Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-02-23 / 8. szám
2, oldal. MÁTÉSZALKA (151.1 8. szám a A vidéki intéíetekről lévén szó, nem hagyjuk szó nélkül a vidéki intézetek versengését sem, mely a betétek szerzéséért folyik. A Takarékpénztár 2,403*311 kor. betét után átlag fizetett 95,105 kor. kamatot, átlagban tehát 3'96u/°-ot; az Iparbank 972*538 kor. betét után átlag fizetett 46,026 kor. kamatot, átlagban tehát 4'80/#-ot; a Közgazdasági bank 643,644 kor. betét után átlag fizetett 23,588 kor. kamatot, átlagban tehát 3-7%>-ot. Ha nem is lehet a mérleg adataiból a Százalékot pontosan megállapítani, mert hisz egyes tőkék rövidebb vagy hosszabb kamatoztatásának idejére nem találunk támpontot, mégis hozzávetőleg ezek voltak a betétek elért kamatkulcsai s itt feltűnő, hogy az Iparbank, mely intézet ugyancsak erősen van megalapozva, aránytalanul magas ka- matlábot kénytelen fizetni, hogy betéteit megtarthassa. Nem lesz érdektelen, ha megvizsgáljuk még, hogyan fizeti egy-egy intézet tisztviselőit; azokat, a kik az intézeteink ezen szép eredményei elérésén fáradoznak s mily mérvben részesülnek a haszonban az igazgatóságok tagjai, a kik kevés munkával, inkább pénzükkel, mint szakismerettel vezetik az intézetet, szóval akik inkább pénzes, mint pénz emberek. Ezen összehasonlítással nem a látszólag helyesebb bruttó nyereséget vesszük alapul, mert nem mindegyik intézet számolja el az eredményszámlák veszteség- és nyereségét, némelyik, csak ezek egyenlegét állítja be eredményként s igy az arányt helyesebbnek vé'jük a tiszta nyereséggel szemben megállapítani. A Takaréknál 89,536 korona nyereség után az igazgatóság és felügyelő bizottság fizetése volt 10,200 korona, tehát a nyereség ll*4°/°-a; a tisztifizelés 20,150 korona, tehát a nyereség 22'5°/0-a. Az Iparbank 65,505 kor. nyereség után az igazgatóság távoli ének. Oly messzi vagy te nékem, Mint vak embernek a csillagos Ég Mint gyertyaláng, ha bakter ablakából, Távol vizekre szüremlenék, \ Olyan hiába minden, Mint halott Nő nyakán az amulett S ha szavam feléd hintem, Mig rád talál rég porr és hamu leit. Ó kellettél te mégis, Egy Asszony, aki adna friss vizel, A kit már szeretnék is, Mert rakna bánatomra priesznitzet, A ki mellettem volna, S szőne nekem szép hajából rácsot, Mindig vígat dalolna S apritna fehér kávémba kalácsot. Ki két szemem lefogná, Ha emlékei közt hajózva sirt, Mert kicsiny ujjaival Rájuk csúsztatna itatós papirt . . . Viszhang. Hogyha nekem lovam volna. Éjjel-nappal abrakolna. Adnék neki szénát, zabot, Mig kedvére jól nem lakott. Adnék mindent ami kell még, Mig egy éjjel útra kelnék S ha lassan is, mint a hangya, Elmennék véle Tihanyba. és felügyelő bizottságnak (7100 f 792) 7892 koronát, a nyereség 12%-át juttatta, tisztifizetésre pedig (15,651 f 810 f 2270) 18,631 koronát, a nyereség 28,4°/0-át fordította. A Közgazdasági bank 28,037 korona nyereség után fizetett az igazgatóság és felügyelő bizottságnak 3700 kort, a nyereség 13.2°/«-át; tisztviselőinek pedig (9970 f 800) 19,770 koronát, a nyereség 38,6°/«-át. Ezen adatokból azt a szomorú konzekvenciát vonjuk le, hogy legrégibb és leggazdagabb intézetünk: a Takarékpénztár legrosszabbul fizeti hivatalnokait, sőt az arányszám szerint olyan rosszul, hogy az méltán kelthet visszatetszést. Egy ilyen intézettől méltán elvárható, hogy a kik az intézet érdekeiért koptatják szemüket, kezüket, tüdejüket, azokat úgy