Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-06 / 18. szám
Mátészalka, 1910. II. évf. 18. (57.) szám. május hó é. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. f ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Bgésx évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----«— Egy szám ára 20 fillér. 1 Fel elős szerkesztő: Dr. VIZS0LY1 MANÓ. =fe SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utea). A hirdetési díjak előre fizetendők. KIEV. (*) Kiev város utólérte hírességében a tőle nem messze fekvő Kisenevet. Kiev és Ki- senev meg van örökítve a világtörténelem legfeketébb lapjain s a következő évszázadok orosz népe szégyenkezve fog visszagondolni Kiev és Kisenev huszadik századbeli kultu ; - és emberellenes gyalázatosságaira. Kievben megismétlődött a középkori rablóromantika: az autokrata uralom és a kiváltságosok rablóvárai által kiszipolyozott orosz muzsik figyelmét elterelni saját nyomorúságaikról — a fanatizmusra. Régi, bevált recept szerint megy ez a dolog s Oroszország meg sem élhet anélkül, hogy a zsidómészárlás eszközét olykor-olykor igénybe ne vegye. A japánokkal folytatott háború szerencsétlen kimenetele megteremte az orosz forradalmat, mely alaposan megdöngette a fehér cár kapuját, de ez a tehetetlen koronás ember csak a fogát vacogtathatta, a a tulajdonképeni vérszopók: a nagyhercegek, főnemesek és főpapok nem engedték megzavarni kisded lopásaikat, világhírű panamáikat és népszipolyozó hadjárataikat! Vérbe fojtották a forradalmat, hogy gyalázatosságaikat konzerválhassák. Hogy pedig egy ilyen kellemetlen forradalom egyhamar meg ne ismétlődjék, arra gondjuk van a lélek-nemesitésére és a Krisztus türelmességének tanítására hivatott orosz papoknak. Az orosz paraszt, mely egyetlen viskószerü vackában nyomorog nagy családjával, tehenével, disznajával együtt, az uralkodó osztály jó voltából valósággal kökor- szakát éli az emberiségnek és a kultúrának. Egyetlen szórakozása a babona, egyetlen középületet ismer: a templomot. Itt hintik el benne az inkvizíció szentségének a magvait, itt, a hol a fék baráti-szeretet oltára áll, fogamzik meg agyában a gyilkosság. Megtanulja, hogy pénzhez csak emberöléssel juthat, s hogy az a pénz, melyet papja vezérletével ártatlan férfiak, asszonyok és gyermekek meggyilkolásával szerez, nem zárja el előle a menyek birodalmát. És ez a vadállat-tömeg nézi papját, mely a kereszténység magasztos elveit jelképező keresztet a magasba tartva adja meg a jelt a zsidó vérengzés, az embertársgyilkosság megkezdésére. Szédítő perspektíva! Minden müveit ember arca elpirul a szégyentől, hogy ezekkel a vadálatokkal egy században született. De nem a nép a hibás, hanem a kik ilyeneknek nevelik, s igy legelsősorban papjaik, akik »müveit« emberek, kiknek a feladatok legszebbike jut osztályrészül, a helyett, hogy a felvilágosodottságot hirdetnék szószékeikről, a babonát, a butaságot plántálják el a naiv ember-állat lelkében, a felekezeti-béke helyett a türelmetlenséget hirdetik s a vallási tanítás alfabettája: »ne ölj!