Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-08 / 14. szám
3. *ldal. MÁTÉSZALKA zászlójuk alatt. A ref. és az izr. elemi iskolák tanulóit és tantestületét, valamint a rabbit nem láttuk a temetésen. Távolmaradásuk kellemetlen észrevételt keltett. Az elhunyt lelkipásztor nemcsak városunkban. de az egész vidéken igen népszerű ember volt. Jótékonyságáért, melyet vallásfelekezeti különbség nélkül gyakorolt, liberális, sőt demokratikus világnézleteért mindenki szerette s izzó honfiúi érzelmeiért mindenki tisztelte. Haláláról a családon kívül a Közgazdasági bank, adott ki gyászjelentést, melynek egyik alapítója s felügyelő-bizottsági tagja volt. A Mátészalkai Közgazdasági bank r. t. igazgatósága 1910. április 6.-án ülést tartott. Jelenvoltak: Berger Dezső vezér igazgató, Berger János, ürün Herman, Goidblatt Jakab, dr. Fuchs Jenő és Schwartz Adolf igazgatósági tagok, j Berger Dezső az ülést megnyitván, előterjeszti, hogy Vadász Ágoston a felügyelő-bizottság rendes tagja f. hó 5.-én elhunyt. Indítványozza, hogy az igazgatóság az elhunyt fel ügyelő-bizottsági tagnak az intézet alapítása ós felvirágoztatása körül szerzett kiváló érdemeit jegyzőkönyvbe iktassa, elhunyta felett mélyen érzeti részvétét fejezze ki, a temetésen testületileg jelenjek meg, a rovataidra koszorút küldjön, külön gyászjelentést | bocsásson ki és «zen határozatáról az elhunyt családját jegyzőkönyvi kivonattal értesítse. Az igazgatóság ezen indítványt egyhangúlag elfogadta. Ravatalára a többek között hozzátartozói, a | Közgazdasági bank, a polgári iskola — melynek egyik hittanára volt — a város — melynek régi j idő óta képviselóíestüieti-tagja volt — a plébánost kar és dr. Szúnyog Mihály helyeztek koszorút. — Felhívás. A könyörületes, emberbarát szivekhez intézzük felhívásunkat! Annak a velötrázó katasztrófának, i mely múlt hő 28.-án Szatmárököritón lejátszódott s amelyet immár egy világ részvéte, borzadálya és érdeklődése kisér, áldozatává lett Róth Sámuel né, szüi. Péner \ Hani, városunk szülötte is, aki három 10 éven alóli gyereket hagyott teljes szegény- 1 ségben maga után. A szerencsétlen árváknak a legpótolhatatlanabbat, az édes anyát senki se tudja visszaadni, de az, hogy községünk ezen árváit a nyomortól megmentsük, módunkban, sőt társadalmunknak egyenesen kötelességében is áll. E szerint a kötclességérzete vezérel bennünket, midőn lapunk utján a halálok legirtózatosabbját, a tüzhalált szenvedett Péner Hani teljes szegénységben maradt árvái javára megindítjuk a gyűjtést. Hisszük, hogy társadalmunk humánus érzésének fényes tanujelét fogja szolgáltatni az a nyilvános nyugtázás, mely- lyel a hozzánk juttatott összegeket a „Mátészalka'-ban megköszönni fogjuk. A »Mátészalka« szerkesztősége kéri embertársainkat, hogy a jótékonycélra adományaikat kiadóhivatalunkhoz juttatni szíveskedjenek. Mi majd eljuttatjuk azokat rendeltetése szomorú helyére! — Isten fizesse meg! Eddig a következő összegek folytak be hozzánk: Kertész Ignác egri izr. elemi isk. igazgató, belső dolgozó-társunk gyűjtéséből, mint az egri izr. elemi iskola tanulóinak adománya 10 kor. Gál Sándor 2 kor. Anton Rosenberg birkigti cég (Dóri Manó utján) 10 kor. (—n—n.) 2 korona, összesen: 24 korona. Az ököriíói tűzvész. Az ököritói tűzvész még mindég élénken foglalkoztatja nemcsak járásunk, de az egész ország, sőt a külföld közönségét is. Ököritón ugyan ma már minden csendes s a hullák eltakarítása óta — miután a katasztrófa htlyét egy ásónyomnyira felásták sfelhotnokolták — Csak a szerencsétlenség hivatalos iratait intézik éh E«n kívül a segélyezés akciója folyik s a részvétnyilatkozatok érkeznek be a világ különböző helyeiről és a legmagasabb körökből is. Ezeknél a részvétnyilatkozotokná! és segélyakcióknál két dolog tűnik fel igen különös színben előttünk. Az egyik az, hogy mig a gyűlölt és gyűlölő Bécs a szerencsétlenség után azonnal 10.000 kor. segélyt szavazott meg és folyósított, addig a mi magyar székesfővárosunk, Budapest a szerencsétlenség 10.