Menora Egyenlőség, 1973. június (12. évfolyam, 465-466. szám)
1973-06-09 / 465. szám
1973. június 9. * MENÓRA 3. oldal JOCHANAN CARMEL HELYZETMAGY ARÁZ ATA A Bl'vÓS HÁROMSZÖG VILÁGTUKÖR Alig múltak el a huszonöt éves jubileumi ünnepségek, a politikusok a katonai díszszemle tribünjéről, szinte minden átmenet nélkül, egyenesen vonultak a választási harc arénájába. Szeptember 11.-én lesznek a hlsztadrutl választások, és október végén, vagy november legelején a Kneszet és a helyhatósági választások. Hosszú Ideig vitatkoztak azon, hogy ne halasszák-e el a hlsztadrutl választásokat néhány hónappal a Kneszet-választások utánra, Jicchák Ben-Aháron, a Hlsztadrut főtitkára azonban keresztül vitte akaratát, és a választásokat az előre kitűzött Időpontban tartják meg. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a Kneszet választásokig csaknem féléves választási kampány vár ránk. Elterjedt izráeli felfogás szerint a Munkapárt mindig rossz kilátásokkal indul a választásokon, azonban hatalmas és jól begyakorolt apparátusa segítségével végül minden alkalommal, több-kevesebb szerencsével bár, de megússza a választásokat és utána ismét ez a párt alakít kormányt. Nehezen merném állítani, hogy ez alkalommal ismét nem így lesz. Ha fenyegeti a Munkapártot valamilyen veszély ezeken a választásokon, akkor a veszély csak kisebb részben található a polltikai ellenfeleknél, a veszély nagyrészt a párton belül található. A legnehezebb probléma az, hogy miként tud a párt kiállni a választók elé, mint többé-kevésbé egységes tömb és a bizalmukat kérni, amikor köztudomású, hogy a párton belül minden politikai vélemény megtalálható, úgy a kül és blztosnági politika terén, mint gazdasági és társadalmi téren. Amennyiben az ellenzék képviselői semmi mást nem fognak tenni a választási küzdelemben, csak állandóan idézik azt, amit a párt vezetői egymásról állítottak, akkor már fél munkát végeztek. Az országban az 1973-as év első három hónapjában a megélhetési költségek 22.5 száza- _ lékkai emelkedtek, míg a j munkabérek emelkedése átla- j gosan csak 2 százalék volt. A j horvátok önállósági törekvé- j sei egyre nyíltabbak, habár j Titonak eddig, kemény és nem J egyszer véres eszközökkel sl- { került azokat elnyomnia. A kérdés az, hogy Dőlanc j képes lesz-e a JugoszlávKöz- j társaságot olyan szoros egy- * ségben tartani, mint Tito tét- ( te? Nem kis veszélyt jelent j Dolanc számára, hogy Ma- j gyarországon állandósult a { szovjet csapatok jelenléte és ( minden esetleges jugoszláv j zavargás szovjet beavatkozási ן lehetőséggel Járhat. Egy esetlegesen széthullni j készülő Jugoszlávia könnyen * konfliktust idézhet elő Nyugat j és Kelet között, mert hiszen 5 nem vitás, hogy ezt a folya- * matot — különböző okok miatt < — egyik nagyhatalom sem fog- J ja tétlenül szemlélni. diktátor most már tölti. Ottani nyaralója;ényűző, Titováltozatlanul hódol kétszenvedélyének, a skót whiskynek és a rendjeleknek..valójában azonban a mindennapi teendőkét már Dolanc látja el helyette. A szlovén Dolanc rakétaszerű gyorsasággal emelkedett pályáját: 1960-ban került a hadsereg tisztikarából a központi pártfőiskolára, jelenleg a Kommunista Liga főtitkára, vagyis