Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-09-29 / 39. szám

Bilészalka, 1912.

IV. évi. 39. (182.) szám.

TÁRSADALMI HETILAP.

sN MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ^

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

S/nRKKSZTŐSÉÜ ÉS KIADÓHIVATAL:

Egész évre — — — — — — — 8 korona.

Eélévre — — — — — — — 4 korona.

Negyedévre — — — — — — — 2 korona.

Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.

Feleiül izerkesztG :

Dr. VIZSOLY! MANÓ.----— Egy szám ára 20 fillér. —WE

ISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca).

A hirdetési dijak előre fizetendők.

A .Mátészalka“ legközelebbi — f. é. 40. (183.) — száma október hó 6.-án j^tenik meg.

4»vkal emelték a

MÁV. VITELD1JA1T,

íjulius elsejével. Ennek az életbevágó intézkedésnek a szükségessége nagyon kétséges sziliben tűnhetik föl a űzető közönség előtt, amely nincs beavatva a vasúti politika rejtelmeibe. Lehetetlen, bogy a vasúti közlekedésnek ily nagyarányú megdrágítása a a gazdasági haladás érdekében volna és előrelátható volt, hogy káro» hatással lesznem- “csak a forgalomra, de az ország kulturális viszonyaira is. Komolyan senkisem vonhatja kétségbe, hogy az ország gazdasági jóléte és ereje elsősorban annak egészséges közlekedési politikájától függ. A közlekedés intézményeinek semmi esetre sem lehet azua céljuk, hogy csupán profötobjektumai legyenek az államnak. Avagy talán azt célozza a ez az intézkedés, amely közvetlenül az utazás évszaka előtt lépet életbe, hogy az utazásra való kedvet lokozza és az idegenforgalmat

növelje? Vagy a vonatok túlzsúfoltságát akarják ezzel a kétségtelenül hatásos intézkedéssel^ jövőben meggátolni ? Minden idegennek, aki Magyarországon utazik, olyan benyomást kell itt szereznie, hogy Magyar- ország a világ legkonzervatívabb és legfe- událisabb országa. így mindjárt föltűnő az, hogy a vonatokon aránytalanul sok az első osztályos fülke, amelyekben csak kevés ember utazik és hozzá legnagyobbrészt olyanok, akiknek szabadjegyük van. Emellett csak Magyarországon van meg az az állapot, hogy a gyorsvonatokon nincs harmadik osztály és a személyvonatokon negyedik osztály. Senki sem tagadhatja, hogy Németország gazdagabb ország, mint Magyarország. De azt a fényűzést nem engedi ott meg magának a városba utazó parasztasszony vagy a munkás, hogy v harmadik osztályon utazzék, amikor az olcsóbb negyedik osztályt használhatja épp úgy, mintahogy a harmadik osztályt majdnem kizárólag a jobb viszonyok között élő polgári osztály használja, amely nálunk elözönli a második osztályt. Nincs meg ennek az a látszata, mintha Magyarország az az ország volna, ahol csak a vagyonos embernek van meg

az élethezvaló joga, vagy az az áldott ország volna, ahol nincsenek nyomorgók, nincsen szegénység? Minden józan eszü embernek be kel tehát látnia, hogy nem a viteldijak magassága, hanem a forgalom fokozása hozhatja csak meg a várt anyagi eredményeket.

De még egy jelenség van, amit nem téveszthet szem elől az elfogulatlan szemlélő: az utasoknak egy nagy, sokszor túlnyomó része szabadjegyekkel utazik. És figyelemreméltó, hogy majdnem mind olyanok, akiket semmikép nem lehet a termelők osztályához sorozni, akiket tehát az ország gazdasági érdekei ellenére részesítenek meg nem engedhető kedvezményben. Az ilyen semmivel sem igazolható eljárással nemcsak a vonatok túlzsúfoltságát okozzák, de abban kell főleg annak a magyarázatát is heresnünk, hogy Magyarországon olyan rendkívül alacsony a személyforgalom. Az indokolás, hogy az állam és a község rosszul fizeti az alkalmazottait és emiatt valamelyes kárpótlást kell nyújtania — az amúgy is agyonterhelt adózók számlájára — nem helytálló: először, mert ez nem vonatkozik minden esetre, másodszor,

Zsugori an

fjfébtr utón.)

Zsugori ur rug-kapdl:

»Segítség! Vise a halAlH Révész uram od‘»vetett:

»Kimentelek, add a kezed!«

»Jaj, adrji?/ . . . Nem lehet i ...»

