Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-24 / 51. szám

bl. (142). szám. MÁTÉSZALKA 7. oldal. — Nagyterjedelmü jelen karácsonyi szá­munk nyomdai munkája nagyobb mérvben fölsze­relt nyomdában is megfeszített, nehéz munkát igé­nyelt volna, nem mulasztjuk tehát el Grünberger Adolf nyomdavezető érdemének kiemelését, ki éj­jel-nappal kitartó szorgalommal működött közre, hogy lapunk csinos kivitelben és kellő időben jut­hasson el olvasóink kezéhez. — Beköszöntőjében azt írja a mostaná­ban megszületett laptársunk, hogy az eddigi két helyi lapnak alig van több, mint 400—500 előfi­zetője (összesen ; nem egyenként) és hogy mind­két lapnak »igen-igen csekély olvasója van« a kisemberek sorából. Nem tudjuk: mennyiben illenek s mennyiben nem illenek e sorok a Msz. és V.-re, mert mi so­hase kutattunk a máslapok kiadóhivatalának bel- ügyei után. , A »Mátészalka« viszonyait azonban jól is­merjük és merjük állítani: fiatal laptársunk nagyon rosszul van ezekről értesülve. Mert igenis,maga a »Mátészalka« megközelíti azt a számot, melyre a Msz. K.-L. az eddigi két helyi lapot taksálta és igenis véletlenül éppen fordítva áll a dolog; a »Mátészalka« olvasóközönségének aránytalanul nagy százaléka éppen a kisekszisztenciák sorából került mindig és kerül ki ma is. És ez csak természetes következménye annak a programmnak, melyet a »Mátészalka« adott s amelynek értelmében lelke­sen küzd a kishivatalnok, a latájner, a kisbirtokos, az iparos és kereskedőosztály jogos érdekeiért. — Igen sikerültén hamisított 20 koro­nás bankjegyek kerültek forgalomba, and arra in­dította a bankjegyek kibocsátására jogositolt pénz- i intézeteket, hogy figyelmeztesse a közönséget: jól nézze meg a huszkoronás papírpénzeket. A hamis papírpénzt arról lehet felismerni, hogy a német- országi oldalon a sas rajzánál a lánc alsó végén ábrázolt gyapjú helyett a hamis bankjegyen csak egy üres folt van, mig a magyar szövegű odalon a keltezésnél az -án szótag alól hiányzik a vonás és a magyar címer paizsa üres. — Járásbíróságunk ügykezelésében — mint értesülünk — jövö év január hó 1.-től kezdve változás ál be. Bányay Endre és Deme Kál­mán kir. járásbirák ugyanis megcserélik ügyköreiket. — A Nyírbátor—Nagykároly h. é. v. tervbevett ügyében — mint értesülünk — szombaton érkezett Nyírbátorba a magy. kir. államvasutak egyik tiszt­viselője, aki az egész vonalat be fogja járni az ér­dekeltekkel leendő értekezés céljából. Ezzel ezen vasút ügye egy lépéssel előbbre ment. — Aszfaltpályázat. Örömmel jelentettük annak idején, hogy a vármegyei bizottság helyt adott annak a felebbezésnek, amelyet a soproni csodaaszfalttal való kísérletezést kimondó képviselő- testületi határozat ellen néhai dr. Steiberger Samu és társai adtak be. Ennek értelmében a képviselő-testület újból — immáron harmadszor — jogerősen elhatározta községünknek aszfaltjárdával való burkolását. Ez ujabbi községi határozat értelmében az elöljáróság 1434/911 szám alatt ujabbi pályázatot hirdetett az építendő aszfaltjárdaépitésre. A pályázati határidő f. é. dec. hó 28. d. e. 10 órája. A pályázatok a községi jegyzői irodába zárt ajánlatban nyújtandók be. A pályázat 6000 m2 aszfaltra iratoit ki. Pályá- ók az ajánlati összeg 5%-át kézpénzben vagy Svadékképes papírban bánatpénz gyanánt pályá­zatukhoz mellékelni tartoznak. A pályázat részletes feltételei és tervei a köz­ségi jegyzői irodában tekinthetők meg. A vállalkozó munkájához igazolási kötele­zettség mellett csak'hazai termékeket használhat és három éven belől köteles a község területén épí­tendő aszfaltozást ajánlatának árai szerint elvállalni. A pályázatok felett a kiküldött bizottság f. hó 11.-én d. e. 11* órakor fog dönteni. A képvi­selőtestület fenttartja magának a beérkezett aján­latok közötti szabad választás jogát. — Javitó- és magánvizsgálatok. A máté­szalkai állami polgári fiúiskolában 1911. decem­ber hó 28 és 29.-én lesznek a magántanulók ja­vitó- és osztálvvizsgálatai. A vizsgálatok sor­rendje a következő: 28.-án délelőtt javitó, hittan- és különbözeti vizsgálatok, délután írásbeli vizs­gálatok. 29.-én egész nap szóbeli viásgolatok. Az érdekelt vizsgálatot tevőknek 28.