vezetője. A rakétaszerű karriert maga Tito segítette elő, aki a fiatal Dolanc írdekébenegyszerűen "félreiette"régi barátait, a gerillí-harcosokat, akik vele együtt küzdöttek a második világháborúban. Dolanc feladata semmiképpen sem lesz könnyű Tito halála után, amikor az agg diktátor óriási személyi tekintélye nélkül kell szembenéznie a problémákkal. S a helyzet az, hogy Jugoszláviában vannak problémák. FAISAL ÚTJA KANADA NEM JÁTSZIK TOVÁBB Minden más országban Mose Dáján hadügyminiszter, Plnchász Szaplr pénzügyminiszter és Jicchák Ben- Aháron, a Hlsztadrut (ha valaki amerikai olvasóim közül nem tudná: a szakszervezetek) főtitkára három különböző pártban volnának megtalálhatók, és bizonyos az is, hogy mindhárom esetében, vannak a többi pártokban olyan emberek, akik sokkal közelebb állnak hozzájuk, mint a másik kettő és hívei. Normális körülmények között még azt is nehéz lenne elképzelni, hogy a három közül kettő frontot alakítson a harmadik ellen, és ezáltal megoldódjék a probléma — olyan óriási az ellentét közöttük. Igaz, Plnhász Szápir és Jicchák Ben-Aháron mind a ketten galambok, és nehéz lenne meghatározni, hogy melyikük szélsőségesebb ezen a téren. Szápirnak úgy hlányoznak a felszabadított területek, mint egy ״lyuk a fejben", Ben-Aháron pedig még békeszerződés nélkül is hajlandó lenne egyrészüket kiüríteni. Mindketten szerencsétlenségnek tartják az arab munkások Izráelben való foglalkoztatását, míg Mose Dáján, mint az köztudomású, sólyom és híve a felszabadított területek gazdasági integrálásának. Ezzel szemben, legalább is, ezldőszerint, a legélesebb ellentét mégis Szápir és Ben-Aháron között van. Ben- Aháron szemében Plnchász Szápir szándékosan növeli a különbségeket a társadalmi rétegek között és hátrányban részesíti az elmaradott rétegeket. Ennél súlyosabb váddal még legvadabb ellenségei sem illették Szápirt, aki szerint viszont Ben-Aháron állandóan rágalmazza a kormány politikáját és demagóg uszítást folytat. Dáján nemcsak a nagy politikában, de a gazdasági és társadalmi kérdésekben is távol áll mind a kettőtől. Sohasem titkolta, hogy Szápir gazdaságpolitikáját ellenzi, és teljesen bizonyos, hogy semmi közös sincsen közötte és a marxista-szocialista Ben-Aháron között. Plnchász Szápirnak biztos többsége van a Munkapárton belül, ő ma tulajdonképpen a Munkapárt kemény magvát alkotó tömbnek, a régi Mapájnak a vezére. Ha tehát minden kérdést egyszerűen el lehetne dönteni olyan módon, hogy a különböző pártfórumokon szavaznak, akkor Szápir nagy könnyű helyzetben lenne. A helyzet azon! an sokkal bonyolultabb. A választók előtt, úgy Dáján, mint Ben-Aháron sokkal népszerűbb, mint Szápir, aki ezen a téren egyébként is a létra legalacsonyabb fokán található. Dáján minden körülmények között az ország legnépszerűbb embere. Ben-Aháronnak valószínűleg több ellensége van, mint híve, viszont számíthat a legfontosabb üzemi bizottságok támogatására, és ő mellette áll a kibucok egy része és a Munkapárttál közös listát képező Mapám is. Úgy belemenni a választási küzdelembe, hogy Dáján és Ben-Aháron egyaránt ellene van, aligha tartozik Szápir vágyálmai közé. Amellett, ezldőszerint, mind a hárman még szándékosan élezik is az