Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-06-21 / 25. szám

■’ W#»ähW

Má

tészalka, 1912.

IV. évf. 25. (168.) szám.

jaaias 21

TÁRSADALMI HETI LAP.

MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN.

Felel®« szerkesztő :

Dr. VIZSOLYI MANÓ.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca)

A hirdetési dijak előre fizetendők.

Drágul a vasút.

(*) A magyar kereskedelem történetében hosszú időkig súlyosan emlékezetes év marad az 1912 ik esztendő, amikor egy teljesen laikus kereskedelemügyi miniszter 5—7 százalékkal megdrágította a teher, illetve a gyorsárufuvarozást és 20—150 százalékig megdrágítja a személydijszabást. És teszi ezt akkor, mikor a termelő osztályok épp úgy, mint a fogyasztó néprétegek az egyre fokozódó drágaság miatt ellenálló képességük felső határához érkezlek el és amikor azok az óriási egyenes és közvetett adóemelések (amelyek 1911-ben és 1912-ben oly igazságtalanul sújtottak minden termelő ágat) amúgy is nagyfokú elkeseredést és elégedetlenséget keltetlek.

Hogx ez a nagypolitika szempontjából helyes vagy***Telyteleit taktika-e, azt nem keressük. A pártpolitika nem a mi kenyerünk. Hanem, hogy gazdasági-politikai szempontból a legszerencsétlenebb taktika, az kétségtelen, mert elkeseredést szül, mert az igazságtalanság érzését keltik föl a ke- reskedőkban és az iparosokban. Kétségtelen ugyanis az, hogy — noha a közterhek aránytalanul nagyobb részét eddig is az

iparosok és a kereskedők viselték — a kereskedelemügyi kormány vasúti politikája az újabb időben sajátosképpen olyan vágányokra tévedt, amelyeken a kereskedelem és az ipar számára semmi jó, csak újabb terhek teremnek.

Ma a kereskedelemügyi minisztérium sokkal inkább pénzszerző eszköze az állam- kincstárnak, mintsetté^ptápolója, előmozdítója a kereskedelmi Üs ipari érdekeknek. Egyszerűen kimondotta a minisztertanács, hogy az állam jövedelmeit 30- 40 millió koronával emelni kell és erre eszközül a vasutat jelölte ki. Az a mód, hogy a díjszabások fö'emelését keresztülvitték, mindennél jobban bizonyítja, hogy itt egyszerű hatalmi lépés történt. Hiszen meg sem kérdezték az ipari és kereskedelmi érdekképviseleteket s a tarifabizottságot is csak a forma kedvéért hívtak össze, k bizottság későn történt egybehivásából nyilvánvaló lett az, hogy a bizottság határozatai tekintetbe vétetni nem fognak. Valósággal sértő gúny nyilatkozott meg az egész eljárásban. Mintha csak azt mondta volna a miniszteri megnyitó beszéd: »beszélhettek jó urak sokat és okosat, de történni csak az fog, amit már jó előre elhatároztam!«

És csakugyan csak az történt 1 A tarifabizottságban elhangzottak közül semmi lényeges dolgot nem vettek figyelembe. Az árudijszabás életbelépett változatlanul, százalékos emelés rendszerével. Az eredmény már jelentkezik: az élelmiszereknek ilyenkor rendszerint bekövetkezni szokott 5—7 százalékos olcsóbbodása elmaradt. Megette az uj tarifa. És a személydijszabás közeli életbeléptetése majd még rohamosan érezteti hatását az összes magyar városok és városi kereskedők kétségbeesett panaszaitól iesz hangos az ország.

A személydijszabás tehát pár nap múlva életbe fog lépni. Tulajdonképpen hasztalan ez ellen minden jajgatás. A kormány egész ténykedésében a maga hatalmi erejét állította mindig előtérbe s miután csak limonádé-védekezésre talált, az óriási tarifaemelésben megnyilvánuló sarcot be is fogja hajtani az országon. Ez a sarc pedig állandónak ígérkezik. A pénz kell; sok helyre is kell. így kell katonáéknak; kell a dalmát vasutakra (hogy az osztrák kereskedelem annál sikeresebben szoríthasson ki bennünket Boszniából és Hercegovinából) és kell ezer más állami célra. KeH arra is, hogy a Máv. hihetetlenül balkezes mérnöki kaJ\iv a falum.

Amikor haxagondolok,

Ha látom zöldelni a fákat És érzem, hogy a hajnalok Harmaicsöppeket sirdogálnak:

Nyugtalan vágyak kelnek bennem S érzem, hogy megfogják a lelkem E kopár palotasorok.

Amikor hazagondolok:

Messzi mezők virágos rétek,

Jámbor kis kecskepásztorok,

És sarjadó buzavetések S a zugó víz a falum alatt,

Távolból úgy csábítanak,

Amikor hazagondolok . . .

