Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-13 / 24. szám

ühMészalfci, 10& V. évi 24. (Ht.) szám.

TiRSAIALII HETILAP.

MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN «I

junias hó 13.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK.

Egész évre — — — — — — — 8 korona.

Félévre — — — — — — — 4 korona.

Negyedévre — — — — — — — 2 korona.

Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----•— Egy szám ára 20 fillér.

Feleié* szerkesztő :

Dr. TÖRÖK ÁRPÁD.

Főmunkatárs :

SCHREIBER MENYHÉRT.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

WEÍSZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). Távbascélő-számunk: 13.

A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK.

Pályaválasztás.

llyenlájt egy csomó diák kiveszi részét az isteni szabadságból, mert a tizhó- napi iskolaesztendőt felváltja a nagy va- kácié, amikor megszűnt minden izgalom, tanulás, fegyelém, félelem és sok egyéb, ami a fiatalságot a zabolázatlanságában korlátozza. Igen, a nagy szünidő a legboldogabb időszaka az ifjúságnak, legkivált azoknak, kik lelkiismeretesen íog’ák id hivatásukat, köteleeségludóan megfeleltek az iskola-kivánta követelményeknek, tanultak, pontosan végezték el a reájuk rótt feladatot és nem tunyáskodtak. Megérdemli a szorgalmas és hivatását szem előtt tartó diák a vakációt, amikor a kellemeset a hasznossal egybekapcsolhatja. Pihen, üdül, a test fejlesztése mellett azonban a szellem megfelelő fejlesztéséről sem feledkezik meg. Játszás, tornázás, úszás egyrészt, jó, tudást, értelmet növelő könyvek olvasása másrészt kell, hogy alkossák a diák napi programját. A rest, lomha tanulónak viszont vagy pótolnia keil az elmulasztottakat, mert egyik vagy másik tárgyból ismétlő vizsgálatot kell tennie és igy a szép vakáció helyett a kínos tanulással kell idejének legnagyobb részét eltöltenie.

Nálunk régi betegség az urhatnámság, amikor mindenki (még a kevésbé tehetősek is) urat, diplomás embert akar a fiából nevelni, még akkor is, ha a gyereknek ; erre a legcsekélyebb hajlandósága sincs. I Aki az iskolaéveket nem fordítja a komoly tanulásra, aki a későbbi években is, midőn már dönteni kell a pályát illetőleg, nem tanul, immtl-ámmal forgatja a könyveket és csak nógatásra, unszolásra tesz eleget feladatának és aki végül megbukik, — az ilyen fiút kár továbbra is kényszeríteni a tanulásra, mikor már elérte azt a I kort, hogy vagy a középiskolák felsőbb | osztályaiba kerül, vagy ij ári pályára lép. Ha nincs kedve, tehetsége és hajlama a tovább tanuláshoz, kár az oly szülőnek áldozatokat hozni éretle, sőt még annak a szülőnek se kell a továbbiam’ mellett kardoskodnia, kinek módjában van a tanítás. Hisz amúgy is még mindig elég nagy számmal vannak a diploma után törtetők, még mindig tultengés van a lateiner pályákra vágyók terén. Pedig elég szomorú statisztikák regélnek arról, hogy hány ügyvéd, orvos, tanár stb. nyomorog, nem jut kenyérhez, álláshoz és kénytelen Végül a tanulásra szánt idejét, más foglalkozással felcserélni, ha nem akarja szaporítani a koldusok, vagy kegyelemkenyéren élők számát.

Hisz már olyan korban élünk, mikor tultenni kellene magunkat az előítéleten, mikor a munka, a tisztességes, becsületes munka nem szégyen, mikor már nem lenézett az iparos, a kereskedő, sőt ebben a karban nagy szükség van kiváló iparosokra és ügyes kereskedőkre. A kereskedői és ipari pálya igen nagy tekintélynek örvend a külföldön is és elsőrendű emberek állanak nagy kereskedelmi és ipari vállalatok élén. Van tekintélyük, befolyásuk és vagyonuk, amit talán a lateiner pályán sohase értek volna el. Végre is meg kell tanulnunk azt, hogy az egész ország nem állhat csupa diplomás emberből és mig nem lesznek nagy számmal kiválló iparosaink, addig hasztalan várunk arra, hogy fejlettebb iparunk legyen és hasztalan várunk arra, hogy olcsóbban jussunk az iparcikkekhez, melyeket a külföldiek tartanak kezükben. És nagy és rendes kereskedelem nélkül is hiába várjuk terményeink és termékeink elhelyezését.

Ne csak azon szülők adják az ipari pályára gyermekeiket, kik rosszul vagy egyáltalán nem tanultak, vagy ne ijesztgessék azzal a fiaikat, ha nem tanulnak,

A SZERELEM HŐSE.