ellentéteket, mivel minél előbb szeretnének számukra kedvező döntésre jutni. Dáján nyíltan hangoztatja, hogy csak akkor tud résztvennl egy jővéndő kormányban, vagy képviselni pártját a választási küzdelemben, ha annak programja megfelel követelményeinek, és ha döntő befolyása van a képviselőjelöltek listájának összeállítására. Jicchák Ben-Aháron úgyszólván egy percre sem hagy fel támadásaival a kormány gazdasági politikája ellen, és a Munkapárton belül azon aggódnak, hogy miként lesz egyáltalán lehetséges egységes választási küzdelmet folytatnl a hlsztadrutl és a Kneszet választásokon, amikor a párt hlsztadrutl csoportja homlokegyenesen ellenkező állásDontot fohlal el, mint képviselői a kormányban. Elméletileg tehát semmi kilátás sincs megegyezésre a bűvös politikai háromszögön belül. Gyakorlatilag: ha fogadást tartanának, azt hiszem, sokkal többen fogadnának mégis arra, hogy végülis "kivasalják" az ellentéteket, min arra, hogy szakadás lesz. seit s ebben Jelentős mértékben különbözik fivérétől, Szaudtól, akit 1964-ben követett a trónon. Szaudi Arábia nemesvalutatartaléka jelenleg körülbelül 3 billió dollár, az ország 6 miiliónyilakossága lassanszaporodik — a szaporodás még a nyugati országokénál is lassúbb ütemű. Szaudi Arábiában nincsenek politikai pártok, nincs parlament, Falsai informátorai azonban mindenütt az országban fellelhetők. Az informátorok általában a király rokonságához tartoznak. Ez a rokonság óriási: 5000 szaudi aráblai polgár mondhatja rokonának a királyt, ezek közül 450 valamiféle vezető pozídóban van. Szaudi Arábia hadserege nyugati fegyverekkel rendelkezlk. A konzervatív Falsai szemmelláthatóan nem óhajt közvetlenül szembekerülni ízráellel, hadseregét viszont nem egyszer arab radikálisok ellen fordította. ( Példa erre Dél-Yemen.) Faisal azt állította, hogy "elégedetten" távozott Olaszországból és Franciaországból s ez a kifejezés alighanem azt jelenti, hogy Szaudi Arábia nemesvaluta-készlete, új szerződések következtében ismét emelkedni fog. ־ thym ־ nlsta állammal szembenIndonézia és Kanada álltak, akik nemcsak függetlenek az Egyesült Államoktól, hanem valamilyen légben lebegő, széplelkék - idealizálta pártatlanságot képzeltek el munkájuk erköles! alapjául. Persze hogy ez az álmuk csődhöz vezetett. A kanadai kormány vezetői tanulhatnának valamit Kisslngertől, aki most ismét leült a kommunistákkal tárgyalni. Mint a kínai látogatás során, mint a moszkvai látogatások eredményeként, ezúttal is biztosan kiharcol valamilyen koncessziót, s ezzel közelebb hozza a mindenki által áhított vietnámi, sőt vllágbékét. De Kissinger tudja, hogy Ilyen tárgyalások alapja csak az erő, a szilárdság, á dlplomáclal, gazdasági, sőt fegyveres kényszer lehet. Trudeauék álmodozása és a fegyverszüneti bizottságból való visszavonulásuk nem old meg semmit, nem hozza közelebb a dolgok megoldását.Kisslngerés Nixon kíméletlen és csavaros polltikája, álhumanizmustól mentes adok-veszek üzletei — talán igen. Éppen a világ kis- ésközép országainak függetlensége érdekében reméljük, hogy Kanada helyére a nemzetközi fegyverszüneti bizottságba nem valamilyen semleges vagy harmadik világhoz tartózó ország kerül, hanem olyan