Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-05-31 / 22. szám

Megnyitó-beszéd. 3. ©Idái. Mátészalka. 1912. MÁTÉSZALKA — A „Szatmárvármegyei sülét“ „Nagykárolyi-köre" Elmoidía: TÉGLÁS LAJOS elnök, a Tisztelt Köri Gyűlést Szeretett kartásak! Mélyen tisztelt Ven­dégek ! Az utóbbi időben lezajlott tanitógyillések Igen sok fontos, letárgyalandó témákkal foglalkoztak, nem is csuda, halad a kor, még pedig gyorsan s igy nekünk Is haladnunk, illetőleg lépést kell tar­tanunk a haladó korral. A kor gyors haladása két ügyben érint min­ket : egyik a megélhetés, a másik a nevelésoktatds korszerű haladása. Ami az elsőt illeti, ezzel a tárgy- sorozatban megjelölt pontban fogok, mint előadó foglalkozni, most csak annyit említek meg, hogy a tanítóság ismeretes, jogos kívánsága nem túlzott — mint egy némelyek hangoztatják, — hanem munkakörünket, elfoglaltságunkat és a mai nehéz megélhetési viszonyokat tekintve igen szerénynek ne­vezhető. Nem kérünk egyebet mint mindennapi kenyeret, ami a törvényesen elitéltnek is meg van. Tekintsünk csak azokra, kik a tankötelezettség ideje mán még 2 évig tanultak illetőleg a polgári vagy középis­kola negyedik osztályát végezték, mily kezdő fize­téssel neveztetnek ki, ezek az előirt aktamásolási munkakört elvégzik, sem az állam, sem az egyház, sem a társadalom tőlük többet nem vár. Egészen másképen van ez a tanítói pályán, a tanítóra a heti órákon kívül, — mely az egytanitós iskolánál 3 középiskolai tanár heti órájának felel meg — a tes­tet, lelketölő és emésztő, fárasztó munka után, még mennyi munka vár, kívánja az állam, egyház, tár­sadalom, község, számtalan jótékony intézmény! Ha csak az iskolában dolgozik, nem érdemes, nem méltó a tanítói cirare, ezt hangoztatják úgy hiva- vatalosan, mint magán utón. Hazánkat nem geográfiái, hanem kulturális szempontból Európa nyugati részéhez csatolják, mielőtt afelett vitatkoznánk, hogy helyes-e ez vagy nem, lássuk Magyarországon, hogy áll a népoktatás? A legutóbbi statisztikai adatok azt igazolják, hogy az analfabéták száma 50°/o, az országban levő 63 vármegyében az iskolában járók száma a következőt mutatja: Veszprém vármegyében 96, ez az első, a legutolsó Máramaros vármegye, mivel itt a iskolába járók százaléka 43. A tanügy iránt ér­deklődők mostanában arról tárgyalnak, hogy hol legyenek az ogyetemek, a városok óriási anyagi áldozatokkal hajlandók a felállítandó egyetemekhez hozzájárulni. Alig akadt a lapok közül egy pár — a tanügyi lapok kivételével — mely ezt a dolgot úgy tárgyalta volna, hogy jó volna Magyarországon a népoktatásra többet költeni, több gondot fordítani. (Büszkén mutatunk rá, hogy t pár lap között volt és van a >Mátészaka« is. — A szerk.) A népoktatás keresztülvitelét törvény Írja elő, a közép-és szak­iskolák, egyetemek felállítása sehol szentesített tör­vényeink között nem találhatók, mégis több ezekre a kiadás évenkint, mint a népoktatásra. Nem mon­dom, nem mondhatom, hogy felsőbb iskolákra nincs szükség, de a népnevelés, mint alap, sokkal fon­tosabb. No de felülről a világosság is. Hogy Ma­gyarországot kulturális szempontból a müveit nyu­gathoz csatolhassuk, apasztanunk kell az analfa­béták számát; igen sokan tettek már az ország­ban e tekintetben kísérleteket, elismerés és tiszte­let érdemli őket fáradságukért, de most megragad­hatjuk a kedvező alkalmat, leend e gyűlés lefor­gása alatt alkalmunk, hogy egy országosan ismert kartársunk Oábel Gyula ur módszerét megismer­hessük. Tanuljunk, haladjunk, ezután is dolgozzunk, akkor nem lesz szép Magyarországon annyi anal­fabéta. »Hol dal zeng, bátran menj, mert rósz em­ber nem énekel.