Mátészalkai Ujság, 1914 (1. évfolyam, 1-30. szám)

1914-01-02 / 1. szám

És ez nem is lehet máskép, midőn e játékra sajátos kitartó vehemenciájukkal a nők vetették reá magokat. A nők, kiknél e játék már nem Is alkalmi szórakozás, vagy divat, hanem napi, akarom mondani délutáni és esteli programm, akárcsak az öltözködés. Sőt még annál is jelentő- ségesebb. Az öltözködésben a fűző csak alakjuk karcsúságát, a rizspor esetleg csak arcuk színét adja meg, ellenben a lórifm a lelki katarekte- rüket, mert az vágyaik netovábbja, belső énjüknek, lelki elégedettségüknek legfontosabb tényezője. És ha ily buzgalommal gondoznák a háztartást, a vajúdó cselédkérdés már rég meg volna oldva, mivel a cselédség egy része feleslegessé válnék, másik része pedig ily buzgalom elől egyszerűen megszöknék. Igaz, hogy ily módon a cselédprobléma helyébe a sokkal komolyabb lórum probléma lépne előtérbe, lévén nagyon égető és fontos kérdés, hogy cselédség nélkül mikép lehetne e nemes játékot időben meg nem fogyatkozva ily intenzive kultiválni. Mert tudni kell, hogy a nő legfőbb ékessége manapság a e játék tudása lévén, ezentúl csak aszerint osztályozzuk őket, hogy tudnak-e ehhez, vagy sem. A régmúlt időt homályos ködébe vesző kor asszonyai boldog öntudatlansággal harisnyát kötöttek, vagy istenes könyvek felé görnyedtek, a mai öntudatos asszonyok ideges nyugtalansággal, vibráló sóvárgással telitett lelke azonban olyasvalami után vágyakozik, mi ábrándos álomképekkel tarkázott unalmukat elűzné. Minthogy pedig az ördög mindig kéznél van és sosem alszik, megteremtette számukra a lórumjátékot. Mert hitemre

az uzsorások és pénzemberek hátából kihasítva. Árvíz, tüzveszedelem, égiháboru és jégverés nem lesz sehol sem. Az adóhivatalok és takarékpénztárak Wertheim-szekrényeihez mindenkinek lesz külön kulcsa. Mindenkinek adnak egy osztálysorsjegyet, amellyel annyiszor fogja megütni a milliós főnyereményt, ahányszor csak akarja.

Dolgozni nem kell senkinek, mindenkinek sülve fog a galamb a szájába repülni. Kenyér, bor lesz bőven. És ennek a kenyérnek illatát már meg is éreztük a szilveszteréjszakai homlokcsókban, melyet az öreg Időtől kaptunk mindnyájan pont éjfélkor, mikor egymással összekoccintottuk telt serlegeinket és meghatva, egy esztendővel idősebben, kipirult arccal kívántunk egymásnak boldog uj évet.

4.

mondom — bár nem ismerem ennek összes csínjait,-binjait, zeg-zugait és titkait — e játék egyenesen a nők számára teremtődött. A játékos a kártyák kirakásánál és beledobásánál bosszankodhatik és pártnerét is bosszanthatja s e mellett a mily keveset kell e játéknál gondolkodni, oly sokat lehet mellette beszélni. E játék egészen a nők temészetrajzához alkalmazkodik, mivel a lórumvétel- nél kedvükre ép úgy egymásra licitálhatnak, mint akár a toilettjük drágaságában, a fürdőzésük előkelőségében, vagy a kalapjuk — nagyságában. És képzelhető-e a nőre nagyobb élvezet, mint barátnőjét túllicitálni! Ezek a mi praktikus feministáink nem kérnek szavazati jogot, nem rombolnak szüfrazsettek módjára, a férjük mellett rendelt hivatásukat eszük ágában sincs felcserélni. Ők a férfiak tevékenységének Magyarországon való legfőbb terránumát: a kártyaasztalokat magoknak egyszerűen lefoglalták, bölcsen tudván, hogy nálunk a legszebb férfiúi foglalkozás színhelye a kártyaasztal, hol ámbiciók keletkeznek, karrierek megindulnak, megtörnek s a semmiségbe vesznek. De tagadhatatlan, hogy e játék nagy morális előnynyel is jár a nőkre nézve. Eddig unalmában némelyik ábrándozott, álomképeket kergetett és hajszolt, a boldogság kérdései s problémái viharzottak a lelkében, mely nyugtalanító vihart valamikép le kellett csendesítenie . . . Most azonban hasonló kérdések és problémák már nem bántják, lévén az egyedüli izgató kérdés, ki ad a lórumért többet s az egyedüli probléma, ki nyeri meg azt .... . Ez pedig oly ártatlan probléma, mely mindig ártatlan megoldást nyer. S azért ajánlatos lenne, ha minden nő az oltárnál e játékra is tenne fogadalmat. Hisz’ ez oly szent amulett a családi boldogságra, hogy a kártyának egy nő retiküljéből sem volna szabad hiányzania.