ország, melynek függetlensége az Amerikától való függőség záloga. E. G. gokkal való együttműködés napjaink politikai és hadászati realitásának elkerülhetetlen következménye. Nem róható fel egyetlen nyugati kormánynak sem, hogy valamilyen "modus vivendl"-t, valamilyen egymás mellett élés! lehetőséget próbálnak kialakítani a kommunista blokk országaival. De összetéveszteni a kényszerű helyzetet azzal a vágyálommal, hogy a keleti blokkal,mint becsületes partnerrel "gentlemen agreement "-et lehet kötni, ez már több mint politikai tájékozatlanság, ez már szinte a gyengeelméjüség határát súrolja. Sharp külügyminiszter igen óvatosan fogalmazott. Mint mondotta, örömmel értesült arról, hogy Kissinger nemzetbiztonságl főtanácsadó és Le Duc Tho, a Vlet Kong főmegbízottja most Ismét tárgyalnak, s ennek következtében a vietnámi fegyverszünet valószínűleg stabilabbá vállk. Ebben a fegyverszünetben azonban Kanada már nem kivan résztvennl és utódjának sok sikert kíván. Most már csak az a kérdés, ki lesz ez az utód? A kommunlsta tömb természetesen mindent el fog követni, hogy minél Jobban elhúzzák a mostani válságot és a bizottságba ne kerüljön be egy olyan állám, amely teljesen elvankötelezve az Egyesült Államok érdekeinek. Már pedig a főbaj eddig is az volt, hogy a nemzetközi kommunizmus utasításait követő két kommu-Mitchell Sharp, kanadaikül- Ugymlniszter bejelentette, hogy Kanada visszavonja megfigyelőit és rendfenntartó egységelt a vietnámi fegyverszünetet ellenőrző nemzetközi bizottságból. Az elhatározás oka hogy Kanada nem látja semmi értelmét a további részvételnek, mert a négy tagból álló bizottság úgy most, mint a jövőben képtelen hivatását betölteni. A kanadai kormány döntése kétségtelenül megér egy kis kommentárt. Nem mintha a végkövetkeztetéssel vitatkozni lehetne. A négytagú nemzetközi felügyelőszerv két tagja, Lengyelország és Magyarország, kommunista állam. Az ő kiküldötteik egy pillanatig sem titkolták, hogy feladatuk nem a valóság pártatlan felkutatása és a fegyverszünet ellenőrzése, hanem az északvietnámi kormány illetőleg a Vlet Kong érdekeinek képvlselete, és az ezek által elkövetett esetleges szabálysértések elkenése és szentesítése. A felügyelő szerv csődjét azonban nem ez Jelenti. Ez előre tudható volt, és a kanadai kormány ennek Ismeretében kellett hogy elvállalja a fegyverszünet! bizottságban a részvételt. Trudeau kormánya most csalódott. De miben? Igen szomorú lenne, ha Kanada minlszterelnöke és kUlügymlnlsztere egy pillanatig is elhitték volna, hogy a kommunista országok képviselői pártatlanul fognak működni. Ezekkel a kommunista orszá-TITO ״ÖRÖKÖSE״ ו ־־ Szaudi Arábia 67 éves királya, Faisal, a közelmúltban Franciaországban és O- laszországban folytatott gazdasági tárgyalásokat. Az utazás nyilvánvalóan Faisal korábbi céljával van összeköttetésben: miképpen lehet az olajgazdag Szaudi Arábia nemesvaluta-tartalékát emelni? Falsai óvatos tervező, nem sieti el gazdasági szerződéutódjának a személye. Amikor jugoszláv elnököt Belgrádban ünnepelték születésnapja alkaiméból, mellette állott a nemhivatalosan, de kétségtelenül kijelölt "örökös", a 47 esztendős Stane Dolanc, akinek nevét még Jugoszláviában is kevesen