viszont a Watergate- Uggyel foglalkozik, a kérdés tehét nem lehet közömbös az amerikai átlagpolgárok számára.

Végezetül: a cikkíró szerint nagyon kevés kétség fér ahhoz, hogy Nixon bűnös. Ezt a megjegyzést elhamarkodottnak érzem: az angolszász jog egyik legmegnyugtatóbb és legfelemelöbb alapelve az, hogy mindenki ártatlannak tekintendő, amíg bűnösségét be nem bizonyították. Meggyőződésem, hogy Nixon elnök bűnösségét a Watergate és egyébU- gyekkel kapcsolatban kétséget kizáróan mindeddig nem sikerült bizonyítani. Az Elnök tehát — és ehhez ragaszkodnunk kell — a jelen pillanatban ártatlannak tekintendő. És ez jelenti a problémát: az Elnököt példátlanul súlyos cselekedetekkel vádolják, a vádak mindeddig bizonyítást nem nyertek, Nixon maga ártatlanságát hangoztatja — következésképpen a vizsgálatnak tovább kell folynia, nem azért, hogy az Elnököt befeketítsék, hanem azért, hogy az igazság kiderüljön.

A Watergate-ügy legnagyobb problémája — úgy tűnik — az, hogy Nixon mindeddig ártatlan, hiszen bűnössége nem bizonyosodott be és a vizsgálatot éppen ezért folytatnia kell a szenátusnak.- thym -New York központjában, a világ üzleti életének fcentrumában, pont a Broadway közepén von a

ABBEY

VICTORIA

HOTEL

A magyar szívélyesség és előzékenység, s az amerikai nagyvonalúság vezérli ezt a gyönyörű szállodát, fényes éttermét, a világ minden részéről Amerikába érkező magyarok e központi találkozóhelyét!

JOCH AN AN CARMEL HELYZETMAGYARÁZATA AMIKOR A FAROK CSÓVÁLJA A KUTYÁT

Az Egyiptom és Líbia közötti, a legteljesebb érvényben levő, egyezmény értelmében szeptember elsején a két országnak egyesülnie kell. Szeptember elseje már igazán nincs messze, és tapasztalatom szerint ennyire rövid távra nagyon nem ajánlatos jóslással foglalkozni.

Azonkívül, az araboknál alapjában véve sohasem lehet tudni semmit es mar arra is volt példa, hogy egy egyezményt megtartottak. Ez esetben azonban érzésem szerint Egyiptom és Líbia még szeptember másodikén is két különböző állam lesz.

A logika szabályai szerint az egyiptomiaknak kellene mindent megtenniük annak érdekében, hogy az egyesülés minél gyorsabban és minél teljesebben valóra váljék, és a líbiaiaknak lenne okuk habozni. Egyiptom több, mint 30 milliós állam, míg Líbiának talán másfél millió lakosa van, tehát egy ilyen egyesülés gyakorlatilag Líbia annektálását jelenti E- gyiptomhoz. Azonkívül, ami még sokkal fontosabb, Egyiptom nagyon szegény ország, míg Líbia az utolsó évtizedben felfedezett olajforrásai jóvoltából Hamupipőkéből egyszerre Krőzus lett. Az állandóan üres egyiptomi kincstárnak nagyon jól jönnének a líbiai olaj jövedelméből befolyó többmilliárd dolláros összegek.

Ennek ellenére Líbia az, amely minden áron egyesülni akar Egyiptommal és az egyiptomiak igyekeznek kibújni a kétes megtiszteltetés alól. Mondanom sem kell, hogy az egész illogikus folyamatnak egyetlen oka van, és azMuamer Kádáfi ezredes, a líbiai eL öv.

Azt, hogy Kádáfi nem normális, már sokszor állították és minden valószínűség szerint nála szellemileg sokkal egészségesebb embereket is őriznek különböző bolondokházában, az ön - és közveszélyes osztályon, kényszerzubbonyban. A- zok azonban, akik a bolondokházában kuksolnak, nem rendelkeznek néhány millió dollárral és mint köztudomású, a pénz alaposan pótolja az észt is.

Amióta Nasszer meghalt, Kádáfi önmagát látja az arab világ vezérének. Nem hiszem, hogy a többi arab államfő között lehet egyetlen egyet is találni, aki ebben vele egyet ért, de miután Kádáfinál van a nagy kassza kulcsa, és a kassza tartalmából minél többen részesedni szeretnének, igyekeznek nem vitatkozni vele.

