Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-05 / 18. szám

4. oldal. MÁTÉSZALKA 18. (109.) szám. y szaérkezés tekintetében kaptuolf állandóan feleletet. De hibás a félreértésben az elöljáró­ság is, amely a köz érdeke és a nagyközön­ség iránt lehetne annyi figyelemmel, hogy az olyan fontos közléseket — melyeket dobszóval úgy is közzé kell tennie — mint a képviselők névjegyzékének összeirási napja és bizottsága, a helyi lapoknak köz­zététel végett leadja. Nem is szólva arról, hogy ezt kellene tenni járásunk minden községe elöljáróságának is. — Nyugdíjazás. Már említettük, hogy az ököritói jegyző, Farkas Ernő lemond állásáról. Ez május 1.-én tényleg megtörtént. Helyettesítésre egyelőre Bátori György lett kiküldve. — Emlékoszlop Ököritóü. Vármegyénk törvény- hatósági bizottsága elhatározta, hogy az ököritói szerencsétlenség emlékére annak színhelyén osz­lopot állíttat, melynek felállítására a szükséges összeget részben vármegyei hozzájárulással pedig a vármegyében eszközlendő gyűjtés utján fogja összehozni. — Szatmárvármegya állandó választ­mánya a május havában tartandó rendes köz­gyűlés tárgyait előkészítendő, május hó 10.-én d. u. 3 órakor ülést tart. — A Tárnái ur kutyája. Ne csodálkoz­zék senki ezen a szokatlan címen, mert ez a eim rövid idő alatt fogalommá vált Mátészalkán. Ha letépett kabátot, megrongyolt kosztümöt, ijedt gyermeket látunk az utcán és a rongyok tulajdo­nosait, vagy a rémülettől sápadt gyereket kérdez­zük, csak egy a felelet :.............a Tárnái ur ku­tyája. Hát kérjük szeretettel Tárnái urat is, meg a rendfenntartó hatóságot is, szíveskedjenek in­tézkedni, hogy.ne kutyálkodjék tovább a Tárnái ur kutyája ! . . . — Nyugtázás. A mátészalkai dalegylet április 17.-én tartott dalestélyén felülfizetett Szálkái Sán­dor 10 koronát, mit is a rendezőség köszönettel nyugtáz. — Közös elhatározással a halálba. Márki Lajos, Márki Györgynek, Luby Lajos tu- nyogi gazdájának fia tegnap, e hó 4.-én délután feleségét agyonlőtte, magát pedig felakasztotta. Az asszony szörnyethalt, mig Márkit még sikerült a kötélről idejekorán levágni. Tettüket állítólag kö­zös elhatározással hajtották végre, mi abból is ki­tűnik, hogy Márkiné 4.-én délelőtt Györtelekére ment s ott a szövetkezetben revolver-töltényeket vá­sárolt. Márki állítólag szívbajos volt. A hatóság távi­rati utón nyert értesülést az esetről s ma szállnak ki a helyszínére a vizsgálat megejtése céljából. — A Szatmármegyei Gazdasági Egye­sület igazgató-választmánya f. hó 3.-án ülést tartott. — Artézi viz Vállajoa. _ Megírtuk volt, hogy Nők Ferenc vállaji kereskedő engedélyt nyert, hogy a vállaji ártézi forrás vizét szénsavval preparálva forgalomba hozza. A kitűnő viz a napokban fog megjelenni a piacon és literes palackonként 5 fil­lérért lesz kapható. — Az ököritói segélyakciót intéző bi­zottság május 4.