Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-05 / 18. szám

5. oldal.

rM ATÉSZALKA

18. (109.) szám.

— Szatmárvármegye közgyűlése. Szattnárvár- megye törvényhatósága május hó 11 .-én tartja rendes közgyűlését.

— Számonkérőszék. Vármegyénk főispánja a tisztviselők félévi tevékenységének megvizsgálása céljából f. évi május hó 6.-án délelőtt hivatalos helyiségében számonkérőszéket tart.

— Cserebogarak tömeges fellépése. A tavasz folyamán a cserebogarak nagy tömegekben léptek fel. A m. kir. földm. minisztérium rendeletet adott ki, mely a cserebogarak irtását büntetés terhe mellett teszi & közönségnek kötelességévé. Most már kibújtak a cserebogarak, előjöttek a téli helyükről, mivel pedig pajorját gazdáink szántás, ásás közben nem pusztították, rengeteg mennyiségben lepik el a zöl- delni kezdő fákat. Hihetetlen mennyiségről beszélnek egyes lapok, magunk is meggyőződtünk, hogy a szokottnál tömegesebb ez évben a cserebogarak rajzása. Ajánljuk gazdáinknak a cserebogár össze- szedését és elpusztítását. Ne várják a hatósági beavatkozást, abból a büntetés pénzből, melyet a hanyagságért rájuk rónak, fogadjanak fel gyermekeket és szedessék össze ezt a pusztító bogarat. A hatóság azonban, szükséges, hogy az általános irtást forszírozza, mert csak igy lehet eredménye a védekezésnek.

— Ügyvédi irodámat április 24-től kezdve a Rottenstem-íé\e házba (Franki Mór Fia céggel szemben) helyeztem át. Dr. Német József ügyvéd.

Csarnok.

Á L D O Z A T.*)

Irta: G. Major Anna. (2.)

Redős, puha sárga ruhájában várja lány- pajtásit odahaza Lysis.

— Ma megy áldozatot hozni !

Nem megy ki eszéből a délceg idegen, kinek forró pillantása még most is égeti a testét, ajkának helye parázsként perzseli a kezét. Hol van most ? Mit áldozott Mylittáuak, ott nyert-e elhelyezést ? Zsibongást érez, vére szzíguld az ereiben ; olyan zavart a feje . . .

Jönnek a leányok. Mind sárga khitonban, sárga virágokkal, szaílag a hajukban. Galambokat visznek.

»Én márványlapot hoztam,« mondja valamelyik. »Én ezüst korsókat,« feleli a másik. »Rubin követ adok,« szól a harmadik, »a vér színénél pirosabb.c »Élefántcsont golyót, mint Myliita keble oly kemény és fehér,« szól a negyedik.

»Mit hoztál Éiréné?« kérdenek egy gömbölyű arcú szőke kicsi leányt.

»Aranyláncot fonottat, csillogót. Kössön véle össze Mylitta férjemmel!«

v Én meg gyolcsot, fehéret, habosat, ilyet adjon ágyam lepedőjének!«

Lysis gyöngyöket visz, fonálra felfűzve. »A szerelmi élet mosolygó, gyönyör fakasztott köny- nyeiért !<

Dalolás, nevetés, suttogás között már oda is érnek. Galambot áldoznak, virágokat szórnak. Mind felajánlja magát Mylittának.

Lysis mámoros fejjel, elakadó lélegzettel lép az oltár elé. Áldozata közben körültekint. Pillan- | tdsa találkozik a Leontesóvel. Vére dübörgő zaka- I tolással rohan a szivére, zavaros szeme előtt ösz- szefo'yik minden . . . megpattanásig feszül minden egyes idegszála, zug az agya és egyszerre megérti, mire vár. Ez az ember .... ezt küldte neki a sors ... és gunykacajjal hajítja az ölébe a boldogságot, hogy holnap .... vagy még ma talán örökre le kelljen róla mondania .... Oh, de ezt nem hagyja . . . még ma . . . még ma . . . kihasználja a szabadságot . . . »Mylitta, köszönt- lek, segíts!

