Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-08-18 / 33. szám
Mátészalka, 1911. Í1I. évf. 33. (124.) szánt. augusztus hó 18. TÁRSADALMI HETILAP. K* 4rV MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK; Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona..----—“ Érv szám ára 20 fillér. —---Fele lős szerkesztő: Dr. VIZSOLYI MANÓ. SZERKESZTŐSIG f.S KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. IJA kisipar fejlesztése. Sok szó esett már senyvedő, agyon- sanyargatott kisiparunkról, de eddig vajmi kevéssé segítettek nemzetünk e mostoha gyermekén. Amit tettek kisiparunk érdekében, abban is kevés köszönet volt. A kisiparos ha körültekint egyszerű hajlékában, szomorúan kell konstatálnia, hogy megkettözött munkája, fokozott tevékenysége meddő marad akkor, mikor aránylag kevés jövedelem mellett drága az élelmiszer, a lakás, a ruházkodás. A kereset csökken, vagy legjobb esetben egyhelyben vesztegel, inig a kiadások egyre növekednek. Minek tulajdonítható, hogy a kisipar nem tud fejlődni, a kisiparosság nem tud haladni, nem tud szabadulni a reázuduló csapások alól. A baj gyökerét visszás, teljesen elhibázott közgazdasági viszonyainkban kell keresnünk. Mutatkoztak ugyan törekvések az előző kormányok részéről a kisipar támogatására, de az erre irányuló intézkedések teljesen elhibázottak voltak. Igen rossz taktika volt például az erős, edzett gyári ipart tele tömni mindenféle' kedvezményekkel, agyontámogatni tőkés vállalkozókat és ezeket segélyezni abból a pénzből, amit a kisember, a szegény kisiparos véres verejtékkel megkeresett filléreiből adó.címén fizetett. A fillérekből befolyó horribilis összegekből a kereskedelmi kormányzatok nagyipart támogattak. A kisipar támogatását ugyan elősegítették, de ez nem állott arányban a tőkepénzes gyárosok hatalmas összegű segélyezésével. A kisiparosságnak pedig nem marad más hátra, mint tétlenül nézni, hogy teszi tönkre, hogy pusztítja létét, keresetét mindenét a félelmetesen emelkedő nagyipar. És ha már nem szorítja a kisipart a magyar nagyipar, ott van zi még versenyképesebb oszlrákipar, mely elárasztja készítményeivel a magyar kereskedőket, kik természetesen — honi iparpártolás ide vagy oda — az olcsóbb bevásárlási forrást keresik, hogy ők is mérsékeltebb árak mellett adhassák,el áruikat. Kinek dolgozzék tehát két kezével a kisiparos? A közönségnek? Mikor ez jutányosaidban jut bármihez a kereskedő révén. A kereskedőnek ? Mikor ez olcsóbban kapja a gyárostól és ha nem a hazaitól, hát a külfölditől. Az előző kereskedelmi kormányok ipar- politikája tehát abban volt helytelen, hogy aránytalanul támogatta nagyiparunkat, kisiparunk rovására. Nagyiparunkat amennyiben kell és szabad támogatni, hogy kiszorítsa a külföldi ipart, illetve versenyezhessen az idegen produktumokkal. A kisipart meg annyiban kell segélyezni, hogy a nagyipar létérdekeiben ne veszélyeztesse. Hol gyenge a kisipar, ott egyáltalán nem lehet erős ipar. A kisipar egészséges fejlődésével életerős, hatalmas ipart teremthetünk. Ha azonban a kisipart fejlődésében megakadályozzuk és nem egyengetjük útját, ott ezreket áldozhatunk és iparunk mindig fejleiien gyenge csemete fog maradni. A jelenlegi kereskedelemügyi miniszter is foglalkozik a kisipar fejlesztésével. Ha szándéka komoly — amit kétségbe vonni nem szabad — és abban az irányban véli emelni kisiparunkat, melyet tervbe vett — szakvélemények meghallgatásával — úgy van remény arra, hogy ez a nagyér- dekii ügy jó és helyes irányban terelődik Versek. M. 0. nah. I. Ha titkos vágyam megadná az Ég, Én mindig, mindig veled játszanék — Ablakot vágnék a szived felett És