Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-11 / 28. szám
junlius hó 11. 28. (223.) szám. 2. oldal. Mátészalka, 1913 M A 1 li b i A L K A natimnak magasztos, de tapasztalatnak gyón szomorú. Az utóbbi két-három évtized oly óriási munkahatmazt rakott az eddig is túlterhelt jegyzői karra, hogy ma már — megfelelő segéderő hiányában — a legnagyobb szorgalommal s éjszakai irodai foglalkozással sem képesek összes teendőiket, valameny- nyi rendelkező hatóság teljes megelégedésére a kiszabott határidőkben pontosan megfelelni. Az pedig, hogy a községi élet öntudatos fejlesztésére, a községek vagyo- nosodásának s szellemi felvirágzásának előmozdítására, a ncp alsó rétegeiben terjedő tévtanok keletkezéseinek megfigyelésére s terjedésében való elfojtására, valamint a tanácsadásért hozzáfordulónak felvilágosítására, útbaigazítására, tehát a községjegyzői hivatás legmagasztosabb ágára is szentelhessenek egy parányi időt, ma már az illúziók elérhetetlen világába tartozik. Le kell szögeznünk tehát a napnál fényesebb igazságot, hogy ez a helyzet merőben tarthatatlan. Aki a községi élelet közvetlen megfigyelésekből s a körjegyzői ügykört teljes egészében ismeri, a községi közigazgatási reformját alig'képzelheti el másként, mintha községjegyzőinket hatósági jogkörrel ruházzuk föl, s személyében vezető vármegyei tisztviselőt állítunk (esetleg »alfzolga- biró« elnevezés alatt) a község avagy csoportosított községi kör élére, aki előtt megnyitjuk egyidejűleg a felsőbb vármegyei vagy állami tisztviselői lépcsöfokozatot. Fizetését rendezzük s egy modern köztisztviselői fegyelmi jog s eljárás keretében valósítjuk szolgálati pragmatikájukat, hogy ne csak a kötelességek, de a jogok is kidomboruljanak, megoldva a nyugdijviszo- nosság lebegő kérdését is. Nagyjában ezek azok az irányelvek, melyek a jegyző kérdés kialakult fogalmi körét kitöltik s melynek törvényhozási lendezése a legközelebbi jövő legsürgősebb feladatát kell, hogy képezze. Aratáskor. Amit sz.ivszorongva, lélegzetfojtva, vártunk az immár elérkezett. A mostoha viszonyok mérhetetlen bus sivatagából fáradt, réveleg szemekkel vizsgálgat- tuk, hogy mit hoz maid számunkra a mezei munkás egész évi verejtéke. Ebbe vetettük reményünk, bizalmunk utolsó fellobbanását. Ez volt az egyedüli perspektíva, mely vakító fényével keresztül törhetné sötét látóhatárunkat. Mert egyedül ettől várhattuk a visszonyok kialakulását. És most, hogy megérkezett az aratás ideje, midőn a gazda vidám hangulattal jön haza a kövér káoszoktól hullámzó mezőről. mert egész évi fáradozását siker koronázta, akkor mi is boldog mosoly- lyal vehetünk lélekzelet. ;YWt ez oázist jelent és egy reménysugár a közeljövőbe, mely bearanyozza a felhőktől tarkitot horuizontot. Mert az aratás a viszonyok fokmérője. És első sorban a kenyér az, ami igazgatja az ország sorsát. A többi, a politika, az mellékes, az háttérbe szorul, az másodrendű kérdés, Epen ezért, a mezei munkás hangja, mely busás áldásos termést jósol, kell, hogy keresztül törje a politikai harcok vérmes csatazaját, mert ez életbe vágóbb, több fontossággal bir. Pláne annak az országnak, amely már tigyszólván a végkimerüléssel küzdött, amely a lejtő szélén állt. itt tehát az ideje, hogy vegyünk le mindent a napirendről és tárgyaljuk azt a’kérdest, amely hivatva van lendíteni eme sok csapástól látogatott nemzet sorsán. Itt az ideje, hogy csináljuk meg azt a mérleget, amely Magyarország megváltójául