fizessék amint az dukál. Az Iparbank kevés tagú igazgatósága mellett elég magas összeget juttat az igazgatóság tagjainak, mig a tisztviselők itt sem érik el a vidéki intézeteknél átlagosan meglévő 30°/o-os arányt. Bár tény, hogy ez intézetnél aézrt jobbak a viszonyok, mint a Takaréknál. Egyedül a Közgazdasági bank tart lépést a fizetés terén az általános drágasággal, a mennyiben ha igazgatóságának 13*2°/0-ot juttat, tisztviselőivel szemben sem szűkkeblű s átengedi részükre a^tiszta nyereség 38'6%-át. ÁLHUMANIZMUS. Irta: Nagy Zoltán leír. törv. bíró. A szociális mozgalmak legnagyobb része a humanizmus melegágyából hajt ki. Országok földrajzai határát túlhaladó jjgynevezett nemzetközi mozgalmak, mint epirisztikus, szűk helyi körre szorítkozó mozgolódások kovásza mindenkor a humanizmus, a gyűjtőnéven nevezett emberbaráti szeretet összekapcsolta társulás. Felesleges volna felette vitatkozni vájjon helyes-e ez? E helyett el kell fogadni, mint tényt, mint valóságot, számolni kell vele és a közvéleménynek csak az ellenőrző szerep jut, azt nézni és azt figyelni meg, vájjon valójában emberbaráti célok-e azok, a miért a társulás történik és vájjon Lovam kivetném a gyepre, Magam felmennék a hegyre Megmásznám a hegyek csúcsát, Keresném a viszhang útját. Kiáltnék a völgyön állal, Fáradt mellel, horpadt háttal, — Szabad-e nekem szeretnem — Nem. Nem. * : Gondol-e rám ? Szeret ? Gyűlöl ? — Megöl. Szivem, szavam s mind mi elhulli? — Elmúlt. Elmúlt. És a könnyek ? (Jaj nagy ár voll l) — Kár volt. Hát a ki a szivét adja ? — Hagyja . . . hagyja. Öröm ő vagy büntetés ő ? Minden kérő . . . minden kérő ____ Don Kárlosz. AZ EREDETISÉGRŐL. Irta: Koller István. (2) A származástannál a spirtualis felfogás ösz- izefér. A fentiek dacára sem mondjuk, hogy az állat s ember között oly nagy az ellentét, hogy a rokonság lehetetlen. Ellene vetik a származástannak, hogy az állatnak csak ösztöne van, hogy valamely állat petéjéből csak mindig ugyanazon állat lesz — tehát a fajok rokonsága nincs meg — továbbá, hogy csak az ember szelleme képes haladni. Igaz, hogy ösztönből rakja a méh a matematikai szabályosságu sejtjeit, tehát nem szellemi haladás eredménye. Ámde, hogy ilyenre képes, az már az élet lényegének kérdésével függ össze s ilyen célokat valósit-e meg az egyesülés ? Ebben az irányban azután bőségesen akad szemlélni, megfigyelni való. Csakhogy a szemlélés és megfigyelés egymagában még nem sokat ér. A kiválasztás, sőt ezenfelül az ellenőrzés kötelessége hárul a közvéleményre, az ellenőrzés elfogulatlanul, minden személyi és tegyük hozzá egyéni melléktekintet nélkül, mert csak igy látunk tisztán és igy jelölhetjük ki a cselekvés körét. Nos, az eredmény, a tapasztalat leszűrte eredmény nem valami kedvező. Nemcsak nagy általánosságban, de részleteiben mindannyiszor megállapítható, hogy álhumanizmus az, a mit a társadalmi tevékenység gyakorol és hiúság kendő- zése, feltűnési és szereplési viszketeg gyatra kielégítése az, a mit ily mozgalmakban a tevékenység kisajátít. Példákkal is szolgálhatnánk, bőséges számú példákkal; egyenkint jelölve meg azokat az intézményeket, melyek hangos dobszó, szüntelen hirharsona mellett nemcsak hirdetik, hanem ordítozzák a nagy elveket, megvalósításuk, az elért eredmény azonban molekulányi, csekély, mondhatnék éppen semmi, az általánosra, a nagy közre vonatkozással. De téved az, a ki e létező, letagadhatatlan baj okát kizárólag