-napjában, a maga adományával még sehol sincs! Úgy látszik, Pest nagyon ki akar tenni magáért. Fejedelmi segélyt készül nyújtani. De tán még ez sem mentsége. Mert hiszen az ilyen segélyakcióból első helyen kellett volna kivennie a maga részét —- és pedig oroszlánrészét. A másik, még fájóbb dolog, ami figyelmünket a részvétnyilatkozatok, illetve a részvétnyilatkozók listájának átolvasása után megradaja, az, amit — illetőleg akit — nem látunk e listában. Ez pedig nem más, mint a trónörökös. A magyar nemzet leendő királyának, , Szent István koronája várományosának, a leendő »legelső magyar ember«-nek egy szava sincs a magyár nemzethez, akkor, mikor 400 magyar alattvaló, egy egész falu munkaereje, egy generáció, a halálok legirtózíatóbbjával, elpusztul. Idegen államok képviselői, kormányai, fejedelmei juttatták el hozzánk vigasztaló szavukat a világ minden részéről, de a mi trónörökösünk, a mi leendő királyunk, a magyar trón várományosa hallgat. Pedig hát úgy tudjuk, hogy a trónörökös — sajnos — legmagasabb szavait nem egyszer méltóztat legkegyelmesebben hallatni olyan téren s olyan helyen, ahol a hallgatás törvényileg előszabott kötelessége volna. A ököritói katasztrófa alkalmából azonban a trónörökös süket-néma. S ha valaki megkérdezné tőlünk: mit tett s mit mondott a trónörökös az ököritói katasztrófa alkalmából, úgy szégyenpir öntené el arcunkat s a leckét nem tudó iskolásgyerek zavarával és hebegésével kellene válaszolnunk, hogy a trónörökös .............a trónörökös ...............a trónörökö s kifejezte részvétét — a Lueger halála fölött. Ha már zsebre vágtuk a fenséges kéz legmagasabb pofonát, akkor rátérhetünk az alispán ur bölcsességére is. Az alispán ur a felajánlkózó mentőket lefújta, szerinte mi szükség se volt ezekre. Elhisszük, hogy az alispán urnák, aki szépen és lassan sietett post festa, eső után, a katasztrófa színhelyére, nem volt szüksége a mentőkre. Ha azonban meggondoljuk, hogy öt negyedórányira van a legközelebbi orvos és gyógytár Ökö- ritóhoz, úgy csakhamar rájövünk, hogy az alispán urat cserben hagyta az ítélőképessége, amikor a mentőket vissza dirigálta. Hiszen ott olyan betegek vannak, akiknek rendes ellátása másfél órányi munkát igényel fejenként. És hány ilyen beteg fekszik, vagy feküdt az alispáni bölcs kommandó idején, üköritón ? Mi úgy véijük, hogy az alispán urnák egyenesen kérnie kellett volna a mentők leküldését, meg ha azok nem is ajánlkoztak volna fel. A fővárosi lapoknak kellett napokon át kiabálniuk, amig végre a belügyminisztérium leszólt a vármegyére, hogy kegyeskedjék Ököritóra orvost rendelni. Mert addig még ez se jutott eszébe senkinek. Még a megye közegészségét kormányzó főorvos urnák sem, aki úgy látszik, teljesen belemélyedt annak a problémának tanulmányozásába, hogy az orvosi állás mennyiben inkonpatibilis a pénzintézeti igazgatói tisztséggel. Így aztán csak rapok múltával, a katasztrófa után jó pár nappal jutottunk odáig, hogy 3 napos turnusokban orvost rendeltek a közegészségi szeinpotból nem is Ázsiában, de a legsötétebb Ausztráliában fekvő Ököritóra. Nagyon érdekesknek találjuk az országos tűzoltó- szövetség állásfoglalását is az Ököritón lejátszó- dottakkal szemben. Ezt alább találja meg az olvasó. Újabb híreink közül e helyen még Ököritó képviselő-testületének folyó hó 3.-án megtartott közgyűléséről óhajtunk beszámolni, mely a Képessy László dr. csenged és Péchy László mátészalkai főszolgabirák elnöklete alatt folyt le. A képviselő-testület részvétnyilatkozatát jegyzőkönyvben örökítette meg, majd pedig felolvastattak a leérkezett kondolációk. ,J_4 (53ö szám. ■I■IMII-’MM■ III »1H1HI» »■ ■ l a— mmmnmmmmm ■■■——I—« Aztán megalakították a segélyző-bizotlságoí, melynek tagjai lettek; Ujfalussy Lajos, Németh Jenő, Kovács Gusztáv, Török Lajos, Weisz József, Kelemen Ignác, Vékony Gedeon, Székely Dávid, Farkas Ernő és Tordai Zsigmond. A bizottság felhatalmazta a községi jegyzőt, hogy belátása szerint a segély összegekből utalványozzon. Elhatározta a képviselő-testület, hogy a szerencsétlenség helyét kisajátítja, parkírozza s oda emlékoszlopot állít. Elhatározták továbbá, hogy a fővárosi lapokban Ököritóról megjelent s a valóságnak meg nem felelő leírásokat megcáfolják.! Végül