Gyors elhatározással fordul az istennő szobrához :

»Istennő, anyám, védőm! Felajánlom neked vérem minden cseppjét, végy az oltalmadba! Adj szerelmi boldogságot, vedd ölemnek minden erejét! Keblem fehér fénye, combom rózsás, ezüstös színe, ajkam forrósága, fejem hajsátora — mind neked áldozom! Szüzességem vérvirágát, leányságoin kimúlását, mint galambjaim életét cserébe adom, ha megsegitsz! Segíts meg! Kiszakadó sóhaj, feldobbanó szív, forrongó, csattand vér kívánsága szentség szemed előtt: asszonyom, tedd, add, hogy az tegyen asszonyhyá, kinek pillantását e percben magamon érzem. Kitárom két karom, vezesd közé- | jük azt, akit te, minden vágy keltője, ismersz, és j bizonynyal te küldteI nekem. Tégy engem boldoggá . . . Mylitta, Mylitta, asszonyom, szerelem szülője . . .!«

Zokogásba fuló, sikoltó szavai végén meg- rogygyanó lábakkal, lángoló arccal állott és hátra- szegzett fejjel várta a párját. Leonles félőrülten

*) Az első rész a »Mátészalka“ folyó évi 15. (106.) számában jelent meg.

taszigálta el maga mellől a körülállókat és remegő inakkal rohant Lysis karjaiba :

»Lysis . . , kicsi . . . kicsi lányom, . . . édes, . . . kedves . . . enyém, . . . enyém!« A felindult lány gügyögve, reszketve fonta karjait szerelmese, nyaka köré és arcát lázasan szorította az arcához. Hosszú, forró csók után kézenfogva lépnek az istennő mosolygó, rózsásfehér márványból faragott szobra elé és mélyen meghajolva, hálásan köszöntik. Lysis kebléből hosszú sóhaj fakad, fejet hajtva halkan szőj:

»Köszönöm . . . oh, megsegítettél!«

A párok lassan összeverődnek és hangos I morirtolás tölti meg a templomot, — mind köszöntik Mylittát. A függönyök mögül vérlázitó muzsika csendül: üvegfuvolán játszák a szerelem hymnu- szát ... a menyezetről sárga rózsák hullanak, melyeknek illata összevegyül a penira füstölő kábító gőzével, . . . lassan egész köd borítja a nagy termet ....

Mindenütt szeretkező párok . .'. sóhajok, csókok nesze hallik, néha halk sikoly szakítja meg a mélységes csöndet. Egészen sötét van. L/ysi; és Leontes még mindig egymás kezét fogva, hallgatva ülnek. Néznek egymás szemébe, mintha álmot látnának . . . A két nagy gyerek . . . Dideregve a láztól, kicserepesedett ajakkal, gyönyörködve nézik egymást . . . inig egy forrd vérhullám, mely a szivükből az agyukra tolul és Leontes karjaiba hajtja a lihegő, reszkető Lysist . . .

* *

❖

A hajnal szele meglebbenti a függönyöket . . . Csendesen kél élet a templomban, egy-egy pár csókokkal, fájdalmasan búcsúzik — vége az ünnepnek.

Lysis reszketve kapaszkodik a Leontes/. karjába . . . hogy fognak elszakadni . . .?

Halk zeneszó ébresztőre zendül. A nap be- aranylik immár az ablakokon. A párok kézen fogva járulnak az oltár elé és térdet, fejet hajtva köszöntik az istennőt, megcsókolják egymást . . .és isten veled, te szép, gyönyörű nászünnepség . . . emléked el nem fonnyad soha . . .!

Lysis betegen a gyötrelemtől hajlik a párja vállára . . . ő van soron . . . Még egy csók és mehet az idegenhez — a férjéhez ! Szenvedélyesen tapad Leonteshez és hosszan tekint a szemébe . . . aztán megszorítja a kezét és halotti fehéren lép az oltár elé. Meghajlik, ereje fogyoüan, majd lerogy. Tétova kézzel kapaszkodik az omló függönyök ráncaiba . . . Révedezve teki.U körül, . . . aztán hirtelen észbe kap.

