Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-15 / 15. szám

II. évf. 15. (54.) szára. április hó 15. TiRSABALiai HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Ki ELŐFIZETÉSI ÁRAK. Kgész évre — — —■ — — — — 8 korona. Félévre i<orona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. — Egy szám ára 20 fillér. —---­Felelő s szerkesztő: Dr. VIZSÖLYI MANÓ. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési díjak előre fizetendők. Csaknem négyszázan vesztek el Ökö- ritón a húsvéti rémmáglyán. Beieágett a bálteremmé alakított régi nagy állásba a falu hatodrésze. Családok maradtak gyer­mekek nélkül, gyermekek szülék nélkül és házak lakók nélkül. Husvét este óta mindig szólnak a harangok. Elébb a kigyuló fé­nyes tűzre, azután az életkialvását jelentő fekete gyászra. Azóta mindég temetnek, fél Szatmár vármegyében temetnek. Az egész egyházkerületben gyászolnak és az országban könyeket hullatnak. Elégett a falu szine-java, virága, fia­talsága. Deli ifjai, szép szüzei, szerető édesanyái, porrá lettek egy szempillantás alatt. Mint az első keresztények és mint a rni őseink a máglyákon, mint az ostrom­lott városok lakói bezárt házaikban, utolsó menedékül vett templomaikban: ret­tenetes tüzhalálnak estek áldozatul. De azok hitökért, a szabadságért es­tek áldozatul. Az ököritói rémes éjszaka áldozatainak keserves kinhalálát még az eszme erkölcsi ereje és vigasztaló hatása se képes megenyhiteni. Mégis! Mert nekem úgy tetszik, hogy ez a borzalmas pusztulás a régi Magyar- ország pusztulásának a szimbóluma is. Az ököritói tűzvész, mint valami rémületes máglya fénye messzire ellátszik és a régi rendi világ nyomorúságaiba is bevilágít. A felgyűlt álláscsürböl kihangzó segélyki­áltások, amelyek mintha belefagytak volna a szerencsétlen lakosok fülébe, azóta is állandóan hallatszanak, már régóta hallat­szanak. Én hallom, amint a tűzvészre szólnak a harangok, amint terjed a rém­kiáltás: ég a csűr, ég a falu ! Ég a ma­gyar világ! . . . Ég a nyomorúság füzében és pusztul vagyonilag. Minden értékét felszívja a város és feléli az állam. Kpfdús lesz a jó falusi magyar nép és öröklött vagyona kapzsi idegen népre száll. Ott pedig, ahol az öröklött vagyon kevés, megöli a sok kö­tött birtok. Ég a falu és népe lassanként mind hazátlanná lesz és idegen­be vándorol. Ég a falu, csak a megye nem látja és nem veszi észre. Mint ahogy nem vette észre se biró, se jegyző, hogy a régi tűzveszélyes állásban nem szabad lett volna táncra összegyűlni és a könnyen éghető szerelvények között tüzet s lám­pákat gyújtani. Pusztul a vidék. Ha minden kiván­dorlónak harangoznának: minden falu­ban állandóan zúgnának a harangok, olyan gyászos kongással, mint most Ököritón, Ecseden, Qyórteleken és a többi gyászos helyeken Szatmár vármegyében. Vészre szól a harang, ég a falu, ég a betegség lázában. Indiából hallunk oly híreket, mint amilyeket legkö­zelebb Biharmegyéből, az ország egyik legnagyobb vármegyéjéből vettünk. A tí­fusz minden faja pusztított ott, de elsőb­ben az éh tífusz. Azóta Máramarosban is halnak az emberek, és éheznek a hajdu- megyei Balmazújvároson is és nem birnak a ragálylyal az ország fő és székes váro­sában sem. A körorvosi állomásoknak egy része be sincs töltve. S ott, ahol városok vannak (20 községre egy), ott nincs gyógy­Mátészalkai hullámok. Mátészalkán még mindég az ököritói szeren­csétlenek tragédiája nehezedik a lelkekre. A hús­véti rémes szerencsétlenség hullámai még nem si­multak teljesen el.' S még sok husvétnak kell jön­nie, hogy erről az iszonyú katasztrófáról meg ne emlékezzünk. A pesti lapok még mindég hasábo­kat írnak róla. Aztán jönnek a bölcs tanácsok, mint »eső < után a köpenyeg.