-án d. e. 8 óra­kor kell jelentkezniük a polgári iskola igazgatójánál. — Házasság. Heller Andor miskolci bank- tisztviselő ma, f. hó 24.-én köt házasságot a deb­receni Forhner-szállóban Schwartz Jankával, Schwartz Adolf tekintélyes kereskedő, a helybeli közgazda- sági bank r. t. egyik igazgatójának leányával. — A nyírbátori református templom ünnepe. A nyírbátori református temptomon egy kerek em­léktábla jelzi, hogy Báthory György és András, a nagy Báthory István utódai 1511. évben fejez­ték be a temptom építését. 400 esztendő telt el azóta. Dicsősség, öröm, bánat, szenvedés sok múlt el azóta a nemzet s a község fölött, de állott a temlorn. A 400 éves múlt évfordulóját szép ün­nepség keretében ülte meg Nyírbátor község kö­zönsége. az ünnepség reggel 8 órakor kezdődött Balthazár püspök s a vele érkezett vendégek fo­gadásával, kiket a vasútnál Simák János főszol­gabíró fogadott. Délelőtt 10 órakor ünnepi isteni tisztelet volt, melyen az ünnepi beszédet Balthazár Dezső, püspök mondotta, mig utána Szikszai And­rás ibrányi lelkész nagyhatású beszédben méltatta a templom ünnepét. Délben 180 teritékü banket volt, este pedig jól sikerült hangverseny s tánc zárta be a szép ünnepet. — A M. T. E. elnöksége tudatja az egye­sület tagjaival, hogy e hó 21.-től kezdve további intézkedésig szünetelni fognak a gyakorlati órák. Tudatja továbbá, hogy az alapszabályok megerő­sítés végett felküldettek a belügyminiszterhez és hogy az összes nyomtatványok készen vannak. 1912* január havában egész intensive kezdődnek meg az összes tervbevett munkálatok úgy, hogy már január végén meglehet tartani az első disz torna­estélyt, amelynek — amint azt a széleskörű érdek­lődésből következtetni lehet—szép közönsége lesz. — Vigyázatlanság áldozata. B. L. és fia a na­pokban egy akácfát döntöttek le Pável Emánuel hodászi lakos udvarán. A ledőlt fa egyik ága a 2—3 méter távolságban játszó kis Groszmann Sa­;műt érte, kinek ballábát az ág el is tört®. A vi­gyázatlan favágók ellen a szülők büntető feljelen­tést tettek. .— Kivándorlási üzelmek. Megiriuk annak ide­jén, hogy Schlézinger Dávid nagylázi cipész Nyir- megyesen ez év november 22.-én és ezt mégelőzően Tiszaadorjánban és több más helységben is a k;- vándorlásra csábított. Schlézingernek ezen cselek­ménye miatt a kir törvényszék f. hó 20.-án tar­totta meg a főtárgyalást és ennek alapján 3 heti fogház és 10 kor. pénzbüntetésre ítélte. — Ellopott revolver. Nebrelecsky József, nyirmadai, birtokos Báthory György pénztárnoknál volt vendégségben. Téli kabátját a talyigán hagyta és csak későb­ben jutott eszébe, hogy revolverét is kint hagyta. Ekkorára azonban valami élesszemü fickó a revol­verrel odább állott. A tolvajt a csendörség nyomozza. — Leleményes tyuktolvaj. Praktikus mód­ját találta fel X. Y. iparos tanonc a tyúklopásnak. Dőri Manó már többször észrevette, hogy tyúkjaiban valaki garázdálkodik. Nem tudott a tettesre ráakadni mig a vélet­len a tolvajt a kezébe nem adta. A tanonc egy nyílásba tőrt állított fel mibe a mit sem sejtő lyukok egyenként szépen belesé­táltak. Egy ilyen aktus elvégzésénél egy reggel meg­csípték és a további eljárás megindítása végett az ügyet a csendőrségnek adták át. — Táncvigalmat rendez Jövő hó 6.-án a mátészalkai urileányok társasága, Péchy Láazlóné és Szálkái Sándorné úrnők védnöksége alatt. Te­kintettel a nagy érdeklődésre a mulatság szépsi- kerünek ígérkezik. — Üzleti siker titka a jó reklám. Áll ez úgy az újságokra, mint a közönségre nézve. A siker tit­kát a megoldáshoz legközelebb Leopold Gyula hir­dető (Budapest Erzsébet körút 41.) hozta, amely felei közé sorolja a legnagyobb bel- és külföldi hir­detőket, Annyi hirdetést juttat a magyar és oszt­rák lapoknak és naptáraknak, hogy e téren ver­senyen kívül áll. A hirdetőre nézve óriási előny­nyel jár az összpontosítás, t. i. rengeteg költséget, fáradságot, munkát és időt takarít meg, ha Leo-, pold vállalata utján intézted reklámozását. Csak individuális tevékenységgel, sok éven át gyűjtött tapasztalatok és tanulságok célszerű felhasználá­sával, a tudásnak és intelligenciának