Irta : Hoffman Miksa.

Nizzában történi, Karnevál idején. Jókedvű tarka népség rótta az utcákat, örflmteli friss pajzánkodás hangzott mindenfelé. A szép Charles de Neuville azonban unatkozva nézte mindezeket. Ő más őrömre vágyott. Őt más örömek csábították.

Alig két hete, hogy megismert« őt, aki mindenkinél szebb volt a világon. Sergejeff herceg feleségét, akit tiz éves gyermek korában már eljegyeztek a herceggel, akit Charles de Neuville sohasem látott, mert az legtöbbször oroszországi birtokán tartózkodott. Ahogy most is és *z adta a szép hercegnőnek a bátorságot arra, hogy meghívja öt villájába olyankor mikor kívüle senki- sem fog ott lenni.

A szép hercegnő örömmel boldogan fogadta.

A földszinti lakosztály kis szalonjában találkoztak, ahogy azt előre megbeszélték. Charles «z alkalommal volt itt először s az előkelő világfi i* ámulva nézett körül a kincsek e tárházán, mely a szép hercegnőt körülvette. Egy kép különösen felkeltette figyelmét. A művész, ki festette, lelket is adott a képnek,, nemcsak alakot, arcot.

— Ki ez ? — kérdezte a hozzásimuló szép asszonyt.

— Sergejeff herceg. No várj, mindjárt bemutatlak berneteket egymásnak; Charles de Neui vilié — a kedvesem, — Sergejeff Dimitri herceg — a férjem

— Édes bolondom — súgta Charles a pajkosan kacagó hölgynek. Aztán átölelt* és csókokkal halmozta el gyűrűs fehér kezét.

— Kissé mogorva ugy-e? kérdezte a hercegnő. S mintha kitalálta volna a fiatalember gondolatát, megnyugtatóig szóllott:

— Mi itt egész biztonságban vagyunk. A cselédségnek megengedtem, hogy az álarcosünnepélyre mehessen és egész éjjel elmaradhasson. Nos, meg vagy velem elégedve? Boldog vagy?

Charles örömmámorban térdelt a hercegné elé: — Szeretlek mindenekfölött. Imádlak. Ha azt mondod : meneküljünk, mindent elhagyok miattad és követlek mindenüvé. Ha kívánod, megölöm férjedet!, hogy nőmmé lehess. Ha próbára akarnál tenni, szeretek-e más nőt kívüled — megölném magam elóuad, hogy tud milyen nagyon sseretlek.

— A hercegnő közbeszólt: — Nem tudod mire fogadkozol.

— Tudom.

— Mi nők tudunk csak igazán sze-etni,

— Nem, nem. A férfi , szerelme mélyebb, igazabb. Mondd : meghaljak érted ?

A hercegnő lehajolt, magához emelte s a férfi szenvedélyesen ölelte karjába. Végnélküli, hosszú gyönyörteli csókok következtek, amit a hercegnő ijedt mozdulata zavart meg.

— Nem hallottad? Mintha valaki a kerten

át jött volna — kérdezte suttogva és lecsavartft a villany égő gombját.

fsszonyu rémület tartotta fogva minkettőjü- ket. Megfeszített figyelemmel hallgatóztak. Ám a házon és az egész környékén csend honolt. A másik percben kacagva csavarta fel a villanyt a hercegnő és jókedvűen nevettek előbbi ijedelmükön. Mégis, mintha valami ismeretlen érzés lenne közöttük, zavarodottan tekintettek egymásra. A férfi dühös volt, miért nem használta ki sötétség védelmét, mig a nő kacagásába aggodalom vegyült: hátha mégis járt valaki itt.

Akkor ismét léptek zaja hallatszott. Kulcso tettek a kapu zárába.

— Ugylátszik cselédeim előbb visszatérnek, mint gondoltam — szólt Marina. — Azért ne félj. Senkiiéin láthatott meg téged. Nagyobb biztonság okáért mégis menjünk fel az én lakoszályomba, mely az emeleten van.

— Nem volna okosabb, ha mennék. Most már úgy sem maradhatunk zavartalanul.

Charles az ablakhoz ment. —- Micsoda őrültség ez, ez ablakok kívülről záródnak.

— Férjein akara volt — magyarázta a hercegnő. A földszinten minden külső vasredőn kívülről lesz bezárva.

— Akkor mikép menekülhetek?

— Jöjj föl az én szobámba. A legkisebb igazi veszélynél, onnét a fákon át könnyen kijuthatsz.

— Igen, igen, ez jó lesz.

Lapunk mai száma 8 oldal,