Menora Egyenlőség, 1973. július-december (12. évfolyam, 469-491. szám)
1973-09-29 / Supplement
ROS HASANA supplement á.l. oldal .Tlsri hő első napja és egyúttal az új év kezdete, Tlsri hőnap planétája a Mérleg, ami szimbolizálja a hőnap lényegét. Ezen a napon és a rákövetkező engesztelési napon, bölcseink szerint, mérlegelik az egekben mindnyájunk tetteit az elmúlt évben és ítélkeznek jövő sorsunkról. Kétségtelen, hogy ez az ünnep eredetileg olyan ünnepnapnak számított, mint minden más ünnep és csak idővel, különböző befolyások hatására alakultát azzá, aminekma tekintjük és aminek imáink deklarálják. A Bibliában (Lev. 23.23.) elsőízben szőszerint a következő szavakkal emíttetik ez az ünnep; ”Es szólt az Örökkévaló Mózeshez mondván; Szólj Izráel fiaihoz, mondván; A hetedik hónapban, a hónap első napján legyen nektek szombati nyugalom, emlékeztető harsonamegszőlaltatás, szent gyülekezés. Semmi nehéz munkát ne végezzetek és mutassatok be tŰzáldozato: az Urnák.” A Biblia mégegyszer (Num. 29.1.) szőváteszi ezt az ünnepet, azzal a bővítéssel, hogy ismerteti részletesen az aznapi áldozatok mibenlétét és hangoztatja, hogy ez a harsonafűvás napja. Tehát a különbség a két szöveg közön az, hogy a Biblia első ízben ’’Zichrin Truőt” emlékeztető harsonafűvást ír elő, másodízben ”jom Truőt” harsonafűvás napját említ. De sehol nincs sző arról, hogy ez az ítélkezés napja, míg az utána következő Jomkipur napjáról a Biblia megmondja, hogy az az engesztelés napja, mely bőjnel van egybekapcsolva. Mindez élénken bizonyítja fenti állításunkat, A zsoltárokban is meg van említve ez az ünnep, mint a harsonafűvás napja, de engesztelésröl vagy bűnbánatröl nem történik említés. Ezra, az író könyvében említés történik a hetedik hónap ünnepéről, mindön Jeruzsálemben az egész nép összegyűlt a "Vfzkapu” előtt és ott oltárt építettek, melyen az előírt áldozatokat mutatták be az Urnák. Nechemja könyvében is erről az ünnepről van sző, midőn a Vfzkapu előtt öszszegyült nép felkérte Ezrát, a papot, hogy olvasson elő a Tórából. IRTA: BREUER DÁVID Ezra erre előhozta a törvény könyvét és olvasott abból a piacon, mely a vizek kapuja előtt volt, kora reggeltől fogva délig, a hetedik hónap első napján, aszszonyok és férfiak előtt. Ezra egy erre a célra épített, fából készült emelvényen állva hirdette az igét és mellette álltak a nép nagyjai. Ekkor Nechemja, a király (Kores) helytartója, és Ezra, a pap, az írástudó, akik a népnek a Tórát magyarázták, így szóltak a néphez; E nap szent az Urnák, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok, — mert sírt a nép, midőn a törvényeket hallotta, melyeket nem tartott be. Es mondá nékik; Menjetek most haza, egyetek kövéret, igyatok édeset, küldjétek belőle azoknak, akiknek nincs, mert szent ez a nap a mi Urunknak. Ez a jelenet akkor játszódott le, amikor végre, hosszú, keserves munka és harc után, felavatták a másodi Templomot Jeruzsálemben. A Babylonban élő népnek csak jelentéktelen része alijázott, míg az ottmaradtak züllött erkölcsi állapotban voltak. Hallva a Tóra parancsolatait, érthető módon kétségbe estek, sírtak és bflnbánat hangulata lett úrrá felettük. Ez lehetett kezdete annak, hogy ezt az ünnepet komoly hangulatban töltötték; de Ezra hangoztatta délben, hogy elég volt a búsulásból, menjenek haza és ünnepeljék úgy ezt a napot,, mint minden más ünnepet, Innen eredhet a kifejezés Roshásánára; ”A nap fele Istennek szóljon és a másik fele nektek.” Es ez a mai napig így maradt. A délelőttöt a templomban töltjük imádkozva s a délutánt otthonunkban a családi körben. Az Egyiptomból való kiszabadulás után Niszánt, a tavasz hónapját deklarálták az év első