érvényesíté­sével, gyors, szorgalmas és lelkiismeretes munká­val érdemelte ki Leopold Gyula azt a bizalmat és megbecsülést, melynek a hirdetöfelek, mint a lap- és naptárkiadók körében örvend. A legeredménye­sebb reklám Leopold Gyulának nagy aparátussal és modern irányban dolgozó irodája révén eszkö­zölhető, — Súlyos csapás érte Bloch Jakab hely­beli régi jóhirü cipőkereskedő családját. A csütörtöki esti órákban a debreceni Egye­tem-kávéházban agyonlőtte magát Abelesz Adolf polgári iskolai igazgató, ki Bloch Hermina nagy- képzésű oki. tanárnőt bírta nőül. A javakorbeli férfiú pár év előtt került Deb­recenbe és megalapitot/a a zsidó polgári iskolát, a melynek igazgatója volt egy ideig. Mintegy há­rom éve, hogy Debrecenben az egyetem létesítése reményében megindultak a telekspekulációk. Adták- vették a házakat s némelyek oly szerencsésen üzérkedtek telkek eladásával, hogy százezreket szereztek. Van Debrecenben több olyan ember, a ki még két év előtt rongyos cipőben járt s ma hat szobás lakásban lakik. A telekspekulánsok közé tartozott Abelesz Adolf is. A jobb sorsra érdemes embert rábeszélték, hogy vegyen házat, melyen aztán nagy nyereséggel túladhat. Abelesz vett is egy házat, de nem volt sze­rencséje vele. Hiába kínálta eladásra, senki sem akarta megvenni, úgy hogy kénytelen volt az in­gatlanon veszteséggel túladni, A vevő pár hét múlva 30 ezer koronát nyert a házon. A második vevő ismét 10 ezer korona haszonnal adta el a házat. Most harmadik kézen van az ingatlan s a napokaan adta el az uj tu­lajdonos egy negyedik embernek tízezer korona nyereséggel. Abeleszt ez a dolog valósággal beteggé tette. Mikor meghallotta, hogy első ízben eladták nagy haszonnal a házát, idegbeteg lett. Az emberek a szerencsétlen igazgatót újabb híreikkel még inkább felizgatták. Szerencsétlen spekulációja annyira kétségbe- ejtette, hogy az iskola igazgatásától is megvált a minap. Folyton az járt eszébe, hogy miért nem volt ő az a boldog ember, a ki annyi pénzt szerzett a ház eladásával. Tegnap el se búcsúzott a családjától. Sétára ment s betért a kávéházba. Ott három levelet irt meg s aztán végrehajtotta az öngyilkosságot, \zon- nal meghalt. — A gyilkos alkohol. Az alkohol Ismét megölt egy a,sszonyl, az alkohol ismét a gyikos- ság lemoshatatlan szégyenfoltját sütötte egy intel­ligens ember nem rég még köztisztelettől sugárzó homlokára. íme az állam által monopolizált és for­szírozott alkohol öl, két állampolgárt pusztított el egyszerre; egyiket testileg, másikat erkölcsileg. Szolomayer Lajos matolcsi körjegyző sem gondolta még szerdán reggel, hogy szerdán este mára »gyilkos« szégyenszavát kiáltja feléje a község apraja-nagyja. Az ebéd utáni borozgatás csakhamar oly nagy dorbézolássá fajult, hogy a teljesen ittas körjegyző este 5 óra fele már revolvert vett elő és széles jó kedvében vendégeit lelövéssel fenye­gette. A vendégek a merész szóra gyorsan elpá­rologtak s csak Lábos Józsefné takarítónő ma­radt ott, ki csititgatni kezdte ittas gazdáját. A jó Vera szavai azonban hiábavalók voltak, mert alig fejezte be csilitó mondatának utolsó szavát a re­volver elsült és a bejáróné holtan terült el a fé­lig telt üvegek és széttört boros poharak roncsai­tól földiszitett asztal lábánál. A fehérgyarmati járásbíróság f, hó 21.-én csütörtökön szállt ki a vizsgálati jegyzőkönyv felvétele céljából. — Választási jog elleni vétség címén büntetőper tétetett folyamatba a többek között Steinberger Sándor községünk aljegyzője ellen is. A szatmári kir. törvényszék ez ügyben f. hó 15.-én tartotta meg a főtárgyalást, mely a Steinberger felmentésével végződötl. — Szerkesztőségünkből egyik belső dol­gozó társunk, Máté Sándor kilépett. Kilépését az­zal indokolta meg szerkesztőnkhöz irt kétrendbeli, kilépési szándékát bejelentő levelében, hogy nem érzi eléggé függetlennek magát ahoz, hogy lapunk munkatársai között helyet foglalhasson, majd pedig később azzal, hogy a »Mátészatka« tulajdoni jogának egynegyed részét és évi 600 kor. díjazása iránti igényét nem teljesítettük, amely utóbbit a másik helyi lapnál megkapja s igy an­nak munkatársai közé lép,

Next

/
Thumbnails
Contents