*

Egy lengyel gróf — nevére pontosan nem emlékszem — megölte a feleségét és annak udvarlóját, kiket az éjjeli órákban együtt talált. Az eset igazi Ínyenc falat a morálistáknak, a pszichológusoknak s a társadalmi bölcselőknek, no meg a férjeknek és a leendő férjeknek. De bárhogy is különbözzenek a vélemények, a nők a megölt feleség pártját fogják, mig a férfiak a gyilkos férjnek adnak igazat. Ez nem ösztönszerü simpátia a nemükbeli egyén iránt, hanem öntudatlan, sejtelemszerü felvillanása a végzet- szerű eshetőségnek. A férfi lelkén az

MÁTÉSZALKAI ÚJSÁG

ő megcsalatásának lelket megrázó eshetősége cikázik át, a nő lelkében pedig a hűtlenség vérforraló gondolata viharzik fe'. Ki a bűnös és kinek van igaza? Szabad-e a nőnek igaz vonzalomból hüségi fogadalmát és kötelességét megszegni? S ha mégis megszegi, nem mentség-e számára az, hogy a szívből fakadó igaz érzése egy idegen iránt oly természetes, elementáris erejű lehet, mely nem fojtható el a hüségi eskü külső ceremóniája kedvéért? De lehet-e kívánni örök hűséget attól, ki előre nem tudhatja, hogy a rajta uralkodó érzések mikép változnak majd és mily örvénybe sodorják? Kivánhatja-e a férj neje odaadását, ha emennek minden érzése ez ellen fellázad? Nem kötelessége-e a férjnek ily esetben neje mellől távozni, mert érzéseket még férji jogokkal sem lehet senkire ráerőszakolni? De nem társadalmi kötelessége-e a nőnek magasabb ethikai szempontokból szomorú lemondással, az életet férje mellett örömtelenül is lemorzsolni és saját magát, legbensőbb vágyait áldozatul dobni a házasság isteni és emberi törvényeinek? Ha valakit pallos joggal felruháznának, hogy az áldozat és a gyilkos között igazságot tegyen, véges emberi elméjének kor’átoltságában összeroskadna e feladat alatt. Földi bírák a gyilkos férjet felmenthetik, vagy megbüntethetik, a gyilkosság kisértő látomása, nyugalmának, családi boldogságának feldulása, lelkiismeretének bűnbánó vergődése igy is folyton kiséri, zaklatja, mint a bibliai Káint. A görög Mítosz bosszúálló végzete működött itt, mely mindkettőt sújtotta, mivel mind a kettő önön gyarlóságának és gyengeségének ártatlan áldozata és bűnös hóhérja lett.

Szikra.

1914. január 2.

Lapunk munkatársai.

Hogy lapunk színvonalát előrelátó gondossággal biztosítsuk, hogy a közönség figyelő érdeklődését lapunk iránt állandóan ébren tartsuk, — igyekeztünk a helyi és vidéki intellegencia különböző hivatásu és foglalkozású tollforgató egyéneit közérdekű munkásságunk segítőtársaiul lapunk köré tömöríteni. Mert csak ily módon érhetjük el azt, hogy a közérdekű eseményekről és kérdésekről a közönséget ne csak egyszerűen tájékoztassuk, hanem azokat arra hivatott szakmabeli véleménynyel és tárgyilagos bírálattal is kisérjük. Lapunk munkatársaiul eddig a következő urakat sikerült megnyernünk:

Kathona Géza polgári iskolai igazgató urat, kinek e téren és különösen a szakmája- beli irodalom terén való működése mindenütt komoly és osztatlan figyelmet kelt.

Dr. Rosenberg Ignác orvos urat, kinek úgy a helyi, mint az orvosi lapokban megjelent társadalmi és közegészségügyi cik-