Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-20 / 25. szám

TÁRSADALMI HETILAP.

m MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ^

Mátészalka,

V. évi. 25. (22Ö.) szára.

janias hé 21.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK;

Egész évre — — — — — — — 8 kotöna.

Félévre — — — — — — — 4 koronaNegyedévre — — — — — — — 2 korona.

Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ------- Egy szám ára 20 fillér. ——Fe

lelős szerkesztő ;

Dr. TÖRÖK ÁRPÁD.

Főmuakatárs:

SCHREIBER MENYHÉRT.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). Távbeszélő-számunk: 13.

A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK.----*

EL

ALUDTUNK?!

Avagy ttii történt? Talán a sulyös gazdasági megpróbáltatások, a visszás bel es külpolitikai helyzet terelték el városunk .polgárságának és elöljáróságának figyelmét fejlődésünk legfontosabb alapfeltételéről : az egyenes ut kiépítésének, illetve pla- nirozásánák kérdéséről? Ez valószínű, de •nem indokolt, mert az egyenes ut planiro- •zására nem lehet befolyással a politikai helyset alakulása, sőt a gazdasági téren beállott visszaesés sem befolyásolhatja ezt, mert a planirozás anyagi áldozatot nem követel, miután az elöljáróságnak rendel •kezésére áll e célra a közmunka, mit ha most a gazdasági munka szünetelésekor, a cséplés és betakarítás megkezdése előtt vesz igénybe a község, úgy a polgárság- minden megterlieltétés nélkül hajthatja Végre e terv kivitelét. Ez azonban késik és halasztódik egyik holtidénytől a másikig dacára, hogy legfontosabb érdekeink követelik, sürgetik ennek végrehajtását és •dacára, hogy kötelezte magát erre városunk.

Idestova két esztendeje lesz már, hogy a város képviselőnknek Szálkái Sándornak

jóvoltából birtokába vette az egyenes istát. Két esztendői Mily rövid idő a munkára és mily hosszú halogatásra, a semmittevésre. Nyom nélkül tűnt el e két esztendő, mert nincs ami jelölje, hiányzik az eredmény ami észrevehetővé tegye a két hosz- szu esztendő elmúltát. Az egyenes üt homokdombjai ma is kérdően bámulnak városkánkra: »Hát mit vártok? Azt hiszitek talán, hogy üti a saját ^szántunkból fogunk elsétálni innen«?

Bizony kérem a nemtörődömségnek a netovábbja ez. Az állam és vármegye kiszáll, megcsinálják a közigazgatási bejárást,

— daíára cgy-ueí CGszéo pr,igutuf?k amíá- munkájának,. — hogy a hadászati utat erre fogiák hozni. Megkímélik a várost az egye- í nes ut kiépítésének költségeitől, csupán azt teszik kötelességévé városunknak, hogy pla- nirozza a kérdéses úttestei. Az úttestet, melyhez fejődésünknek, haladásunknak minden reménye fűződik, melynek megszerzéséért egv évtizeden át vívtunk elkeseredés- töl ádáz csatákat képviselő-testületünk üléseiben egy klikkel szemben, melynek célja [

volt anyagi érdekből és személyi okokból minden áron, még városunk fejlődésének, vagy pusztulásnak árán is megakadályozni a vasútállomás azaz a gyártelep felé való fejlődését városunknak. Sok vesztett csata után mégis csak mi lettünk győztesek, mert egy város fejlődését mesterségesen ellenkező irányba terelni, mint azt a természetes fejlődés azaz mindenkor a vasúti állomás (tengerparton a kikötő) felé való fejlődés, megakadályozni nem lehet.

Megy őzt ük legádázabb ellenségeinket és most mikor már azt hittük, elvan hárítva minden akadály, most találjuk ma- gnm.st rgemben legnagyobb feladattal: saját tehetetlenségünk leküzdésével.

Qyalázat, hogy amiért évek hosszú során át küzdöttünk, hogy amit évek hosz- szu során át folytatott nehéz küzdelmünknek árán sikerült csak megszereznünk, annak gyümölcsét még ma két esztendővel munkánk eredményeután sem tudjuk élvezni. De hála a felsőbb intézkedéseknek, ez már nem tarthat sokáig. Még egy esztendő és a térés szekerek és a kocsik, a gyaloglók és

Várom a vihart.

