Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-24 / 51. szám

9. oldal. M ÁTÉS-ZALKA 51. (142). szám, De ez sem volna elegendő. Itt széle? körű társadalmi akcióra van szükség, olyanra a melybe bevonassanak az összes főidből élő osztályok. A nagybirtokosok ne vigyék külföldre az itthoni föld­ből kipréselt pénzmagot, a nemesek ne dáridózzák el az udvarházakat, a kurta nemesség' pedig a korcsma helyett a gazdasága körül járjon. Tani­tassák a gyermekeiket a földmivelés minden ága­zatára, hogy magyar nép méltó is legyen agrikul- turáiis hivatásához. A nagy drágásag ellenszere. Elvégre mindennek van hatása vagy legalább is kell, hogy határa legyen. De a drágaságnak nincs és nem akar határa lenni. Érezzük nap-nap után az elrémitő és megbotránkoztató drágaságot, mely minden vonalon és egyre fokozattabb mértékben felüti fejét. Az egyre növekvő áremelésekkel az em­beriség java nem tud bizony lépést tartani, mert hát a jövedelem nem emelkedik az egyes cikkek, áruk árainak felszökésével. Hiába siránkozunk, hasztalan jajveszékelünk, tehetetlenek vagyunk az általános drágasággal szem­ben. Az ilyen csapások teszik egyre aktuálisabbá és égetőbbé az önálló vámterület megvalósításá­nak szükségességét, mely fájdalom, késik az éji homályban. És Ausztria vígan tovább dirigál bennünket. A mesterségesen magyarra nevelt, erős alapokra fektetett osztrák ipar immár Magyarország legrej­tettebb kis falujába is befészkelte magát, szárnyát szegve zsenge iparunknak. Valóban elszomorító állapot, ha meggondol­juk, hogy csaknem 600 millió értéket tesz ki az az összeg, amit Ausztriának behozott ipartermé­keiért évenkint kifizetünk. Horribilis szám ez! Mily vagyoni erőforrástól fosztja meg a nemzetet. Ugyan milesz Ausztriából, ha mi vissza nyer­jük gazdasági munkálkodásunk, önrendelkezési jo­gát: az önnálló vámterületet?! Bárgyú okoskodás az, hogy Magyarország most is, inintazelőtt oly kizárólag őstermelésből élő mezőgazeasági ország, mely a külföld, legelső sorban pedig Ausztria piaca nélkül meg nem él­het. így csak az beszél, ki szemeit bekötve szem­léli a nemzet közgazdasági életében végbemenő je­lenségeket avagy igy beszél az ki fülét homokba dugva figyeli a nemzet küzdelmes hullámveréseinek hangját. Gondolkozzunk csak egyszerű, de tiszta pa­raszti ésszel! Mi az első eredmény, ha az önálló vámterület beál? Tagadhatatlanul az, hogy a nem­zet minél szelesebb rétegének ipari kereslete gya­rapodni fog. Többen fogják adni magukat ipari pá­lyára. Erős kisiparos és munkás osztály fog kifej­lődni. Mi következik ebből? Nem más, mint az, hogy iparunk erősödésével nem lesz szükségünk mezőgazdasági termelvényünknek külföldre való kivitelére és ott leendő értékesítésére. Hisz a sta­tisztika, bizonyítja, hogy mezőgazdasági termékek­ben ma is alig termelünk többet, mint a mennyit éppen olfogyasztunk. Az a többlet pedig, melyet tényleg küiföidre különösen Ausztriába klviszünk, az önálló vám­terület feállitásával itt belföldön a nemzet testében és testén fog elhelyezést találni. Miért? mert az ipar megerősödése csak erős es uj fogyasztókat fog teremteni annak a többlet­nek, melyről most szó van. A mri iparos, munkás vagy napszámos nem él oly viazonyok között, hogy megfelelő mennyiségű lisztre, húsra, zsírra, borra stöbb efféle mezőgazdasági termékre elegendő pénze legyen. Ma alig keres annyit, amennyiért egyszerű jóllakásra elengendő burgonyát vásárolhatna. Ha az ipar megerősödik, az iparos több munkájával több pénzt fog keresni a mikor keresetének java részét bizonyosan lisztre, húsra stb.