Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-14 / 7. szám

TÁRSADALMI

MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN.

február ké 14.

I ér/. I (242.) szám.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: y**

Egész évr« — — — — — — — 8 korona- Félévr* — — — — — — — 4 koronáid egyedévr* — — — — — — — 2 korona- Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona- ----- Egy azitn ára 20 fillér. •*”——

Fe

lel®» azerkesztfl :

Dr. TÖRÖK ÁRPÁD.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utea). Távbeszélő-számunk: 13.

A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK.

Gazdasági közigazgatás.

Nem lehet elvitatni, hogy Magyarországon a szociális társadalmi akciók szép eredményeket hozlak létre. A gyermekmen- helyek, szanatóriumok, népkonyhák, fogyasztási szövetkezetek, továbbá egyéb humánus intézetek, melyek a nép erkölcsi, anyagi helyzetét előmozdítani törekszenek, lassan ugyan, de mégis szaporodnak. Ámde nem szabad kívánnunk, hogy érettünk mindent az állam tegyen. A kormányok bőségszarui és a szegitségie szoruló rétegek üres tarisznyái oly távol állanak egymástól, hogy mire a kívánatosnak látszó ajándékok megérkeznek, a sok jónak hasznai venni mar alig lehet. Régi közmondás, hogy: aki gyorsan ad, kétszer ad. A se- gétyadást értéktelenné teszi a késedelem. Amely szerkezet minél több erőátvitellel rendelkezik, annál csudásabb hatást tud produkálni.

Igazán csodálkozhatunk, hogy ily viszonyok közt mégis nagynehezen kivívtuk ra gunknak azt a tiszteletreméltó polcot, ineiyet mint kultürnemzet foglalhatunk helyet. De még mennyi tenni Valónk van! Hiszen Csak a kezdet kezdeténél állunk.

_

... .......■«=

Mi

nden irányban mily óriási feladatok megoldása lebeg szemünk előtt midőn összehasonlítjuk a nyugati nagy nemzetek szédületes repüléseit a mi tökéletlen szárnypróbálgatásainkkal. Magyarország fokozottabb fejlődését — a mai széthúzó társadalomra támaszkodva — keresztülvinni nem tudjuk, ez a mód legalább is nagyon lassúnak mutatkozik. Miniszteri leiratokkal, jóindulatú oktató rendeleíekke!, buzdítással, sarkalassal általános, tartós szociális mozgalmat teremteni nem lehet. Pedig nekünk meg erősödni kell — különösen gazdaságilag! Hisz ezzel karöltve jár az ipar és kereskedelmi felvirágozása, mely az elszigetelt osztályok közé összekötő hidakat fog emelni.

Tehát erősödnünk kell gazdaságilag, de miként?

Az a vak politika,, merőben ábrándozás, melynek jelszava, hogy először az egyes polgárok anyagi helyzetén kell segíteni, módosabbá keli tenni a népet, azután minden magától jön. Első sorban nem az egyeseket kell vagyonhoz, jobb megélhetéshez juttatni, hanem a községeket, mint erkölcsi testületeket. A reformálásnál innen kell kiindulni. Minden község, legyen egyszersmind gazdasági iskola, mintatelep,

szemmel látható élő példa, mely munkára, takarékosságra, élelmességre buzdítaná, szoktatná a népet, a társadalmat. A szegény államot csak a vagyonos községek tehetik erőssé. Vagyonos községek helyes háztar* tással a népet is boldogítani tudják. A nemzet erősitesenek ez a legbiztosabb, legköny- nyebben elérhető módja. Az allam a községekben találja fel erőinek hatalmas meg* osztóit, ezen erőátvitel fogja a társadalom átalakítását létrehozni s abban valódi pezsgést előidézni. A községeknek kell vezető szerepet végezni, nem a szétdarabolt, zilált társadalom egyes feltűnő, azután letűnő alakjainak. Mily más eredmény mutatkoznék, ha községeink céltudatos házi gazdálkodással, hazai fogyasztási szövetkezéssel, értékesítő közraktárral szolgálnák nemzeti iparunkat, kereskedelmünket.

Itt rá kell, hogy mutassunk a tömeges társulás előnyeire.

Ha milliók egy célt tűznek ki maguknak, egy cél eléréséért egy táborba állanak össze, kis fáradsággal, kis áldozattal bámulatos dolgokat tudnak kivívni. Mig az egyesek egymástól különválva, szervezés nélkül, gyengék s nagy megerőltetéssel is csak vergődnek. Társadalmunkban az aiko» tás csirái megvannak, csak egységes vezejftz én kívánságom . . .

