Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-01-06 / 1. szám

/ / TÁRSADALMI HETILAP. sin MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. W t ■'i'ri^waríir.Ti— ~7r. t,;, t~,~... ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égés* évre — — — — — — — Ä korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 koron*. Tanítóknak ás községi közegeknek egész évre 5 korona. ----— Egy »sám ára 20 fillér. ---­SZ RRKKSZTŐSÉQ f.S KIADÓHIVATAL : Felelős szerkesztő: 0r. VIZSOLYI MANÓ. WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési díjak elöra fizetendők. A kolera veszedelme elmúlt fejűnk fölül; megmenekült ez az amúgy is sok csa­pástól látogatott ország egy borzasztó jár­vány borzalmaitól. Egy nyomot azonban ok­vetlenül hagyott maga után, — a mi alkal­masint javunkra szolgál — azt t. i., hogy fellebbentette a fátyolt közegészségügyi igazgatásunkról és az ázsiai kolera fenye­getése beigazolta azt, hogy közigazgatásunk milyen ázsiai. Már maga az, hogy közegészségügyi törvényünk 1876-ból való, eléggé bizonyi ja azt, hogy egészségügyi adminisztrációnk elavult. Az a sok csodás felfedezés, uj is­meret, a mi az orvosi és egészségtani tu­dományokban napfényre kerüir, nem íudla rábírni az illetékes köröket, hogy évtize­dekkel előbb hozott törvényünket a modern élet követelményei szerint átalakítsák. A régi törvényt toldozzák, toldozzák rendele­tekkel, melyek természetesen ad hoc adatnak ki és nélkülöznek mindenféle eigyönfaíöi sé­fjei, 'vezérlő irányelvet. Ezen a téren is, mint minden olyan téren, a hói kultúráról van szó, fogott a magyar átok: minden a politikába fullad bele. Köz­egészségügyünkre a legilletékesebb ember: Andrássy Gyula gróf, Magyarország volt belügyminisztere mondotta a legilletékesebb kritikát, szomorúan konstatálta, hogy nem áll oly fokon, mint az kivánatoslenne, de egy­szerre rámutatott az okra is, t. i. arra, hogy a politika tereli el a figyelmet és vonja el az erőket az alkotó, kulturmun- kától. »Még az egyetemi tanárok is — pa­naszolja Gyula gróf, az orvosoknak Mis­kolcon tartott gyűlésén, — elöbrevalónak tartják a politikát és saját karriérjük meg­alapozását, mint a tudományok előmoz­dítását. « 1878 óta gyökeres változás állott be úgy az orvosi tudomány, mint a higiénia terén és bámulatbaejtő felfedezések és gazdag ismeretek tere1 ék ezeket •> irá- 1 nyokba. A bakteorologia óriási haladása és pozitív eredményei beigazoltak, hogy a leg­több é:s legpusztítóbb betegség az emberi szemmel egyáltalán nem látható, csak ezer­szeres nagyítások mellett érzékelhető baci- usoktól ered és a betegségek elleni véde­kezés az ezek elleni ovóintézkedésekben áll, amelyek közül leghathatósabb a folytonos és lehető tökéletes tisztaság. Hogy ezen a téren hogyan állunk, arról azt hiszem jobb !' nem beszélni. Elszomorító, ha az ember a mostani kolera-veszedelem alkalmából kiadott miniszteri rendeleteket olvassa. A legeslegelemibb tisztasági követelményekre kemény bírságok terhe alatt kellett szorítani az embereket, mikor igazán csak a tulajdon érdekeikről volt szó. A lakások túlzsúfoltak, azok tisztításával, szellőztetésével egyáltalán nem törődnek: de még ha szellőztetni akar­nák is, hogy tehetnék azokon a tenyérnyi abla­kokon át. A trágya- és szemétdombok egé­szen a lakhely mellett, a legcsekélyebb óvóin­tézkedések nélkül. A nagyobb városkákban a szemétkihordás, utcatisztitás, csatornázás olyan patriarchalis állapotban van, hogy csak egy kisebb mérvű kolera kellene és ezrével hullanának az áldozatok. (Lásd: Mátészalkát! — A szerk.) Igen nagy tévedés azt hinni, hogy a szegénységnek í/s.vcfien’tA egy úti Ken jíuv.A. a piszokkal; hiszen a tisztasághoz csak viz és levegő szükséges. Ezen a ponton vár szép feladat a közigazgatásra. Ennek lenne hivatása, hogy erről a népet