Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)
1918-01-06 / 1. szám (2. szám)
4-ik oldal MÉHÉSZETI HETILAP 13—14 Celsius fok fölé. Legfeljebb akkor, ha az a szabadban hoszabb időn át 13—14 Celsius foknál lényegesen magasabban áll.* igen behatóan figyelmeztetnek a szerzők a szélnek méhészeink előtt a gyakorlatból már rég- öta ismereies"káros behatására. Ezen régi tapasztalati ténylegességét nagymértékben szintén a mérések igazolják. Erős szél, amely nekimegy a méh- lakásoknak, a hőmérsékletet sokkal jobban leszállítja, amint azt várták. Olyan szél, amely 32 kilométer gyorsasággal a fent emiitett áttelelési ládáknak nekifujt, és amelyben a méhek különösen jói be voltak pakolva, hőmérsékletet a lakások belsejében ép oly mélyre leszállította, mint amilyent az egyszerű falakkal bitó kaptárokban megmértek. A szél tehát teljesen megszüntette a kettős fa! s ezzel együtt a bepakkolás hasznát. Miután a szél elállt, mindig csak néhány nap múlva álltak helyre a régi viszonyok. Azért alapján hibás nézet azt hinni, hogy a szél a méheknek nem tehet semmit, ha jól bepakkolva ülnek. Szerzők szerint a legjobb szélvédőt egy örökzöld fákból vagy bokrokból álló élősövény nyújtja. Ez jobb mint egy sűrű palánk vagy egy házfal. (Bienenwirtscháftliches Centralblatt,) Fordította: HUTTER REZSÓ. Rosszért a jót el ne rontsd! Irta: Méhest Jenő. Régen történt ez is, mint sok minden. Már alig-aiig emlékszem az öreg Pista bácsi alakjára, pedig sok estét töltöttünk együtt; beszélgetvén a mi kedvenczeinkről. Amolyan régi fajta megcsökönyösödött méhész volt az öreg, a milyenek ma már kiható félen vannak. Megszokott rendes kerékvágásából kizökkenteni egyáltalán nem lehetett. Egy alkalommal az anyásitásról tárgyaltunk. Én előadtam az én anyásitási módszereimet, többek között azt is, hogy a nyár folyamán úgy is anyásitok, hogy ha nincs tartalék anyám, hát et- veszék egy családtól egyet, és beadom az anyátlaiinak, a raeganyátlanitott pedig majd nevel magának. Szeget ütött ez a módszer az öreg fejébe s elkezdte firtatni a dolgot. Én természetesen a legapróbb részletekig el magyarázatain mindent. Az öreg csak a fejét csóválta tagadólag. Nem ér az semmit Uram ! Én már nem tnai gyerek vagyok, de emlékszem az édes apám tanítására, hogy; rosszért a jót el ne rontsd 1 És az öregnek ezt a tanácsát nem tudom elfelejteni. Ha a méhekkel dolgozom, mindig a fülembe cseng intő szó: Rosszért a jót el ne rontsd ! És ebben a pár szóban milyen életbölcsesség rejlik, s milyen megbecsülhetetlen szabály ez a gyakorlati méhész számára, mert bizony mi méhészek hányszor elrontjuk a jót a rossz kedvéért. A kezdőnek pl. van egy erős kaptáros családja és nemhogy mézeltetne azzal, hanem hozzá fog és „megfeji“ azaz elszakít tőle egy műrajt, pedig talán előre is tudja, hogy az a mfirajocska édes keveset ér, sőt azt is tudja, hogy az a törzs család — ha nem háborgatja — két raj árát is kifizeti méz alakjában. Én is tettem igy kezdő koromban, de mióta az öreg intő szavát meghallottam, mindig kétszer is megfontolom, a mit tenni akarok. Sok más i- lyen tanácsot adott még az öreg talán ha idő és alkalom tessz reá, azokat is közre fogom adni. Ott voltam az öreg temetésén. Sok temetésen voltam már, de ilyenen még nem. Az akác javában virított, mámoritó édes illata betöltötte a levegőt. Délután temettük az öreget. Reggel kijött egy raja és megpihent a ház előtt az ablak alatt egy fán. A halotti gyülekezet meghatottan nézte a jókora rajcsomót. (Bizony nem ért rá senki befogni.) S nem egy öreg anyóka mondotta : — Búcsúzni jöttek ezek a gazdájuktól. Elvégződvén a szertartás indultunk ki a temetőbe. S mikor a koporsót épen leakarják ereszteni, valami különös éles zugás támad. Mindenki felfigyel, És íme feleltünk vagy 4—5 méter magaságban jön egy szökő raj, meg áll a levegőben, mintha vizsgálná, hogy mi mit csinálunk, s aztán egy csavarodással jobbra kanyarodik, s bevonul egy alig száz lépésre álló diófa odvába. Mint később megtudtam, a szökött raj az öreg Pista bácsié volt. _____Jól tudom, hogy az egész csak véletlen, de Hi rdetéseink meglepő eredménnyel Járnak! TÁRCA