napjának, ahogy ez Mózes második könyvében írva van; ”Ez a hónap legyen néktek az év első hónapja”, míg más helyen a Biblia Tlsrit nevezi ”Ros Hásánának”, az év első hónapjának. Ezt úgy kell érteni, hogy Niszán jelenti a nép alakulásának kezdő hónapját az egyiptomi fogságból való kiszabadulás után, míg Tlsri hónapját tekintjük a gazdasági év első hónapjának, midőn betakarítják az évi termést, a munka eredményét. (Ehhez hasonlóan, a mai életben is két periódusra osztják az évet, az áprilisban kezdődő gazdasági évre és a januárban kezdődő kalendáriumi évre. A zsidó kalendáriumi év Tlsri hónapban kezdődik.) Említettük, hogy a Biblia Ros Hásánára kétféle kifejezést használ, egyszer "emlékeztető harsonafüvást", másodszor ” harsonafűvás napját” mond. Bölcseink közt vannak, akik ezt úgy magyarázzák, hogy ez első esetben arra vonatkozik, ha az ünnep egyik napja szombatra esik, midőn nem fújják a sőfárt, hanem csak megemlékeznek róla, míg a második esetben, midőn az ünnepnap hétköznapra esik, megfüjják a sőfárt. Ez a magyarázat azonban nem állja meg a helyét, hiszen tudjuk, hogy a Tóra szerint szombaton is kell sőfárt fújni, azért, mert a söfárfúvás nem tekinthető munkának, hanem "tudásnak". Mások azzal okolják meg a kétféle kifejezést, hogy szombaton azért nem fújnak sőfárt, hogy feledékenységböl nehogy a sőfárt egyik helyről a másikra vigyék, ami szombaton tiltva van; ezért szombaton csak megemlékeznek a fúvásról. Tulajdonképpen már Elül hónap elején kezdik a sőfárfúvást; célja az, hogy figyelmeztesse az embert; közelednek a nagy ünnepek, térjen mindenki magába és végezzen lelki számadást. Általában, ha háborúra készülünk, vagy valami baj ér bennünket, akkor is megfújjuk a sófárt. Ugyanezt tesszük, ha nagy események érnek bennünket, mint például a Nyugati Fal felszabadulása — ilyen esetben így rójuk le hálánkat. Az angol mandátum idején megtiltották Jomkipur kimúltával a sőfárfúvást1 az angol hatóságok, de mindig voltak bátor fiatalok, akik ezt ignorálták. Visszatérve a kétféle kifejezésre, a fúvás megemlékezésére és a tényleges fújásra, talán azt a magyarázatot adhatjuk, hogy maga a fúvás csak akkor jelent valamit, ha megemlékezünk magáról a fúvás céljáról. A fúvás három rövid melódiát képez; tekio, svájim, truá. Az első figyelmeztető, ébresztő; a második keserű akadályokkal teli rugaszkodás előre; a harmadik örvendetes ujjongás a cél elérésekor. Es amikor már mindezt több ízben kipróbáltuk, akkor jön a tekiá gedolá, a békés élet elérése. Természetesen a söfárfúvásnak sok szimbolikus értelmezése van. Izraelben az újonnan megválasztott elnök beiktatásánál harsonaszó jelezte az elnök megérkezését. Idén két témoni, jellegzetesen hosszú, ■00000000000000000000«0s0000000000s00»00«»00090000000»00e00c !wm lawn mid LESANA TOVA! MAGYAR ZSIDÓK VILÁG S Z ÖVETSÉGE Központi és Amerikai Tagozati Vezet6sége BOLDOG ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN BŐVELKEDŐ ÚJESZTENDŐT KÍVÁN VALAMENNYI TAGJÁNAK, BARÁTAINAK ÉS PÁRTFOGÓINAK, VALAMINT A TORONTÓI ÉS MONTREALI TESTVÉREGYESÜLETEK VEZETŐSÉGÉNEK ÉS TAGSÁGÁNAK »ooooDe»»« békés, boldog és szerencsés Újévet kíván WALDMAN TIBOR &ÉVA A MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE KÖZPONTI ELNÖKE ÉS FELESÉGE lawn nsio na®? VALAMENNYI JOBARATJUKNAK BOLDOG ÚJESZTENDŐT, KELLEMES ÜNNEPEKET kíván NÁNÁSI MIKLÓS és JOLI csavart sáfárral, duóban fújva adta meg az ünnepi hangulatot. Különben a keleti törzsek gyakran használják a sőfárfúvást, különösen a Nyugati Falnál való imáik alkalmával. Bölcseink azt állítják, hogy Szánherib asszír király, aki a tíz törzset száműzte Izráelből s helyettük asszír népeket helyezett el a területen, azok