-re fogja köl­teni s többet fog fogyasztani, mint ma, amikor az ország számos részén liszt helyett kukorica máié­ból él. Nem tulzunk, mikor azt mondjük, hogy ma mintegy öt millió magyar ember nem ismeri a búza kenyeret. Pedig az önálló vámterület ezt az ötmillió magyar embert hasznos munkához juttatná, a ki- >ádoroltakat haza vezérelné s kenyérkereső dol­gos milliók segítenének nyersterményeinket feldol­gozni és fogyasztani is. Világos tehát, hogy ekként a nyerstermény- többlet itthon fog elhelyezést nyerni és mi szüksé­günk sincs arra, hogy mint egy Ausztria jóindula­tára (! ? !) szoruljunk 1 Ausztria nem bir annyi mezőgazdasági ter­méket előállítani, amennyire, szüksége van, mint a mennyit fogyasztása megkíván, miért is feltétle­nül is idegen országbeli nyerstermények bevitelére szorul, bárhonnét jöjjön is az. Másrészt pedig szük­sége van Magyarországra azért, hogy itt tulfölös ipartermékeit elhelyezhesse. Az önálló vámterület eszméje s gyakorlati kivitele ma már megérett. Érzi s tudja az ország, hogy ebben rejlik a jövendő Magyarország nagy­ságának boldogulásának, dicsősségének forrása. Azt mondják egyesek, hogy az önnálló vám­terület „sötét“-be való ugrása leszen a nemzetnek. Hát ez igazán együgyü, badar beszéd I Engedelmet kérünk, nem fogja senki tagadásba venni azt, hogy az önnálló gazdasági tevékenység csak fejleszti az ember öntudatát, feltéve, hogy az egész az önállóságra kellő érettséggel bir. A magyar iparosság régóta érett erre az ön­állóságra. Ha pedig megadjuk részére az önálló gazdasági tevékenységet, úgy ezzel csak fejleszteni, tökéletcsbiteni fogja önmagát és érezni fogja a tanulás szükségességét, melynek legmagasabb fo­kán ma még kétségen kívül — nem áll. 'Azt tartják továbbá egyesek, hogy önálló vám­terület nem fogja megszüntetni illetve megakadályozni a külföldi iparosoknak hozzánk való beözönlését. Le fog majd ekkor személyesen telepedni számos külföldi, különösen pedig osztrák és német, iparos, kik szakértelmüknél s leleményességüknél fogva le fogják szorítani a kevésbé tanult és kévé sbé le­leményes magyar iparost. Hogy ez a rohamos átalakulás be ne követ­kezzék, nem tudunk tán segély eszközhöz folya­modni és olyan intézkedéseket életbe léptetni, me­lyek az aránytalan beözönlést meggátolhatják? Ilyen megszorító intézkedés volna többek kö­zött például az is, kogy »ipart csak is magyar és az országban lakó honos űzet illetve folytathat.« Ily képen saját jogunknál fogva kényszerite- nők a külföldi iparosokat arra, hogy ha nálunk ipart óhajtanák űzni, előbb magyar honosokká váljanak. Ezzel azintézkedéssel nyerhetnők meg a külföl­dieket s szaporodni fogunk elősorban számra nézve is. De tegyük fel, hogy a fentebbi megszorító intézkedést nem alkalmazná a magyartörvény ho­zás, akkor sem kell félteni a magyar ipart! A magyar iparos még sem oly gyámoltalan* mint azt hiszik. Egyes iparágak névszerint, az asz­talos, lakatos, szabó, bodnár és cipész szakmák eléggé kifejlettek és verseny képesek. A nemzet már tisztán lát s nyugodt önér­zettel, felfrissült erővel akar és fog is rálépni az önálló vámterület termő talajára. x Vasárnapi munkaszünet felfüggesztése. A deb­receni kereskedelmi és iparkamara tudatja az ér­dekeltekkel, hogy a kereskedelemügyi miniszter a fogyasztó közönség éré ekeire tekintettel megengedte, miszerint a f. évi december hó 24.-ére eső vasár­napon az ipari és kereskedelmi elárusitás és ház­hoz szállítás a magyar szent korona országainak egész területén, kivételesen esti 5 óráig akadály­talanul végezhető legyen. Ez alól azonban minden rendű irodai munka ki van véve, igy ezekre jelen intézkedés nem terjed ki. A december 31 .