Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-08 / 36. szám
Mátészalka, 1915. évf. 36. (127.) szánt. szeptember hó 8. TÁRSADALMI HETI LÁP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 |<oroMa. Felelős szerkesztő : Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Dr. VIZSOLY! MANÓ. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----""** Egy srám ára 20 fillér. --------SZ RRKKSZTÓSfia f.S KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. Iskolák és tanárok. {*) A tanuló ifjúság ismét a munka uj esztendejébe lépett s a szülők ujult reményekkel néznek a gyermekeik jövője elé. Hogy ezek a remények nem mindig teljesednek, annak igen sokszor nem a tanuló, sem a szülő, hanem éppen az iskola az oka, amely nem készíti elő eléggé az ifjú a praktikus életre. Hány nagyra és szépre hivatott élet és karriér tört le a gyakorlati élet súlya alatt, amelyet nem húzlak el az iskolában helytelenül képzett ifjak vállai! Természetesen a középiskolákról szólunk, amelyek negyven esztendős tanterv szerint tanítanak most is és a gyakorlati élet követelményeire ügyet sem vetnek. Eklatánsán illusztrálja középiskoláinknak meddőn theoretikusságát, hogy rendszerint azok a tanulók, akik tiszta jelessel, végezték iskoláikat, az életben ugyancsak hátul maradnak. A jók, elégségesek, sőt az elégtelenek bizonyulnak rendszerint tetterősebb, alkotó- képesebb és szerencsésebb embernek. E sorok írója a nyáron húsz éves találkozót ünnepelte hajdani gimnazista pajtásaival. Volt közöttünk egy milliomos, egy képviselő, egy egyetemi tanár, egy püspök-helyettes, mindegyik legalább egyszer megbukott a. nyolc gimnáziumi osztály egyikében s az érettségin úgy, ahogy keresztül csúsztak. És a tiszta jelesek? az egyik jegyző volt egy eldugott faluban, a másik ügyetlen ügyvéd, a harmadik kórházi segédorvos, a negyedik aljárásbiró — mindmegannyi zúgolódó szegény ember, intelligens proletár! S a tanár urak — emberi gyön- geség! — a volt praematurosokat alig méltatták figyelemre, de annál lelkesebben ünnepelték a milliomost, a képviselőt, a püspök-helyettest, akiket pedig a szamár padba ültettek hajdanán! Ilyen az élet! Idestova már egy évtizede, hogy a közvélemény modern reális tantervet sürget, amely ne a holtismeretek terjesztésére, hanem a minJemiapi'élti szükségleteire fordítsa a súlyt. Lépen-nyomon találkozunk érettségizett fiatal emberekkel, akiknek még a kis ujjábán Virgil és Ovidius, de egy nyomorult német levelet nem tud megfogalmazni, akik a harminc éves háború minden dátumát tudják, de fogalmuk sincs a világ mai történelméről és helyzetéről. Pedig hát minek veszi nagyobb hasznát: Ver- giliusnak-e, vagy a hibátlan német levélnek, a harminc éves háboro vagy a német-francia esetleg a iiaitii lázadások ismeretének ? Ahogy és amit ma tanulnak a középiskolákban, az kifünöen megfelelt 30—40 év előtt de nem felel meg ma, amikor a létért való küzdelem már a kora ifjúságban kezdődik s ezért az iskolának nemcsak az életre előkészítenie, de az élettel együtt haladnia kell. Ezt akarják az uj tantervvel, amelynek dolga csak nem akar előre jutni. A nyomorúságos szociális viszonyok okozzák, hogy nemcsak középiskoláink, de tanáraink is elmaradhatnak. Az egyetemen a tanár csak a legszükségesebb alapismereteket szerzi meg, a többit, a többet, amire hivatása betöltéséhez szüksége van, magán utón kéne elsajátítania. Ám a tanár nem ér rá a tanulásra, kenyeret keli keresnie, az iskolán kívül is robotolnia, hogy család- játtisztességese:; eltarthassa. Többé-kevésbé lelkes gépek módjára végzik kötelességüket az iskola falai között, az ambíciót, a hivatásért való rajongást, a tudomány és a tudományos kutatás szeretetét elnyomja a kenyérharc. Hogy milyen nívón áll a mi tanári karunk átlaga, azt élénken illusztrálják az iskolai évkönyvekben megjelenő s tanárok által irt értekezések, tanulmányok — primitiv lokális érdekű Írások, nivó és eredetiség