Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-28 / 43. szám
Mátészalka, 1910. II. évf. 43. (72.) szám. október hé 28. TÁRSADALMI BETILAP. ÍN megjelenik minden pénteken. * ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — Félévre — — — — — — Negyedévre — — — — — — Tanítóknak és községi közegeknek egész — 8 korona. — 4 korona. — 2 korona, évre 5 korona. Egy szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. VIZSOLYI MANÓ. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési díjak előre fizetendők. Kongresszus a homoki szőlőkről A szegedi kongresszus és borkiállítás állandóan felszínen van a gazdák között. Ezelőtt 3—4 évtizeddel Magyarországon számottevő bortermelés csak a hegyes és dombos vidékek kötött talajában volt. A régente oly hires és a külföldön is közkedveltségnek örvendő kitűnő magyar borokat e vidékek szolgáltatták. A múlt század nyolcvanas éveiben lépett fel a fi- loxera-veszedelem a kötött talajú földbe ültetett szőlőkben, mely vész azután rövid idő alatt elpusztította a hires magyar bort termő vidékek szőlőtőkéit. A magyar bortermelés e válságos éveiben terelődött a figyelem a homoki szőlő, és bortermelésre, miután konstatálva lett, hogy a filoxera-vésszel szemben a homoktalaj immunis. Ekkor »kezdtek a homoktalajba szakszerűen és tömegesen szőlőt ültetni. Egy évtized megmutatta, hogy a homoktalajban helyes ültetéssel, okszerű szüreteléssel és pincekezeléssel igenis lehet jó, sőt kitűnő fajborokat termelni, amelyek pinceáliók, exportképesek s úgy a bel, mint a külföldi piacokon megállják helyüket. Ez időtől kezdődöleg azután az ország összes homok vidékein rohamoson kezdték ültetni a homoki szőlőket s ma már a homoki szőlő- és bortermelés Magyarország egyik legjelentősebb közgazdasági ága lett. E tényálás mellett azt hihetnénk, hogy a kormányhatóság az összes közgazdasági közhatóságok és más közgazdasági tényezők vállvetve munkálkodnak azon, hogy az arra való homokföldek szőlővel bete- lepiíessenek s minél nagyobb homoki szö- lőkultura teremtessék. Sajnos ez nem igy van. Maga a kormányhatóság a múltban a homoki szőlőkultura fejlődésétől minden anyagi és erkölcsi támogatást megvont azzal a megokolással, liQgy a homoki szö- lökultura nem számottevő tényező és hozzá fiatal életerős, önmagától fejlődő közgazdasági ág lévén, támogatás nélkül is megél. Ez indokok alapján aztán a kormányhatóság a homoki szőlők mellőzésével az összes rendelkezésére álló erőket a hegyvidéki szőlők fölsegélyezésére fordította, amely hegyvidéki szőlőtermelés a lapok híradásai szerint állandóan válságban vans állandó kormányhatósági támogatás nélkül tönkre megy. És ezek az érvek igazok is lehettek a múltban, de nem állanak fenn a jelenben. Első sorban jelenleg a homoki sző- lőkultura nem jelentéktelen közgazdasági ág már, hanem a hegyvidéki bortermeléssel egyenrangú tényező. Ez idő szerint Magyarország területének majdnem egy %-a van beültetve szőlővel s a beültetett terütetnek 52.99 %-át a nagyalföldi és délvidéki sikföldi homoki szőlők képezik. Tehát a magyar bort termő földterületnek felénél nagyobb része sikföldi homok, amely Magyarország összes bortermésének kétharmadát termi. Az utóbbi években a külföldön is oly hiressé vált csemegeszőlőt pedig legnagyobbrészt a homoki szőlőkultura termi. Az sem áll ma már, hogy a homoki szőlőkultura fejlődése kormányhatósági gyámkodásra nem szorul. A homoki szőlő ugyan ma is kitűnő jövedelmezésü befektetés s a magyarországi közgazdasági ágak közül a leghasznothajtóbbak közül való, de tényleges jövedelmezőséget az utóbb* Rózsák