-én Csengerben, Csaba Adorján főispán elnöklete alatt ülést tartott, a még rendelkezésre álló segélyösszeg felhasználása te­kintetében a szükséges intézkedések megté­tele végeit. — Éjjeli párbaj — segédek nélküL Nagy mulatsággal nyitották meg az idei kuglisze­zont Mérken. Minden kilencért 5 liter bor járt s mert ilyen sokszor esett, estefelé többnyire a ját­szók dőltek el, a bábok meg táncra kellek. Leg­alább Szabó István legénnyel ilyenformán esett meg az ügy, éppen mikor Janocki druszája vala­mi csekélységért szintén illurainált állapotban be­lekötött. A veszekedőket a többi részeg ember kituszkolta az éjszakába és c§ak másnap reggel derült ki aztán, hogy az éjjeli párbajnál Szabó halálos sérüléseket szenvedett az ellenfelétől. — Eljegyzés. Schwartz Adolf helybeli te­kintélyes kereskedő leányát, Jankát eljegyezte Hel­ler Andor, miskolci kereskedő. — Végzetes szekerezés. Bodő János, és József nevű fia, f. hó 1.-én szekeren igyekez­tek hazafelé a mezőről. Útközben a lovak meg­ijedtek és őrült vágtatásban ragadni kezdtek. Az öreg Bodó még idejekorán leugrott, fia azonban a felborult szekér alá esett oly szerencsétlenül, hogy rögtön szörnyethalt. A bíróság a csendőrség jelentése folytán dr. Csató és dr. Rosenberg or­vosokkal kiszállott és hulláját felboncolták. — Az uj vármegyei főorvos. Csaba Adorján, vármegyénk főispánja a megüresedett főorvosi ál­lásra Schönpflug Béla dr.-t, Nagykároly város tiszti orvosát nevezte ki. A kinevezés minden esetre helyes és talán vármegyeszerle megelégedéssel találkozik. Régen szankcionált uzus, hogy az első helyen javaslóit nyeri el a pálmát. Más kérdés persze, hogy hát mért éppen dr. Schönpflug nyerte el az egészségügyi bizott­ság bizalmát — legelső helyen és nem pld. dr. Cukor, aki évek óta tb. vármegyei főorvos, aki a főorvost nem léte vagy akadályoztatása esetén már több izban — úgy tudjuk —•' teljes hozzáér­téssel helyettesítette ? Mert hiszen reméljük, hogy Cukor dr. nem nyerhette volna el a t. b. várme­gyei főorvosi címet, ha az e címnek megfelelő tiszt ellátására nem volna képes és nem bízták volna rá több ízben a vármegyei főorvosi teen­dők bár ideiglenes ellátását, ha e megbízásnak csak egyszer is megfelelni képtelen lett volna. Kellett hát lenni mégis valaminek, amiért az egészségügyi bizottság nem találta alkalmasnak Cukor dr.-t az elsőhelyen való jelölésre, ami — az uzust tekintve — egy a teljes győzelemmel. És nem is kellett sokáig gondolkoznunk rajta, hogy mi az a »valami,« amiért dr. Cukor a má­sodik helyen jelöltetett. És rájöttünk, hogy a t. bizottságnak a maga szempontjából teljesen igaza van, mert dr. Cukor tényleg már nyolc napos ko­rábban teljesen alkalmatlanná lett arra, hogy Szatmárvármegye t.iszti főorvosa lehessen. Az elmondottakkal nem szándékszunk a bi­zottságnak elfogultságot imputálni. Teljesen meg­nyugszunk úgy a bizottsági, mint méginkább a főispáni döntésben. Annál is inkább, mert a Schön- pflug dr. szimpatikus megjelenésével, orvosi mű­ködésével társadalmunk kedvelését vívta ki ma­gának. Jogunk van hát remélnünk, hogy a kine­vezett főorvos ismeretes energiájával és szaktu­dásával, melynek bizonyítékát adta az Aáron Sán­dor dr.