« Jön a babona is a »Halley üstökössel.« A vallási babona a sok szerencsétlenül járt által nem fizetett >párbér«-rel. Ez ezt mondta, az azt mondta. Ki nem mondott még valamit? A vármegyei főorvos ur például azt mondta, hogy ha egy orvos és patikus lett volna Ököritón, nem történhetett volna ilyen nagy szerencsétlenség. Ez a nyilatkozat annál szebb a főorvos ur szájá­ból, mert hiszen tudvalevő, hogy a főorvos ur ez előtt egy pár évvel még körorvos volt és Nagy­károlyból kezelte négy-öt falu betegeit. De uj vi­lág következett és a régi főorvosnak, ki hatvanhe­tes alapon kezelte betegeit, menni kellett. Változ­tak az idők» változtak az emberek és változtak a yélemények. S a változás örök. Hát hiszen szó sincs róla, jó volna, ha min­den faluban volna orvos és patikus és a legböl- csebbj nyilatkozat az, mely ilyen lehetetlenségekbe burkolja tanácsait. De hát milyen orvos és pati­kus tudta volna megakadályozni a szerencsétlen­séget ? Én kedves olvasóm, úgy képzelem, hogy a főorvos ur egy akrobata-orvost és egy akrobata­patikust gondolt. Mondjuk, hogy az orvos dr. Ki­nizsi Pál, a patikus meg Kinizsi Péter lett volna. Ezeket a főorvos az alispán úrral egyetér­tőig kirendelte volna a bálra, kik aztán kellő pil­lanatban neki estek volna az eltorlaszolt kapuk­nak és hatalmas ökölcsapásokkal betörték volna, megszabadítva a szerencsétleneket. Nemsokára megérjük, hogy a bálokra a köz- és tűzbiztonság megvédésére orvosokat és patiku­sokat fognak kirendelni. Szatmármegyében ez is megtörténhetik. Miért ne ? mondaná Lipi bácsi, Szatmárvármegye ragyogó szelleme, kinek vélemé­nyét, ugylátszik sok dologban kikérik. Orvosokat, és patikusokat, a humánizmus szent nevében, mert — a csendőr, kérem, drága ember ! — Igen, ápropő, miért nem rendeltek ki csandőröket az ököritói bálra ? ... . Most már erősebben kérdezem: egy helyre, ahol 500—1000 emberre számítottak, ahol a rendes falusi báli duhajkodások, fejbeverések feltételezhetők voltak, miért nem rendeltek ki 4—5 csendőrt? Kinek a mulasztása ez? Miért nem rendeltek ki csendőröket ? Én erősen hiszem, hogy 4—5 csendőr, ki nem veszti el a fejét veszély idején, kik nem me­rültek volna el mámoros hangulattal a rezes­banda nótáiba, kellő pillanatban kifeszitették volna a kapukat és esetleg megmentették volna a * * *ze- j rencsétleneket. »Esetleg« igen, a valószínűség megvan és kizárva senimieset>'e sincs. * A könyörüleles szivek megmozdultak és min- j denfelé, messze az ország határain túl, gyűjtenek ! az ököritói szerencsétlenek számára. Szó sincs róla, sok család maradt támasz nélkül, de az igaz­ságot hirdetjük, midőn azt mondjuk, hogy nem annyira anyagiakban, mint lelkiekben van szüksé­gük az ököritói szerencsétleneknek segítségre, vi­gaszra. Mint a villámcsapás úgy hatott a szegény, primitiv lelkekre a nagy szerencsétlenség. Hirtelen, felfoghatatlanul. Nem tudják mi történt velők, fá­sultan néznek a jövőbe. Egy szegény családapa, ki egész családját elvesztette, az újságíró után ro­han, hogy csak egy félóráig, egy negyedóráig be­szélgessen vele .... Hiszen olyan nagy csapás nehezedik a lelkére és nincs akivel elbeszélgessen ! Kivel ? Papjuk nagyon el van foglalva, jegy­zőjük, tanítójuk is. Egy-két bérlő, vagy birtokos Levélbeli megkeresésekre árjegy­zékkel és költségvetéssel díjtala­nul szolgálunk. üMOTORÜ Karezag Testvérek TIÄ ?Äl Ajánljak a legjobb és legbiztosabb járatú szivógáz, nyersolaj- és benzinmotor-gepüket, benzinlokomobil cséplökészletüket a legkedvezőbb fizetési feltételek mellett. 2—12 Levélbeli megkeresésekre árjegy­zékkel és költségvetéssel díjtala­nul szolgálunk. r E g a f a I ti.

Next

/
Thumbnails
Contents