megnézném, hogy benne mi lehet. . . . Mint mikor voltam árva kisgyerek, Ki zárt ajtóban fázva pityereg És bánat veri, tépi, huzza, vonja, — Hogy szabad-e bemenni a szalonba — Hogy szabad-e bemenni a szalonba . . . II. ... Az úgy lesz, hogy majd elmegyek oda, Meghajtom magam könnyen, graciözül És meglesz majd a várva-várl csoda, Mit a pillanat félve s remegön szül: Megmondom neki, hogy én szeretem, Hogy régi, régi már e szerelem S mig holíóhaját csendbe’ csókolom, A szivem lángját lejjebb srófolom És mire a hold feljön az égbolton, Az életem is csöndesen kioltom. III. Nem tudja senki, mennyit szenvedek, Mert én az utcán keméuyen megyek 5 kabátom is begombolíam kevélyen, Hogy szivembe ne lásson senki mélyen. De mikor kél a Gönczöl szekere S kigyul benne a bánat krátere, Bus éjidön az éjfélnek is múltán Szikrázi kezd szivem, a fáradt vulkán És tüzesöt szór a lábodt elé. Majd nézz ki, nézz ki az ablak felé 5 ha látsz végsőt lobbanni sárgán, holtan, Lehet, hqgy én voltam. 6 Manőveren. Manőverre készültünk. A hornista szomorúan fújta utolsó este a cappenstreichot, mert neki el kellett masíroznia Losonc városából, mialatt az ő Katáját más veszi majd pártfogás alá. A kaszárnya udvarán szokatlan csend van. Az ezredes szigorúan meghagyta, hogy a legénység már kilenc óra előtt feküdjék le, mert "a másnapi abmarsch nagy utászübunggal lesz egybekötve. »A kantinban még egy-két zup- pás őrmester szürcsöli az árpalét az ott levő regruták jóvoltából, a miért aztán egyet-mást elmondanak nekik a manőver rejtelmes világából. Azonban a cappenstreich utolsó akkordjai zendülnek meg, ami távozásra kényszeríti őket is. Ekkor már a kaszárnya hatalmas vaskapui is bezárulnak és a teljes csendet csak a schnárpost egy hangú lopo- gásai zavarják meg. * Másnap már hajnalhasadáskor ébren voltam és a kaszárnyába készültem. Szegény jó anyám szobámnál várt ream. Mégegyszer telkemre kötötte, hogy vigyázzak az egészségemre, ne igyák vizet, ha melegem lesz, stb. Megnyugtattam. Soh se féljen édes anyáin : van nekem hála Istennek, elegendő eszem, nem maradok én sehol az ecetes hordóban. Ö azonban mégsem vigasztalódott meg, féltett a három hétig tartó gyaloglástól. Elbúcsúzva tőle, gyorsított léptekkel igyekeztem a kaszárnyába. Ott már nagy volt az élénkség. Az óriási udvar tele katonákkal. A százféle ruházatit rezervisták kaleidoskopszerü képet varázsoltak a néző elé. A kantinból szinte özönlöttek ki a bakák, szalonát, pálinkás butykus, vagy fehér cipót szorongatva kezükben. Az udvaron levő egyetlen kutnál pláne majd agyonlapitották egymást. Kezükben az ismert pléh kulacscsal nyomultak előre. Mindegyik első akart lenni, friss vízre van szükségük, nagy az ut nagy lesz a fáradtság. Szegény baka! — kevés terhet cipel a vállán mellére egy nehéz kulacsot is kell akasztania, mely aztán menésközben bizony nem kíméli: üti, veri a mellét úgy, hogy nagyböjtkor a legigazibb zsidó hivő sem teszi különben. A megszokott látványt figyelmenkivül hagyva, századomhoz siettem. Szakaszomba érve, a lénységet már sorakozva találtam. Alig maradt időm őket megvizitálni, mert megérkezett kapitányunk. — Kapitány ur, jelentem alássan minden rendben van, volt az én sablonszerű jelentésem. — Ausrücken! ■— hangzik néhány perc múlva a kapitány büszke parancsa. Nagy sürgés-forgás támadt erre. Mindenki a maga szakaszába siet. Magára veszi a brodzsákot, kulacsot, borjút és fegyvert j meg-meg rántja vállán a terhet, aztán — kiáll a sorba. A szakasz vezető figyelmesen megvizsgál minden katonát, vájjon tisztán öltözött-e egyiken másikon igazit egyet, azután az udvarra vezeti Lapunk mai száma 8 oldal.