Kádáfi először kitalálta az Egyiptom -Líbia-Szudán hármasszövetséget. Ennek az érdekében ő volt az, aki mindent megtett Numeiri uralmának megmentésére Szudánban. Numeiri azonban a kezében levő hatalmat maga akarja használni, és nem akarja, hogy Szádat, vagy különösen Kádáfi dirigáljon neki. Miután az egyiptomi-szudáni viszony is azóta a mélypontra süllyedt, ebből a hármasszövetségből nem lett semmi.

Ezekután a szudániak helyét a hármasszövetségben a szír iaiak foglalták el. Ez a konfederáció elméletben tényleg létrejött és létezik is, gyakorlatilag azonban csak a leglazább szövetségről van szó, amely nem adott módot Kádáfinak arra, hogy beleszóljon a konfederáció másik két tagállamának az ügyeibe. Ezért ez sem elégíti ki Kádáfi hatalmi étvágyát.

Annak bizonyitékául, hogy Kádáfinak alapjában véve teljesen mindegy, hogy kivel egyesül Líbia, és csak az a fontos neki, hogy az jelenlegi formájában önálló ne maradjon, a legjellemzőbb az, ami Tuniszban történt vele.

Kádáfi tuniszi hivatalos látogatása alkalmával, egy nyilvános népgyűlésen, a diplomácia, sőt a minimális illem szabályait is teljesen figyelmen kívül hagyva, minden bevezetés és előkészítés nélkül, egyszerre csak bejelentette, hogy szerinte Líbiának és Tunisznak azonnal egyesülnie kell. A legjellemzőbb Kádáfi "politikai érzékére", hogy ezt a szándékát előzőleg egyetlen szóval sem említette vendéglátóinak. Bourgiba, tuniszi elnök, nem akart diplomatikusabb lenni Kádáfinál és ott helyben, a gyűlésen, az elképzelhető legdurvább formában utasította vissza Kádáfi ajánlatát. Bourgiba nem kevesebbet mondott, minthogy képtelenség egyesülés egy kultúráltam, mint Tunisz és egy olyan elmaradott ország, mint Líbia között, ahol — mint Bourgiba mondotta — "egyes helyeken még a kőkorszakban élnek."

A legmeglepőbb az egészben, hogy az egyébként sértődékeny és őrjöngő magatartásra hajlamos Kádáfi ezt a sértést szó nélkül zsebre vágta, sőt, állítólag még azt is mondotta, hogy ez alkalommal tanult valamit Bourgibától. Kádáfinak azonban lenne még másoktól is tanulni valója.

Miután sem a szudániak, sem a szfriaiak és a legkevésbé a tunisziak nem mentek lépre, nem maradt hátra más, csak Egyiptom. Szádátnak valóban égetően szüksége van Kádáfi pénzére, és ezért beleegyezett Egyiptom és Líbia egy állammá való tökéletes egybeolvasztásába, sőt még ennek a dátumát is kitűzték: 1973 szeptember elsejét. Csak azután kezdett gondolkodni azon, hogy az ajándék nem kerül-e számára többe, mint amennyit megér.

Kádáfi nyilvánosan azt állítja ugyan, hogy az egyesült ország feje természetesen Szádát lesz, ugyanakkor azonban azt a véleményét sem titkolja, hogy szerinte ő egy nép nélküli vezér, mig Egyiptom egy vezér-nélküli nép. Ebből világos, hogy az egyesülésben a nép és a vezér találkozna. Csodálatos-e, hogy Szádát nem lelkesedik ezért?

Közben, Kádáfi parancsára, Líbiában kitört az, amit kínai mintára "kultúrális forradalomnak" neveznek. F.nnek a különös "forradalomnak" a során bebizonyosodott, tmgy Bourgil ának igaza volt, amikor Líbiát kőkorszakbeli államkén- definiálta. Még az egyiptomiak is elborzadtak attól a-fanatikus elmaradottságtól és kultúra-ellenességtől, ami ma Líbiában dühöng, állítólag a Korán szellemében. Nem hiszem, hogy van valaki Egyiptomban, aki a saját bőrén ki szeretné próbálni Kádáfi "nagy forradalmának" a módszereit.

Szádát ezenkívül azt is nemsokára kiderítette, hogy a "menyasszonynak" a hozománya sem olyan szép, mint hitte. Kádáfi őrült költekezése következtében, az olajból eredő milliárdok ellenére, a líbiai államkassza állandóan üres. Idrisz király idejében többet költöttek az ország fejlesztésére, mint ma.

Szádát, persze, nem jelentette ki, hogy most már nem híve az egyesülésnek, de egyszerre felfedezte, hogy árihoz hosszabb idő és több alapos előkészület szükség'—.. A várakozás pedig pontosan az, amit Kádáfi semmi ' tre sem akar. Talán— és joggal — attól tart, rogy ez ' ben, egy szép napon már nem ő lesz az ^r írI:/,!.. 1 .