Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)

1914-05-01 / 17. szám

2. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 1914. május 1. az iskolában nem tanították rá, világot, más termelési módot nem látott. Hon­nan tudja meg, hogy lehet másképen is szántani, más fajta magot is vetni, másképen trágyázni, különb jószágot, tejelőt, tojót felnevelni s különösen kis darab földjét az ő szemében legjöve­delmezőbb répa, burgonya helyett, tiz- annyi jövedelmet hajtó véleménnyel-, gyümölccsel beültetni? Honnan tudná, hogy ezeket hol és hogyan lehet ér­tékesíteni? Csak némelyek tudják s azután törik rajta a fejüket, hogy öt bolgár család mikép tud öt hold föld­ből bőségesen megélni. Fontos és súlyos kérdés még a gazdaközönségnek betegség és agg­kori munkaképtelenség esetén való meg­élhetése is. Mig az ipari munkásokról e tekintetben elég humánus törvények intézkednek, addig a mezőgazda, a mun­kás helyzete itt is meglehetősen mostoha. Kell, hogy a gazdaközönség, mely Magyarország társadalmának leghatal­masabb táborát képezi, maga gondos­kodjék arról, hogy tagjai betegség ese­tén jó ápolásban részesüljenek s hogy megélhetésük munkaképtelenné válás esetén is biztosítva legyen. Ezeket a bajokat orvosolni, ezeket az ismereteket terjeszteni tűzte ki célul a meg­alakult Mátészalkai Gazdakör, melynek alakuló gyűlését lapunk más helyén közöljük. Fejelös. Ha venni vagy eladni akar valamit, úgy hir­dessen a „Mátészalkai Újságában j § mely biztos ered- | ménynyel jár. I dett volna meg a sötét bükkfák között elte­rülő tisztáson, hová a domb tetejéről szabad szemmel is pompásan oda lehett látni. Az egész távolság nem volt több, mint kétszáz lépés. Az összes részletekről nem adhatok számot, mert azok jelentékeny része irodalmi szemérembe ütközik. Elég, ha annyit mon­dok, hogy a gyepes-földre egy skót takaró volt leteritve és a takarón egy hölgy feküdt hason, miközben formás testét a fénylő nap­sugár, mint egy színpadi reflektor, a legin- diszkrétebb módon világította meg. A hölgy, kit vaskalapos barátom erőszakosan nimfává avatott, zöldszinü napernyőt tartott kezében, mely fejét árnyékba borította. A többivel sza­badon enyelgett a szellő. Ruhának, vagy ahhoz hasonlónak semmi nyoma és én magam is — bár logikus fő vagyok — kénytelen voltam beismerni, hogy a jelenségnek, amelyre szemünk mohón rá­tapadt, erős mithológiai ize van. — Most beszéljen, pupák! — diadal­maskodott a tanár. — Vagy sajnálja, hogy idejött ? — Azt nem — válaszoltam — de nim­fáról szó sem lehet. Az ab ovo ki van zárva. — Miért? — kérdezte. Községi képviselő- j testületi gyűlés. A csendőrlaktanya ügyében tárgyalt a képviselő-testület múlt hó 25-én. Elhatározta ugyanis a község, hogy a nagy és sokba kerülő javítások helyett inkább teljesen uj lakást építtet a csendőrőrsvezető részére s az építkezésekre pályázatot hirdetet. Több í ajánlat érkezett be, melyek az építkezés ősz- , szegét körülbelül 8000 koronában állapítják meg, illetve számítják fel. A képviselő-tes­tület elhatározta, hogy az építkezés ügyében — tekintve az összeg nagyságát, melybe az építkezés kerül — a május 25-ikére össze- 1 hívandó gyűlés fog határozni. A gyűlés második fontosabb pontját a ' viilanytelep kérvénye képezte, melyben azt ; ajánlják a községnek, hogy a jelenlegi na­gyobb s már kissé elhasznált izzóégők he­lyett a község szerezzen be négy újabb rend­szerű izzólámpát, melyek kevesebb fogyasz­tással, nagyobb fényt terjesztenek. A kép- 1 viselő-testület úgy határozott, hogy előbb egy lámpát próbál ki s csak akkor szerzi be mind a négyet, ha a kísérlet sikerül. — í — A „Gazdakör“ megala­kulása Mátészalkán. Április 26-ikán vasárnap délelőtt meg­alakult a községháza nagytermében a Máté­szalkai Gazdakör. A gyűlésen mintegy 50 gazda jelent meg, kik ideiglenes elnökké ifj. Pécliy László cs. és kir. kamarás, főszolga­bírót, ideiglenes jegyzővé Dr. Bartos Mihály ügyvédet választották meg. A Gazdakör tiszt­választó közgyűlését akkor tartja meg, ha a földmilésügyi minisztérium jóváhagyja az alap­szabályokat. A gyűlésen ifjú Pécliy László és Kincses István ref. lelkész ismertették a megalakítandó Kör fontos céljait, mire a gyű­lés egyhangúlag kimondta a megalakulást s elhatározta, hogy