S elmerült, ottveszett.

Berger Mór.

igazság.

Korántsem igát hived,

Kt drill, ha víg a szived;

Sebeden ha sírni látod:

Ez az igaz, ha barátod.

_____ Berger Mór.

LEVÉL.

Irta : Főnyi Ilona.

’Holnap raggal, atir« fal kél, már musté lesük. Itt hagyom as erdőt, a kedvenc fáimét, a nagy fenyvesek kőit a kis fapadomat; itt hagyom a plro’feóeiü tornyos »Márta«-lakot, előtte székéit, sok tarka violát ; itt hagyok mindent — és visa, röpít a vonat messe«, nagyon masssire, as otthonom leié.

Holnap reggel, mire leikéi már látni fogom a nagy buzatengert, amint hullámzik a kaiása a tselló érintésétől. Látni fogom az ossiopos kastélyt, ahol már ^tedve vár reám as én édes két kislányom, mag as édesapjuk.

Mir« felkél, nagyon messze leszek, egész más világban; az én régi világomban, ahonnan távol voltam három hétig a szivemmel, telkemmel az egész valómmal.

Holnap reggel . . .

Ez az utolsó este. A legutolsó. Nem lesz ilyen több, az egész életben. Szeretném megfogni, bogy el ne repüljön, ideláncolni, hogy ne fusson oly gyorsan. Szeretném: ha legalább még kétszer- annyi ideig tartana. Úgy ragaszkodom hozzá. Úgy félek amikorra elmúlik. Mert tudom; ez az én utolsó estém. A legutolsó.

Jönnek majd ezután is esték, de azok egyhangú szürke, üres esték lesznek.

Jönnek majd vágytól égó, forró, epedó esték.

Jönnek könyes, szomorú, borús esték.

Jönnek a visszaemlékező, a megbánó esték és ezok lesznek a legborsasstóbbak.

Nem lesz vigaszom, nsm lesz egy gondolatom, amivel csillapítani tudnám majd a lelkem kinos vergődését, szivem szemrehányó, bántó dobbanását. Véresre sírom mind a két szemem tudom, óh, előre tudok mindent — és látja, mégis gyáva vagyok, akaratnál káli boldogtalan, félénk asszony.

Pedig csak akarnom kellane. Csak ki nyújtani a kezem, csak az ajkain felnyitni — nem még azt sem; csak egy tekintet, egy odaadd vágy- gyal teli, hangtalan tekintet és megértené — hogy akarom 1 Akarom a ceókját, az ökáéaét, a szerelmét, a boldogságot.

De látja: nem tudok akarni.

Nem merek akarni.

Nem szabad akarnom.

Nem szabad. A két kislányom őriz ártatlan

nagy szemük, csengő gyermekhangJuk, édes mosolygásuk. Meg az apjuk, a szigorú, komoly, hideg édesapjuk.

Az uram . . .

É? amikor erre gondolok, megszibbad a kezem, úgy, hogy mozdítani se tudom, lesárul a sztmem, alig birok felnézni.

És ez erősebb, hatalmasabb zár, minden zárt ajtónál, jt* ránahézkedik a számra, tekintetemre,, minden mozdulatomra.

Egyszer, egyetlen egy óra volt, amikor le akartam rázni a bilincseket. Erős akartam lenni. Azt mondani: mindegy, nem bánok már semmit, jöjjön aminek jönnie kell. Elég volt már nekem * vergődésből, kínból. Ember vagyok csak én is, gyarló, gyönge asszony, minek folytatnám még tovább is a harcot — magam ellen ? Érző, vágyó, szerelmes asszony, hát miért ne ízlelném meg egy percre én is a boldogságot ? Úgy sam volt réssem eddig soha benoe.

Az uram csókja gyötrelem volt nekem. Kin az ölelése, fárasztóit a kedveskedése, bántott a jó szava. Hatalmas szép embar: de csak hús és vér, lélek, érsés nélkül. Én meg ezt kerestem, mindig; erre vágytam. Ea után sóhajtoztam., erről álmodoztam. És most, hogy véletlanül as utamba jött, megtaláltam — most, hogy van egy ember, akinek lelke van, finom, müveit, szép lelke.; találtam agy embert, aki megért engem, akinek a lelke hozzá- simul az én szomorú, álmodozó lelkemhez; aki szeret engem — sohasem mondta, de megérez- lem — most, hogy találkoztam az igazival, aa egyetlennel, aki a megértő társam lebetna: hát csak jogomban van, hogy lagalább egy órára,

T