Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-11 / 28. szám
SláfeaíKa, 1913. V. évf. 28. (223.) szára. TÁRSAIUL!! ULTI LAP. ■stH MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN mrraiffiir iliimTrnsr-j Ey.Caz évre félévre Negyedévre Tanítóknak és ELŐFIZETÉSI ÁRAK . — — — — — — — 8 korona— — — — — — — 4 korona* — — — — — — — 2 körömi* községi közegeknek egész évre 5 korona. ——* Egy szám ára 20 fillér. ———~ Felclís szerkesztő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. Főmunkatárs: SCHREIBER MENYHÉRT. W E SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: ISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). Tárbaszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. A JEGYZŐ ÉS A KÖZIGAZGATÁS REFORMJA. Erős reménységünk lehet, hogy a köz- igazgatás általános reformjában most már szervezés . kiinduló pontja bizonyosan a községi közigazgatás rendezése lecnd. S a községi adminisztráció rendezésében legfontosabb szerep kétségtelenül a községi s körjegyzői állásnak jut, mely állás radikálisan álszervezve fogja képezni gerincét az egész községi közigazgatási reformalkotásnak. A községjegyzői tisztség ugyanis a legfontosabb szerv a közigazgalás egész organizmusában. Az állami nagy gépezet egyik legnélkülözhetetlenebb motora. — Terebélyes évszázados tölgy, melynek életgyökere mélyen nyúlnak bele az édes hazai föld tápdus talajúba. — Egy speciális magyar intézmény, melynek párját nem találjuk sehol, más államok közigazgatási szervezetében. Tény az, hogy nemzetünk erkölcsi és szellemi haladásának nagy átalakulásában azok a szerény, fakó kis emberek, a nótáriusok végzik a sisiphusi munkát, melytől népünk politikai érettsége, hazaszeretete, kultúrintézményeink iránti fogékonysága függ s akiknek gyönge vállaira nehezül a kormány adminisztratív intézkedéseinek végrehajtása. Hazánk szive Magyarország 12000 községében dobog s az egészséges fejlődés annak a 4650 községjegyzőjének a kezeibe van letéve, kik nemcsak a törvények és rendeletek végrehajtói, de « közélet vérkeringésének is lelkiismeretes szabályozói. Aki csak felületesen ismeri a község- jegyzői munkakört, elcsodálkozva látja, mily óriási munkateher nehezedik egy ember vállaira. Ismerek körjegyzőt, ki 4000 lelket számláló 5 községből álló jegyzői körében egymaga látja el segéd erő nélkül az ösz- szes jegyzői teendőket. Egymaga iktat, indexel, fogalmaz, másol, expediái, százféle nyilvántartást vezett, irattárt és levéltárt kezel. Adókat vet ki, adókat hajt be s a rengeteg Adómunkálatokon felül végzi az összes közigazgatási teendőket, levelezéseket, vezeti a mezőrendöri és bagatell- ügyekben a tárgyalásokat, hetenkint 4 községbe jár ki, előadója 5 községben és a képviselő-testületi üléseknek, vezeti 5 község számadását, az Írni nem tudó elöljárók helyett, öszzeállitja a költségelőirányzatokat, vezeti a számadási főkönyveket, a községek vagyon leltárát. Végzi az állami anyakönyvvezetést. S a szédítő irodai teendőkön kívül ellenőrzi a törvények s felsőbb rendeletek végrehajtását, fejleszti a széllé mi és anyagi életet, népkönyvtárakat szervez, kezel, — az ügyes-bajos embereket tanácscsal ellátja: szóval 5 községben a jegyzőt megillető összss munkásságot kifejti s mindezek felelt tanulmányozza a gombamódra szaparodó, újabb terhekról bőven gondoskodó törvényeket és utasításokat. S az itt nagyjában felsorolt rengeteg teendőkön felül békén viselni valamennyi hatósági fórumnak derüre-borura érkező Özön rendelkezését s a kapott határidőkre — rendbírság