szolgál. És ennek ugyhisszük, bátran nekimehetünk. Nem kell semmi olyastól tartanunk, mely bennünket visszariasztana. Hozzá foghatunk minden pesz- sziinizmustól mentesen. Mert ezúttal vigasztalóbb hangok hallatszanak. Azok a vészfellegek, melyek keresz'ül-kasul nyargalázták hazánkat, uuos-untalan egy rázkód- tatást előidézve, újabb és újabb csapásokkal tetézve nyomorunkat a termésnél teljesen megkíméltek bennünket. A mezőgazdász munkájára a külpolitikai bonyodalom vajmi hatással volt. Igaz ugyan, hogy ennek következtében elfogták a munkásait és mundérba öltöztették. Mindamellett a férkőzhessek Szidókához, ügy tettem mint a bibliai Jákob, azzal a külöinbséggel, hogy ő mind- ketőtt feleségül vette, addig én könnyen megeshe- tik-egyiket sem veszem el. Szidókát már ölelő karjaimban véltem látni, amint lelki üdvösségre, szerelmetes, forró csókra nyújtja életet adó ajkait. És észbontó hangjával, ritmikus szívdobogással suttogja füleimbe ; »Sze rét . . . lek* . . . A színes képzelek egyszerre rémképeké vedlettek. Az arc többé nem Szidóka arca, hanem a nővéréé a, >csodaszemü«-é volt aki őrülten magához ránt, szorongat durván és hasztalan szeretnék segélyért kiáltozni, égető csókjai elzárják ajkaimat . . . Brr! hogy borzongtam, midőn a kábult gondolatok káoszából kieveztem és sikerült e rémes gondolatokat elhessegetni. Gyors léptekkel tartottam házuk felé. A külvárosban találtam magam, midőn újból a szép képzetek rajzottak köröttem. Ott voltain házuk előtt, ahol krizantémok, mimózák meg mályvák virágos kertje terült el. Nem is képzeltem el máskép Szidókát, mint egy nagy virágoskerlben, ahol ő a jácintkirálynő. Mikor a kapun beléplem olyan trémdba estem, mint ha már a szerelmes strófákat kellett volna el$Gügenem. Majd nekibátorodlam és elszántan nyomtam meg az ajtajuk kilincsét. Elhültem. Ö fogadott, ő, a >csodaszemü« a puíókarcu, azzal az irgalmatlan férfifald tekintetével, amely már rég honossá váh nálla. Fogadó term ül konyha szolgált, melynek levegőjében még most is a főzés szaga keringett. — Pardon, kérem, kiadd szobát keresek hebegtem. A „csodaszemü" cinikusan mosolygott, mintha arcomról olvasta volna le, hogy másért jöttem. — Sajnálom, de nincs kiadó lakásunk. Utó- végre ez másodrendű kérdés. Önt nem az vezette ide. Jöjjön óhaja szerint bejebb, szólt gunyoshan- gon rám vigyorogva és betuszkolt egy másik szobába, minden tiltakozásom dacára. Szidóka is ott volt és szivem megdobbant az örömtől. Már jobb gondolatok ütköztek az agyamban. Azt hittem, hogy végre ... De mennyire csalódtam! Alig történtek meg a bemutatkozási ceremóniák és én ismét egy harmadik szobában találtam magara a csodaszemü növel. Hiába vártam be a Szidókát, az nem jött az nem vette ész- ! re lángoló szerelmemet. Hanem az a másik, akit szivemből utáltam, az folyton melletem volt . . . És csodák-csodája . . . A férfi faló, cinikus tekintetek, helyett igéző leányszemek löveltek felém, kedves naivsággal, édes mosolygással. Álom volt-e vagy valóság, hamarjában nem tudtam volna megállapítani . . . Ázt se ttidom, hogyan kerültem el Szidőkáék lakásáról . . . Harmad napra azonban eljegyeztem-a csodaszemü nőt. Fenyvesi Zsigmond. mezei munkálatok ezáltal nem szenvedtek kárt. Ha nem is rendes menetben, mégis folytak a munkálatok, úgy hogy majdnem minden a rendes idejében el lett végezve. Semmi sem maradt parlagon, az időjárás is meglehetősen kedvező volt. Elvétve ugyan egyes vidékeken