Méhészeti Hetilap, 1917. január-december (1. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-11 / 6. szám
42-ik oldal. MÉHÉSZÉT! HETILAP hogy szaklapokat olvashassanak, igy magukat tovább képezhessek? Fél kiképzés hiba, sőt btín, szegény rokkant véreink ellen elkövetett merénylet. Méhesek alkonya. Irta: Uhlárik Sándor. Nem tudom, hogy mindenik méhésztársam érezte-e azt a gyönyört, a melyet a „méhes“ nyújtott azoknak, a kik a méhészetet nem csupán anyagi hasznáért űzik. Nekem oly kellemes hely volt mindenkor az én méhesem, oly édes volt immár több mint két évtizeden át az árnyas szőlőlugasos méhesben való tartózkodás. Fel is pingáltam a millénium évében épített méhesem ajtaja fölé Petőfi egy alkalmasnak vélt verssorát, hogy: „Lelkem legkedvesebb mulató tanyája.“ De az is volt a szó legideálisabb értelmében. Hogy nagyapáink is szerették a méhest, íróink több ízben megörökítették müveikben. Én tétovázás nélkül nevezem a méhest „lelki fürdődnek. Mert a méhes foglalkoztat, szórakoz- tat, felvidámít, megnyugtat, reményekkel tölt el. Az ebéd utáni szendergés — azt mondják, hogy — sehol sem olyan édes, mint a méhesben, a méhecskék andalító danája mellett. Hát hiszen szó a mi szó, a méhes régebben nem is volt más, mint a semmittevésnek méh- zsongás és pipaszó melletti csendes szintere, ha csak a több-kevesebb rajnak beütését és őszi le- kénezését nem nevezzük egy kis jóakarattal munkának. Ma már a méhes sem az, a mi régen volt. Ritkább benne a csendes boldogság és elégedettség. Szerepe alkalmazkodik az örömtelenebb, anyagiasabb, bár szorgos munkás élethez. Ma már a méhészeknek igen nagy százaléka a méhészetet is megélhetési forrásnak tekinti, belőle nem erkölcsi, értékesebb, hanem inkább okvetlenül szükséges anyagi hasznot akar. Miért is a méhes nyújtotta lelki gyönyörök értékét észre sem veszik. De nem is csoda, hiszen ma a lázas megélhetési küzdelemben nem is gondolunk másra, mint a megélhetéshez szükséges anyagiakra. Mig a régi méhésznek legelső gondját a méhes építés képezte, a modern méhésznek nem is kell a méhes. Ez neki nemcsak okvetlenül nem szükséges, hanem fölösleges kiadást jelent. A méhes árán kaptárokat igyekszik beszerezni, miket az Isten szabad ege alatt helyez el, ott kezeli és a melyek állítólag sokkal jobb helyen volnának kint, mint talán bent összezsúfolva akár milyen remekmű méhesben. A tnürajkészités. Alfonzus Alajostól. A Méhészeti Hetilap számára németből fordította: Hutter Rezső. Mikor készítsünk műrajokat ? (Folytatás.) Ilyen anyanevelő népecske a nyár folyamán sokszor négy-öt megtermékenyített királynőt is képes szállítani. A tenyésztőnek arra természetesen különös gondot is kell viselni. Az anyanevelő törzseknek fias lépeknek ismételt hozzáadása által állandóan népeseknek kell lenniök és azok élelemmel is gazdagon el legyenek látva. Már ismételtem megtörtént, hogy anyanevelő kaptároknak élelem szegény népecskéi mint éhrajok kivonultak. Sok méhész az anyanevelő kaptárocskák felállításánál azt a durva hibát követi el, hogy a királynők kiköltését és felnevelését egyedül az anyanevelő népccskére bízza. Ilyen eljárás eredménye az, hogy a királynők aprók maradnak, melyeknek termékenysége nagyon is kérdéses. Minden méhész azért arra törekedjék, hogy az ő telepén felhasználandó minden királynőt egészséges és erős törzs nevelje föl. Kis és gyönge népecskében felnevelt anya rendesen nem sokat ér. Anyanevelésre különösen alkalmasak — de műrajok képzésére sajnos az előrehaladott idő miatt már alig felhasználhatók — a kis utórajok. Ha egy utóraj több fürtben letelepedik, akkor minden fürtöt kis anyanevelő kaptárocskába üssünk. Ezen apró utórajok rendesen néhány szép dolgozós lépet építenek, a királynők gyorsan megtermékenyülnek és rendesen nagyon termékenyek is. Jelentékeny egyszerűbb anyanevelést nagyérdemű elnökünk Zürichi dr. Kramer vezetése alatt a svájci méhészek űznek. IDEGEN ÍRÓK.