« helyett ők maguk vezetik a tömeget azsidómészárlásfelé. Nem zsidókérdés ez, hanem kulturkér- dés, valamint az ököritói szerencsétlenség, nem ököritó, hanem a magyar nép vesztesége. A lemészároltak hitsorsosai böjtöt rendezhetnek, és gyászolhatják ezt a szerencsétlenséget, de mi, a kultúra nevében emelünk szót az ellen, hogy mig egy ember megöletéseért fájdalmasan jajdul fel a társadalom, s az igazságszolgáltatás résen van, hogy a gyilkos megkapja a magáét, addig ilyen tömeg-mészárlásnál a diplomaták a Mese.... Édes bácsi, mondjon mesét, Nagyon kérem, szépen, Melyben aztán óriások, Meg nagy sárkány légyen! Nem tudok én olyan mesét, Kedves öcsém, régen, Mióta az a két kék szem Megigézett éngem. Minden mese úgy kezdődik, Amit tudok, valahány: »Volt egyszer volt, hol nem volt, egy Kreolarcu kis leány« . . . Cyirano. A jó-utra térés. Irta: Radvánj Ernő Hat órakor felébredt. A szoba még egészen homályos volt, a levegőben még néha-néha egy kis cigarettafüst terjengett. Nagyon álmos volt, alig aludt másfél órát, a szempillái majd leragadtak, mégis valami felébresztette és ébren tartotta. Valamiért ébren kell maradnia: kell. De mi az? Meggyujtotta a villanylámpát, hogy ‘még jobban el ne álir.osodjék. A szájában fanyar izt érzett és összeborzongott, mintha keserű pálinkát ivott volna. — Brr! Fázom, motyogta. Felhajtott egy pohár vizet, mely az ágya mellett állt, de az már meleg volt az állástól és nem kergette el kellemetlen szájaizét. A tekintete a falon függő képre esett. Apró lány szedett virágot tarka pázsiton; a messzeségben havas hegycsúcsok. A lányka szeméről egyszerre eszébe jutott, hogy miért ébredt fel ilyen hirtelen. Az az ígéret, igen, az nyomta az agyát, annak nem tudott, ellentállni a pezsgőidézte álom sem. Emlékezett a tegnapi nagy vacsorára, kis okosszemü szomszédnőjére. Már csitri bakfis korában ismerte. Hogy megnőtt egyszerre, mint a rózsa, mikor kinyílik egy északán át. — Ejnye még poéta leszek, én vén szamár — gondolta, aztán tovább kereste a tegnapi eseményeket. Együtt mentek haza, gyalog. Elöl a lány meg ő, hátrább a lány szülei. — Maga nem is olyan rossz ember — mondta Magda, — a milyennek látszik. Csak nagy lump. Magát meg is lehetne javítani, csak jó kezekbe kerülne. Hej, csak egy hétig parancsolhatnék Magának, de más lenne! A férfi felkacagott. — Hát elismerem, nagy lump vagyok. Látja, ha Magukat hazakisértem, elhajtatok a klubba reggelig kártyázni. Ebben hát igaza van. De abban, hogy meg bírna javítani, már nem hiszek. Próbálja meg, parancsoljon! Talán szót is fogadok. Na, rajta ! A lány komolyan ránézett az okos, barna szemével. Egy kis szemrehányás is volt ebben a nézésben. És mindenféle megismerések derengtek benne. Mint mikor távolból egy kis templom harangja kondul és egy tiitetlen vándorló egy pillanatra inagaba száll. Lassan szólalt meg, egy kicsit mintha remegés futott volna át a hangján. — Nem parancsolok, ehhez nincs jogom, még ha fel is hatalmaz rá. Aztán meg úgyse fogadna szót. De kérem valamire. Ezt sem kell megtennie, csak ha szívesen teszi. Egy kis szünetet tartott, talán erőt akart meríteni a nagy és szokatlan kéréshez. A férfi ezt gondolta: — Most azt fogja tőlem kérni, hogy ne menjek fel a klubba kártyázni. Na, ezt se bánom, megteszem. Holnap is van nap. De Magda mást kért. —- Tehát, ha nem esik nagyon nehezére, jöjjön fel holnap reggel kL lenckor értem és kisérjen el a múzeumba. — Szívesen — egy kis megkönnyebbülés volt a hangjában —- de nem lesz az nagyon korán ? Kilenc óra?l Hisz az hajnal! — Nem. — mondta a lány határozottan —FRANKL MÓR FIA CZÉG ÉRTESÍTI A'VEVŐKÖZÖNSÉGET, HOGY TAVASZI ÚJDONSÁGAI RAKTÁRRA ÉRKEZTEK.
