Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)
1914-01-02 / 1. szám
1914. január 2. MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG 3. nézőközönségből kiváltott. Mónus Kálmán a »Törvényszéki karcolatéban szereplő öreg zsidót oly ügyesen alakította, mintha nem szorgalmas iparos, hanem valamely állandó színház gyakran fellépő tagja volna. Horváth Juliska és Fehér említendők még meg, kik a többi szereplőkkel együtt nagyban hozzájárultak az előadás sikeréhez. Végül a legnagyobb elismeréssel kell megemlékeznünk Tóth Árpádról, ki páratlan ambitióval és dicséretes igyekezettel tanította be a szereplőket, bizonyoságát adván annak, hogy nemcsak művészies fotográfus és ügyes hegedűs, hanem a színjátszáshoz, az előadás nívójának megállapításához is van kellő érzéke és helyes ítélőképessége. —es. Tollhegygyei. E sorok Írásakor lapunk kifejtett szép programmját szöveg szerint még nem ismerem. Bizonnyára gyönyörű programm, mert ki látott már olyan conferenciert, ki magát a közönségnek nem fejedelmi bőkezűséggel a legtöbbet Ígérő módon konferálná be. A programm elméletben, mig kivitelére nem kerül sor, olyan, mint a házasság. Ez is elvontan szentséges és magábamélyedő áhítatot keltő valami : két gyöngéd lénynek spontán egyesülése, még pedig a közhit szerint az égiek mennyei segítségével, a valóságban azonban a házasságot a számitó érdekek egymásba illeszkedő önös- sége hozza létre és a kölcsönös terhek, csalódások és nem ritkán csalások tartják fenn. Mondom, a programm elméletben bizonyára gyönyörű, de bármennyire is legyen az, a közönség egyik része célzatos hallgatással nem vesz tudomást róla, másik része pedig lenéző kritikának is beillő mosolylyal halad el mellette. Az éljen. És ez a nagy rávigyázás tartja benne a lelket. Igaz, ő csak olyan kisállomása a vándorló pénznek, még meg sem melegszik nála a garas, de legalább találkozik egy percre a pénzzel. Komolyan mondom, ha mégegyszer lehetne születni, én adósnak születnék! Mindig kettős könyvet vezetnék a semmiről, hogy gazdagnak látszassam. Mert ma a leggazdagabbnak hitt ember is csak látszik gazdagnak. Mert úgy tudja forgatni a semmit, mintha sok pénze lenne. Jaj már annak az embernek, akiről kitudódik, hogy semmivel kereskedik csak! Nyakára teszik a hurkot és fojtogatják, mint az apagyilkost. Megperdül a dob az ajtaja előtt. És ez a dobpergés mostanában olyan népszerű muzsika szokott lenni. A múltkor két polgártárs beszélget. — No Weisz ur, maga már zárja boltot? — Mért ne zárnám, hiszen már delet harangoznak. — Szépen vagyunk. Maga zárja a boltot és harangoznak. Mikor én zártam az enyémet, hát doboltak. Fogadni mernék, ez a két beszélgető ember is kenyérillatunak szeretné érezni Szilveszter-apónak újévi csókját. Mindakettő erőemberek ugyanis szellemi fölényüket — ha az valójában nincs — különfélekép nyilvánítják és kifogyhatatlan leleményességgel excellálnak ott, hol olyasvalamit kell márkirozni, amivel nem rendelkeznek. Az egyik sose hallott exotikus irók neveit és müveit citálja, miket különben sosem olvasott, a másik viszont letagadja, hogy bizonyos dolgokat olvas, mivel ezt a műveletet szellemi nívójához nem tartja méltónak. Ajkbigygyesztve odavetni, hogy vidéki lapot nem érdemes olvasni, a szellemi előlkelőség bizonyos zománcával hat. És ki nem akarna ily negativ szokások révén a szellemi „splendid isolation" fényében tündökölni? A fölényesen mosolygók tábora viszont szfinx módmódjára sokat mondó titokzatossággal hallgat, de sejteti, hogy lesújtó kritikában — feszültségtől terhes — valami nagyon bölcset mondhatna, de a hallgatásban annyira bölcs, hogy mindent elhallgat. A vidéki újságokban való munkálkodás csak az esetben vészit komolyságából, sőt a jó érzek rovására csak a szánalmas nevetségesség felé halad, ha a magas kothurnusi csizmát felöltve a nagyképűség jelmezében jelentkezik. Ép ennek helyes tudatában én nem tekintem magam az események aeropágján bírónak, ki csalhatatlan igazmondással Ítél nagyok s kicsinyek felett, még kevésbé holmi apostolnak, ki sarkigazságok és kinyilatkoztatások hirdetésében látja hivatását. Csak egyszerű szavazó polgár vagyok, kinek néha van kedve és mindig van bátorsága véleményét megmondani, ha az a többségétől különbözik is, a nélkül, hogy bárkit is a maga véleménye felé sen reménykedik velünk együtt, hogy az uj esztendő jobb világot hoz. Mert már ezt igy tovább ki nem lehet birni. Ez a remény tart még bennünket a föld hátán. Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy évről-évre rosszabb lesz minden. És néha megesik, hogy a rosszaság ugrik egy esztendőt és minden kétszer olyan rossz lesz, mint az előbbi évben. — Hogy megy az üzlet Blau ur? — kérdik valakitől. — Úgy mint jövő ilyenkor kellene menni. — Hogy értsem ezt? — Hát kérem alásan, az üzlet évről- évre rosszabbul megyen. Ebbe már bele is nyugodtam. De az idén már olyan rosszul megyen, mintha már jövő ilyenkor volna. Kérem, minden darab portékára 10—20 fillért ráfizetek, tessék elhinni. — No és akkor, hogy tud megélni? — Hát kérem, a nagy forgalom . . . Igen ez a nagy forgalom az, ami reményt nyújt nekünk is. Annyira keresik az emberek a pénzt, annyira íizik-hajtják, hogy végre is meg kell találniok. Lehetetlen, hogy ennyi jóravaló akarat célt ne tudjon érni. Én nekem borzasztó nagy a spurim, hogy ez a ma kezdett 1914.-dik esztendő megváltoztat mindent. Hogy ebben az évben igyekeznék terelni. Személyekkel nem foglalkozom, mert ahhoz eléggé becsülöm bárkinek is egyéni érintetlenségét, személyi vonatkozású ügyekkel még kevésbbé, mert ahhoz az egyes emberek dolgát nagyon is kicsinyesnek és jelentéktelennek ítélem. Nem ismerek úgynevezett poten- tátumokat, kiknek akár tömjénző jelzőkkel és közkeletű frázisokkal hízelegnék, akár pedig sértett önhittségből, vagy nyegleségből velük szembe- szállanék. E rovatból száműzve lesz a hiúságnak utszéli tömjénzése, a nagyképűség legyezgetése és a kon- venciós hazugságok becéző takar- gatása. És ha a jelenségeket némelykor a gúnyolódó túlzottság torzításában és a szertelenség nagyításában állítom be, nem úgy teszem azt, mintha állításaim igazságára fel is esküdném. Az éremnek két oldala, de az igazságnak számtalan oldala van s a dolgoknak a subjektiv pillanatnyi hangulatok és érzületek változó lencséjén keresztül való meglátása nem kerülhet az objektiv igazság pontos és érzékeny aranymérlegére. Mindez nem pótprogramm, mert erre szükség nincsen. De szükségesnek tartottam elüljáróban — bár nem szívesen — bizonyos tekintetben reám való személyes vonatkozásokkal kapcsolatban mindezeket elmondani, nehogy Írásaim intencióját az olvasóközönség félremagyarázza és annak oly személyi célzatokat tulaj- doonitson, melyek tőlem távol állanak. * A fagyaszott hús hazájából: Argentiniából hozzánk átszármazott forró tangó tánc szünőben van, de helyette a laurum játék láza a türelmetlen szenvedélyesség forrpontjára hágott. mindenkinek fehér kalács jut a fekete kenyér helyett. Megváltozik a divat ízlése, megváltozik az időjárás szeszélye, megváltoznak az elemek. Minden meg fog változni. Sőt feltétlenül megbízható forrásból értesítve tájékoztató képet tudok festeni az 19 i4.-dik év lefolyásáról. Első sorban jelezhetem, hogy a mostani kormány meg fog hamarosan bukni. Kikiáltjuk a magyar köztársaságot és Justh Gyula lesz a köztársasági elnök, Vázsonyi Vilmos az alelnök. Eltörlik az összes adókat. Sőt az álladalom fog mindenkinek tetemes adót fizetni. Február közepén beüt a kikelet és hozzá lehet kezdeni a szántáshoz. Az állam mindenkinek ad ingyen vetőmagot. Május végén gyönyörű nap süt és ez időben meg fog kezdődni az aratás. Mindenkinek kétszer annyi termése lesz, mint amennyit remélt. És igy megdől a közmondás, hogy ki mint vet, úgy arat Városunk kap kőszinházat, minden házba bevezetik a villanyvilágítást és a telefonhírmondót. Az utcákat mindenütt kiaszfaltozzák. Az orvosok és gyógyszerészek megbuknak, mert a betegségek és a halál sztrájkba lépnek. Az Amerikába kivándorolt hazánkfiait közköltségen hazaszállítjuk és itthon mind i egy házas telket és tetemes földeket kapnak
