Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)
1918-02-17 / 7. szám
50-ik oldal. MÉHÉSZÉT! HETILAP kai. amelyek szinte magukat ajánlják szakoktatásunk fejlesztésére. Egyesületeink talán ez rányban is megtehetnék a szükséges lépéseket. <M) I Hogyan tehetünk szert kellő szaktudásra. Irta : Sipós István. Kellő szaktudás nélkül sikkerrei méhészked- ni nem lehet. Lehet ugyan elérni eredményt igy is, ha minden kedvez a méhészetnek, de keliő szaktudással még akkor is képesek vagyunk eredményt felmutatni, ha nem is játszik minden a kezünkre, sőt ha egy és más egyenesen ellenünkre ; jár is. A kellő szaktudás tehát már fél eredmény, mig a tudatlanság a már meglevő hasznot is semmivé teszi. Ugyde épen a kellő szaktudás megszerzése a legnehezebb, mivei ezt pénzért sehol sem adják, j hanem keserves fáradságba kerül. Igaz, hogy a kellő szaktudást ingyen árusítja a kormány a hosszabb rövidebb méhészeti tanfolyamokon, azonban én még olyan tanfolya- ról kikerül uj méhészt nem láttam, a ki lámpaláz nélkül mert volna hozzáfogni a kaptárbontáshoz. Ez a lámpaláz pedig a tájékozatlanság, a gyakorlatlanság biztos tünete. Mig a gyakoriolt méhész biztos és határozott az ő munkájában, addig a kezdő kezében annyira reszket a keretfogó, hogy az ember megsajnálja. Bizony sok ilyen reszketest kell az embernek kiáltani, mig a kellő nyugodtságra szert tehet. Hogy a méhészeti tanfolyamokon is lehet tanulni valamit, azt épen nem vonom kétségbe, de azt állítom, hogy ez csak annyi, mint egy cseg a tengerhez képest. Hogy szakkönyvekből sem lehet megtanulni teljesen a méhészkedést, az is bizonyos, mert a méhészet is egyik ága, még pedig jövedelmező ága a mezőgazdaságnak, már pedig sokszor bakot lőne az a gazda, a ki könyvből akarna gazdálkodni, mert bárha a könyv sok dolgot tartalmaz is, mégis nagyon sok kérdést ha ki nem hagy is, de felületesen tárgyát. Világhírű mi Sötér Kálmán. A méh és vi- világa „cimü müve, de én nem merném telepem kezeléséi egy olyan egyénre reá bízni, a ki ezt elejétől' végig könyv nélkül képes volna felmondani. Nem merném, mert a méhészetnél nem csak a tudás hanem a gyakorlat is fontos. De még azt is állíthatom, hogy a méhészeti tudomány úgy az elmélet, mint a gyakorlat terén mértföldes csir- mákkal halad a végállomás felé, s ma már Sőtér müvén is kezd érezni bizonyos ósdi szag. Ne hogy félre ertsen valaki! Én egyáltalán nem akarom Sőtér müvét kifogásolni, csak azt akarom mondani, hogy az ő müvének megjelenése óta is oly sok mindenre jöttek rá a méhészek, a mely fontos dolgok a nevezett hatalmas munkához egy kis pótkötetet kitennének. Tehát ha sem a tanfolyamon, sem a méhészeti munkákból nem lehet megtanulni méhészkedő, hogyan tehetünk hát szert kellő szaktudásra ? Bizony csakis úgy, ha nem sajnáljuk sem a fáradságot, sem a pénzt és mindent elkövetünk hogy tudásunk bővítésére a szükséges dolgokat megszerezhessük. Első alkalom erre a jó szaklap, a mely különösen gyakorlati ismereteket tárgyal. Ha tehát a zsebből telik, ajánlatos minden hazai szaklapnak a járatása, ha pedig ennek a zseb ellene mond, úgy kiválasztjuk a sok közül azt az egyet, vagy kettőt, a melyik a leggyakorlatibb irányú. Azonban ez még mind nem elég! Nem elég mert a lap csak betűket tartalmaz, csak utasításokat ad, a melyek végrehajtását nem mulatja meg szükséges tehát egy olyan gyakorlott méhész jó barátsága is, a ki jóakaratu utasításaival, gyakorlatilag is irányitónk legyen. Mikor kezdő voltam, nékem is volt egy ilyen mesterem, ma pedig én tanítok másokat. Az én mesterem engem úgy tanított, hogy oldalt leült a kaptár duez mellé és onnan dirigált engem pipaszó mellett, s csak akkor nyúlt a keretfogóhoz, ha látta, hogy valamit nem jól csinálok, és én az ilyen órákon többet tanultain, mint egy egész tanfolyamon. Ma már én tanítok másokat és csodálatos, de az első órán megmondom, hogy a tanítványomból lesz e méhész, vagy nem? Ha a tanítás alkalmával csak hallgat és bámul, nem sok bizalmam hozzá, de ha a legelső alkalommal is mindjárt munkához fog, a keretfogót nem adja ki a kezéből, ha nékem csak magyaráznom kell, ő pedig dolgozik fáradhatatlanul, akkor van reményem, hogy ember lesz a talpán. És erne nézetem napról napra szilárdabb, úgy hogy ma már ha valaki felkér, hogy tanitsam, s legelső alkalommal az én kezembe Ertesitsíik mindenről a szerkesztőséget!
