Méhészeti Hetilap, 1918. január-április (2. évfolyam, 1-17. szám)

1918-04-28 / 17. szám

132-ik oldal. MÉHÉSZETI HETILAP Különfélék. Méhész-Nóták cim alatt iapunk első helyén két verset közlünk le az egyiket az Erdélyi Mé­hész-Egylet, a másikat a Tiszántúli Méhészegylet utján szereztük bé. A két nóta születésének a tör­ténetét a következőkben adjuk. Már a múlt év őszén megemlékeztünk a sze­gedi országos értekezletről, a mely a cukor mel­lett foglalt állást, s ennek hatása alatt lett kiutal­va ezer métermázsa cukor az ínséges méhcsaládok számára. Nemsokára a szegedi gyűlés után az Erdélyi méhészek Tordán tartottak gyűlést, hol a cukor ellen foglaltak állást, a minek aztán nem­csak az lett a következméhye, hogy a cukor kés­ve érkezett, hanem az is, hogy azt felemeltsáron kapták, a mi a méhészek zsebéből 90000 koro­nát rabolt el. Mi a tények ismertetése után lezár­tuk az ügyet, mivel úgy láttuk, hogy az el fog mérgesedni. Nem csalódtunk! Ma már a cukor­kérdés nem csak a személyeskedés terére, hanem a bírói tárgyaló terembe is átcsapott. Mi egyálta­lán nem akarunk beleavatkozni a már személyes­kedéssé fajult cukorharcba, de mégis jónak látjuk közölni a két Méhész-Nónát, hogy a cukorharc eme két érdekes oldalhajtását Olvasóinkkal mégis mértessük. Halasi mézes kalács. Olvassz fel tűzön egyfél kávés kanál hamuzsirt két kanál forró víz­ben. Egy tálban dörzsöly el diónyi disznózsírt, adj hozzá 3 tojássárgát, 1 kávés kanál cukrot s annyi lisztet, hogy felvert galuska keménységű le­gyen. A már megolvasztott szűk 4 deczi mézet öntsd a tál fél oldalára és kevés liszttel keverd hogy ki ne hüljön; akkor keverd össze az egészet és add a megolvasztott hamuzsirt és liszttel dol­gozd nagyon jól ki kanállal, hogy rétes kemény­ségű legyen, 4 óra hosszáig hagyd pihenni, egy fél ujjnyi vastagra kinyújtva szakgasd ki különfé­le formákkal és lisztezett lemezen jó tűznél süsd pirosra. Méhész- igazságok. Ne légy méhész hivatottság nélkül! Inkább egy erős. mint öt gyenge törzs 1 Rend és tisztaság jellemzi az igazi méhészt. Sok raj, kevés méz! Családaidat ok nélkül ne háborgasd. Ha még olyan sokat tudsz is, ne hidd, hogy mindent tudsz, hanem tanulj mindenkor, ha alka­lom kínálkozik. Az újításokért ne dobd ki a pénzt, mert a legtöbb újítás nem használ a méhésznek, hanem a feltalálóinak. Tartalék anya nélkül ne várj eredményt. A méhészet a kezdőnek könnyűnek látszik, csak a mikor mesterré lesz, veszi észre, hogy mi­lyen nehész! Kétszer gondolj, ígyszer tégy! A méz a méheké. A tied a mi marad! A méhészetbe fektetett összeg uzsora kama­tokat hoz. A méhszurás a laikusoknak félelmes, a kez­dőknek terhes, a mestereknek pedig szükséges rossz, a mellyel meg kell alkudni. Az amerikai anyanevelés. Dadant után. (Folytatás.) 4. A tizedik napon a befedett sejtek az etetőzárkába kerülnek s ugyan azon népben maradnak addig mig a királynők kikelnek. Ha be vannak fedve akkor az etetőzárkában azokkal valamely nép feltét­jébe az anyarács föli függeszthetjük (de amely melegen tartandó), jobb ha abban van fiasitás mint sem. A tenyésznépet igy csak néhányn&pig maradnak anya nélkül. Mihelyt kikeltek a királynők a meg­termékenyítő kaptárocskákba jutnak. A me- ganyátlanitott népeknek fiatal termékeny anyákat adun'k pl. korántavasszal múlt évi áttelelt tartalékkirálynőket, ha rengelkezünk Hirdetéseink meglepő eredménnyel gárnak! IDEGEN ÍRÓK. Rovatvezető: Hutter Rezső.

Next

/
Thumbnails
Contents