Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)
1918-01-06 / 1. szám (2. szám)
MÉHÉSZETí HETILAP 5-ik oldal. még is olyan megható. A kis méhek kikisérik fondozójukat a temetőbe, sírja közelében tanyát Itnek, hogy virasszanak halott gazdájuk felett. Ez valóban igazi méhésztemetés volt, melynél szebbet, meghatóbbat nem is tudnánk talán kivánni magunknak. És a kicsiny méhek éveken) át állottak őrt a sír felett, mig végre valami pajkos suhanczok szalmacsóvát dugván be az odúba, azt meggyuj- tottálc, s alig lehetett a fát megmenteni hogy el ne égjen. És ez is egy példa arra, hogy a szent ügy szolgálatban állóknak mártírhalál a jutalmuk. Különfélék. A tordai vándorgyűlést december hó 2.- án tartotta hét vidéki méhészegyesülettel együtt az Erdélyrészi méhészegyesület, amint a gyűlésről beérkezett tudósításunkból kivehető, a gyűlés ösz- szehivásának egyedüli célja á szegedi országos értekezletnek a cukorügyben foglalt álláspontja megbuktatása lett volna. Sikerült is határozatiig kimondatni, hogy a cukor vérhast okoz, a méhészeket kapzsiságra szoktatja és méhetetésre nem való, dacára azonban a határozatnak, az Erdélyrészi méhészegyesület nem engedte át a részére kiutalt 50 mm. cukrot más — ezt kérő — egyesületnek, mert arra a tavaszi etetésnél az egyesületnek szüksége van. Különös dolog, hogy épen az az egyesület a melyik az egyik percben még a «ukoretetés káros voltát hirdeti, másik percben már kijelenti, hogy tavasszal cukorral etet. Nem füzünk a dologhoz semmi komentárt, mivel az ilyen egyesületi vezetőségéről úgyis képes a méhésztársadalom ítéletet mondani. Az igazság érdekében azonban meg kell említenünk ama körülményt is, hogy a vándorgyűlés sem nem volt szabályszerűen összehiva, sem pedig annak tárgya nem volt a meghívón világosan körülírva. Sajnos hogy ilyenek is történhetnek napjainkban a nélkül, hogy a méhésztársadalom fülebotját is megmozdítaná. Egyedül a Tiszántuti Méhészegylet kardoskodott a cukoretetés szükségessége mellett. Persze leszavazták. Leveles láda. . . . Gerinces, szókimondó lapokra szükségünk van. A Méhészeti Hetilap ily irányú müködését teljes figyelemmel és rokonszenvel kisérjük. A magam részéről szívesen támogatom a lapot mindazon eszközökkel, a melyek rendelkezésemre állanak. Maradok Szerkesztő urnák őszite tisztelője Tiszántúli Méhészegylet Nagyvárad Niederman Antal ügyvezető elnök. Kedves Méhész Bácsi! Itt küldök egy kis apróságot, hátha igazolja a „Páder ügy" c. cikkét bizony én Is nagyon közönségesnek nézem a személyeskedést. Gratulálok Önnek Kedves Méhész Ur, hogy cikkében eredeti értékére szállítja azt. Sajnos, hogy ilyen utón haladnak azok, a kiknek tolla nem a »nádasban“ nevelkedett. Szívélyes üdvözlettel : FEDOROCSKÓ GYULA 1918. Az nj év küszöbén boldog uj évet kívánunk előfizetőinknek, munkatársainknak és lapunk minden barátjának. Az uj évvel lapunk is második évfolyamába lépett, s az uj évvel ujult erővel fog a megkezdett munka folytatásához, hogy a magyar méhészeti szaktudást terjessze, méhészeti színvonalunkat emelje és a méhészet ügyének minden anyagiaktól független, önzetlen szószóllója legyen. A körénk sereglet tábor napról napra nő, szaporodik, Lapunk azonban nem üzleti vállalkozás. Mi az előfizetők szaporodásának nem azért örvendünk, hogy bevételünk ezáltal emelkedik, hanem azér/, mert annyival több egyént segíthetünk előbb a méhészet rögös utján. A mi munkánk ami anyagi áldozatunk csakis a magyar méhészet diadalában találhatja meg jutalmát. S hogy ez nem nagyképüskérdés, bizonyítja az a körülmény is, hogy méhészeti szaklapjaink mind emelni kényszerültek az előfizetési dijakat, mi nem emeltük, sőt még hirdetési kedvezményt nyújtunk előfizetőinknek, pedig a mi papírunk is drágább, a mi nyomdánk sem dolgozik ingyen. Nem emeltük az előfizetést, mert mi önzetlen, áldozatkész barátai akarunk lenni előfizetőinknek. Mi azt akarjuk, hogy a legszegényebb méhész is minden GyBjteiiiik előfizetőket !