ismerik, habár a kormányzás gondjai most már nagyrészt az ő vállán nyugszanak. Tito természetesen továbbra is Jugoszlávia "örököseinöke" fehér Cadillacja gyakran látható Brioni szigetén, ahol ideje nagyrészét az agg egy esztendővel mégMaonál is öregebb. Szükségszerű, hogy éppen ezért, egyre lényegesebb Tito Tito, Jugoszlávia elnöke, a közelmúltban töltötte be 81. -ik életévét. A kommunista diktátorok között Tito a legidősebb, HUNGARIAN RESTAURANT POLGÁRI ÁRAK - ÍZLETES MAGYAR KONYHA OUTGOING SERVICE 1489 SECOND AVE (77-78 St. közt) NEW YORK Telefon: 7 34-98 81 KIADÓ NYÁRI HÁZ CANDELLWOOD LAKE-EN (Connecticut) 2 hálószoba, living room, dining area, konyha, fürdőszoba, hatalmas playroom gyönyörű bárral, terrasz, beépített barbeque tűzhely, teljesen bebútorozva,%acre-es fás, virágos területtel, privát beach bérbeadó. — Tel.: (212) 446-7670 ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦..............♦♦♦♦♦H♦♦♦♦♦» . — Egész éven át nyitva. -Olcsó áraival az Ön második otthona lehet MIAMIBAN, i INDIAN CREEK MOTOR INN : 6060 INDIAN CREEK DR., MIAMI BEACH, FLORIDA 33140 Telefon: 865-9361 80 méterre az óceántól * Szobák, felszerelt kis konyhával Barátságos légkör. Referenciák kérhetők Torontóban Zágon rabbi úrtól. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦H♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦*«♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A magyarok legkedveltebb vacsorázóhelye: PAPRIKA RESTAURANT Magyar ételkülönlegességek. Házilag készült sütemények Ror, sor. cocktail, likőr, Óhazai különlegességek. 1529 YORK AVE..NEW YORK Tel: RH 4-92M INVESTMENT — י Blyth, Eastman Dillon, Union Securities & Co. Inc., newyorki tőzsde tagja STOCKS, BONDS, MUTUAL FUNDS LIFE INSURANCE Telefonáljon vagy keresse fel Norman N.tíati presidentet ONE CHASE MANHATTAN PLAZA, NEW YORK 10005-TELEFON : 170-8289 IAZ UTAZÁS MA BIZALOM DOLGA! I * j Ha utazási célját el akarja érni és visszautazását is biztosítani akarja, | ne kísérletezzen az "esetleg" Induló charter járatokkall Forduljon bizalommal a BUCHSBAUM ENTERPRISES RITZ TRAVEL JÓLISMERT IRODÁJÁHOZ! I Ez^ a név MINŐSÉGET jelent és kezeskedik a pontos és lelkiismeretes lebonyo- I Utasért! Akkor utazik, amikor Ön akar és nem amikor mások előírják! Azzal a társasággal utazik, mellyel Ön akar és menetrendszerű szabályos járatokon! Repülőjegyek a hivatalos árakon minden utánflzetés nélkül! Speciális utak Izráel-be Eurépával összekötve! Intézzen ן “ Mindent egy helyen” Q IKKA - TUZEX befizetőhelyl (Rendelését telefonon is leadhatja!) GYÓGYSZERS KÜLDÉS - SZÁLLODAFOGLALÁSOK - OLCSÓ EURÓPAI AUTÓBÉRLET - ROKO» NŐK, LÁTOGATÓK KIHOZATALÁT ELINTÉZZÜK, MEGHÍVÓ ÉS GARANCIA LEH velek kiállítása, VÍZUMOK BESZERZÉSE, MAGYARORSZÁGI ÜGYEK SPEN CIÁLIS ELINTÉZÉSE. Válóperek gyors és szakszerű lebonyolítása, ingatlanátiráמ sok, hagyatéki ügyek, okmányok hivatalos utón való beszerzése. Okmányok felülß hitelesítése MAGYARORSZÁGI JOGÉRVÉNNYEL! Hiteles fordítások, KÖZJEGYZŐI n IRODA és mindezt egy helyen... Ügyeljen a címre és hívjon felvilágosításért! BITZ TBAVEL. INC 1563 SECOND AVE., NEW YORK, NX 10028 0 (81-ik utca sarok.) I TELEFONíJ2I2) 628-5771 (Bánnikor hívható). Q