nélkül. Versek*) ív. Én minden reggel rája gondolok Ha álmaimból a szőnyegre lépek. És vágyaimból koszorút fonok A homlokára szép szőke fejének. És minden órán ábrándot szövök, Mint selyem-hernyós boldog kis kölyök. És minden percem sóhajtástól terhes És minden percem azért oly keserves, Mert egy se nő meg, egy se él sokáig, Hiába mind, mit szivem annyit áhit, Mert minden este elvész egy-egy álom És haldoklását néma szájjal állom. Sok kis halottam eltemetem rendre, Egy sorba mind, hogy gond legyen a rendre, És éjjel fejem a szivemre hajtom Úgy suttogom el sírva vagy sóhajtón: •— Kik nekem olyan drágák szépek voltok — Aludjatok kis egynapos halottak. Don Karlosz. *) I-lll. Lásd a „Mátészalka* /, é. 33 (124) számában. Az imádandó királynő. Mária Terézia egyik leányáról. A tizenyolcadik századnak tatán legérdekesebb asszonyáról jelent meg utóbb egy francia könyv. Karolina Mária, néhai nápolyi királynő de Qallo Márkihoz intézett eddig kiadatlan leveleit teszik közzé benne a szerzők: Weil, francia őrnagy és di Somma Circello olasz marquis. Két hatalmas kötetre terjedt a levelezése annak a királynénak, akit Nelson annak idején »imádasra méltó királynéc-nak nevezett, a franciák azonban a velük szemben tanúsított s általuk is viszonoztt gyűlölet folytán »furiá-«nak egy »második Fredegudá*-nak sőt magának a »megszemélyesített bün«-nek tartottak. Mindenesetre bizo- : nyos, hogy rendkívüli asszony volt, amit most közzétett levelezése is igazol, amelynek tartalma sokszor lebiiincselőbb, mint akárhány úgynevezett »érdekfeszilőc regényé. Karolin Mária osztrák főhercegnőt, Mária Terézia királynőnek 1752-ben született leányát 1768-ban vette nőül az alig egy évvel idősebb IV. Ferdinána nápolyi király, akiről egy angol történész azt állítja, hogy szellemi fejlettsége nem volt több egy 10 éves iskolásfiuénál, akit mások viszont butának mondottak. A fiatal királyban, aki 1767-ig gyámnokság alatt állott, a legnagyobb kényelemszeretet egyesült a zsarnoki hajlamokkal, a valódi kormányzáshoz azonban minden akaratereje hiányzott, úgy hogy a gyámkodó Tanucci miniszternek visszavonulása után a szellemes és j nagyravágyó Karolina Mária királyné ragadta magához az uralkodás gyeplőjét. Korlátlan hatalmát a királyné nővérének, Mária Antoinette francia királynénak kivégzése után a franciákkal rokonszenvező liberális-párt ellen használta fel. Nagy része volt a forradalmi Franciaország ellen indi- j tott háborúban is, aminek következményeképen azonban a királyi családnak a győztes franciáit elől Nápolyból Szicíliába kellett menekülnie. A Ruffo-féle sikeres fölkelés ulán Karolina Mária és az udvar ismét visszatértek Nápolyba, ahol irgalmatlan bosszút állt a liberális párt hívein. 1805-ben azonban' újra Szicíliába kellett menekülnie s minthogy nem sokkal utóbb az angolokkal is meght- sonlott, előbb Konstatinápolyba, majd 1812-ben Bécsbe költözött. Éleiének utolsó éveit Schön- brunnban töltötte. A királyi pár házasságából 18 gyermek született, akik közül azonban csak heten érték el a nagykorúságot . A királyi házastársak viszonya a későbbi években rendkívül sajátságos volt. A királynak folyton éreznie kellett felesége szellemi felsőségét és ezért legjobban érezte magát, ha ez elől a vidéki élet és főleg a törvénytelen sérelem gyönyörűségei közzé menekülhetett. A legtöbbször azonban készséggel alávetette magát neje akaratának, aki, ha néha elvétve melegebb hangon szólt is hozzá, rendszerint nem titkolta azt, hogy férjét nagyon kevésre becsüli. A királynénak egyetlen öröme a gyermekeiben tellett; azokért élt, azokról akart gondoskodni. Különösen nagy gondot okozott neki, hogy leányát miként adja férjhez. De Qallo Marquishoz intézett levelei telve vannak az erre vonatkzó figyelme ztetésekkel, ebben a tekintetben Európa összes ifjú és agg hercegei, még az özvegyek is kombinációba kerültek nála és ha reménye ineghiuLapunk mai száma 8 oldal.