Irta: Petronius.

SZEMLE.

— Szatírák. —

Schemua—jlszroél I (1.)

Uram, uram, excellenciás Schemua generálit uram, úgy is, mint vezérkari főnök, de úgy is, mint a vitézlő osztrák-magyar hadsereg legkiválóbb katonai lángelméje, szállók az urnák, tudván azt, hogy kegyelmességed ettől, nem utánozva derék elődjének, Benedek generális urunknak dicső példáját: nem szalad el, hanem áll elébe. Tehát halljuk a szép szót!

Rendkívül jőlesik honpolgári keblünknek, amikor egy-egy fényes katonai lángelme nagyszerű

sikerűnek ígérkező plénumáról hallunk, mert tnegcá- foltnak látjuk azt a rideg állítást, mintha az annyi dicsőséggel terhes császári és királyi hadsereg vezérkarában nem volnának Napoleon hadvezéri zsenialitásával megáldott lángelmék. Áldván áldjuk a magyarok istenét,‘Attila ősapánk büszke Hadurát, aki egy Schemuát adott nekünk, aki lehetővé teszi azt a dicsőséget, amit Nagy Lajos dicső királyunk idejében elértünk, hogy »magyar tenger vizében hunyt el észak, kelet és dél hulld csillaga«.

Örömtől repeső szívvel olvastuk az újságokban, hogy — ha szabad igy kifejezni azt, amit érzünk — Napolnonságod tavasz elején Szegeden járt és nem a szegedi halászlé szeretete forgott fényes elméjében, hanem fönséges és dicsőséges haditervek láncolata, amelyek keresztül vitele egy volna azzal, amit Széchenyi igy álmodott meg: »Magyarország nem volt, hanem lesz,« vagy, amitől egy Vörösmarty megkérdezte: Régi dicsőségünk , hol késel a régi homályban ?«

Mindig nagybecsűnek tartottuk a hadgyakorlatokat. Mindig mondtuk, hogy a manőverek azok, amelyek legfontosabb egy-egy ország gazdasági és kulturális érdekében, nem szólván arról a szükségszerű valamiről, amit egy nagyhatalmi állás hódító politikája megkövetel. Megdobbant a szivünk, amikor olvastuk, hogy az idei nagygyakorlatok nem Erdélyben lesznek, hanem a Tisza és Maros folyók összeszögellésénél, Csongrád-, Csa- nád-, Torontál- és Bácsbodrog vármegyék területén. Nem az volt ebben a lelkesítő, hogy nem Erdélyben látjuk, hogy hull a baka majd, mint a hulló falevél, sárguló levél, hanem »aranykalásszal ékes rónaság« földjén, ahol még a kimerült cigánydobos is a délibáb lágy ölébe, ölelő karjába dőlhet, hanem lelkesítő az indokolás, a próba- háború harctere megváltoztatásának az indokolása. Ez az, ami könyet hajt a szemünkbe, excellenciás Napoleon ur.

Azért méltóztalik a Tisza-Maros-Kőrös ár* mentesítő és belvizszabályozó társulat ténykedésének a helyszínére áttolni a dicsőséges harcok csataterét, mert ez a vidék roppant hasonlít az olasz- országi Póvidékhez, a Pó deltájához, mindenéhez. Értjük zseniaülásságodat. Nekünk a taljánokkal számolni valónk van. Lombardia és Velence kell nekünk, kucséber népség! Amit elvettetek tőlünk, pár és umpározó datolya-kofák, azokat Schemua Napolen ur visszafoglalja és már is szoktatja magát a Pd-vidéki győzelemhez. £ltt, a Tisza-Maros szögén az idei nagygyakorlaton, esküszünk rá, vitézlő vezérkari Napoleon ur, úgy meg verjük azokat a makaróni-fuvd taljánokat, hogy annyi se marad belőlük, amennyi elég volna a József-vá- sári bódéban cukros mogyorót árulni. Arra esküszünk, esküszünk, hogy vagy győzünk, vagy nem, de harmadik eset nincs, mert nem lehet.

Elég volt a védő politika, nekünk támadó politikával kell nagyhatalmi állásunkat megerősíteni. Legközelebb a Balatonon vagy a fiumei öbölben kinézünk egy olyan helyet, ami hasonlik az angol kikötőhöz és ott haditengerészetünkkel, az összes propeller-kapitányok mozgósításával kegyetlenül elverjük az angolokat, mert Indiából még annyit se juttattak nekünk, amennyit egy sójövedéki közlovas elkormányozhatna. Aztán olyan helyet kereELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre — — — — — — — 8 korona.

Félévre — — — — — — — 4 korona.

Negyedévre — — A- — — — — 2 korona.

Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----“*■ Egy szám ára 20 tiller. —■----