Csalódott ssivek ás összetört virágok, Egymáshoz de nagyon hasonlítok.

Ezelőtt e mondást frázisnak tartottam,

Vig Almokat szőttem, amíg hinni tudtam.

De most, hogy nem hiszek: szitjoszlott az álom, Kis kertem utalt hasztalanul jhrom.

Zokogó panaszom messze hordja a szél, Hervadt virágokról, bus szivemről beszél.

ís hogyha elcsaklik zokogásom hangja, Szemem a virágot keresi kutatja,

Amely olyan legyen, mint az én bus szivem, Akkor látom, hogy olyan nincs, hiába keresem.

Minden embernek van imádsdgos vágya, Melynek teljesültét epedve várja,

'Nekem is van vágyam, én csak ennyit kérek: ■Csalódásból bus szivemre tört virágokat tegyetek, ha nyugodni térek.

____ F. M.

DE QENERE TAS.

(Egy pesti ember elbeszélése.)

Irta: Kása Vince.

II.

Tas vazér felfedezése.

Á Tas család történetét nagy megindulással festettem le as utolsó betűig. Valami kimondhatatlan büszkeség dobogtatta a keblemet, hogy én Tas András m. kir. számellenőr ilyen régi családból származom. Kék vérem hevese« lüktetett és álmaimban gyakran megjelent előttem ősanyám a lengyel hercegkisasszony. Voltak rémes álmaim is. Bendegúz ősapám gyakran kergetett az aranyos buzogánynyal, de mielőtt agyonüthetett volna, mindig felébredtem. Néha véres kardokról álmodtam, máskor meg mérgezett fügével akartak megetetni.

Az tény, hogy nevezetes famíliából származom. Igaz, hogy származásom régiségét bizonyítani nem tudom, de hát a családi hagyományok szerint a tatárok ennek az okai.

Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy névjegyemre oda ne nyomtassam hogy : Tas András, genere Tas, azaz Tas András a Tas nemzetiségéből. összes kollegáim tudomással bírtak ősi származásomról és valami tiszteletteljes magatartást tanúsítottak, velem szembe:,, mit én sou- verén gőggel észre sem vettem, illetve úgy mutattam, mintha nem venném észre.

Gyermekeimnek a hosszú téli estéken számtalanszor elmeséltem családunk történetét. Néha még tóditottam is és egyik másik Tassal olyan öldöklést vitettem véghez, hogy egy divízió mészároslegénynek is becsületére vált volna az a nagyszerű vérfürdő. Volt egy régi, füstös, kormos olajfestményem, azt, minthogy nőt ábrázol, .(valahol a Teleki-térén vettem még legénykoromban) kineveztem lengyel hercegasszony ősanyámmá és minden vendégemnek áhitatos tisztelettel mutogattam.

Lapunk mai stáma 6 ahtaTT

Az ember olyan természetű, hogy a mit gyakran elmond, maga is elhiszi. Szakasztott igy voltam én is vzle. Mindazt amit akár odahaza a családomnak, akár idegeneknek előadtam a Tas családról, magam is szentül elhittem és ha valaki nem hitte volna «I, akkor én is, mint Balambér ősapám Kupa vezért, kupán vágtáin volna a hitetlen Tamást. De mindenki elhitte. Még a goromba házmester is tisztelettel nyitotta ki előttem az ajtót é3 ha elfelejtettem kapupénzt adni, akkor sem szólott, mert köztudomású volt a Tasok — már mint őseim — vérengző természete. A házmester felesége meg egyszer amiatt kapott hajba a szomszéd házmesternével, mert az kétségbe merte vonni az én hercegasszony ősanyámat. Csúnyán összekarmolta egymást a két asszony és es nekem olyan jól esett.

Gyermekeim is kívülről tudták már a Tas család történetét. Kis leányom egyszer sírva jött haza az iskolából. Azt mondta, hegy az osztálytársai csúfolják — hercegkisasszouynak hívják. Másnap felmentem az Igazgatónőjéhez és bejelentettem neki is az esetet, egyben elmondtam neki is a Tas család történetét. Azóta kis leányommal szemben igen figyelmesek, osztálytársai meg puk- kadoznak az irigységtől.

Egy napon a kis fiam (most ismétli az első gimnáziumi osztályt) azzal a hírrel jött haza, hogy ő felfedezte a ini családunk ősének a képét, de nem mondja meg hogy hol, csak úgy, ha kap egy hatost.

Módfelett kiváncsivá tett a kölyök, hát leszúrtam neki a hatost.