a kör helyiségéül a régi Tisztviselő kör helyiségét választja a Kun­féle vendéglőben. A gyűlésen résztvett gaz­dálkodók névsora a következő: Lőrinc István, Balogh István, Nemes j Ferenc, Csizmadia József, K. Nagy Károly, Csizmagia Ferenc, Néma Mihály, Eölyüs La­jos, M. Szabó Ferenc, Ary István, Mándy Ignác, Néma Bertalan, Bakos Gáspár, Zem- lényi Miklós, Báthory György, Szabó Sándor, Várady István, Oláh Ferenc, T. Szabó Ká­roly, Kádár Ferenc, Várady Ferenc, T. Szabó Zsigmond, Minyu János, Gosztonyi Lajos, Veress Lajos, Radványi János, Csizmadia Mihály, Mislay Sándor, Oláh István, Lengyel István, Tóth István, Lengyel Menyhért, Visz- szás Gusztáv, Izsoó Miklós, Árvay Ferenc, K. Varga Laios, Kádár Lajos, Ignác Mihály, Hagymássy Imre, Rác Lajos. — f — Megjegyzések. Mikor a község óriási áldozatok árán elhatározta az aszfaltjárda készítését, egye­düli célja az volt, hogy a város lakóinak ké­nyelmét előmozdítsa. Ennek a nagy előnynek eléréséért azonbán az anyagi áldozatokon kívül más áldozatokat is kellett hozni, melyek közt az volt a legnehezebb, hogy több helyen ki kellett vágni a régi járda szélén lévő fákat. A járda előnye mellett tehát az a hátrány állott elő, hogy sok ház elől elkerült a köz­ség túlnyomó hazának egyetlen dísze, a zöld lomb. Mindenki' azt hihette, hogy a háztu­lajdonosok, a legelső alkalmat felhasználják majd, hogy a fákat pótolják, azonban idestova már a harmadik nyár következik s csak na- gyon-nagyon kevés helyen ültettek uj cseme­téket. Ha Mátészalka hegyes vidéken volna, akkor tisztán a várok csinossága, külső tet­szetős képe miatt volna s üksé j a fára, Máté­szalka azonban a legporosabb alföldön épült, hol a fa nem dísze, de szükséges része a községnek a község lakosainak. Mátészalkán a ház, az ablak előtt álló fa akadályozhatja meg egyedül, hogy a por, mely minden sze­kér után percekig borítja porfellegbe a leve­gőt, a lakásba ne hatoljon. Nálunk tehát kettős célt szolgál a ház elé ültetett fa : szé­pít és óvja a lakást, a tüdőt. Mindenütt el­ismerték már azt, hogy városokban; ahol a sok kémény valósaggal mérgezi a levegőt, a a kert, a fa képezi a község tüdejét. Mi nem vagyunk ugyan város s nincs sok kormunk, de van annál több porunk, úgy hogy néha — Mert a csipői tulíejlettek, a nimfák plasztikája decensebb. — De nagy anatómus maga egyszerre — nevetett a tanár. — Aztán az a teljesen divatos zöld selyemernyő . . . — Azt hiszi, hogy a nimfáknak nincs meg az a képességük, hogy modernek legye­nek? Kivált, ha a divatcikkekről van szó. Eközben mi is hasrafeküdtünk és koc­káztatva az imminens napszurást, odameresz- ! tettük szemeinket az érdekes látnivalóra. Még talán most is ott hasalnánk a ho­mokdomb tetején, ha a nimfa (mert csak igy mondom minden logika ellenére) egy bájos szökéssel fel nem ugrik és magára rántva a skót takarót, apró pipiske-léptekkel el nem tűnik a bükkfák sűrűjében. Az órára néztem, de nem akartam hinni a mutatónak: ötnegyedóráig időztünk a homok­dombon. Hogy elrepült az idő! Csoda. Az utón hazafelé Kucsma Benő szólalt meg elsőnek: — Szép volt, szép volt — mondotta — de éppen elég. Én többet ki nem jövök. Megcsömöröltem. — Nincs az a pénz — jelentettem ki , — hogy én még egyszer felkinlódjam arra a dombra. Elvégre mégis csak komiszság az ilyesmi. És lealacsonyító — erősködött ata- : nár. Hazaérve, gyorsan megebédeltem és sietve a helyben állomásozó alezredeshez mentem, hogy kölcsön kérjem tőle a tábori messzelátót. Ezzel a hónam alatt másnap dél­ben a homokdomb tetején voltam. Még ki sem fújtam magamat, mikor hangos köszö­nést hallok. — Jó napot, uram! Odanéztem. Kucsma Benő hasalt aho- j inokon gukkerrel a szemén. Csodálatos, csöp­pet sem csodálkoztunk, hogy egymást ittta- j láljuk ... És ez igy tartott tiz napig. Nem talá­lom feleslegesnek megemlíteni, hogy ezekre a kirándulásokra mindketten talpig feketébe öltöztünk fehér nyakkendővel. A túlbuzgó hivatalnok, több — a kivezényelt katona pon­tosságával érkeztünk nap-nap után a domb­tetőre. Pedig a tanár időközben heves gyo­morhurutot kapott és az orvos pilulákat irt neki. — Nem fogom bevenni a pilulákat — mondotta. — Miért? — kérdeztem. — Mert a pilulák hatása miatt talán

Next

/
Thumbnails
Contents