között. Irta: Radrány Ernő. (1.) Hideg decemberi éjszaka volt. A havas szél rohanva fütyörészett végig az utcákon és vak dühvei rázta a házam ablakait. A gomolygó hó- fergeteg kisértetek táncának látszott. Néha-néha kissé elült a szél, a fehér hókisértetek szünetet tartottak, hogy aztán tijult erővel kezdjék meg őrjöngő kavargásaikat. Egy ilyen szélcsendes pillanatban egyszerre csak a kutyám vonitását hallottam é* midőn kimentem az udvarra, hogy ugatásának okát megtudjam, azt láttam, hogy lábaival a kaput kapargatja, mintha ki akarna futni, hogy valakinek segítsen. A kaput kinyitva, egy embert vettem észre. Vén fehérszakállu csavargó feküdt ájultan a hóban. A ruhája, melyet didergő testén összehúzott, kopott volt és szinehagyott. Alig lé- lekzett és a bőre a fagytól már kékesvörös és szinehagyott. Gyorsan átnyaláboltam és bevittem a szobámba. Lefektettem az ágyra és hóval dörzsöl- gettem. Nagyon sokáig nem adott életjelt és már azt hittem, hogy elkéstem a mentő munkával, de végre megmozdult, egész testén remegés futott át •s felnyitotta a szemét. Bámulva álltam ott az ágynál. Még sohasem láttam ilyen szemeket! Nagy, mélázó, fekete szeme volt, fiatal volt a ragyogásuk, de nedves fényüket mintha fátyol takarta volna ; bársonyon átsütő fényhez hasonlítottak. Néhány napig nálam lakott az öreg koldus. Nagyon hálás volt mindenért, amit nyújtottam neki. Meglehetősen szótalan ember volt, de egyes szavaiból olyan intelligenciára lehetett következtetni, mely szokatlan a hasonló foglalkozásúaknál. Egy késő estén bejelentette, hogy másnap tovább megy és bárhogy kérleltem is, nem akart változtatni elhatározott szándékán. Ezen az estén közlékenyebb volt, mint máskor és talán, hogy meghálálja azt, amit vele tettem, talán, hogy könnyítsen magán, a következőket beszélte el: — Ön az első, uram, akinek a történetemet elmondom. Lehet, hogy mesének fogja hinni, lehet, hogy engem fog bolondnak minősíteni, nem bánom. Így történt, szóról-szóra, úgy ahogy elmondom : Olaszországból származom és ifjúkoromban, amikor ezek a dolgok történtek dúsgazdag voltam. Mindenem megvolt, amit csak kívántam magamnak, könnyelműen élhettem, szórhattam a pénzlés füröd- hettem az élvezetekben. Azt mondták rólam,.hogy szép férfi vagyok. Magas volt a termetem, finom- metszésü az arcom és hullámos, barna a hajam. Sokszor értésemre adták a nők is, hogy szívesen tennék még boldogabbá az életemet, de én velük szemben érzéketlen maradtam. Úgy hívtak, hogy a »szoborszivü.« És ez még talán csak növelte a nimbuszomat. De semmi se tart örkké ezen a földön és Így vége szakadt az én nők iránti érzéketlenségemnek is. Színházban voltam és egy páholyban megláttam őt, az asszonyomat. A más felesége volt. Előkelő, főrangú hölgy. A férje volt olyan gazdag, mint én. Ezentúl nem volt nyugtom egy pillanatig sem. Ha tehettem, a közelébe férkőztem, ha nem lehettem közel hozzá, oda kapcsoltak a gondolataim. Nem volt nehéz vele megismerkednem és bejutottam a környezetébe, egyike lettem sok udvarlóinak, hódolóinak. A »szoborszivein« vajszivvé változott. De ez nem elégített ki. Mást akartam. Azt, hogy az enyém legyen, csakis az enyém, a feleségem, a szeretőm. Építtettem magamnak egy kastélyt a tenger partján. Nagy park övezte körül. Egy oldalról elzárta a hullámzó, végtelenbe vesző tenger, a többi háromról magas kőfal, melyet azért emeltettem, hogy még csak látni se lehesen az én tuskulánumomat. És közalkalmi ajándéktárgyak legolcsóbban elsőrangú ékszerésznél NYÍREGYHÁZA, VAROSHAZ-UTCZA 3. SZÁM Lapunk mai számához negyed iv melléklet van csatolva.