-ikére eső vasárnap munkaszünetét nem függeszteite fel a miniszter. x Állami bevételek és kiadások. A közelben jelent meg a magyar meg a magyar állam bevé­teli és kiadási kimutatása az 1911. évi harmadik évnegyedre. A kimutatás szerint 1911 julius, au­gusztus és szeptember hónapokban 2,776939 korona 52 fillérrel kedvezőtlenebb a mérleg, mint 1910. év ugyanezen hónapjaiban. Ugyanis a kiadások 25,54009 korona 41 fillérrel szaporodtak a bevételek azon­ban csak 22,767.096 korona 89 fillérrel. A bevét- többlet javarésze a fogyasztásra tehát a kisekszisz- tenciákra esik. Fogyasztási- és italadóban 7,260.429 koronával, dohányért 546.134 koronával vettek be többet, mint 1910. év ugyanezen hónapjaiban. El­lenben adókból 3,368,843 koronával kevesebbet vett be az állam, mint tavaly ilyenkor, ami nyilván igazolja azt az állítást, hogy a mai osztályállam a jogtalan és vagyontalan osztályokat súlyosabban ter­heli, mint a jobb jövedelmit vagyonos osztályokat. A fogyasztási adók, amelyek első sorban a vagyontala­nok vállaira nehezednek, évről-évre nőnek, ellenben az egyenes adók csökkennek egyrészt azért, mert az adóalap is fogy, másrészt és főként, mert a va­gyonos osztályokat terhelő egyenes adók behajtása nem lehet olyan szigorú, mint a fogyasztási adóké, ameiyeket a mindennapi fogyasztás révén kény­szer nélkül szed be az állam. Egyenes adók miatt nem zaklatja az embert a finánc. Az államvasutak bevétele ezen időszakban meghaladta a 131 milliót s kilenc millióval növekedett a múlt év ugyanezen időszakához képest. De azért még tovább akarják emelni a tarifát, ami ismét a fogyasztási adók módjára fokozottabban terheli a szegényebb nép­osztályokat. ^SARNO K. Jl'épdal. Szól a nóta, este óta, Bánatosan csendesen, Éjfél után kis kapumban Elhallgatom s könyezem. .... Daloljatok szomorúbban, Szivettépőn, mélabusan Még egyet, Hadd siratom elátkozott, Eltévesztett, elhibázott Éltemet. Daloljatok, úgy sem soká, Nem sokáig hallgatom, Elmegyek én messze fölre: Messze tájra bujdosom. Hulló virág volt a nevem, Keserűség az élelem Mindenkor, Hulló virág, hulló rózsa A síromat betakarja Valahol. Horváth Elek, Másodvirágzáskor . . . A muzeumkert komoly, öreg fái között élt egy fiatal orgonabokor. A környezet hatása alatt lassan-lassan megszelídült és nem volt olyan paj­kos, amilyen szeretett, akart és tudott volna lenni. Okosan elrejtette a benne lakozó huncut hajlan­dóságokat és figyelmesen hallgatta a vén fák nagy- képű oktatásait. Néha ok nélkül elkacagta magát és ilyenkor az emberek azt mondták»Ej, de jó- szagu ez a kerti« Mert bizony, ki-kitört rajta a jókedve és igen nevethetnékje volt; de borzongva gondolt a leckéztetésre, mely rázúdult, ha az il­lendőség határait átugorva, merészen dalolni kez­dett. Pedig hiszen az ő dala csupán illat volt és csak a levegő nehezült el a szagától. No, egy szóval igy élt a kis orgonabokor megfélemlítve. Éldegélt szerényen, megvigasztlalódva azzal, hogy tavasz jöttével csókolódzhat a nap­sugárral és a szeretkezés dusvirágu, sötétlila für­tökkel koszoruzza meg lombjait. De ez is csekély vigasz, hisz hamarosan elmúlik ... De el ám. mert egy-egy kis fürtre kapható a napsugár, de tartós viszony — arra már nem. Ez az természetrajzához illő és bizony nyáron a napsugaraknak sok és fontos dolguk van, hát nem érnek rá holmi kis együgyü orgona cserjével bomlani. Erre és ilyenekre tanították öt a tudós vén fák. Hát, egyszercsak, úgy ősz elején, hallja ám az orgonabokor, hogy azt mondja a főkertész ur a segédjének : »Feri bácsi holnap ez a bokor itt ne legyen I Rontja az összhangot szörnyen!« »Ne lássam itt 1« A kis bokor elképedve hallgatta, hogy ugyan mit ront ö? Mi lehet az amit ő elront?! Nagyon megsértődött, hogy elviszik a helyéről . . . Egy darabig tépelődött nagy busán : mHesz vájjon vele ? Utoljára felderült hirteien. Legalább is megakadá­lyozza őket abban, hogy őt kiszedjék. De mit csi- náljón?

Next

/
Thumbnails
Contents