felvilá­gosítsa. Természetesen nem gőgös rende­letekkel, bírságolással, hanem felvilágosító, oktató módon, a mire a közigazgatási tiszt­viselőknek van legtöbb alkalmuk és magas tekintélyüknél fogva tanításuknak, útbaiga­zításaiknak legnagyobb hatékonysága. boldog az . . . Dt boldog az, akinek szive fáj. És fáradt lelke könnyel van tele, És százszor szent, ha hívja messze táj És elmenvén a Bánat van vele. Neki mesél a czigaretta füst, Ha kedves mérge a fejére száll, A boros pohár neki hazudik, Mig pillájára álmot muzsikál. Lám én az utczán rangosán megyek A szám komoly: öreg minden szava S nem tudja senki, csak egy rézkilincs, Hogy ott pityergek minden éjszaka. Herodes. Mesék, NÉZETELTÉRÉS. Egy fiatal ember sétált egyszer egy asszony­nyal, a kibe szerelmes volt. Az asszony hasonló- képen szerette a fiút s minthogy a szerelemnek nincsen szüksége tolmácsra, a csendes pár boldog némaságban sétált az aszfalton. A cipőik azonban annál élénkebben diskuráltak és végül összevesz­tek. A vita afölött folyt, hogy melyik fontosabb kettőjük közül, nem is szólva róla, hogy az elegáncia kérdését a női cipőcske egyhangúlag a maga javára döntötte volt el. Egyszer csak megszólalt a komoly férfi­cipő : — Nézz végig itt az aszfalton. Ameddig el­látsz, a fényes palotasorok, világos ablakok és robogó kocsik között, egy percre sem felejtheted el, hogy én és társaim visszük gazdáinkat a világon keresztül. Ipar, kereskedelem, pénz, művészet és szerelem, és minden, amiben a századvégi ember raffinált élvezetét keresi, annak köszöni létrejöttét, hogy mi, komoly férfi cipők, szakadatlan munká­ban töltjük minden időnket és keresztül-kasul hor­dozzuk érdemes gazdáinkat az egész világon, hogy még jobban tökéletesítsék, a mi tökéletesíthető. Ti rólatok pedig — és itt fitymáló hangba fogott, — csak annyit tud a világ, hogy utánatok a harisnya következik. A női cipő erre egy csepp hija, hogy el nem ájult. Mikor magához tért, az indulattól recsegő hangon csak annyit mondott: — Hát jó, nem bánom, tegyünk próbát. Nem­sokára hazaérünk. Itt úgy sem lehet eldönteni a vitát, hanem majd otthon meglátjuk, hogy kit il­lat meg az asztalfő. A férfi cipő beleegyezett a próbába s igy egyelőre fegyverszünetet kötöttek. Izgatottan vár­ták, hogy haza érjenek, mig végre kinyílt az ajtó és besétáltak. Azonban a sors úgy hozta magával, hogy egyik sem került az asztalfőhöz. Egy ideig mindaketten oldalt ültek, hanem egyszerre valami idegen vas kikapcsolta őket és lekerültek a lábak­ról. Eleinte nem értették ezt és tág szemmel me­redtek egymásra. De egy pillanat múlva egymást sem látták, mert a lámpát lecsavarták. Ekkor sírva kibékültek. Tanulság: Egyesülésben az erő. VONATON. A vonaton többen szedődtek össze egy fülkébe. Az utitársak ismerősök voltak, csak egy volt kö­zöttük idegen. Ez is hamar bemutatkozott, úgy, hogy nemsokára kedélyesen társalogni kezdtek. Beszéd közben kiderült, hogy homlokegyenest el­lenkező nézeteket vallanak. Épen a háborúról iu fegyverekről volt szó és az egyik igy nyilatkozott — A háborút el kellene törülni. A háború tömeggyilkosság, akár nyer, akár veszít az ellen­fél. A kard, puska és fegyver pedig szomorú rek- vizitumai az emberiség ama korának, melyben a kenyérkereset körülbelül rablásból állott és a kis gyerekeket már az iskolában emberölésre taníttat­ták az előrelátó szülők. Hála istennek, ez már elmúlt, de az évszázadok még nem tüntettek el minden nyomot. Erre megszólalt a barátságos idegen: — Ké­rem, tévedni méltóztatik. Az a körülmény, hogy a világ folyása még nem sodorta el ezeket a ve­szedelmes eszközöket, azt bizonyítja, hogy a világ nem érett az ilyesmire. A kard, puska, tőr és egyéb társalgási eszközök azt bizonyítják, hogy még nem szabad őket nyugalomba helyezni, különben egy Közegészségügyünk.

Next

/
Thumbnails
Contents