« De az éneknek fontossága, a népnevelésre kimondhatatlan. Istent énekkel dicsér­jük, a honért dallal lelkesedünk, örömünket, bána­tunkat énekkel fejezzük ki, ez különösen a magyar­nak megmagyarázhatatlan, ősi nemzeti szokása. Ének- és zeneoktatásunk magyaros jellege csak Általános Tanitó-Egye- f. hó 20-iki ülésből. — nagyecsedi áll. elemi isk. igazgatója. az utóbbi évtizedek alatt tapasztalható, hogy he­lyes volt-e oktatási módszerünk, ezt a tapasztalat igazolta. Mint minden ujitás, úgy ez is reánk vár, kit a gyermekekkel és a néppel közvetlenül érintkezünk. A magyar nemzeti érzést lehet-e más valamivel úgy a népbe csepegtetni, mint az énekkel, ennek bizoayitéka a nezetiségi vidéken szerzett tapaszta­lat, mely igazolja, hogy az énektanítás mennyire fontos az elemi iskolában. Hackl N. Lajos, orszá­gos zene- és énekoktatási felügyelő ur lesz szives e tárgysorozat szerint gazdag tapasztalatai alap­ján felolvasását megtartani, melyet odaadó figye­lemmel hallgatunk meg, okulunk, ismereteket szer­zünk, ezek szellemében fogjuk az iskolákban az éneket tanítani, Üdvözlöm mindkét budapesti illusztris vendé­günket, kik egyletünk meghívására szívesek vol­tak azt a nagy fáradtságot venni, hogy ide jöttek hozzánk, bemutatják eddig is mások által már jól ismert módszerüket, alkalmat adnak nekünk, hogy követői lehessünk, eddig csak tisztelői voltunk. Itt látom a közönség között a helybeli m. kir. honvéd gyalogezred képviselőjét, ki szintén az érdeklődők közé tartozik, mivel ő és hivatalos állásából kifo­lyólag szomorúan tapasztalja, hogy sok a* anal­fabéta a katonaságnál, a hivatalos adatok azt iga­zolják, hogy 60.000 analfabétii van a hadseregben. Mielőtt köszönetemet fejezhetném ki a nagy­károlyi m. kir. houvéd gyalogezred zászlóalj pa­rancsnokságának, hogy kész volt kérésemnek ele­get tenni t. i. analfabéta honvédeket ide kivezé- nyeltetni, hogy egy müveit közönség előtt bemutat­ható legyen az, amire hazánkban múlhatatlanul szük­ség van t. i. az analfabéták oktatása. Ha jól emlékszem, ezelőtt pár évvel az aradi gyalogezred üjonnan kinevezett, illetőleg áthelye­zett ezredese, az ugyevezett első tiszti bemutatko­zás alkalmával a tisztikar előtt olyan kijelentést tett, ami még hazánkban meg nem történt t. i. azt mondotta a tiszti karnak, hogy mi népnevelők va­gyunk, rövid körvonásokban kifejezte, hogy mit ért alatta, t. i. a katonatiszt népet nevel, népet oktat, ébreszti a hazaszeretetei. Abban az időben a tan­ügyi lapok örömmel fogadták az aradi ezredes ur programmbeszédét, itt nyilatkozott meg nyilváno­san az az örvendetes jelenség, hogy a katonatiszti kar elismerte a tanítóság munkáját, mig a polgári elemek közül igen sokan, kik képesítés és képzett­ség tekintetében igen sokkal alább, de dotáció tekin­tetében utólérhetellenül. magasabban állanak, a taní­tókat lenézik, lekicsinylik, legfellebb csak akkor is­merik, ha szükségük van reá. Nem volnék talán konzekvens, ha a közön­ség között egyről meg nem emlékezném t. i. várme­gyénk kir. tanfelügyelőjéről, ki széleskörű elfoglalt­ságánál, lekötöttségénél fogva is eljött a mi köri ülésünkre, szakított annyi időt, — amit csak túlfeszí­tett munkával lehet pótolni — hogy szemta nnja lehessen annak, hogy mi tanulni, haladni akarunk. Üdvözlöm Szatmárvármegye kir. tanfelügye­lőjét, kinek fáradhatatlan munkásságát mi tanítók ismerjük, ismeri e vármegye is, de Istentől erőt, kitartást kívánok, hogy szép terveit, .melyek mara­dandó nyomok lesznek, mindig, tudja keresztül vinni és mi munkatársai lehessünk. Adja Isten, úgy legyen. Ezzel az ülést megnyitom. R E K. Az elhagyott szerelmes bosszúja. — Dögöljön a fattyú gyerek! — — Esküdtszék! főtárgyalás. — Kósa Gábor és M. nagyecsedi lakosok bűn­ügyét tárgyalta múlt szombaton a szatmári királyi törvényszék esküdtbirósága. Mindketten gyermek­gyilkossággal voltak vádolva azért, mert a múlt T~ | év október elsején M. Juliánná házasságon kívül | született gyermekét Kósa Gáborral együtt és kö­zösen közvetlenül a szülés után szándékosan megölte. A gyermekgyilkosság véletlenül tudódott ki. M. Juliánza, aki rnár több mint egy éve folytatott Kósa Gáborral szerelmi viszonyt, összeveszett sze­relmesének édesanyjával s bosszúból, azzal