-t is áldozatul vevő epidemikus vész tova­terjedésének gyors meggátlásával, uj állásában odafog hatni, hogy a vármegye közegészségügyi in­tézményei a modern kor kívánalmainak megfele­lően átalakíttassanak és a meglevő közegészség- ügyi intézmények még újakkal szaporittassanak. — A Schönpflug dr. kinevezésével egyideüleg meg­üresedett a Nagykároly város tiszti főorvosi ál­lás, melyre —- úgy értesülünk — dr. Roóz Ele­mér vármegyei tiszti orvos és dr. Csilléri András ezredorvos pályáznak. Az eredményt illetőleg ugyan még korai jóslatokba bocsátkozni, de va­lószínű, hogy dr. Roóz is csak odáig jut, amed­dig dr. Cukor a megyénél jutott. És pedig ugyan­azon okok folytán, mint Cukor kollegája. Hacsak Fortuna istenasszony el nem nézi (mint néppárti politikusnak) »fogyatékonyságát.« — Elgázolás. Múlt hó 27.-én Kádár Zsig- mond mszalkai utcaseprőt egy elragadt fogat el­taposta. Súlyos sebeivel jó pár napig fogja nyomni az ágyat. — járásinak áüaíegészsége: L é p f e n e : Nyir- iklód t. Ragadós száj és körömfájás: Gebe 5 u. Szamosszeg. — Kivándorlás. 1911 első negyedében a következők vették kezükbe a vándorbotot: Nyir- csaholyból 14, Szainoskeér 1, Fábiánháza 2, Ho- dász, Gebe, Nyírmeggyes 1 — 1. — Jutalom iparosíanoncok részére. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a folyó évben jutalmat tűzött ki azon iparostanoncok részére megjutalmazására, kik a rajzolásban kiváló ered­ményt érnek el, s rendes jó magaviseletüek s az iskolát szorgalmasan látogatják. — Csikóvásár. F. hó 20.-án d. e. 11 óra­kor a Pusztasándoron csikóvásár tartatik. Erre vonatkozó hirdetmények a városházán megtekint­hetők. — Árverések. A kihágási eljárások során elkobzott tárgyak árverése május 14.-én lesz a főszolgabírói hivatalban. Á Kraszna csatorna töltésének lucerna ter­mésére az árverés f. hó 17.-én d. e. lesz Máté­szalka községben. — Számozott söröspoharak. A belügyminiszter rendeletet intézett a törvényhatóságokhoz, mely szerint 1912. év január l-étől kezdve a vendég­lőkben és korcsmákban csakis számozott poha­rakban szolgálható ki a sör. E miniszteri rendelet célja a tüdővész és más ragályos betegségek ter­jedésének megakadályozása. — Május elsejei tiintések voltak Nagy­károlyban és Szatmárott, hol az illető városok szociáldemokratáinak szervezett, lelkes hada- vo­nult végig az utcákon, majd pedig népgyüléseket tartott az általános, egyenlő és községenkénti tit­kos választójog érdekében. — jóváhagyott szabályrendelet. A belügymi­niszter Szatmármegyének a fegyvertartásra vonat­kozó szabályrendeletét jóváhagyta. — A kir. törvényszék elnökének állapota. Dr. Róth Ferenc, a szatmári kir. törvényszék kiváló elnöke, kezelő orvosának, dr. Tauszk Ferenc tanárnak nyilatkozata szerint immáron túl van a veszélyen. A tartós javulás oly örvendetes, hogy már láto­gatókat is szabad fogadnia. — Április havi statisztika. Születtek: Pénzes Gyula, Szabó Sándor, Képes Ilona, Kijó János, Pócsi István, Kovács István, Kóródi Jó­zsef, Kóródi Gyula, Fülep Herman, Horváth Má­ria, Takács Miklós, Tolnai Mária, Bársony Fe­renc, Bálint József, Huszti András, Kádár Etelka. Meghaltak: Fülep Károly 33 év. ref., Cine Károlyné 51 év. ref., Tóth Irén r. k. 1 hó, Majos István 67 év. ref., Vajku István 52 év. ref., Szabó Ferenc 50 év. ref., Varga András 2 év.' ref., Ko­vács Árpád 1 hó ref., Takács Juliánná 5 hó ref., Kerekes István 3 hó ref., Glück Miklós 100 év. izr. Házasságot kötöttek: Vadon Károly—Vige Erzsébet, Horváth János—Knn Mária, Spitz Ja­kab Jenő—Róth Fáni, Kovács József—Balog Eszti, Radványi Mihály—-Magos Amália, Szeregnyi An­tal—Kovács Juliánná. — Tűzoltó koagresszns. Az Országos Tűzoltó Szövetség ez idei kongresszusát Veszprémben fogja megtartani junius 4, 5 és 6. napjain. Helyes volna, ha addigra remélhetőleg szervezett tűzoltóságunk e kongresszuson képviseltetné magát. — Drágább lesz a dohány. A dohányzó közön­séget bizonyára kellemetlenül fogja érinteni az a hir, hogy az állami egyedáruság kezelősége az összes dohányáruk árának fölemelését készíti elő. Az áremeléseket folyó évi julius 1.