Az egei nézem, tiszta-e a kékje,

És valahonnan sziljárdst lesek,

És kutatom, jönnek e vahauenol A viharfellegek.

De csend van és olydh átlátszó a távol Se szél, se felhő, minden alszik,

A nap szelíden kél és bágyadt fénnyel Megin elbukik.

fgy pereg alá század század hátán.

Az év forog, mint a malomkerék,

És Ízületik és meghal — őst törvény —

A sok-sok nemzedék.

Semmi sem változik ezen a renden,

Minden olyan mozdulatlan, olyan kihalt,

És millióan Okölemeléssel Csuk lessük a vihart.

. Ctregior.

Á FEKETE csuha.

Irta i Marcel Prévost.

Lassú léptekkel-,, tűnődve közeledik a kis őrház felé a fekete csuhás ember . . .

Arcán álmodd mosoly suhant át s szeme ‘diadalmasan fölvillan. Igen-. Akarata szilárd. Nincs ^«lásJörK — más ut — csak ez ... És előtte

lebegnek csábítóan, e jövő édes, bűvös képei: látja maga-magát, im, csuha nélkül — a kis falusi házban — s mellette ö, — s közöttük játszadozva kis gyermekek.

— Jó napot abbé ur ur!

üharbet föltekintett és előtte állt az őrház. És az ablakbői feléje integetett Marie szőke feje.

— Jó napol, fiam, szólt vissza az abbé. És mig Marie visszalépve vasalódeszkája elé, egyenletes és nyugodt mozdulattal folytatta egy pillanatra félbeszakított munkáját, a fiatal pap leült a ház elölt álló kőpadra és jó darab ideig szótlunul nézte a leányt.

Csinos volt, világosszőke, telt rózsás arcú. Ajka mint rendesen, mo3t is mosolygott, mulattatta öt az abbé ur zavara, pirulása. Végre megszólalt Lucien Chabert.

— És mindig igy dolgozik, sok a munka ?- Amint látja abbé ur. Én nem érek rá sétálni, mint mások és különben is — minthogy egészen egyedül vagyok —. ugyhiszem unatkoznám . . .

Újra hallgattak. Rájuk borult, mint egy fátyol, az erdő- csöndje. A pap szive szorult.

— Jó gazdasszony lesz magából Marie, — szólt végre és aki magát elveszi, boldog lesz.

— A<z: nem bizonyos — vélte a fiatal leány.

— Mi? Nem bizonyos? És mitől függne?

— Átlói függ . . . Boldog lesz, ha szeretem, ha nem szerelem: nem lesz ö boldog.

Lapunk mai száma 6 oldal.

Chabert most nevetésre fakadt. Pajkosan kérdezte: — Hát van akit szeret?

A leány pedig nyugodtan, derűs arccal — mert szeretett beszél a dologról — fordult feléje:

— Jelenleg . . * Ejh, nem tudom; hisz nem jön ide senki ...

Chabert újra elpirult és összeszedte minden bátorságát;

— De engem — engem — nem szeret engem egy kevéssé? — dadogta az izgalomtól elfúló hangon.

— Önt, abbé uram ? Dehogy is nem, nagyon szeretem Önt.

Most közvetlenül az ablak előtt állt Marie és az abbé, akinek — e szavak hallatára — föl - ujjongott a szive, megragadta a leány kezét és minthogy nem mert a szemébe tekinteni, mereven lebarnult a piciny, szeretett, rózsás, keskeny kezére.

Azután nagyon gyorsan kezdett beszélni:

— Én is nagyon szeretem önt . . . nagyon

is szeretem . . . jobban szeretem, semmint szabad . . . Látja, mióta legelőször találkoztunk egymással ; vége a lelkem nyugalmának ... A kápolnában — reíektóriumban — éjjel-nappal, mindig és mindenütt csak magát látom. Már nein érdeklődöm hivatásom iránt. És jobb egyszerű kereszténynek lenni tiszta szívvel, mint méltatlan lelkésznek. Szent Pál azt mondta: Melius est nubere quatn úri — jobb magunkévá tenni az asszonyt, mint szenvedélyben elégni . . . Követni akar engem, gyermekem? .-r.Tri-irwr'rf* «. .I-—HII1MWII mi ■■ranaa»»wwii i mmw*