közé tartozott, akik az egész világot akarták meghódítani, akárcsak Nebukadnecár, Nagy Sándor és később a rómaiak, hogy csak egy nemzet legyen a világon. Ez egyiküknek sem sikerült, mert abból indultak ki, hogy ők maguk lesznek a világ urai. Prófétáink is hasonló elképzelésekről álmodoztak, azzal az alapvető különbséggel, hogy eljön majd az Idő, midőn a világ összes népei egyesülnek Isten uralma alatt. Űhnepi imáinkban kérjük Istent, siettesse az időt, midőn a világ minden népe elismeri az egy igaz Istent, s azt, hogy az Örökkévaló a mindenség terem tője és alkotója. Az imák mélyértelmü tartalmát poétikus formában kíséri az ünnepélyes, különleges melódia, mely mintha minden gondolatát illusztrálná. Általánosan bevett, ősrégi melódiák, melyek semmiféle cifrázásra nem szorulnak és egyes kántorok mesterkedése csak ront a hatásukon. A "bááltfile", az előimádkozó, akinél észrevehető, hogy az ima minden szavát megérti, sok esetben mélyebb hatást kelt, mint a "cházán”, a kántor, aki a szavak értelmét a melódiának alárendeli. A két ünnepet és a közbülső napokat általában "félelmetes napodnak nevezik, mert nem vagyunk biztosak abban, hogy az isteni ítélet felettünk kedvező lesz-e vagy kedvezőtlen. De ezeknek a napoknak más nevük is van: "Jmé rácon", jóindulatú napok, midőn az Ur a hívők jószándékát veszi tekintetbe; ahogy bölcseink mondják; Akarj jót cselekedni sazUr gondoskodik arról, hogy azt meg is tedd. A jószándékú embernek nincs mitől félnie, ezért szívesebben nevezem ezeket az ünnepeket "nagy ünnepeknek”, mint "félelmetes napoknak”. Jól emlékszem, gyermekkoromban, boldogult hitközségem temploma fehérbe volt öltözve. A hívők mind fehér, egyforma halottas köpenybe burkolva, az imaállványok fehér szalvétákkal letakarva, a frigyszekrény függönye fehér selyem rajta aranycsillagokkal, és ebben az ünnepélyes hangulatban az öreg rabbi dörgő szava a híveket azzal ijesztette, hogy Isten szigora határtalan, nem lehet előle menekülni... Ilyenkor nem értettem, hogy ha ez így van, miért hallom állandóan, hogy "jő Isten”. ... Egész éjjel ez járt a fejemben. Csak mikor kora reggel a napsütötte, világos templomba érkeztem s hallgattam az elöimádkoző kellemes hangján a megnyugtató és kellemes melódiákat, tértem magamhoz. Ujjaimmal számolgatva elmondtam hétszer a sőfárfúvál előtti zsoltárt és mély áhítattal, megrendültén álltam szemben a sófárfúvóval, reb Hásl Lockkal, akinek magas termete, koromfekete szakálla és tüzes szeme illett missziójához, s aki most a sőfárt ajkához szorítva, kristálytiszta, erős hangon, hibátlanul fújta a tekiőt, svárimot, truát és végül hosszan a tekiá gedolát. Mivel előírás szerint 90'hangot kellett hallani, az előbbieket megfelelően kiegészítették, — A templomból hazamenet a hívek nagyban kritizálták az elöimádkozőt és a kántort, és egyhangúlag dicsérték a sőfárfúvást. Otthon bő ebéd vár bennünket, a foszlós kalácsot mézbe mártjuk, abban a reményben, hogy az új év eseményei is édesek lesznek. Délután ”táslich”-hoz megyünk, a tenger vagy a folyó partjára és képletesen abba rázzuk bűneinket, Ima kíséretében. A "táslichot” szót kétféleképpen magyarázzák. Annyit jelent; "dobni”; olyan helyre dobni bűneinket, ahol a vízben eltűnnek. Vagy primitív embereknek zsebet jelent; zsebükbe morzsát tesznek, és azökat szórják a vízbe, abban a tudatban, hogy ezzel könnyftenek bűneiken. Ennek természetesen semmi komoly alapja nincs. Akik komolyan veszik a táslichot, azok Michá próféta könyvének utolsó két mondatát mondják áhítattal; "Ki olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét? Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban. Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, eltapodja álnokságunkat. Bizonya tenger mélységébe veted minden bűnünket. Hűséget mutatsz Jákobnak, irgalmasságot Abrahámnak, amint megesküdték atyá nknak az ősidőkben.” Ehhez a szöveghez az ismert nagy tudós, a "Chide” (Chájim Joszéf Azuláj) részletes kommentárt írt, melyben többek közt ezt az ősrégi szokást magyarázza. Ros Hásáná második napján az első naphoz hasonló imákat mondunk, valamivel rövidebb formában. A pijutok nagyrészét a híres tudós és poéta, Simon Hágádol szerezte, aki 950 körül élt Magenca (Mainz) városában, egyidöben Rábénu Gersonnal. Nemcsak mint tudós és poéta vált ismertté, hanem mint "stádlán” is, aki a zsidóság érdekében a hatóságoknál könnyítéseket ért el adott esetekben. Egyik pijutjában — csak egészen röviden — megemlékezik Elchánán nevű fiáról, akit gyermekként elraboltak és zárdában, neveltek. A fiú, rendkívüli képességei és okossága folytán, hamarosan magas egyházi polcra került, úgy, hogy végül pápává koronázták, II. Anakletus néven. Az eset mögött egész legenda van, melyről más helyen már részletesen megemlékeztünk. Idén Ros Hásánát szombat követi, úgy, hogy a szombatra való előkészületeket kénytelenek vagyunk pénteken, ünnepnapkor elvégezni. Közvetlen Ros Hásáná titán böjtnapot tartunk, "com gedálját”, mivel azonban Ros Hásánát szombat követi, ezt a böjtöt vasárnap tartjuk, mert szombaton böjtölni nem szabad. Ez a böjt nem tartozik a szigorú böjtök közé, de fontos történelmi háttere van. Jeruzsálem és a Szentély Nebukadnecár által való pusztulása után csak annyi zsidó lakos maradt Júdeábán, amennyi a mezőgazdaság fennmaradása'rólúgy-ahogy gondoskodni tudott. Ezt Nebukadnecár nagyon fontosnak találta, hiszen állandóan foglalkozott Egyiptom meghódításának kérdésével, s Ilyen esetben Judea, mint átvonuló állam fontos szerepet kapott volna. Nebukadnecár Gedáljáhut nevezte ki helytartónak, aki mindig Jeremiás pártján volt (amely szerint Judea egyedüli lehetősége a megmenekülésre, ha hű marad Babylonhoz és nem pártol Egyiptomhoz), mert így vélte megmenteni a Szentélyt. Az események úgy alakultak, hogy a háborús párt engedett Egyiptom hamis ígéreteinek, mire Babylon királya, Nebukadnecár hadat küldött az ország ellen, lerombolta Jeruzsálemet, elpusztította a Szentélyt, Babylonba száműzte a még Júdeábán élő zsidók nagyrészét, csak annyit hagyva otthon, hogy — mint mondtuk, — valahogyfenntarthassák a mezőgazdaságot, s Gedáljátnevezte ki helytartónak. Gedáljá hűséget esküdött Nebukadnecárnak és biztosította a Júdeábán maradt népet, hogy nyugodtan végezze munkáját, Babylon részéről nem éri őket támadás. Azonban a szomszédos A- mon állam rendszeresen áskálódott a zsidók ellen s egy Jismáél nevű előkelő személyiséget arra törekedett rábírni, hogy ölje meg Gedálját és lépjen a helyébe. Ezzel azt remélték az ámoniták elérni, hogy Judea elvesszen. Tlsri hó 3.-án Miepe városában Gedáljá megbeszélésre hívta alantasait, köztük Jismáélt is,annak ellenére, hogy figyelmeztették Jismáél megbízhatatlanságára. Gedáljá ennek ellenére barátságosan fogadta, s midőn együtt borozgattak, Jismáél rejtekben lévő embereivel Gedáljára támadt és megölte. A két párt hadakozott egymással, de a Babylon-pártiak győztek s Jismáél menedéket keresett Egyiptomban. Gedáljáhu meggyilkolása maga után vonta Babylon haragját s a még megmaradt zsidóság legtöbbjét száműzte. így Judea odatelepített népek kezébe került; s midőn 70 éves száműzetés után, Kores (Cyrus )király szorgalmazására, a zsidók visszatelepedtek, ezek az idegen népek komoly nehézségeket gördítettek a Szentély újraépítése elé. Ennek a szomorú eseménynek emlékére deklarálták Tisri 3,-át böjtnappá.