-én életbe lép­tetik. Az áremelés 10—30 százalék közt változik. Egyidejűleg néhány újfajta szivart és cigarettát is forgalomba hoznak, mig egy-két régi fajtát kivonnak a forgalomból. — Étkező kocsik a gyorsvonaton. Május 1.-től régen érzett szükségen segít a Máv. A Budapest Kőrösmező közötti, Debrecenben délben s délután érkező gyorsvonatokhoz eddig büffé-kocsik voltak kapcsolva, május 1.-tól azonban rendes étkező kocsikat fognak bevezetni, amelyek a gyorsvona­tokkal Budapestről Máramarosszigetig fognak ^/közlekedni. ^ — Népnevelés, italmérés. Közismert, hogy népünk különösen egyes vidékeken a kultúra te­rén nagyon hátra van maradva. Az utóbbi 15 év alatt az igaz, hogy a kormány minden lehetőt el­követett, hogy ezen a sajnálatos állapoton változ­tasson, de néhány év alatt évszázadok mulasztá­sát pótolni képtelenség. Nem lesz érdektelen, ha egybevetjük az iskolák Mámát a korcsmák szá­mával Hazánkban 252 lélekre esik egy italmérés mig 1008 lakosra csak egy iskola. 1908. évben volt 26547 elemi iskola, ezzel szembén ugyan­azon évben 66220 helyen mérték a legtöbbször er­kölcsi és anyagi romlást okozó pálinkát, tehát aránylag több mint négyszer akkora az italmérések száma. Pedig ebben a számban még nincs igen­igen sok zug-korcsma, hol engedély nélkül mérik az italt. Mindenesetre épületes kis statisztika, mely a Ferenc király mondását juttatja eszünkbe. »Az államnak engedelmes és nem tanult polgárokra van szüksége.« Ferenc királynak igaza volt aző állama szem­pontjától, de a mi véleményünk az, hogy ez a gondolkozás egyenesen sírját ássa meg a függet­len, szabad, kiptur és virágzó egységes magyar nemzetnek. — Hivatalos Órák. Úgy a kir. ügyészségnél mint a kir. törvényszéknél a hivatalos órák május hó 1.-től október hó 31.-ig hétköznapokon 7 órá­tól 2 óráig, vasárnap és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig tartatnak. Á telekkönyvi hivatal hétköz­napon 9-től 11 óráig áll a felek rendelkezésére. — Állategészségügyi szakfelügyelet. A föld ne­velésügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetér­tőig az állategészségügyi felügyelő kerületek uj testületi beosztását — figyelemmel az állattenyész­tési és állatfogalmi szempontokra 10 kerületben állapította meg. A VII. a debreceni kerület, hol a felügyelői teendők ellátásával Kondor Mihály m. kir. állategészségügyi felügyelő bízatott meg (ide­iglenesen Nagyvárad székhellyel.) Ezen kerületbe tartoznak Bihar, Hajdú, Mármaros, Szabolcs, Szat- már, Szilágy és Ugocsa vermegyék és Debrecen, Nagyvárad s Szatmárnémeti thjf. városok. Néze­tünk szerint az állategészségügyi felügyelet olyan óriási területen gyakoroltató az uj területi beosz­tással, hogy az céljának meg nem felelhet.

Next

/
Thumbnails
Contents