a ki­jelentéssel, »Nem bánom, ha mindketten a tömlőé­ben rothadunk el«, feljelentést tett a csedőrségen. A csendőrség M. Juliánná kihallgatása után Kósa Gábort is letartóztatta s beszállította a szat­mári királyi ügyészség fogházába, ahol azóta raind- kettea vizsgálati fogságban vannak. Szombaton volt a gyermekgyilkosok bűnügyé­ben az esküdtszéki főtárgyalás. Az esküdtszéki tárgyaláson olsőnek Kósa Gá­bort hallgatták ki. Kósa nem tagadja a gyerrrtekgyilkosságpt. Beismeri, hogy a múlt év október, elsején M. Ju­liánná segítségével megfojtotta annak törvénytelen gyermekét. M. Juliánná sírva mondta el, hogy neki más­fél évig viszonya volt Kósával, aki azt ígérte neki, hogy feleségül veszi. A múlt év október elsején Kósától gyermeke született. Már előre megbeszélték, hogy az újszü­lött gyermeket, meg fogják ölni, nehogy útjukban legyen. 1911. október 1.-én megszülte gyermekét. A szülés után rögtön elküldött Kósáért, magához hivatta. Kósa eljött hozzá é* azzal a kijelentéssel »Dögöljön meg az a fattyú gyerek« még alig egy órát élt gyermek száját egy piros kendővel be­tömte. A gyermek pár percnyi kínlódás után meghalt. A csecsemő holttestét azután a szemétdombon elásta. A gyermekgyilkosság után néhány hónapra észrevette, hogy Kósa kezd elhidegülnl. iránta és másik leánynyal kezd viszonyt. Mikor megkérdezte Kósát, hogy miért hagyta a faképnél, akkor, az kijelentette, líogy azért, mert az édesanyja nem engedi, hogy feleségül vegye. Ez annyira elkeserítette, hogy elhatározta, bosszút áll szerelmesén s feljelenti. Ezt meg is tette. A szatmári kir, törvényszék esküdtbirósága Kósa Gábort szándékos emberölés bűntettében mon­dotta ki bűnösnek és kilenc hónapi börtönreitélte. A bíróság a másik vádlottat, M. Juliánnál a gyermekülés büntette alól felmentette s rögtön sza­badlábra helyezte. — Megfeiebbezték a vármegyei vasutakra kivetni határozott 3%-es pótadót. Jelentettük annak idején, hogy Szatmárvármegye öt ujabbi tervbe vett vár­megyei érdekű vasút, nevezetesen : A bikszád—halnii-i, a Nagykároly—nyírbátori, a Nagybánya—láposvölgyi, a Nagykároly—peéri és a Nagykároly—fehérgyarmati b. é. vasutak segélyére egy millió koronát szavazott meg és el­határozta, hogy ezen összeg fedezésére, törvény- hozás jóváhagyásától feltételezetten 3°/o-os megyei pótadót fog kivetni. E vasutak főleg és első sorban Nagykároly fejlődésére szükségesek. Alig egy pár nappala vármegye határozatá­nak meghozatala után, az egyik szatmári újság vezető helyén kelt ki a vasutsegélyezések miatt, most meg egy nehány bizottsági tag aláírásával feleb- bezést nyújtottak be a vármegye határozata ellen. A felebbezés a következő: »Mindenek előtt azon elsősorban figyelembe veendő körülményt kell tisztáznunk, hogy a segé­lyezendő h. é. vasutak, kivévén a Nagykároly— láposi vasutat, egyik sem szolgál sem közérdeket, sem vármegyei érdeket.' 1 A Bikszád—halmi-i vasút, alig halad [néhány kilométert a vármegye területén s igy az egész megye terület, amelyen áthalad, oly csekély adót fizet, hogy a abból a hozzájárulás évi törlesztése sem­mi kép sem fedezhető s egy teljesen érdektelen nagy vidéknek kellene az ötven évi törlesztést fedezni, más­részt a vármegyének Bikszád környékbeli érdeke egészen a vármegye területén haladó Szatmár— Bikszád vasúttal kielégittetvén, meg van oldva, igy ha ezen vasút létesítése a szomszédos Ugocsavár- megye érdekében áll, úgy fedezze azon érdekelt­ség a szükséges hozzájárulást s Szatmárvárme- gyétől legfeljebb a vonat hossza arányában való hozzájárulás volna igényelhető, ami alig tenne töb­bet 50,009 koronánál, amelynek törlesztéséről a vármegye külön pótadó nélkül is gondoskodhatnék. A Nagykárply—érendrédi vasút, a Nagyká­roly—nyírbátori vasút a vármegye széleit érinti, az előbbire már megszavazott hozzájárulás is túlsá­gosan sok ahoz az érdekhez, amivel a vármegyére nézve bir. május hó 31. '22. (165.) Szám.

Next

/
Thumbnails
Contents