Oshry, Ephraim rabbi: Mélységből kiáltok. Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból (Budapest, 2004)

1941 - Elszabadul az erőszak

29 Mélységből kiáltok őt számolnia a minjánba, amiképpen kohénként is funkcionálha­­tott, azaz fel lehetett hívni elsőként a Tórához, és megáldhatta fel­­emelt kézzel a közösséget. Az, hogy végül elmenekült a kereszté­­nyék közül, és csatlakozott népéhez a gettó falai között - tudva tud­­ván, hogy ezzel az életét kockáztatja nyilvánvaló bizonyítékul szolgált arra, hogy a fiú inkább hajlandó volt meghalni népével együtt, mint hogy nem-zsidók között élje le életét. A gettó lerombolásának napján, 5704-ben (1944), a németek összegyűjtötték azokat a zsidókat, akik túlélték az addigi válogatá­­sokat, és kivégezték őket. Azon a napon, többi mártír testvérével együtt ez a szent ifjú is vértanúhalált halt, beváltván a versben fog­­laltakat: ״Akik kedvesek és kedveltek voltak életükben, a halálban sem választattak el egymástól.” Ne feledkezzék meg róla Isten, ahogy a többi igazról sem, amikor elégtételt vesz mártírhalált halt szolgáinak kiontott véréért. 3. Borotválkozás pengével. Kérdés: A németek sok egyéb mellett azzal is vádoltak minket, hogy a zsidók mocskosak, és számos fertőző betegség hordozói. Különösen dühösek voltak minden olyan zsidóra, aki - mint a leg­­több ortodox zsidó - szakállat viselt. Ha a németek megpillantottak egy szakállas zsidó férfit, gyakran belekötöttek, gúnyolták és zaklat­­ták, s nem ritkán végül meg is ölték. Megfélemlítettségükben a sza­­kállas gettólakók mind leborotválták a szakállukat - még a rabbik és a Tóra-tudósok is; ugyanis átlátták, hogy teljességgel lehetetlen, hogy érintetlen maradjon a szakálluk, bármilyen belső szenvedéssel járjon is az ״isteni képmást” utánzó díszüktől megválni. A zsidó vezetők egy más okból is le kényszerültek vágni a sza­­kállukat: A németeknek kifejezett célja volt a zsidó vezetők elpusztí­­tása. A németek úgy tartották, hogy aki szakállat visel, az rabbi, és a rabbikat irgalmatlanul üldözték vagy sok esetben haladéktalanul meggyilkolták. Ezért aztán a rabbiknak muszáj volt levágniuk a sza­­kállukat, hogy óvják az életüket. Csupán két férfi tartotta meg a szakállát a gettóban. Az egyik a kovnói rabbi volt, Rabbi Avrohom Dovber Kahana Shapira, aki nem vágta le a szakállát, mert a németek már ismerték, és semmi haszna nem származott volna abból, ha megválik tőle. Ezért hát

Next

/
Thumbnails
Contents