Visszafut Leonteshez és a kezét megragadva, erőszakosan az oltár elé rántja. Ott arcra ''éti magát, és fuldokló zokogás között hangosan sikoltja :

»Asszonyom, had maradjak itt!«

A többiek megdermedve nézik; a lobogó mécsek halvány fényüket apró foltokban vetik a vergődő fiatalasszonyra, aki könyázott arcát erősen Leontes tenyerébe szorítja . . .

A fiatal pap minden izében remegve, meggörnyedve susog:

»Mylitta segíts!«

Lysis zokogva, vonagló ajakkal rebegi szinte imádkozva:

»Nem tudok, nem tudok elmenni! asszonyom, istennőm, engedj ittmaradni!

Közgazdaság.

Ipari tanműhelyek.

Egy fővárosi tanító és mübutor-asztalos nemrégiben ipari tanműhelyek felállításáról tartott előadást. Rámutatott arra a tényre, hogy Magyarországban az intelligencia valósággal iszonyodik az ipari pályától. A tanműhelyek célja volna egyrészt az elemi iskolából kikerülő és az utcán csavargó gyermekeknek a zülléstől való megvédése.

Bizony nem ártana megkedveltetni a fiatalsággal, az iskolából kikerülő és pályát kereső ifjúsággal az ipar iránti szeretetet és tiszteletet/; Ne csak immel-ámmal, kényszeredetten és fenyegetőző szavak kíséretében menjen a fiú iparosinasnak. És ha már rászánta magát a fiúgyermek arra, hogy iparossá legyen, ne pusztán azon célból tanuljon el egyik vagy másik iparágat, hogy idővel legyen kenyere, hanem testestől lelkestől csüngjön foglalkozásán, pályáján.

Teljes ambícióval, erős munkakedvvel, szilárd hittel és tántorithatlan buzgalommal lásson neki az iparos mestersége elsajátításához, melyből a mostani nehéz és súlyos megélhetési viszonyok mellett csak úgy fog tisztességesen, becsületesen megélni és idővel családját, fenntartani, ha rátermettséggel hozzáértéssel, ügyszeretettel karolta fel iparát.

Nem elegendő, hogy valaki néhány évi inaskodás és segédkezés után mesterré lett és most már saját maga ura. Ebből nem lehet megélni. A mai fejlettebb, műveltebb kor sokat megkövetel a maga embereitől, a társadalom elvárja a benne elő egyénektől, hogy a korral haladjanak, ne maradjanak vissza, még ha iparosok is.

Az iparosok már óriási számarányuknál fogva is hangadó szerepet kell hogy vigyenek úgy a társadalmi mint a közéletben. És ha ezidősze- rint a magyar iparososztály nem áll ezen a polcon, nem áll ezen a magaslaton, az egyesegye- dül annak tulajdonítható, hogy irtózattal viseltetett midenki az ipari pálya iránt, A legszomorubb pedig az volt, hogy maguk az iparosok se vették komolyan hivatásukat, foglalkozásukat.

Már dereng nálunk is. Az ipari pályák iránt már nagyobb a rokonszenv,, az iparosokat kezdik megbecsülni, velük számolnak és maguk az iparosok is nagyobb lelkesedéssel csüngnek hivatásukon s azon vannak, hogy szaktudásukat műveltségűket fejleszszék, látókörüket szélesbitsék.

Az ipari tanműhelyek, létesítése tetemesen hozzájárulna az ipari pálya megkedveltetéséhez és egy uj iparos nemzedéket nevelne, mely már a műveltség, a tudás ama fokán állana, mint a külföldi államokban állanak az iparosok.

Az ipari pályára meg csak olyan ifjúságot szabad nevelni, amely kedveli az ipart és önként lép erre a pályára. Az ilyen fiatalságból aztán csakugyan elsőrendű nemzedék alakul ki és ez egyaránt hasznos a magyar iparra, a társadalomra és a nemzetre.

Iparunk parazitái.