terhe alatt — megfelelni: martyrikor a mellette eétálló selymes hajú Szidókára néztem, aki mindannyiunkat megrészegített sokat ígérő szerelmével toporzékolni tudtam volna dühömben, szint a poklok fenekére szerettem volna küldeni azt a pufók arcú leányt aki mindig útjába állott eme üde liliomarcu bájos teremtés boldogságának meg az enyémnek. Pedig akkor már olyasvalami érzés tartott fogva, amely a szerelemhez nagyon közel áll, habár még nem ütötte meg teljesen annak a nagy végtelen vonzódásnak a mértékét, s én éjjelemet nappalá téve, azon töprengtem, hogyan lehetne a megismerkedés nagykérdőjelét a megoldás útjára terelni. Erős küzdelemmel állottam szemben. Féltem attól a >csodatzemüc nőtől, a Szidóka nővérétől, aki bizonyára minden követ megfog mozgatni, végre-valaháia ezt sikerült is leküzdenem, hátra van még a gordiusi csomó, hogyan lehet majd azokat az igéző szemeket elkerülni. Egy napon pompás eszme fogamzott meg agyamban. Komikusnak és hátborzongatónak találtam, de — ami a fő — nagyon praktikusnak ígérkezett. Megtudtam Szidóka szüleinek a lakását és elhatároztam, hogy a kisvárosok bevett szokásaihoz mérten ahol az ember hivatlanul is bekopogtathat garcon-lakáskeresés szempontjából, ezen ürügy alatt ma délután bettepanok Szidókáék- hos. Ami pedig a továbbiakat illeti, mélységes ezerelmem megérdemli az áldozatot. Ha már nem megyen máskép, megbarátkozom azzal a gondolattal is, hogy azt a „csodaszemü“ nőt is elhalmozzam szerelmi ömlengéseimmel azért, hogy hozzáű/hiszi-e qekem ? Irta: Jris. Mondja a mait nap mikor találkozott velünk Nem vette észre mennyit kacagtunk, nevettünk? Nem tűnt fel a mosoly sápadt ajkamon S hogy vidám vagyok állandóan folyton, Hogy kísérőmet mindég én tartom szóval S hogy tekintek szét ajkamon mosollyal? Feltűnt, hogy mindig mást keres szemem? Csak kizáróllag Magát kerüli tekintettem? Nem zudult fel titkon haraggal a szive: „Ni! csak eddig tartott e kis lány sze[reime?“ Nem mintha maga talán még szeretne Nem ! csak bántaná, ha el lenne feledve. Csak azt az egget mondja meg nekem Nem vette észre, hogy csal a tekintete. ? Hogy a mosoly csak feketés, sápadt ajkamon S küzdtem, hogy szivem nyugodtan mafradjon, Míg kísérőmmel látszólag vidáman beszélgettem Látta-e hogy titkon Magát kereste szemem?? Mondja oh mondja meg őszintén nekem Elhitte-e játékból, hogy már nem szeretem ? Mert ez volt csak egyedül a célja Hogy Maga azt hidje: feledve az arca. Ugye sóhajok bus könnyek nyomát Nem látta sehol az arcomon Hisz nem. is sírok, és nem is álmodom, Csak alszom —álom. nélkül csendesen Mondja, őszintén — elhiszi-e nekem??? SZIDÓKA ÉS NŐVÉRE. Nngyvárcsi'aszfaltbetyárok körmönfont triik- jé»e! ismerkedtem meg vele. Először csak szerelmet szugerálló szemérmetlen tekintetemmel üldöztem, de ő mindig megmenekült előle. Állandóan a nővérével sétált, aki nagy mélyen beülő szemével olyan megsemmisítő pillantást vetett reám, hogy szinte megborzadtam tőle és félbe kellet hagynom az ostrommal. Hiába próbáltam megverekedni tekintetével, én húztam a röiidebbet. Azokból a nagy sötét szemekből annyi vildggyülőlet szivárgott ki, hogy lehetetlen volt ellentálnom. Futnom kellet el — el messzire,‘hogy ne találkozzam többé ezekkel a villámokat szóró szemekkel. Sosem láttam olyan csodálatos számpárt, amely egyszerre annyi nyelven tudjon beszélni. Minden volt ezekben: epedés, vágy, bosszú, harag, gúny, oslorozás, lenézés, leelázás megvetés, csak az nem, amit kerestem: megnyugvás, a krisztusi lemondás. MiLapunk mai száma 6 oldal,