elhatározták, hogy lépéseket fognak tenni az iránt, hogy az odavaló katonák a katonai szolgálat alól mentesittesenek, illetve nősüiési engedélyt nyerjenek. IJjabb hireink a következők: Jelenleg még mintegy ötven sebesült él. Közülök tizennégyet beszállítottak a nyíregyházi Er- zsébet-közkórházba. Beszállították Farkas Lidia, Horváth Lidia, Székely Elekné születet Prongovics Julia, Tunyogi Pongó Gyula, Varga György ököritói illetőségű napszámosokat, Almási Erzsébet, Gábor Erzsébet, Szabó Péter, Boros Zsigmond, Kertész Antal, Lőrinc Sámuel györteleki lakosokat és Jakab Sándor, Erdélyi István és Hegedűs József kocsordi illetőségüeket. Székely Elekné és Gábor Erzsébet haldokolnak, négy másiknak az állapota szintén válságos. Az említettek közül a fiatalabb tizenhat, legidősebb huszonnégy éves. Az ököritói hátramaradottak közül soknak nagyon elkel az anyagi támogatás. A tüzka- laszírófa jóval több családot döntött Ínséges nélkülözésbe, mint eddig hitték. Körülbelül kétszáz család szorul gyors segítségre. A segélyező bizottság ilyen körülmények között kénytelen minél szé- lesebbkiirü akciót kifejteni. Tisza Kálmánná, a Jó- sziv egyesület elnöke, az ököritóiaknak ezer korona segélyt utalványozott ki az egyesület pénztárából. — A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség vasáranp f. hó 3.-án tartott évi rendes közgyűlésen szóba került az ököritói katasitróía is. Gróf Széchenyi Viktor elnök áltaiáfios figyelem közben emlékezett- meg arról a megrázó katasztrófáról, amely az ököritói ifjabb generációt mondhatni teljesen kiirtotta. Amidőn az Országos Tűzoltó Szövetség ez alkalommal a legmélyeht* részvétét kivánja kifejezni Szatmárvármegye törvényhatósága előtt, a kérdésnek a tűzrendészet szempontjából való megvitatását is szükségesnek tartja, dr. Vass János a választmány nevében tett előterjesztésében általános helyeslés közt mutál közéletünk ama nagy hibájára, hogy a bajokat csak akkor tárgyaljuk, amikor a szerencsétlenség már bekövetkezett. Hogy ez tényleg igy van, esak, két kérdésre akar rámutatni: egyik a cigányügy, a másik a tűzrendészet kérdése. A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség tiz év előtt törvényjavaslatot dolgozott ki a tűzrendészet reorganizálásáról, hogy törvénynyel szabályoztassék ez az országos fontosságú ügy. A tervezet irattárba került. A Wekerle-kormány alatt végre a törvény- tervezetet szak-enqéte elé utalták, mely azt gyorsan le is tárgyalta. Azóta másfélév telt el és hogy mi lett a javaslat sorsa, azt élénken illusztrálja a borzalmas ököritói katasztrófa. Könyező szemmel siratjuk azt a 400 magyar embert, kik a magyar közigazgatásnak áldozatai, mert ez a 400 elhunyt magyar igazán a tűzrendészet fogyatékosságának mártírja. Kötelessége a hatóságnak, hogy ebből a katasztrófából a következményeket levonja a tűzrendészetet reformálja. Vettük a kővetkező levelet: »Az ököritói katasztrófa alkalmából a sebesültek orvosi ellátására és a segélynyújtásra vonatkozólag több téves adat és kommentár jelent meg a napilapokban. Minthogy én és Csató dr. mátészalkai orvoskollégám jelentünk meg elsőknek a községben és mi nyújtottuk az első segélyt, engedjék meg, hogy a valódi tényállást a következőkben Írjam meg. Március 27.-én, husvétvasárnapján, esti hét órakor Tisza Lajos gróf kocsordi uradalmába beteghez hivtak. Kocsordról 9 órakor jöttem haza, megvacsoráztam és lefeküdtem. Éppen »Az Újság* húsvéti számát olvastam, midőn erős kopogtatást hallok az ablakon és kiabálást, hogy rögtön menjek Ököritóra mert 200 ember összeégett és meghalt, azonkívül számos ember megsebesült.. Rögtön felkeltem és Csató dr. kollégámmal a gyógyszertárba siettünk. Kötszerekkel és 8 üveg 500 grammos olajkeverékkel ellátva magunkat, elindultunk és fél 12 órakor Ököritó községbe érkeztünk. Borzalmas kép tárult elénk; a község közepén lévő csűr romjai között és füstölgő pernyéjén mintegy 200 szénné égett hullát őrzött három csendőr és több vasvillás ember. Jajgatás és sirás hallatszott a házakból, mire kollégám a község egyik felében, én a másik felében, házról- | házra járva, megkezdtük segélyakciónkat és a