Elszomorító jelenség, hogy nálunk mennyire burjánzik a tisztességtelen verseny az ipar terén, mennyi az élősdi, mennyi a kontár, s ezek valamennyije rágja, őni az ipar egészséges fáját, mig a végromlásba sodorják. A kontár munka állal támasztott konkurrencia hány érdemes iparost dönt bajba, mennyinek veszi ki a jó megélhetés eszközét a kezéből úgy, hogy ezek az érdemes iparosok is átvedlenek kontár munkásokká, mert a kényszer ráviszi őket. Elveszett egzisztenciájuk miatt ég leikökben a gyilkoló keserűség s egyházi érdemességüket elfojtják a kenyérharc csúnya indulatai. Az érdemes iparosok rendjéből igy hull el évról- évre több áldozat, igy lesznek az egykor érdemes emberekből hitvány állampolgárok. Íme igy fogyasztja a kontár munka rendszere az igazi jó állampolgárok, az erős érzésű hazafiak nagy tömegét és amily súlyosan megtámadja a kontár munka rendszerének merges gombája az állami élet erkölcsi gyökerét, épp úgy veszedelmesen csorbítja az állami elet anyagi érdekeit is.

A kontár munka rendszerének árnyékában éppen azok titkolják el az állammal szemben való tartozásaikat, akiknek legjobban módjukban volna azokat teljesíteni. Értjük a nagy termelőket, kik műhelyen kívül dolgoztatván, a műhelyért járó adót nem fizetik oly mértékben, mint amily mértékben termelnek. Csak úgy ontják áruikat a piacokra, de nagy hasznukból nem jut semmi percent azért a védelemért és békéért, melyet nekik az állam nyújt üzletük nagy hasznának előteremtésére. Kérdjük, hogy méltányos dolog-e ez a többi adófizető iparosokkal szemben ? Méltányos dolog-e, hogy a becsületes polgári haszonra dolgozó iparos tulajdonkép többet fizessen, mint a busás nyereségeket összeharácsoló nagytermelő? Méltányos doiog-e, hogy az előbit súlyosabban érintse az állam terhe, holott műhelyében hasznos iparos nemzedéket nevel, mig az utóbbi az állam terhe alól kibúvik az által, hogy műhelyen kivül dolgoztatva, még a jó iparos nemzedéket is elrontja.

! Bizonyára ez a helyzet mig egyfelől az állam anyagi létét támadja, másfelől a mi iparososztályunk nagyobb részét borzasztó méltánytalansággal sújtja.

Áz elmondottakról le lehet vonni az egyenes következtetést. Az iparnál elterjedt kontár munka rendszer tönkre teszi a magyar ipar becsületét, kizsarolja a fogyasztókat, a társadalom erkölcsét megmételyezi, az állam érdekét meglopja. Ha tehát ennek a sok bűnnek véget akarnak vetni, akkor a kontár munka rendszerét végleg ki kell irtani a mi iparunkból. Nemcsak szóval, hanem tettel kell eljárnunk e rákfene ellen.

Ne legyen szabad semmiféle vállalkozónak gyárosnak, mesternek házon kivül dolgoztatni, hanem tartson mindenki maga rendes műhelyt.

! Rendes műhely, melyben a termelőnek megfelelő segédkéz álljon rendelkezésre, melyben szakértő felügyelet és helyes üzleti érdek vigyázzon a munkások működésére éppen úgy, mint azok folytonos jólétére. Így nem lesz kontár, igy nem lesz éhenkórász egy iparos sem, de nem fogják olcsó és hitvány munkával traktálni a legnagyobb termelők sem az országot.

Bizonyos annál fogva, hogy a kontár munka rendszere az iparosztályra, a fogyasztó közönségre, a társadalom erkölcsére, az állam anyagi érdekére nézve egyaránt végzetes veszedelme is nemcsak az iparosok szempontja, hanem a nemzet, az állam legfőbb érdekei is halaszthatatlanul kívánják, hogy a kontár rendszer végleg kiirtas- sék és a mühelytartás minden termelő iparosra nézve kötelezővé tétessék.