előfordult egy kis jégeső is, de az inkább a gyümölcsre volt kártékony hatással. A zsenge kalászok, amelyek még csak a fejlődés utj ín állottak visszakapták a megfelelő életerőt. Ezekből az adatokból bátran leszűrhetjük, hogy alapos a kilátásunk egy vigasztalóbb helyzet inegteremlödésére. Mert mihelyt a kenyérkérdés meg lesz oldva lassankint maga után fogja vonni a többi élelmi cikkek tettemes árlejtését. És igy aztán folytatódnak a láncszemek. A kereskedelem is lendületet nyer ezáltal. Lassankint ez is ki fog evickélni abból az örvényből, amelyben már hónapok óta vesztegel. Megszűnik a munkanélküliség is, amely már huzamosabb idő óta tartja Ínségbe az országot, inert igy azok is üzembe jönnek. És igy a rendes mederbe fog terelődni minden. Mert az a lökés, a melyet az egyik oldalon szenvedtünk, a másik oldalon lesz reparálva és a fojlő krízis teljesen megszűnik. Mindenbe belelo- pódzik a pezsdülő élet. Most már csak az aratás következtében mindig felujuló nagyobb és nagyobb arányokat öltő munkabérharc és annak utóhatása az aratók sztrájkjának nehéz megoldatlan kérdése merül felszínre. Ennek a mindjobban elmérgesedő rákfenének, mely úgy a munkásra mint a munkaadóra nehéz kórságot jelent, kell véget vetni. És ez csak olyan módon érhető el, ha mindkét fél belátja annak káros voltát. Az munkaadó hasson oda olyan munkabér felállítására, mely annak az egész nap munkában görnyedező aratónak rendes megélhetést biztosit. És viszont annak a2 aratónak is be kell látni, hogy azok a háttérbe lappongó izgatók, melyek harci modort ébresztenek bennük és felbujtják a munka beszüntetésére, azok nem olyan lelki barátjai, mint a hogyan azt nagy gesztussal prédikálják. Mert a beléjük szuggeráil konokság nagyon gyakran végzetessé válik rájuk nézve. Nem megy ritkaszámba, hogy ezáltal a legjobb munkaidőt munka nélkül kell végigkóborolnia. Mert az előbbi munkaadó többé szóba sem áll vele és a többi akkorira már kifüggesztette a »AfegtelU táblácskát. Oda kell téhát hatni, hogy a munkaadó és a munkás kölcsönösen megértsék egymást, melynek föltétele a mindkét részről való engedékenység és akkor háborítatlanul folyhat a munka, amely közelebb hoz bennünket a boldoguláshoz. Pláne ha ama óhajunk is teljesítve lesz, hogy a hadügyminisztérium szabadságolja a pót- í tartalékosokat, úgy a rendes fejlődés utjából minden akadály el lesz gördítve. Az aratáshoz is hathatósabb erővel foghatunk majdan hozzá. Néhány hónapon belül kiheverjük a vesztességeinket és akkor bátran mondhatjuk, jövel uj Magyar- ország 1 4í l R E K. v«> — Az uj negyedév beálta alkalmából kérjük az előfizetések szives megújítását és a hátralékok törlesztését. A kiadóhivatal. — Helyettesítés. Endrédy József halála folytán megüresedett nyirvasvári-i jegyzői széket Mangu Dezső ópályi-i jegyző ideiglenesen elfoglalta. Az igy megüresedett ópályi-i jegyzőséget pedig Báthory György gy örteleki aljegyző szintén ideiglenesen foglalta el. Előre láthatólag úgy Mangu mint Báthory megválasztása biztosra vehető. — Öngyilkosság a kéményben. Konc János nevű gebei polgárember az öngyilkosság krónikájában ritka módon vetett véget életének. Valami csekélységen összezördült a feleségével s hirtelen fogta magát, felmászott a kéménybe. A felesége nem gondolt semmi komoly dologra, nem törődött vele, hogy mit csinál az ura. Konc közben a kéményben egy zsineget talált és erre felakasztotta magát. Mire a felesége észre vette, már meg is halt.
