Oshry, Ephraim rabbi: Mélységből kiáltok. Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból (Budapest, 2004)

1941 - Elszabadul az erőszak

Rabbi Ephraim Oshry 36 Ezzel egy időben elterjedt a hír, hogy a Kis Gettóban fegyveres németek törtek be a zsidókhoz, és gyilkos dühvei kergették ki őket otthonaikból. Felsorakoztatták őket egy területen az üzleti negyed­­ben, majd két csoportra osztották őket: az egyikbe azok kerültek, akiknek volt fehér kártyája, a másikba azok, akiknek nem. Ezt kő­­vetően pedig családjaik is követték őket a megfelelő csoportokba. Ott helyben, a zűrzavar kellős közepén, a következő sorsdöntő kérdést szegezték nekem. Engedelmeskedhet-e az Eltestenrat Jordan rendeletének, elfogadhatja-e és kioszthatja-e a kártyákat vagy sem? Ugyanis minden egyes kártya, amelyet egy munkásnak kiosztanak, automatikus halálos ítéletet jelent másoknak. Vajon ez azt jelenti, hogy azokat, akiknek nem jut kártya, átadják a német gyilkosoknak, hogy azok végezzenek velük kedvük szerint? Mert ebben az esetben az egyik ember életét előnyben részesítik egy má­­sikéval szemben. És milyen alapon dönthetik el, kinek az élete fon­­tosabb? Ki érdemli meg a fehér kártyát, és ki nem? Még egy kérdést feltettek nekem: Helyénvaló-e, ha valaki el­­markol egy fehér kártyát, hogy mentse az életét? Ugyanis ha az ember elmarkolt magának egy Jordan Scheint, azzal egy másik zsi­­dót a családjával együtt a halálba küldött. Hogyan dönthetett az ember úgy, hogy az élete értékesebb, mint egy másik ember élete? Válasz: Különféle nézetek léteznek az első kérdést illetően; ezek közül egyesek megengedhetőnek tartják, hogy az Eltestenrat szét­­ossza a fehér kártyákat, mások szerint ez tilos. Hasonló eset történt pár hónappal később, 5702. márchesván 6-án - 1941. október 27-én -, Kovnóban, amikor is az Eltestenrat­­ot utasították, hogy plakátozza ki a gettó utcáin, hogy két nappal később, október 29-én, a gettó minden lakosának - férfiaknak, nőknek és gyerekeknek, az időseket és a betegeket is beleértve - gyülekeznie kell a Demokratiaplatz-on (Demokrácia tér). Egyetlen zsidó sem maradhat otthon azon a napon. Az Eltestenrat azonnal elküldött négy embert a kovnói rabbi, Ráv Avrohom Dovber Kahana Shapira otthonába. Azt akarták megkérdezni, hogy enge­­delmeskedniük kell-e a német parancsnak vagy sem, ugyanis a bir­­tokukba jutott információk szerint az összegyűltek nagy részét ki akarják végezni.

Next

/
Thumbnails
Contents