Oshry, Ephraim rabbi: Mélységből kiáltok. Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból (Budapest, 2004)

1941 - Elszabadul az erőszak

31 Mélységből kiáltok gesen befellegzett. Az előadás közepén váratlanul szívszaggató si­­koltozás és jajveszékelés ütötte meg a fülünket. Reb Zalman Sher menye rontott be a kloiz-ba, és elmondta Reb Zalmannak, hogy a németek percekkel azelőtt ölték meg három fiát a féijével, Reb Zalman fiával együtt. Ott helyben, ahogy az asszony sírva beszá­­molt e négy tragikus halálról, apósa eszméletét vesztette, lefordult székéről, és a szemünk előtt meghalt. A chevra kádisa (temetési egylet) igazgatója, Reb Mose Cháim Kaplan - Isten vegyen elégtételt érte! akinek a zsidó szokás sze­­rinti temetések lebonyolítása volt a feladata, a következő problémá­­val állt elém: Mivel az ellenség rendeletéi az egész népességet érin­­tik - az élőket és a holtakat egyaránt -, lehetetlen előre tudni, mi­­kor kerülhet sor a temetés előkészítésére és lebonyolítására. A né­­met megszállás szomorú körülményei közepette nem kérdés, hogy ez legalább egy-két napba beletelhet, vagyis lehetséges, hogy mire a temetés előkészületeit meg lehetne tenni, már nem lesz senki, aki elvégezze a táhárát, a test rituális lemosását és előkészítését a teme­­tésre, amit rendszerint közvetlen az elhantolást megelőzően szoktak elvégezni. Mindazonáltal itt a mi kloiz-unkban épp jelen van Reb Zalman néhány közeli barátja, és úgy tűnik, legjobb lenne azzal megadni az elhunytnak a végtisztességet, ha itt helyben, most azonnal elvégeznénk a táhárát - azon az asztalon, amelyen az el­­hunyt még az imént a Misnájotot és a Gemárát tanulta. A kérdés egyszerűen így hangzott: ״Megengedett-e a táhárát korábban, és nem a temetést közvetlen megelőzően elvégezni?” Válasz: Engedélyeztem Reb Zalman számára az azonnali táhárát. A jövőbeli ilyen esetekre nézve, utasítottam a temetési egylet igaz­­gatóját, Reb Mose Cháimot, hogy végezzék el a táhárát az elhuny­­ton minél hamarabb, hiszen a gettóbeli körülmények között senki sem lehet biztos abban, hogy lehetőség lesz-e rá közvetlenül az el­­hantolást megelőzően.

Next

/
Thumbnails
Contents