a közigazgatási avagy ellenőrzésre hivatott közegek nemtörődömségének vagy lanyha érdeklődésének tudná be. Nem, nem ezek a hibásak, hanem maga a társadalom, a mely hiszékeny, álszemérem érzete még több, mint a határozottsága, mellyel e társulásukat erkölcsi és anyagi támogatásában részesíteni megtagadni képes lenne. Csak elgondolni is nem kis dolog pedig mennyi erő, képesség és munka válik ily módon elpocsékolttá. Mekkora tőke az anyagiakban és szellemiekben egyaránt, a mely látszatból, hiúságból elvesz, megsemmisül. És milyen szatíra társadalmi együttműködésről beszélni, közös célok megvalósítása érdekében propagandát csinálni, mikor ezer és ezer darabra törik, oszlik szét annyi egyesületben annyi testületben az emberi tevékenység. Ha valahol, úgy az ilyen mozgalmakban lenne helye szociális közérzésnek a szó valódi, igazi értelmében ; ha valahol itt kellene egyesíteni, egy táborba összehozni a dolgozókat, hogy e tábor elhelyezkedésének Tőrén belül, a tagozódásnál, a szerep helyes kiosztásánál minden arra képes ember megtalálja tevékenységét. Így, csak igy lehetne igazi nagy célokat megvalósítani; igy csak igy lehetne a mindenkit átható, valódi emberbaráti az életkérdése szerintünk transzszendentális amúgy is. Így e jelenség a származás s rokonság ellen nem hozható fel. Ami pedig a petét illeti, természetes, ha az állat más faj, akkor a pete is az. A faji különbség természetesen már a petében is észlelhető. A szellemi fejlődésnek magasabb foka s az ezen révén levő haladásképesség s fogalom- alkotás az embernél ugyancsak természetes folyamat, bár az embernél külön szellemnek felvételét tagadni nem lehet. De ennek létele más jelenségekben nyilvánul pl. a zseni, spir. jelenségek. Nem tagadjuk ugyan, hogy a leszármazástan is sok kérdésnél tanácstalanul áll. íme pl. már a mimikri, a sokféle szin keletkezése végeredményben megmagyarázhatatlan.*) *) Apologetikai tendenciájú ezen egész tárgyalásunk. De s;-' 'ka kétféle van: elfogulatlan, amely elismeri a modern vívmányokat s elfogult, amely gyakran fanatikus és amely a fennálló rendszereket gyakran az éles gondolkodás feláldozásával védi, Ez pl. az ember állati eredetét mindenáron tagadja, pedig ha az egész állatvilág származás utján lett, miért volna az ember kivétel ? S még lehetne ezt hinni, ha nem volna as> hogy a a ember oly későn jött a föld színére s megjelenését nem éppen anthr. majmok előzték volna meg. De igy as állati eredet tagadása önkényes eljárás. A tényeknek előre felállított s vallott dogmákhoz való alkalmazása. Érdekes kérdés: miért tudott az ember védekezni a hatalmas őslényekkel szemben ? Nem szól ez a származás ellen ? Nem, hisz már a majmok védekezhettek. Dacára, hogy spir. vagyok, e felfogással össze- férhetőnek tartom az u. n. majomelméletet s azt, hogy állati s emberi lélek között csak íokozati különbség van. Az állat is tud gondolkodni. A fogalomalkotás természetes fejlődés eredménye, Erőss ismert Apologetikája mindezt tagadja, de az általa felhozott példákkal szemben ellenpéldákat lehetne felhozni Ugyancsak a nyelv eredetét is állatnyelvből, ivari kiválásból stb. magyarázzuk. A szabadakarat kérdésében pedig a motívumok döntése mellett foglalunk állást. A döntő motívumot ismét a jellem határozza meg. S a jellem társadalmi, nevelésj hatások és vérmérséklet eredménye. Wassmannal és Éréssel ssemben mondjuk ezt. Látni fogjuk, hogy teljeses sent a lihe
